Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-01 / 26. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! "Petőfi nép" a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Fock Jenő vezetésével párt- és kormányküldöttség utazott a VDK-ba Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Minisztertanács el­nökének vezetésével, a Vi­etnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a VDK kormányának meg­hívására, hétfőn hivatalos, baráti látogatásra párt- és kormányküldöttség utazott a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. Fock Jenőt útjára elkí­sérte Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság titkára, Csémi Károly, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, altábornagy, a honvédelmi miniszter el­ső helyettese, dr. Várko­­nyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatalának elnöke,­­ Marjai József külügymi­niszter-helyettes és Jávor I Ervin, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese. Jakus Jenő, a Magyar Népköztársaság hanoi nagy­követe a VDK-ban csatla­­kozik a küldöttséghez. A küldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren Biszku Bé­la, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára; dr. Ajtai Miklós, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, Benkei András belügymi­niszter, Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari minisz­ter, Lázár György munka­ügyi miniszter, Péter Já­nos külügyminiszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, az MSZMP KB tagjai és dr. Csanádi György közlekedés- és pos­taügyi miniszter búcsúz­tatta. Biszku Béla (balról) búcsúztatja Fock Jenőt Támadástól tartanak Saigonban Ülést tartott a DIFK Csou En-laj kínai mi­niszterelnök kijelentette, hogy szerinte nem lesz vé­ge a háborúnak Vietnam­ban, ha az Egyesült Álla­mok végre akarja hajtani legújabb, nyolcpontos cso­magtervét. A kínai kor­mányfő vasárnap egy 15 tagú amerikai csoportot fo­gadott, amelyben Kína­­szakértőkön kívül üzletem­berek és a másfél éve ala­kult „Új Kína-politikát Tá­mogató Bizottság” tagjai is helyet foglaltak. A kétórás beszélgetésen Csou En-laj, akárcsak a kínai sajtó az elmúlt két napban, bírál­ta a legújabb amerikai ja­vaslatot, de a Reuter tudó­sítójának értesülése szerint egyetlen elítélő szót sem szólt Nixonról, vagy Kissin­ger főtanácsadóról. William Westmoreland tábornok, az Egyesült Ál­lamok szárazföldi hadsere­gének vezérkari főnöke hétfőn, hatnapos dél-viet­nami „szemlekörútjának” befejeztével sajtóértekezle­tet tartott Saigonban. Azt állította: „minden jel arra mutat”, hogy a partizánok február hónapban nagyará­nyú offenzívát indítanak Dél-Vietnamban. A DNFF fegyveres erői az elmúlt 24 óra alatt to­vábbi erőteljes támadáso­­­­kat indítottak a demilita­­­­rizált övezettől délre levő három saigoni támaszpont ellen — tűnik ki a saigoni hadvezetőség vasárnap ki­adott jelentéséből. A Dong Ha városától északra levő C—1, C—2 és A—4 támaszpontokra 167 darab 122 milliméteres ra­kéta csapódott. A dél-vietnami ideigle­nes kormány a közelmúlt­ban Dél-Vietnam egyik fel­szabadított térségében ülést tartott, és ezen megvitatta a felszabadító háború je­lenlegi helyzetét — jelenti a Reuter a Giai Phong­ hír­­ügynökség adására hivat­kozva. Az ülésről kiadott közlemény hangoztatja, hogy a felszabadító háború mindaddig folytatódik, amíg ki nem vonják az amerikai és csatlós csapa­tokat és össze nem omlik­­ a saigoni rezsim. 1670 Tagon gabona, 1522 vagon élőállat Az áruforgalomról tanácskozott a homokhátsági tsz-szövetség Az 1971. évi áruforgal­mazás, valamint az idei ér­tékesítési szerződéskötések tapasztalatait vitatta meg hétfőn Kecskeméten a Ho­mokhátsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szö­vetségének elnöksége és áruforgalmi bizottsága. Utoljára egy esztendővel ezelőtt szerepelt ez a téma a választott testület ta­nácskozásának napirend­jén. Az azóta eltelt 12 hó­nap eredményeit, gondjait összegezte az az előterjesz­tés, amelyet az áruforgalmi bizottság az érdekelt gazda­ságok vezetőivel, szakem­bereivel együttműködve ál­lított össze. A téma fontosságára való tekintettel a szövetség meg­hívta a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium, a TOT, a megyei ta­nács, a Közép-magyaror­szági Pincegazdaság, a ME­ZŐTERMÉK, az AGRO­­KER, a Vetőmagtermeltető Vállalat, a Kecskeméti Konzervgyár, a Gabonafel­vásárló és Feldolgozó, vala­mint a Baromfiipari Válla­lat képviselőit. Szmolenszky László bi­zottsági elnök bevezetőjé­ből és az írásos tájékozta­tóból kitűnt, hogy a 95 homokhátsági szövetkezet tavaly számos cikkből a korábbi évekét meghaladó mennyiséget értékesített kenyérgabonából 1670 va­gonnyit, vágómarhából, hí­zott sertésből és baromfi­ból 1522 vagonnyit adott át az állami vállalatoknak. A tojásértékesítés 4,8 millió­­ra, 1969-hez képest csak­nem a négyszeresére emel­kedett. Ezzel szemben 1969- hez viszonyítva nagyobb arányban csökkent a Ho­mokhátságon a szőlő, paradicsom, a burgonya és a más zöldségfélék termesz­tése. A Homokhátság gaz­daságai az állami és a szö­vetkezeti kereskedelemnek 1971-ben csaknem 2 ezer vagonnal kevesebb zöldsé­get tudtak átadni, mint 1969-ben. A Kecskeméti Konzervgyár és a MEZŐ­­TERMÉK ezért már tavaly is gyakran anyagi erejükön felül próbálkoztak támoga­tást nyújtani a gazdaságok­nak a zöldségtermesztéshez. Az áruforgalmi bizottság megállapítása szerint kérdés gyökeres megoldá­­­sa az anyagi erőforrások­nak az eddiginél szélesebb körű összefogásától, egye­sítésétől, a nagyobb ará­nyú állami és vállalati köz­reműködéstől várható. Szóba került az ülésen a homokhátsági szövetkezetek és a termékeiket forgalma­zó vállalatok szerződéses kapcsolata, amely az előző évekhez képest gyökeresen javult. A napirend vitájában Hantos József,a­ a­ Kecske­méti Konzervgyár igazgató­ja, a gazdaságok és a fel­dolgozó üzem közötti meg­szilárdult együttműködés­ről beszélt, amely legin­kább a zöldség- és gyü­mölcsértékesítési szerződé­sek idei kedvező számada­taiban jutott kifejezésre. Bíró Imre, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazga­tója a feldolgozó üzem szűk teljesítőképességéből, valamint az elhúzódó re­konstrukcióból származó gondokat és az idei vágó­állat-átvételi lehetőségeket ismertette. Deák István, a lakiteleki Szikra Tsz és a MEZŐTERMÉK igazgató tanácsának elnöke a Kö­zép-magyarországi Pince­­gazdaság, valamint a szö­vetkezeti közös vállalattá átalakult MEZŐTERMÉK és a tsz-ek termelési for­galmazási, társulási kezde­ményezéseinek eredményeit méltatta. A vitában el­­­hangzottakat Pesti István, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag és a szövetség el­nöke foglalta össze. K. A. Papíripari beruházás Befejező szakaszához érkezett Kiskun­halason a Papíripari Vállalat három lép­csőben megvalósuló, az elmúlt ötéves terv időszakában megkezdett beruházá­sa. Úgynevezett nyers- és bevont dobo­zok, iratrendezők készülnek itt egyre na­gyobb mennyiségben. A legújabb mű­helycsarnok befejezése az idén további 200—250 elhelyezkedni akaró nő felvéte­lét teszi lehetővé. A termelést bővítő be­ruházásra a fotón látható korszerű szo­ciális épület „teszi majd fel a koronát’’ a gyárkapun belüli munkakörülmények javításával. Az épületben egyebek között ebédlőt, öltözőket, fürdőket és üzemi or­vosi rendelőt rendeznek be. (Fászler Zoltán felvétele) XXVII. évf. 26. szám 1972. február 1. KEDD Árai 90 fillér Több előadás, nagyobb érdeklődés A TIT számvetése 1971-ről Immár egy évtizede azo­nos módszerrel, felépítés­ben készíti el a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Tár­sulat megyei szervezete a statisztikai összesítő jelen­tését és így könnyű az ös­­­szehasonlítás. A közműve­lődés valamennyi munkája szemléletesen láthatja az eredményeket, az érdeklő­dés alakulását, idejekorán felfigyelhetnek a hátrányos tendenciákra. 1971-ben huszonöt száza­lékkal több előadást tartot­tak a tudományos társulat előadói, mint a korábbi esz­tendőben. A legnagyobb érdeklődés továbbra is a pedagógia iránt nyilvánult meg. Minden nyolcadik elő­adó a nevelésügy kérdései­­­­vel foglalkozott. Látogatot­­t­­ak voltak ezek a rendez­­­­vények, átlagosan negyven felnőtt ült egy-egy ilyen alkalomból az iskolapad­ban. Ugrásszerűen növeke­dett a nemzetközi helyzet alakulását elemző, ismer­tető előadások száma, hall­gatósága. 1970-ben 316,, az elmúlt évben 573 jelentőlap érkezett a szakosztályhoz. Arányosan hadtudományi, emelkedett a irodalmi, művészeti, jogi, közgazda­­sági előadások iránt mutat­kozó igény is. Lényegesebb visszaesés csupán a törté­nelmi témájú rendezvé­nyeknél tapasztalható. Örvendetes, hogy a most lezárult értékelési időszak­ban javult a társadalom­­tudományi és természettu­dományi előadások aránya. Korábban a humán jelle­gűek túlságosan előtérbe kerültek. Most minden tíz előadás közül négy termé­szettudományi jellegű. Az egészségügyi, a mezőgazda­­sági, a fizika-kémia-mate­­matikai szakosztályok dol­goztak a leghatékonyab­ban. A műszaki előadások száma 65 százalékkal növe­kedett. Ha az előadások számát a lakossághoz viszonyítjuk, akkor a bajai járás tovább­ra is tartja vezető helyét. Most is Kecskemét város a második a sorrendben, de szorosan a „nyomában van” Baja város és Kecskemét járás TIT-szervezete. To­vábbra is Kalocsa és Kis­kunhalas városokban ke­rült sor a legkevesebb is­meretterjesztő előadásra Az előbbi helyen a termé­szettudományi előadások száma, az utóbbi városban pedig a társadalomtudo­mányi ismertetéseké na­gyon kevés. H. N.

Next