Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-29 / 150. szám
Diákok a tanári tekintélyről — Kiket szeretnek tanáraik közül? — kérdeztem két diákot. — Akinek tekintélye van — így feleltek. — Mitől, hogyan lesz egy tanár tekintélyesebb? — tudakoltam beszélgető partnereimtől. íme — tanulságos — válaszaik. Király László, a Katona József Gimnázium, immár harmadikos diákja, az iskolai KISZ- szervezet vezetőségi tagja. — Azt — azokat — tiszteljük, aki sokat tud, mégsem beszél magas lóról. Többet tud, mint amennyi a könyvben van. Az ilyen ember felébreszti a tanulási kedvet is. Én szívesen foglalkozom matematikával és örömmel utánanézek olyan dolognak is, amit csak utalásszerűen érint a tanár — a tantervben is szűkösen szerepel —, mert szeretem ezt a tárgyat. Mások is így vannak ezzel: amit a tanár megkedveltet, azt nem érezzük fárasztónak, terhesnek, mert örömmel csináljuk. Egy tanár akkor népszerű, ha nem oktat, hanem nevel, nemcsak az órán, hanem a szabad időben is. Egyszerűen azzal, hogy olykor velük, köztük marad. Legkedvesebb, legtekintélyesebb tanárom rendszeresen részt vesz a szünidőkben szervezett gyalogtúrákon. Nem követeli meg a három lépés távolságot, mert erre nincs is szükség. Sokoldalú, de nem fitogtatott tudása megóvja attól, hogy valaki visszaéljen a bizalommal. Jakab Berta, a Tóth Kálmán Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola tanulója: — Ha iskolánkban közvélemény-kutatást végeznénk egy bizonyos tanár kapná meg a szavazatok túlnyomó többségét, függetlenül attól, hogy kinek melyik tárgy a kedvence. Rendkívül széles körű tájékozottságával, logikus magyarázataival bizonyítja műveltségét. Órái mindig jó hangulatban telnek el, diákjaival közvetlen, de nem enged bizalmaskodást. Magyarázataiban nem ragaszkodik mereven a tankönyv anyagához. Saját véleményét nem kényszeríti diákjaira, az önálló gondolkodású egyéniségeket érvényesülni hagyja. A diákok magánügyeikkel is szívesen fordulnak hozzá. Persze a tanár is ember, még a legkedveltebb tanár is. De az olyan nevelőnek, akiről beszéltem még kisebb hibáit is „elnézik” a diákok, mert az őszinteséget és légióként a tudást becsülik a legtöbbre. H. N. NÉPMŰVELÉS - TÁBLÁKKAL Megszokott látvány, ha egy-egy épület, talán megpillantjuk „műemlék”, vagy „műemlék jellegű épület” feliratot viselő márványtáblát. Tudjuk, az épület megkülönböztetett figyelmet érdemel, akkor is, ha a külső formája nem hivalkodó, az előttünk ott élők üzenetét őrzi. Azt azonban már csak kevesen tudják, hogy kevés ország jelzi hasonlóképpen műemlékeit. Dr. Dercsényi Dezső, az Országos Műemlék Felügyelőség igazgatóhelyettese, mint mondotta, Bécsben látott hasonló módon „bemutatkozó” épületeket, de azonkívül, nem emlékszik rá, hogy utazásai során máshol is látott volna ilyet. • Mikor és milyen célzattal kerültek a táblák az épületek falára? 1957 után, amikor a műemlékvédelem fokozottabb anyagi támogatásban részesült, kezdtük el a táblák elhelyezését. Kettős céllal. Részben védettséget szerettünk volna biztosítani az értékes régi épületeknek Előfordult ugyanis, hogy amikor bevezették a villanyt, egy ilyen épületbe, a villanyszerelők munkájuk során komoly kárt okoztak. A felelősségrevonáskor joggal kérdezték, hogy honnan tudhatták volna, hogy az az épület műemlék? Másik szempontunk a népművelés volt. Igyekeztünk egy-egy ilyen mondatba sűrítve elmondani az épület korára, stílusára, építésére vonatkozó tudnivalókat, így ezek elolvasása nem vesz hosszabb időt igénybe és mégis tájékoztat. — Az országban, ma már minden műemléken rajta van a tábla? — A műemlékeken igen, de a műemlék jellegű épületeken még nem. A műemlékvédelem három nagy csoportra oszlik: a műemlékekre, a műemlék jellegű épületekre és a városképileg fontos épületek csoportjára. Körülbelül 1860 darab műemléket tartunk nyilván, ezeket a városrendezők kötelesek a tervekbe beépíteni és a munkálatok folyamán érintetlenül hagyni. A műemlék jellegű épületek száma körülbelül 5000, ezeket addig lehet fenntartani, amíg a városfejlesztést nem akadályozzák és fenntartásuk gazdaságos. Körülbelül 1000 darab a városképileg fontos épületek száma, melyeket nem történelmi és művészi értékük, hanem a városkép megszokott látványa miatt védünk. — Az Országos Műemlék Felügyelőség hatáskörének hol van a felső határa? — Az országban 15 olyan védett városrész van, ahol csak a mi engedélyünkkel építkezhetnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezekben a városrészekben nem épülhetnek modern lakóházak. Sőt. De az építőknek be kell tartaniuk az eredeti beépítési vonalakat és vigyázniuk kell arra, hogy az új épület tömegében ne lépje túl a megengedett méretet, templom elé például, ne építsenek toronyházat. Ha harmonikusan illeszkedik az új a régihez, azon belül anyagában, formájában mai lehet. A műemlékeknél a szomszédos telek, tehát a környezet is védett, ott sem lehet az engedélyünk nélkül építeni. Azt hiszem, nem érdemtelen, megemlíteni, hogy a városrendezésbe való beleszólási jog is csak kevés országban illeti meg a műemlékfelügyelőséget olyan mértékben, mint Magyarországon. — Milyen tényezők akadályozzák mégis a munkájukat? — Azt hiszem, elvben, mindenütt a világon, műemlékbarát minden ember. Soha senki nem vonja kétségbe munkánk hasznosságát, csak éppen azt az egyet, amely az ő tulajdonában, szomszédságában található, csak azt nem tartja értéknek. Ez a tény azután nagyon sok csatározásra kényszerít bennünket, különösen a magántulajdonban levő műemlékek esetében. Egy Balaton-parti régi épület tulajdonosával hosszú vitákat folytattunk, aki le akarta bontani házát és nem engedélyeztük. „Könnyű maguknak azt mondani ott Pesten, hogy szép, de jöjjenek le lakni ide” — fakadt ki keserűen. Bizonyos szempontból igaza volt, de abban semmi esetre sem, amikor azt állította, hogy neki abban az épületben szégyenkeznie kell a falu többi lakosa előtt. Az emberek a régitől igyekeznek megszabadulni, és arról, ami szemre talán kevésbé látványos, nehéz bebizonyítani, hogy értékes, annak, aki számára csak nyűg és teher ez az érték. — Ilyen vitás esetek hogyan rendeződnek? — Ha más mód nincs, az épület megmentésére, megvásároljuk, de sajnos, sok esetben maradnak sorsukra, azaz a pusztulásra Hogyan kell értelmeznünk a modern műemlékvédelem ellentmondásosan hangzó jelentését? — Régen azt tartották műemléknek, ami szép. Ma a műemlék ennél sokkal többet jelent. Egyegy épület történelmet, korszakokat jellemez, az értéket nem határozhatja meg csupán az esztikuma. Egy szélsőséges példát említenék. Tudjuk, hogy a honfoglaló magyarok, úgynevezett lakógödröket vájtak a földbe, letakarták faágakkal és abban laktak. Ugye nem lehetett különösebben szép látvány? De ha lenne egy ilyen lakógödöremlékünk, ez a legbecsesebb műemlékértékeink közé tartozna. Ezenkívül, egészen a kilencszázas évek elejéig, a műemlékek helyreállítása alatt’, az épület újjáépítését, vagy teljes átalakítását értették. Találtak egy gótikus katedrálist, lebontották az oldalékot, mondván, mit keres az ott, és sorra „kijavították” az elődök stílusbeli tévedéseit, jóllehet, az eredeti úgy volt érdekes, hibáival, esetlegességeivel együtt, mert úgy volt jellemző annak a kornak emberére. A modern műemlékvédelem az eredetinek megóvását tartja elsődleges feladatának. László Ilona Megtalálták Szarepta romjait A régészek ősi föníciai várost fedeztek fel a Földközi-tenger partján, nem messze Szarafand libanoni falucskától. Az i.e. 1. évezredben virágzott Szarepta város az első olyan föníciai település, amelyet megtaláltak a mai Szíria és Libanon előtt nagy szerepet betöltött ősi Fönícia területén. A régészek által felfedezett föníciai város körülbelül nyolc hektáron terült el. Kiásták az iparosok városnegyedét és a székesegyház romjait, kerámiaégetésre használt kerek kemencéket ékszerész szerszámokat is találtak, valamint bíborcsigák kagylóit. Az ásatások eredményeiből arra következtethetünk, hogy a föníciaiak magas fokra fejlesztették a fém, réz, ezüst, arany megmunkálásának és bíborfesték készítésének művészetét. A templom romjai alól értékes leletek kerültek elő. Asztarténak, a szerelem és a termékenység istennőjének terakotta szobrocskái, füstölők, rituális álarcok, rózsafüzérek és amulettek. 1973. június 29. Édes jelzőtáblák A lengyel pedagógusok tekintettel arra, hogy a gyermekeket már egészen kiskoruktól tanítani kell az utcai közlekedés szabályaira, összefogtak a cukrászokkal és megszervezték a közúti jelzések színes ábrázolásával díszített körök és szögletes formájú édességek gyártását. Lengyelországban a nemzetközi közúti jelzések vannak érvényben, ezért az ötletes édességből több európai ország külkereskedelmi szervezetei tonnaszámra rendeltek. • PETŐFI NÉPE • 5 Könyvtári hétköznapok Fotós kollégámmal éppen csomagbontáskor jártunk a megyei könyvtárban. Ebben az esztendőben ez volt pontosan az ötvenedik küldemény. Százhetven nap alatt 4260 kötettel gyarapodott az állomány. Tekintélyes mennyiség. Ha — fektetve — egymásra raknánk valamennyit, magasabb torony keletkezne, mint a kecskeméti Nagytemplomé. Elhelyezésükhöz 70—80 polcfolyóméter szükséges. Nagy figyelmet követel a megrendelő jegyzékek alapján érkező csomagok átvétele, ellenőrzése. Nem hiányzik-e egy-egy példány, van-e a szállítmányban rongált, hibás mű, a kívánt minőségben küldték-e a könyveket — ezek a legfőbb ellenőrzési szempontok. Háry Péterné már nagy gyakorlatot szerzett ebben a munkában. A szabvány szerinti oldalakon, helyeken lebélyegzik az új könyveket, majd a leltározás következik. Károlyi Katalin a 162. 759-es számú könyv adatait rögzíti a leltári könyvben. (Gondosan őrzik a hajdani városi könyvtár első, 1-es leltári számú szerzeményét a Desiderium Collium művei. Maga az alapító igazgató, Szilády Károly jegyezte fel adatait 1897 nyarán. Gondosan vigyáznak az állományt nyilvántartó okmányokra, kimutatásokra, összesítőkre — ezeket Bodor Jenőné, a feldolgozási csoport vezetője kezeli — mert több millió forint az állomány értéke. A szükséges kellékekkel — katalóguscédulák, nyilvántartólapok, jelzetek stb. — felszerelt, immár könyvtári szolgálatra alkalmas műveket a feldolgozók igyekeznek minél gyorsabban átadni az olvasószolgálati csoportnak. A pontatlanság nagy károkat okozhat. Ha rossz helyre sorolnak egy könyvet talán évekig sem bukkannak a nyomára ... A kölcsönzési csoport vezetője, Ferencziné Balla Katalin, folyamatosan tájékozódik az új szerzemények között. Rendszerint ő maga sorolja be, helyezi el a polcokon az újonnan érkezett köteteket. Az olvasók egy része a válogató polcokat kedveli, szívesen nézgelődik az „önkiszolgáló” részlegben. Mások határozott kívánsággal jönnek, sokan a könyvtárosok tanácsait kérik, vagy a katalógusokra alapján tájékozódnak. Akár így, akár úgy , a kölcsönző pulthoz kerülnek a kiválasztott művek. Néhány formaság elintézése, a nyilvántartó lapok aláírása után a táskákba vándorolnak a leendő olvasmányok. (Képünkön: egy régi olvasó, és Madarász Imre könyvtáros.) Bizony, kevesen tudják, hogy hány kézen megy keresztül egy könyv, amíg az olvasóhoz kerül ... Heltai Nándor—Tóth Sándor A ZÜRICHI-TÓ PARTJÁN Kecskeméti énekkar Svájcban barokk építészet tobzódó pompáját sugárzó épületben harmadikként léptek dobogóra a kecskemétiek. A helyi szokásoktól eltérően már akkor felcsattant a taps, amikor szép egyenruhájukban bevonultak a magyarok. A tetszésnyilvánítás az egyes számok után — ha lehetséges — még fokozódott. Elsőként a Zombor vidéki népszokást, a villőzést bemutató Kodály-mű hangzott el. Az Ave Maria ,alt szólama fényes hangú gordonka hangját idézte. A nézőket a Katalinka sodró dallama vitte vissza a gyermekdalok üde világába. A Zöld erdőben következett, majd, befejezésként Pünkösdölő, Kodály és a zeneirodalom egyik legszebb gyermekkari alkotása. A kecskemétiek hiteles, lelkes tolmácsolása éreztette a virágba boruló tavaszi mezőket, a vidám táncokat, a tündökletes fiatalságot és az utolsó A-dúr akkord csodálatos ragyogásával a létezés boldogságát, se ezt a napot, az ünneplést. A kórust szállító autóbuszban friss szegfűk köszöntötték az ifjú dalosokat a gépkocsivezető figyelmességéből. Annyira tetszett neki is a műsor, hogy valamennyi gyereket csokoládéval ajándékozott meg, mint mondta, köszönete szerény jeleként. A hosszú nap után szép ráadás volt az egyik szabadtéri színpadon tartott népdalest. A kecskemétieket így jelentette be a műsorközlő: „Ezek a gyerekek úgy olvassák a kottát, mint önök az újságot.” A Bárdos-mű — Magos a rutafa — tomboló sikert váltott ki. A hosszú utazás után szinte csak percekig pihenhettek a svájci énekes találkozóra Zürichbe érkezett kecskeméti diákok. A város központjában levő Kirche Enge kitűnő akusztikájú falai között várta őket a svájci rádió egyik csoportja. Nyolc művet vettik föl egyetlen óra alatt. Egyetlen számot kellett megismételni; az egyik fiú gyomra hangosan jelezte, hogy közeleg a vacsoraidő. Mindenki jót derült a közjátékon és még jobb hangulatban adták elő a kért dalokat. Úgy szólt a szép svájci városban a Jószágigéző, a Cipősütés, a Lánynéző, ahogyan azt valamikor Bartók Béla elképzelte. Nagyszerűen sikerültek a Bárdos-kórusművek is. Kodály Zoltán monumentális gyermekkari alkotásával, a Pünkösdölővel zárult a rádiófelvétel. A szólót Kálóczi Éva olyan magabiztossággal énekelte, mint odahaza, az oly távoli kecskeméti iskolában. Friss szegfűk A Zürichi Zeneművészeti Főiskola nagytermében került sor a „Schulmusik — Matinee”-ra. A rendezők énekpedagógusok, kórusvezetők számára ajánlották ezt a rendezvényt, melyen a kecskeméti Kodály-kórus és a Knabencher der Singschule Chur vett részt. A svájci zenepedagógusok rendkívüli érdeklődéssel hallgatták a zenei illusztrációkkal kísért előadást, melyben Kardos Pál a magyar ének-zenei iskolákról beszélt. Kodály csodálatos pedagógiai műveiből, a 333 olvasógyakorlatból, az Énekeljünk tisztán című összeállításból csendültek föl zenei illusztrációk, majd Bartók és Bárdos egy-egy műve következett. A matiné végén az iskola egyik tanulója német nyelven köszönte meg a vendéglátók kedvességét, majd a gyerekek átadták a magukkal hozott ajándékokat. Ezek közül az a baba volt a legkedvesebb, amely a magyar énekesek népművészeti motívumokkal díszített egyenruháját viselte. Az ünnepség befejeztével felbomlott a rend. A svájci gyerekek és a magyarok címeket cseréltek, énekeltek. Másnap utoljára csodálták szálláshelyükön Männendorfban kecskeméti diákok az alpesi napa felkeltét a valószínlenül zöld réte Kétszáz kórus dió Albert Häberling, a svájci ráegyik vezető munkatársa őszinte elismeréssel gratulált Kardos Pál karnagynak: „Svájcban régóta figyelemmel kísérik a magas színvonalú magyar kórusművészetet. Érdeklődéssel vártuk a Kodály-iskola kórusát, mert sok tekintetben példának tekinthető, ami ott történik. Meggyőződhettem magam is az előzetes jó hírek valódiságáról: ez a felvétel méltó volt Kodály nevéhez, az iskolához.” Régóta készülődtek a zürichiek a 30. Eidgenössisches Sängerfest, vagyis svájci énekes ünnep méltó lebonyolítására. Most emlékeztek Hans Georg Nägelire, a 200 esztendővel ezelőtt született kiváló zeneszerzőre, pedagógusra. Mintegy 10 ezer ember működött közre a hangversenyeken, utcai énekléseken. „Az első svájci kórusfesztivált 1843-ban Zürichben tartották. Most találkoznak énekeseink ötödik alkalommal a Limmatnál. A lakosság és a hatóság sokat fáradozott azért, hogy méltó keretet adjon az eseménynek” — írta a 130 oldalas műsorfüzet bevezetőjében mind Widmer polgármester.Sígvalóban az egész város megmozdult a Sängerfest örömére. A svájci kantonokból érkező 190 kórus külön-külön útikalauzt kapott, akárcsak a külföldiek, a finnek, az olaszok, a nyugatnémetek, a franciák, a magyarok. A nagy összefogás, a város valamennyi rétegét megmozgató szervezés meghozta az eredményt. A vendégek valóban — ahogy a polgármester remélte — vidám és felejthetetlen napokat töltöttek Zürichben, a lakosok tízezrei pedig csodálatos koncerteket hallhattak. A magyarok sikere A második napon várt a legnehezebb feladat a kórusra. Ifjúsági koncerten mutatkozott be az énekkar. Zsúfolásig megtelt Tonhalle Grosses-Saal, a város a legnagyobb hangversenyterme. A A hangversenyre Berlinből Zürichbe látogatott Varsányi György a Magyar Népköztársaság svájci nagykövete, Máthé Szabolcs kulturális attasé, dr. Lukas F. Burchhardt, a svájci külügyminisztérium kulturális főosztályának a vezetője. A magyar nagykövet ebédet adott a Kodály-iskola kórusa vezetőinek és a svájci diplomaták tiszteletére. Meghívták Gerhard Friczke urat, az énekes találkozó elnökségének a tagját. Valamennyien a legnagyobb elismeréssel beszéltek a kórus és a karnagy teljesítményéről. Nem győzték hangoztatni, hogy a kecskemétiek jól szolgálták a népek barátságának nagy gondolatát. A gyerekek se felejtik el sohaTöbben ki nem fogytak a kérdezősködésből. Mindent tudni akartak. A legkitartóbb kérdező a kórus Benjáminja, Szodfridt Gábor volt. A végtelenül türelmes tolmács sem győzte válaszokkal és ezért hirtelen ötlettel a magyar diák kezébe nyomott egy szép képes brosúrát: Zürich számokban és képekben. Itt minden választ megtalálsz. Mire a gyerek: — Kinek köszönjem meg az ajándékot. Jó hangulatban fogyasztották el a vacsorát az egyik téren felállított óriási sátorban. Műanyag evőkészleteket használtak. Étkezés után eldobták az edényeket. (Így olcsóbb, mint a mosogatás.) Szokás, hogy az ebéd, vacsora végeztével egy-egy dallal köszöntik egymást a szomszédos kórusok. Aligha tévedünk, ha azt írjuk, hogy a kecskemétiek kapták a legtöbb zenés üzenetet. Kedvelték a magyarokat, ami a gyerekek példás, fegyelmezett, jókedvű magatartásának is tulajdonítható. A patika tisztaságú zürichi utcák látványa, a tó csendesen fodrozódó vize, a fehér hajók kecses siklása, kitörölhetetlen élmény. A hajókázás annyira tetszett a kiskunsági gyerekeknek, hogy visszafoghatatlan örömükben, áradó jókedvükben énekelni kezdtek. A csitári hegyek alatt. Népdalest A Kodály-módszer ben a távolban legelésző állatokat, a zürichi főpályaudvar felé haladva pedig a száguldozó autócsodákat. Hazafelé je. Elérkezett a hazaindulás ideVisszafelé már otthonosan helyezkedtek el az úgy-ahogyan alvásra is alkalmas alkalmatosságokon. A ülő-fekvő hegycsúcsok, a nagy városok, kis falvak között robogva gondolataik vissza-visszaszálltak az Eidgenössisches Sängerfest általuk látott eseményeire. Mindenhová nem juthattak el, hiszen sok helyszínen bonyolították le a gazdag, sokrétű programot. Szép ráadás volt a bécsi városnézés. A már említett Szodfridt Gabi a Hofburgban azt kérdezte az egyik kísérő tanártól (Rajz Istvánná és Érsek Éva pedagógusok sokat tettek a kitűnő szereplés, a jó hangulat érdekében): „A magyar kártyát a magyarok találták fel?” A tanár erre ugyan nem tudott kielégítő választ adni, de azt biztosan tudta, hogy az énektanítás legkorszerűbb módszerét Magyarországon találták fel, itt alkalmazták először, Kecskeméten a Kodály-iskolában. Tanulságok Hadd tegyük hozzá, köszönet azoknak, akik ennyit fáradoztak érte, életüket tették fel rá. A svájci út legfőbb tanulsága az, hogy ebben az országban is növekszik az érdeklődés a magyar zeneoktatás iránt. Ez annak is köszönhető, hogy a Kodály-iskola kórusa nagyszerűen teljesítette küldetését. Elismerés illeti mindazokat, akik a külföldi szereplés feltételeit megteremtették. —» —n