Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-15 / 293. szám
4 • PETŐFI NÉPE 1974. december 15. Iparosodó nagyközségek Annak idején a harmadik ötéves terv iparfejlesztési programjában a megyei pártbizottság Bács-Kiskunban tizenkét nagyközséget jelölt ki iparosításra: Dunavecsét, Izsákot, Kerekegyházát, Tiszakécskét, Kiskunmajsát, Jánoshalmát, Bácsalmást, Kunszentmiklóst, Szabadszállást, Lajosmizsét, Kecelt és a közben városi rangra emelt Kiskőröst. A kijelöléssel a telepítendő ipar szétaprózódását akarták elkerülni, mivel nyereséges termelés csak optimális nagyságú üzemekben végezhető. A fenti községek kiválasztásakor azt is figyelembe vették, hogy kisebbnagyobb vonzáskörzetük van, tehát mint ipari bázisok a szomszédos településeken jelentkező szabad munkaerő elhelyezésében is segíthetnek. Cikksorozatunkban ellátogatunk ezekbe a nagyközségekbe, és megvizsgáljuk, hogy a negyedik ötéves terv közelgő befejezése előtt hol tart iparosításunk, és hogy az ősibb földművelés mellett mekkora szerep jut életükben, fejlődésükben az iparnak. I. Kerekegyháza Kerekegyháza a megyeszékhely közelében fekvő települések egyike. A jelenleg 5866 lelket számláló nagyközség kereső lakosai közül már 1970-ben 770-en dolgoztak helyi ipari üzemben, s számuk 1974-re megközelítette a 900-at. Ezek az adatok jelzik, hogy a két mezőgazdasági termelőszövetkezet, a két szakszövetkezet, a Kiskunsági Erdőgazdaság üzemegysége és a Helvéciai Állami Gazdaság ottani kisebb részlege mellett az ipari üzemek fontos szerepet játszanak Kerekegyháza életében. A nagyközség legjelentősebb ipari üzemének, a MEZŐGÉP Vállalat gyáregységének története visszanyúlik egészen 1949-ig. Akkor hozták létre Kerekegyházán a gépállomást, amely 1961-ig működött, amikor is a gépeket átvették a kollektivizálással megalakult mezőgazdasági szövetkezetek. Ekkor a gépállomást mezőgazdasági gépjavító üzemmé szervezték át, s abból alakították ki 1968-ban a MEZŐGÉP 3. számú gyáregységét. A vállalat kerekegyházi üzeme közvetve a közúti járműprogram szolgálatában áll: az autóbuszok utasterében található alumínium szerelvényeket gyártja az Ikarusnak. Az autóbuszgyártó vállalat fehérfémalkatrész-szükségletének nagy részét a kerekegyházi gyáregység állítja elő. Az üzem az utóbbi négy évben tempósan fejlődött, termelési értéke 67 millió forintról 136 millióra emelkedett. Munkásainak száma jelenleg 421, ebből 180 nő dolgozó. A női munkaerő foglalkoztatásában a fő szerepet a Habselyem és Kötöttárugyár üzeme játssza, amelyet 1967-ben hoztak létre.. A lányok és, asszonyok, már 1960-ban kérték a tanácsot, hogy teremtsenek számukra lakóhelyükön munkalehetőséget. Akkoriban körülbelül négyszázan ingáztak naponta Kerekegyházáról Kecskemétre, közöttük mintegy 120 nődolgozó is. A korai munkába indulás és a későn való visszaérkezés nagyon megnehezítette az asszonyoknak otthoni kötelességük, a gyermeknevelés és a háztartás ellátását. Legelőször a kecskeméti nyomdával sikerült egyezséget kötni, amely dobozkészítő telepet rendezett be a községben. A munkára jelentkező 100 személy közül azonban nem tudtak alkalmazni csupán harmincat, ezért hamarosan másik, szabad munkaerőt kereső vállalattal kellett tárgyalni. A nyomda helyett a Kiskunfélegyházi Kézműipari Vállalat lett a kerekegyházi nők munkaadója, amelynek konfekciós részlege száz lányt és asszonyt fogadott be. Később különböző okok miatt akadozni kezdett a termelés, s a község nődolgozói részére kedvező és végső megoldást csak a Habselyem és Kötöttárugyár üzemének megalapítása hozott. 1967-től a mezőgazdaság gépesítése révén felszabaduló és a háztartásból aktivizálódó női munkaerő foglalkoztatása a nagyközségben megoldottnak tekinthető. A Habselyem gyáregységében női és férfi fehérneműket készítenek, részben tőkés exportra. Az üzem létszáma jelenleg — a gyerekgondosági szabadságon levő száz kismamát is beleszámítva — 3200 körül mozog. A kezdettől fogva két műszakban termelő gyáregység 1970-ben 61 millió forintos tervet teljesített. 1974-re csak 45 millió forintos termelési érték elérését tűzték célul, mivel a gyermeküket otthon nevelő anyák távolléte éíintt rt kapaciiitás csodkéhtt, s aiktív munkavállalókra nem számíthatnak, a nagyközség vonzáskörébe tartozó településekről sem. A Habselyem üzemében betanított munkásként dolgozó fiatalok az idei ifjúsági parlamenten kérték, hogy a vállalat tegye lehetővé számukra a fehérneműkészítő szakma megszerzését. A Vállalat vezetői jövőre eleget tesznek a kerekegyházi fiatalok kérésének. A nagyközség gazdasági életében nagy jelentősége van Fafeldolgozó és Értékesítő Szövetkezetnek is, 120 tagot számlál, amely jelenleg Ez az ipari egység 1952-ben alakult meg helyi szakemberekből Vegyes Kisipari Szövetkezet néven. 1970- ben árbevétele elérte a 11 millió forintot, 1973-ban pedig már 13 milliót teljesítettek. A szövetkezet termelésében döntő súlya van a készárutermelésnek, a nyílászáró szerkezetek gyártásának. Emellett tíznél több különféle részlegben lakossági szolgáltatást végeznek dolgozóik. Kerekegyházán a 60-as évektől végbement iparosodásnak többféle emberi kihatása volt. Uralkodóvá vált a községben az a családmodell, amelyben a szülők egyike az iparban, másika pedig a mezőgazdaságban dolgozik. A földművelésben természetesen részt vesz az iparban elhelyezkedő fél is a szabad idejében. Az ipari üzemek nagyban elősegítették a lakosság körében a kollektív szellem térhódítását, amit mutat többek közt az emberek társadalmi munkára való nagyobb hajlandósága is. A dolgozó nők számának gyarapodása — jelenleg az ipari foglalkozásúak 70 százaléka nő — gyermekelhelyezési gondokat idézett elő a községben. A tanács az üzemek anyagi segítségét és 1111 tárót adottíl.Offkálér ajá másai^0 101 igéhyte;»vé’í,ie ■/két&éer‘bővítettékiz3 óvodát, majd 1970-ben újat is épített. 1974-ben minden olyan óvodás korú gyermeket el tudtak helyezni, akinek mindkét szülője dolgozik. Az iskolai napközi otthon szintén segít a családos dolgozóknak. Bölcsőde jelenleg nincs a nagyközségben. A tanács az üzemek kezdeményezését várja, részéről semmi akadálya nincs bölcsőde létesítésének, s Kerekegyházán tehát férfi és nő egyaránt talál az iparban is helyi munkalehetőséget, ennek következtében az ingázók száma jóval száz alá csökkent. 1974-ben a három ipari üzemben összesen közel 20 millió forint munkabért fizettek ki a dolgozóknak. Az egy főre eső kereseti átlag ugyanebben az esztendőben 26 548 forint volt. A. T. S. • A MEZŐGÉP Vállalat kerekegyházi gyáregységében a Dózsa brigád tagjai autóbuszablak-kereteket gyártanak. (Opauszky László felvétele) KENDŐZETLENÜL Úgy látszik, hogy az alkoholizmus elleni küzdelem falra hányt borsó csupán. A téma évtizedek óta szerepel az újságokban, megrázó riportokat látunk, hallunk a televízióban, hogy a legdrámaibb film, plakát, írás és kép is teljesen hatástalan marad, mert továbbra is virágzanak a kocsmák, a zugbormérők, továbbra is részegek tántorognak a távolsági vonatokon, ittas emberek ülnek a volán mellé, szesztestvérek ordítoznak az éjszakában legyen nyár, vagy tél, nekik csak egy számít: a nyakolaj. Az pedig van, bőségesen van és főleg mindenütt és mindenkor van. □ □ □ De lehet e mindenhol és mindig szeszes italt árusítani? Végre azt válaszolhatjuk, hogy nem, már régen nem.. A belkereskedelmi miniszter még 1972-ben hozott egy rendeletet (14/1972. VI. 17. Bk. M. sz.) a szeszes ital értékesítéséről. Ezt a jogszabályt szakmai körökben úgy emlegetik, mint szeszrendeletet. Tartalmazza többek között azt, hogy hol engedélyezhető szeszesital-árusítás: általános áruházban, illetve annak büféjében, éttermében, élelmiszer- és csemegeboltokban, étteremben, vendéglőkben, falatozókban, cukrászdákban, presszókban, bárokban és éjszakai szórakozóhelyeken, s természetesen italboltokban, borkimérésekben és szállodákban. Ugyanakkor szabályozza a rendelet azt is, hogy hol nem szabad, illetve csak korlátozott mennyiségben és minőségben lehet szeszt árusítani. Ilyen például minden olyan üzlet, amit a tilalmak között nem találunk. Sajnos, azonban a rendeletet rugalmasan is lehet értelmezni, így például azt a fejezetet, amely kimondja, hogy ....... az elsőfokú hatóság kivételesen indokolt esetben engedélyezheti kizárólag termelői palackozású borok árusítását zöldség-gyümölcs üzletekben. E kia vétel más alkohol tartalmú italokra nem terjed ki...” □ □ □ Mi a helyzet például Kecskeméten? A Rákóczi úti zöldséggyümölcs boltban találunk palackozott borokat, sört úgyszólván minden mennyiségben és a szesztestvérek által annyiba kedvelt mini-palackos rumot, pálinkát is. Nem szerepel az engedélyezett üzletek listáján a tejbár sem, mégis a kecskeméti Széchenyi téren levő tejbárban megtalálható a pálinka, a likőr, a rum, a vermuth is. Csakhogy — s itt jön a rugalmasság — a zöldség-gyümölcsboltot, a tejboltot is az élelmiszer- és cserpegeboltok kategóriájába sorolták. Azokban viszont már szabad árusítani szeszes italokat. . . Nézzük tovább a rendeletet, amely hatodik paragrafusában a következőket mondja: „Nem szabad szeszes italt árusítani, vagy kimérni a gyárak, építkezések és bányák területén működő büfékben munkaidő alatt, hivatalok, intézmények munkahelyi büféiben munkaidő alatt — palackozott szeszes italok kivételével...” Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy az említett helyeken működő büfék palackozott borokat stb. minden további nélkül forgalmazhatnak munkaidő alatt is. Vajon azt hitte a rendelet alkotója, hogy nem tudják felnyitni, így kénytelenek hazavinni? Gyakorlatilag a rendeletnek ez a része először megtiltja azt, amit két mondattal lejjebb újra engedélyez. Érdemes még megnézni a hetedik paragrafust is. Ez azt tartalmazza, hogy a gyárak, bányák, üzemek környékén a bejárattól 200 méteres körzetben működő italboltok, borozók, termelői borkimérések, büfék, bisztrók, falatozók reggeli nyitása, illetve a árusítás nem előzheti meg a munkakezdés idejét. Ha viszont a kétszáz méteren belül a szeszes ital árusítására jogosult üzlet van, ott csak két decinél nagyobb palackozott szeszeket árusíthatnak. Tessék ezen gondolkodni..... Mert a kereskedői lelemény arra is képes, hogy a poharazót, termelői borkimérést arrébb tegye, mondjuk 201 méterre, ahol viszont már munkaidő előtt is árusíthat, s aki szereti a pálinkát, vagy a „ferencvárosi koktélt”, az hajlandó még egy métert megtenni érte. A rendelet újra megerősíti, hogy 18. életévüket be nem töltött fiatalkorúaknak szeszes italt kiszolgálni tilos, s akik a 16.élet évüket még nem töltötték be, nem mehetnek se bárba, se italboltba, illetve ha mégis mennek, onnan ki kell küldeni őket Ha nem akarnak kimenni, rendőrt kell hívni... Volt-e már példa az utcámra? Mert arra naponta tudnánk példát említeni hogy tizenévesek vidáman „szórakoznak” akár éjfélkor is. □ □ □ Nincs szükség itt annak bizonygatására, hogy a „Miszter alkohol” micsoda rombolást végez, s hogy ezek a romok mennyibe kerülnek anyagi és erkölcsi tekintetben. Határozott, egyértelmű és szigorú intézkedésekre van szükség, olyanokra, amelyeket nem lehet kétféleképpen értelmezni... — dorgál — n O, Miszter alkohol... Az öregember majdnem negyven évig dolgozott egyfolytában, amikor agyvérzés érte, s nyugdíjba kényszerült. Az állandó járás-kelés után nehezen szokta meg a viszonylagos tétlensége.. Sokan [ ^erették;:^^ postásokat mindenki ismperi. Az agyvérzés még egy veszélyes ^mellékhatással is sújtott«*'-egyik oldalára megbénult. Hosszú, keserves hónapok következtek, papírt tépkedett óraszám, vonalakat, karikákat rajzolt az öregember, újból kezdte az életét. Lassacskán ismét a régi lett. Az orvosok csodálkoztak, hiszen már mindenre felkészítették a családot: feleségét, lányát, vejét és unokáját. Az öregember megszerette a hajnalokat, gyönyörködött a napfelkeltében, hallgatta a csirkék zsivalygását, a verebek csivitelését, az eresz alatt. Nagy terveket szőtt, világot látni indult. Bejárta az országot, rengeteg fényképet készített, mindenhonnan küldött egy levelet az orvosnak és a családjának. Agyvérzése után tizenkét évvel meghalt a felesége. Az öregember elvesztette életkedvét, látszólag. Meglátogatta régi barátait, kiment a temetőbe a már meghaltakhoz, többször végignézte fényképalbumát. Úgy tűnt, készül a halálra. Talán furcsának találják, az öregember ekkor számolt le az elmúlással. Kinevette az újságok gyászhíreit, vasárnaponként nem a templomba, hanem a presszóba járt kávézni. Vidáman jött haza egy-egy temetésről. „Satnyák voltak,'elhullottak” gondolta. Az «öregember megszerette az^estékét is: székét az ablakhoz húzta és a kályhán sülő alma illatát szippantotta be. Szerény nyugdíjából rengeteg könyvet vett, valamennyit elolvasta. Délutánonként hosszú utakra indult, elsétált a temetőbe megnézni, megszámolni hány embert élt már túl (egyre tekintélyesebb volt ez a szám) meglátogatta a koporsókészítőt, szemügyre vette munka közben. Csíkos nadrágokat, pillangós nyakkendőket, virágmintás ingeket vásárolt, hordott. Nem kapcsolta ki a rádiót, ha beatet adott, ringatózott a ritmusra, szeme csillogott. „Túlélem én ezeket” — nevetett sokszor. Az öregember egy novemberi napon ágynak esett. Az orvos azt mondta, tüdőgyulladás, teljes nyugalmat, diétát írt elő. A családot felkészítette mindenre. Táviratot kapott tehát az unokája is, aki egy távoli építkezésen dolgozott. — Mi van öreg, nem kap enni? — kérdezte az, mikor hazajött. (Az öregember igen lesoványodott.) Az öreg lassan bólintott. — Csinálok rántottat — mondta Gergő. (Így hívták az unokát). — Szalonnával? — hallatszott az ágyból. — Meg hagymával — tette hozzá az unoka. Utána kávét főzött Gergő. Később megittak egy-egy pohár bort egymás egészségére. A család csak nézett. Az orvos bosszankodva csóválta a fejét. Fenyegetődzött, nem kezeli tovább az öreget. Gergő ráhagyta: menjen, nem gyógyszerrel kell gyógyítani.Este a Radio Luxemburg adása bömbölt, délelőtt magnóról a Beatles, az Omega és az Emerson Lake Palmer. Gergő egyik haverjától kölcsön kért egy kocsit, elvitte az öregembert az építkezésre, ahol dolgozott, megmutatott mindent. Mire hazaértek, az öregembernek semmi baja se volt. Bort kért, fagyos szalonnát meg szárazkolbászt. Nevetve olvasta fel az újságok gyászjelentéseit, kiemelte az elhunytak életkorát. — Túlélek én mindenkit !— harsogta. Megtanult autót vezetni, és többször elszáguldott meglátogatni unokáját. — Túlélem a halált — mondogatja az öregember ma is mindenkinek. Nem hisz neki senki, becsapott már mindenkit. Ahogy hallom, egy külföldi úton gondolkozik, unokájával. Repülővel mennének. Mindenki bolondnak tartja, nem köszön neki az orvos sem, miután az öregember megígérte neki, hogy még virágot se visz ki a sírjára. Az öregember kortalanná lett, nem öregszik tovább. Tavasszal neki nyílik a virág. Félnek tőle. Jó lenne öregembernek lenni, s Ballai József Az öregember ZILVÁSI LAJOS (18.) Ebben a pillanatban Szojka — nem tudom, honnan került elő hiirtelen — már ugrik is az ülésre,gyújtja a motort, megnyomja a sziréna gombját, és nekirohan az egyik törmelékhalom oldalának. A kocsi majdnem felborul, ahogy a legény nagyot fordít a kormánykeréken, de már kijutottunk az asszonyok közül. Szojka most nem törődik azzal, hogy rossz az út, nyomja a gázpedált, s úgy ugrál velünk a kocsi, alig tudunk fogódzni. Jobbról-balról felfröcsköl ránk a sár. Valami gurul a lábam alatt. Odanézek. A pálinkásüveg, amit Szojka hozott. Hajolok le érte. Miközben felveszem, nagyot ugrik a kocsi, s beleverem a fejem a szélvédőbe. Újra káromkodok, köpenyem zsebébe dugom a pálinkásüveget, s ahogy visszanézek, látom, hogy a pékség előtt még mindig nagy a kavarodás. — Fordítsa el rólam a géppisztolycsövet, főhadnagy úr! — hallom aztán Szojka hangját. A géppisztoly az ölemben fekszik, lövésre kész állapotban, s a csöve valóban Szojka felé van fordítva. Bebiztosítom, és hátranyújtom Gasztonnak. Szojka mosolyog. Erre én is hidegvért parancsolok magamra. Elvégre mégis én vagyok a vezetőjük, nekem kell a legnyugodtabbnak látszanom. A műúton — csodálkoznom kell rajta — gyér a forgalom, csak nagy néha találkozunk szembejövő gépkocsikkal vagy szekerekkel. Szojka — tekintettel a síkos útra — óvatosan hajt. Harminc-negyven kilométeres sebességgel haladunk. Egyre erősebben szitál az eső, veri az arcunkat. Felhajtjuk a köpenyek gallérját, de az apró vízcseppek megtalálják az utat az ember bőréhez. Egykettőre nyakára hágunk a megkezdett üvegben maradt rumnak, s nekilátunk a pálinkának is, hogy ne rázzon bennünket a hideg. Menekülteket szállító, ponyvákkal letakart, nyikorgó szekerek mellett robogunk el. Bámulom az esőben fürdő utat, s közben gondolkodni igyekszem. Ma október tizennyolcadika van, harmadik napja vagyunk úton. Körülbelül ötven-hatvan kilométert tettünk meg, s most Cegléd felé szalad velünk az autó. Az ötvenkilométeres út alatt háromszor történt meg, hogy majdnem ráfizettünk: először a német frontvonalban, amikor kénytelenek voltunk elrabolni az SS-altisztet, másodszor Szolnokon a piactéren, amikor megrémültem a járőrtől, és harrmadszor a szolnoki vasútállomás közelében, amikor az asszonyok meg akarták lincselni Gilbertet. Mindez ötven-hatvan kilométer alatt... Ami azt illeti, elég nagy a veszély valószínűsége. Könnyebbségemre szolgál, hogy a fiúk nyugodtak, legalábbis igyekeznek fegyelmezetteknek, hidegvérűeknek látszani. Mi lenne, ha még attól is rettegnem kellene, hogy elvesztik a fejüket? Szerencsére, ennek kicsi a lehetősége. Frontesztendők sok próbája fűz össze bennünket. Sok kutya helyzetből másztunk már ki, elégszer hittük vásárra a bőrünket. Jól választottam, amikor őket hoztam magammal. És azért sikerült jól választanom, mert ismerem mindegyiküket. Fél szemmel fürkészem Szojka arcát. Nyugodt, szinte mozdulatlan minden vonása. Amióta ismerem, mindig ilyen. Talán ez az oka, hogy mind ez ideig jóformán egyetlen bizalmas mondatot sem váltottam vele. De nem is a meghittségen múlik, hogy megbízhatok-e valakiben ... Ösztönösen éreztem mindig, hogy nincs az a nehéz helyzet, amikor ne számíthatnék Szojkára. Igaz is, tegnapelőtt meg akartam kérdezni tőle, hány éves. Megvárom, amíg elhaladunk nyolc-tíz megrakott katonai lovas kocsi mellett, aztán Szojka felé fordulok:— Mondja, hány éves maga? Azt várom, hogy csodálkozzék. Lehet, hogy meg is lepődött, de az arcán nem látszik. —Huszonkilenc. Tizenötben születtem. — Tizenötben? Hirtelen eszembe jut egy kérdés. De habozok néhány másodpercig, amíg elszánom magam, hogy ki is mondjam. Úgy érzem, ez a pillanat, az utóbbi napok eseményei során kialakult hangulat alkalmas rá: — Mondja... igaz, amit beszélnek ... hogy maga kommunista? Csak nagy sokára felel. Előbb gondolkozik, s ez most látszik is az arcán. Homloka ráncba húzódik, szemét is összevonja. Gyors, kutató pillantást vet rám, de az a benyomásom, mintha valami mosolyféle is bújkálna a szeme sarkában, a ráncok között. — Hiszen hallotta a főhadnagy úr__— És mindjárt kérdez is: — Na és ha így *van... változik rólam a véleménye? Más embernek fog tartani, mint eddig? Kedves kötekedést érzek a hangjából. Amikor látja, hogy nem felelek, mégis komolyra fordítja a szót: — Éveken át láthatta a főhadnagy úr, hogy ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek, nem tartok kést a fogam között. Miért titkoljam most már, hogy ilyenképpen élek a világban? Nézem a szeme sarkában az apró szarkalábakat. Zavartan elmosolyodok. Furcsán érzem magam. Hiszen mondták, mondták nekem, hogy Szojka kommunista, de most, hogy meg kell bizonyosodnom róla, mégiscsak... Érdekes! Most látom az első eleven kommunistát... Kíváncsi kérdés tolul a nyelvemre: — És mondja, Szojka... Miért lesznek kommunisták az emberek? — Miért? Csúszós az út, egy ideig azzal van elfoglalva, hogy egyenesben tartsa a kocsit, mert a kanyarodóban, ahol járunk, jobbra lejt a beton. Ráadásul két katonai teherautó is jön szembe. A Botond fáról, Szojkának erősen kell tartania a kormánykereket. Közben már meg is bántam, hogy ilyen ostobát kérdeztem. Bosszús vagyok magamra. Gyerekes kérdés volt. S eszembe jut, hogy három esztendővel fiatalabb vagyok Szojkánál. Újra egyenesben fut a kocsi. Szojka felvonja a szemöldökét, ő is sületlennek találta a kérdésemet. — Semmiképpen nem passzióból, főhadnagy úr... — Úgy látom, töpreng, beszéljen-e arról, amire gondol. Segíteni akarok neki. — Igen, tudtommal még senkit sem dicsért meg a rendőrség azért, hogy kommunista... — Nem erről van szó.. . — ingatja csontos fejét. — Nem ... Az csak testi kellemetlenségekkel, veréssel, börtönnel jár... Nem is tudom, hogyan mondhatnám meg pontosan, hogy a főhadnagy úr megérezze a lényeget ... hogy miért keserves dolog... Megint katonai lovas vonatoszloppal találkozunk. Egy szélroham jó csomó esőcseppet csap az arcunkba. Szojka a kézfejével megtörli homlokát, széles, tömpe orrát.. (Folytatjuk) •ü