Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-03 / 102. szám

I Műszaki hetek kezdődnek Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesületek Szövetségének­­ Bács-Kiskun me­gyei Szervezete a műszaki hete­ket. A megnyitó ma Kecskemé­ten, a Tudomány és Technika Házában lesz, ahol dr. Bíró Fe­renc, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese tart előadást. Az idei műszaki hetek előadá­sai is — hasonlóan a korábbi esztendőkéhez — egy-egy fontos téma köré csoportosulnak. A má­jus 3-ától június 2-ig sorra ke­rülő csaknem száz előadáson és bemutatón elsősorban az élelmi­szeripar jelenéről és jövőjéről lesz szó. Kiemelkedik a program­ból az az emlékülés, amelyet Ka­tona Zsigmond születésének 150. évfordulója tiszteletére rendez­nek Érdekesnek ígérkezik szarvasmarha-tenyésztéssel, a tej­a feldolgozással, a tehenészeti tele­­­­ek állategészségügyi gondjaival, zöldség-gyümölcsi termelés és forgalmazás helyzetével, vala­mint a mezőgazdasági és élelmi­­szeripari termékszerkezet fejlesz­tésének lehetőségeivel foglalkozó előadások. A megyei szervezet 18 szakosztálya rendez a műsza­­­­ki hetek alatt ankétot, bemuta­tót, valamint előadást. Ebben az időszakban műszaki könyvnapok­ra is sor kerül a Tudomány és Technika Házában, ahol a bemu­tatott műszaki, természettudomá­nyi könyveket­ megvásárolhatják az érdeklődők. (Néhány üzemláto­gatás, klubest és az erdők nap­ja alkalmából kirándulás is szí­nesíti a gazdag programot. Énektanárok országos találkozója „Magyaror­szági látogatá­som lyefbb i legmé benyo­másait itt sze­reztem”, nyilatkozott így 1958. májusá­ban szovjet Balaszov pro­fesszor a kecs­keméti énekes iskolában lá­tottakról, hal­lottakéról. Szá­zan és százan jöttek a világ minden részé­ből a Kodály­­iskola tanul­mányozására, vitték el a ma­gyar oktatás, kultúra jó hí­rét. Világhírű tudósok, jeles muzsikusok, el­foglalt minisz­terek jártak itt, hogy közelebb­ről is megismerkedjenek az em­bernevelés, a szocialista pedagó­gia eredményeivel. Az első kül­földi látogatóhoz, a moszkvai főiskolai­­ tanárhoz hasonlóan vé­lekedtek valamennyien. Gondolta-e, hitte-e Nem­es­­szeghy Lajosné, Szentkirályi Márta, az új iskolatípus kezde­ményezője, hogy a jó ügy ennyi szövetségest­­ talál, amikor 1950. január 29-én a Kecskeméti Lapok közölte Muzsikáló gyerekek című írását? Sejtette-e, hogy mintegy kétszázötvenen gyűlnek össze az ének-zenei iskolákban tanító énektanárok első országos talál­kozójára, amikor tíz különböző szerv, hatóság utasította vissza írásba foglalt elgondolásaikat? Számított erre, mert tudta, hogy a szocialista kor mindenkitől el­várja képességei kifejlesztését, az embernevelés leghatékonyabb módszereinek általános alkalma­zását, bízott Kodály Zoltán te­kintélyében, a helyi Irányítók tá­mogatásában. Csak ilyen összefüggésekben érzékelhető az elmúlt hét végén Kecskeméten rendezett összejö­vetel jelentősége, csak­ a sajnála­tosan korán eltávozott alapító igazgató emlékének idézésével kezdődhetett a megyei és a városi tanács művelődésügyi osztálya, és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet rendezésében­­ tartott más­fél napos találkozó. Az ösztönző eredményekre hi­vatkozva köszöntötte szombaton reggel a Megyei Művelődési Köz­pontban Gódor József, Kecske­mét tanácselnöke a résztvevőket, utalt a tapasztalatcsere fontossá­gára. A budapesti Marczi­bányi téri Kodály Zoltán ének-zenei általános iskola kórusa Mohainé Katanics Mária tanár, karvezető irányításával lépett ezt követően a színpadra. Bemutató tanítása, a jól felépített énekkari óra jól szolgálta a találkozó célját. Bar­­k­óczy Ilona és Pléh Csaba, A­­ Kodály-koncepció pszichológiai hatásvizsgálata című új könyv szerzői ismertették kutatásaik meggyőző tapasztalatait, majd dr. Falus Tamásné tájékoztatta az ének-zenei iskolák új tantervé­ről az egybegyűlteket. Élményszerű volt Kocsárné Kerbely­­ Ildikó „Hogyan hallgat­tassunk Mozartot?” című elő­adása, felemelő a közös éneklés. A délutáni órákban tisztelegtek az első ének-zenei iskola alapí­tójának a sírjánál, majd a zenei hetek keretében tartott kórus­­hangversennyel zárult az első na­pi program. A debreceni Zene­tanárképző Intézet női karának koncertje előtt­­ kapta meg min­denki a Kodály-intézet In memó­riám Nemesszeghy Márta című kiadványát, összeállítója, Ittzés Mihály írt bevezetőt a néhai igazgató két értékes előadását tartalmazó füzethez. Vasárnap a Kodály-in­tézetben Bárdos Lajos Kossuth-díjas ze­neszerző­­ „Műsorok és népdal­csokrok összeállítása’­* című elő­adásán gyorsan teltek a jegyzet­lapok: a magyar zenei élet nagy egyénisége a tólé szökött szín­vonalon, könnyedséggel ontotta a jó tanácsokat. A zárómegbeszélésen mindenki azt hangoztatta, hogy szükség volt erre a­­ találkozóra. Kontra István, az Országos Pedagógiai Intézet főelőadója szerint betöl­tötte feladatát. Fischer István, a városi­­ tanács elnökhelyettese közösségteremtő erőnek minősí­tette a zenei hagyományok ápo­lását. Erdei Péter, a Kodály­­intézet igazgatója a további ter­vekhez kért támogatást, javasla­tokat. H. N. e­ ^—: m 9 A résztvevők egy csoportja. 0 Jobb oldali képünkön: Bárdos Lajos előadás köz­ben. (Tóth Sándor felvétele) 2fl . Jól kezdte az évet idegenforgalom Fokozottan készülnek a ven­déglátó vállalatok, utazási iro­­­dák az idegenforgalmi főszezon­ra. Az idén az elmúlt évi­nél is több vendégre számítanak, ezért megerősített személyzettel, sok helyen felújított, korszerűsített berendezésekkel várják a szállo­dák a turistákat. Bővül a szállás­helyek hálózata is, ötezer ol­csóbb, de kényelmes helyet kap­csolnak be az idegenforgalom szolgáltatásaiba, így például új motel épül Szegeden, Gárdony­ban, Balatomföldváron és Mis­kolctapolcán, másutt új kem­pingeket nyitnak. Az útlevélkezelés és vámvizs­gálat gyorsítására néhány határ­­átkelőhely bővítésére, korszerűsí­tésére is sor kerül. Szükség van erre, hiszen az­ Országos Idegen­forgalmi Tanács gyorsmérlege szerint az első negyedévben más­fél millió külföldi lépte át hatá­rainkat, 380 ezerrel — 36 száza­lékkal — több, mint a tavalyi év első három hónapjában. A korábbi évekkel ellentétben erőteljesebben emelkedett a tő­kés turistaforgalom. A valutabe­váltási kötelezettség megszűnésé­­­­vel 36 ezerrel több — összesen 116 ezren — tőkés országból ér­kezett turista töltötte szabad ide­jét nálunk­, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Különösen az NSZK turistáinak utazási kedvére­­ hatott serkentően a va­lutabeváltási kötelezettség meg­szüntetése, számuk megkétszere­ződött A szocialista országokból ez idő alatt 623 ezer turista járt ná­lunk, 17 százalékkal több, mint 1977. január és március vége kö­zött A megélénkülő idegenforgalom a devizabevétel örvendetes emel­kedéséből is érződik. Az idén ed­dig 10 százalékkal több valutá­hoz jutott az ország ebből a for­rásból értéke 707 millió forint. Az OIT gyorsjelentése szerint március végéig több mint félmil­lió magyar állampolgár utazott külföldre, 17 százalékkal több, mint 1977 első negyedévében. Külföldi útjuk során összesen 388 millió forintot költöttek, 14 százalékkal többet, m­int­­ tavaly. (MTI) Hírlap- és divatlapszaküzlet nyílt Kecskeméten A Magyarországon megjelenő, val­amint a forgalomban levő va­lamennyi külföldi újságot, képes­lapot árusítják abban a kecske­méti Petőfi Sándor utcai hírlap- és divatlapszaküzletben, amelyet tegnap délután a Szegedi Posta­­igazgatóság hírlapo­sztályának ve­zetője,­­dr. Bán Ferencné adott át szocialista megőrzésre Nagy­ Er­zsébetnek, a Bács-Kiskun megyei Postahivatal hírlaposztály veze­tőjének. A reprezentatív beren­dezésű árusítóhelyen a képesla­pok­­ böngészésére is lehetőség nyílik, s minden valószínűség sze­rint a környék lakói hamarosan megkedvelik a nagy választékot biztosító szaküzletet. (Tóth Sándor felvétele) Kacsamilliók konyhakészen A tavalyinál több, összesen 2,6 millió pecsenyekacsa feldolgozási idénye kezdődött meg az ország legnagyobb baromfihúsgyárában, a kecskemétiben. Az első vágni­­való, 12 ezer pecsenyekacsa, a Kiskunsági Állami Gazdaságból érkezett, a következőt pedig Tatai Állami Gazdaság küldi.a Főidényében naponta 30—40 ezer pecsenyénekvalót fogad a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat két gyára négy megye víziszárnyast tenyésztő gazdasá­gaiból. A kacsamilliók konyha­készen, sütéshez egészben hagy­va, kerülnek értékesítésre itthon és kül­földön. Az idei első szállítmányt az NSZK-ba küldték, s néhány hét múlva a hazai üzletekben is megjelenik a pecsenyekacsa. NAPTÁR 1978. május 3., szerda Névnap: Irma Napkelte: 4 óra 25 perc. Napnyugta: 18 óra 58 perc.­­ Holdkelte: 2 óra 42 perc. Holdnyugta: 14 óra 59 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 1-én a középhőmérséklet 17,4 (az 50 éves át­lag 14,9), a legmagasabb hőmérséklet 31 Celsius-fok volt. A nap négy órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 12,7, 13 órakor 13,5 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 11,4 Celsius-fok volt. — Magyarok a Szovjetunióban. Ezekben a napokban mintegy ezerhatszáz magyar turista tar­tózkodik a Szovjetunióban, Moszkvában, Leningrádban, Tal­­linnban, Rigában, Odesszában, Lvovban, Vilniuszban és Uzsgo­­rodban. Ma újabb negyven ma­gyar építőipari szakember indul Minszkbe, illetve Leningrádba, hogy a szállodaépítéseket, és a lakótelepi építkezéseket tanulmá­nyozza.­­• KATONA ZSIGMOND szü­letésének 150. évfordulója alkal­mából a híres kecskeméti gyógy­szerész nevét viselő 12­12. kecs­keméti gyógyszertár többszörös aranykoszorús szocialista brigád­ja tegnap délután megkoszorúzta a tanácsháza falán levő emlék­táblát. ■— Ünn­epi szállítási műszako­kat tartottak a nyugati ország­részen: Győr-Sopron megye vas­úti csomópontjain vasárnap és hétfőn mintegy 500 vagon árut raktak ki és be, a legtöbbet a győ­ri teherpályaudvaron. A­ tranzit­­forgalom Sopronnál volt a leg­erősebb; a soproni vasutasok a két ünnepen 800 vagon tranzit­árut fogadtak és továbbítottak.­­ Az idén 10 éves fennállását ünneplő MEZŐGÉP Vállalat szo­­cialista brigádjai közül 13 kollek­tíva ért el arany fokozatot, 17 bri­gád ezüst és 30 brigád pedig a bronz fokozat várományosa lett. A legjobbak közül három brigád érdemelte ki a Vállalat Kiváló Brigádja címet, melynek megszer­zéséhez az arany fokozatot meg­haladó követelményeknek kellett eleget tenniök.­­ A lakiteleki Szikra Termelő­szövetkezet idei tervei között sze­repel 30 hektár alma telepítése, 41 hektár szőlőültetvény korsze­rűsítése. A közös gazdaság a ked­vezőtlen termőhelyi adottságok megváltoztatására 40­ hektár terü­leten tereprendezést hajt végre és 50 hektáron talajjavítást végez­nek. KINEVEZÉS Raffai Sarolta József Attila-dí­­jas írónőt nevezte ki a kulturális miniszter a Petőfi Irodalmi Mú­zeum főigazgatójává. (MTI)­­ Ötventagú norvég kórus tar­tózkodik hazánkban, szakmai ta­pasztalatszerzés céljából. Úttusa során Győrbe és Debrecenbe lá­togatnak, majd megtekintik a bu­dapesti Zeneakadémiát. Kecs­keméten, a Kodály-intézetben a zenepedagógiai módszereket kí­vánják tanulmányozni. Csatlakozzon hozzánk! Ünnepi taggyűléseken emlékez­­­­nek meg országszerte a vöröske­resztes alapszervezetek a május 8-i vöröskeresztes világnapról, amelynek idei jelszava: „Csatla­kozzon hozzánk!” A televízió 40 perces műsort készített és­­ su­gároz a világnap alkalmából. Ebben áttekintést adnak a Ma­gyar Vöröskereszt sokoldalú te­vékenységéről, filmriportban szá­molnak be a Vas megyei jános­­házi és kámi csomópontnál mű­­­ködő, közlekedési elsősegélynyúj­tó állomások munkájáról. A vö­röskeresztes társaságok világszö­vetsége megbízásából készült 20 perces világnapi film is képer­nyőre kerül, a műsorban. A filmet, amely magyar és bolgár koprodukcióban készült, a világszövetség valamennyi tag­országának tévétársasága bemu­tatja. — A kiskőrösi Kossuth­ Szak­­szövetkezet közös szőlőültetvénye 336,9 hektár, ebből 12,5 hektárnyi a korszerűen telepített. A régi szőlők korszerűsítését még 1974- ben megkezdték, s ennek az év­nek a végére már 247,6 hektár lesz a korszerűen megművelhető ültetvény. HÍREK • HÍREK HÁROM HALÁLOS SZERENCSÉTLENSÉG A KÖZUTAKON Őrizetbe vették a cserbenhagyót A kettős ünnep — sajnos — bővelkedett közúti balesetekben, amelynek következté­ben hárman életüket vesztették. Kecskemét határában, a 44-es számú úton Olajos Imre szentpéterszegi la­kos személygépkocsijával Lakite­lek felől a megyeszékhely irá­nyában közlekedve, észrevette, hogy egy kerékpárt toló férfi a felezővonal mellett halad. Tom­pította az országúti fényszórót, csökkentette sebességét és balra húzódott, ám a kerékpárt toló gyalogos elé esett, és olyan sú­lyosan megsérült, hogy a hely­színen meghalt. Megállapították, hogy az elhunyt Sahin Tóth Gá­bor 44 éves, Kecskemét, Zöldfa utca 28. szám alatti lakos. Ola­jos Imrétől a vezetői engedélyt elvették, ellene eljárást indítot­tak. Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, az E—5-ös számú útvona­lon Fekete Sándor 40 éves, Kis­kunfélegyháza, I. kerület, Ta­nya 74. szám alatti lakos az Aranyhegyi Csárdához akart át­szaladni, ekkor érkezett oda már féktávolságon belül személygép­kocsijával Ditrói Puskás­ Judit budapesti lakos és a gyalogost elütötte. Fekete Sándor olyan súlyosan megsérült, hogy a hely­színen meghalt. A személygépko­csi vezetője és utasai, Matson Ákosné és Matuz Krisztina kön­­­ny­ebben megsérültek. Kalocsa határáb­an, Kiskőrös és Kalocsa között, motorkerék­párjával Kalocsa felé közlekedve, megállt­ Hodován László 28 éves, Kalocsa, Tóth Mike utca 61. szám alatti lakos. Észrevette ugyanis, hogy az úttesten a ke­rékpárján fekszik Kormos Sán­dor 68 éves, Kalocsa, Banyaszi­get 47. szám­ alatti lakos. Azzal a céllal, hogy az ittas férfit le­húzza az úttestről, föléje hajolt, ekkor érkezett oda mintegy 100 kilométeres sebességgel személy­gépkocsijával Balogh Péter éves pedagógus, kiskunhalasi ja­sz­kos és mindkét személyt elütöt­te. Kormos Sándor olyan súlyo­san megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt, Hodován Lászlót súlyos sérüléssel a kórházba szál­lították. Balogh Pétertől vezetői engedélyét elvették. Soltvadkert belterületén, a Bó­­csai és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében Bócsai Kál­mán, Kaskantyú, Hunyadi utca 45. szám alatti lakos, feltehetően ittas állapotban, személygépko­csival­, nagy sebességgel fedett Kecskemét irányába, közte­az egyik kanyarban átsodródott a­ baloldalra, s ott elütötte a­­ ke­rékpárja mellett álló Szanoradsz­­ki János, Kiskőrös- Alsócebe 66. szám alatti lakost, majd megál­lás nélkül továbbhajtott. Szano­­radszki Jánost súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A cser­benhagyót néhány óra múlva el­fogták és őrizetbe vették. Kiskunhalas határában Brecs­­ka Sándor 17 éves, Kiskunhalas, Felsőszállás 131. szám alatti la­kos motorkerékpárjával, ittas ál­lapotban úgy hajtott fel egy föl­des dűlőútról a szilárd burkolatú útra, hogy nem­ adott elsőbbséget az azon személygépkocsijával közlekedő Király József jugosz­láv állampolgárnak és összeüt­köztek Brecska Sándort életve­szélyes sérüléssel, eszméletlen állapotban szállították a kórház­ba. Helvécia határában, a Kiskő­rösi úton Téglás János, Helvé­cia, Gazdasági dűlő 3. szám alat­ti lakos motorkerékpárjával a megyeszékhely irányába közle­kedve, későn vette észre az út­test szélén álló Nagy Edit 118 éves, Kecskemét,­ Ballószög 50. és Ko­vács Mihály 22 éves, Ballószög, IV. kerület 33. szám alatti la­­­kosokat és nekik ütközött. Nagy Edit súlyosan, Kovács Mihály könnyebben megsérült. Kunszentm­iklóson, a Kecske­méti út és a Dabasi út keresz­teződésében Horváth József deb­receni lakos a rábízott autóbus­­­szal nem biztosított elsőbbséget — a tábla ellenére — Szőrös Kálmán, Kunadacs, Ady Endre utca 25. szám alatti motorosnak és összeütköztek. Szőrös Kál­mánt súlyos sérüléssel a házba szállították. Horváth Kór­Jó­zsef ellen eljárást indítottak. Szóváltásból szurkálás A megyei rendőr fő­kapitány­ság emberölés bűntette elköveté­sének alapos gyanúja miatt őri­zetbe vette Posztobányi János 47 éves eltartott, Tass, szociális otthoni lakosát. Posztobányi má­jus 1-én Csiszár Márton 63 éves, ugyancsak szociális otthoni la­kossal a községben helyeken szeszes italt különböző fogyasz­tott, s mindketten leittasodtak. Ma még ismeretlen ok miatt szó­váltásba­ keveredtek, amely még az otthonban is folytatódott (Csi­­szár Posztobányit veréssel fenye­gette, erre az zsebkésével Csi­szárt mellbeszúrta, aki elvérzés következtében meghalt Kiskunfélegyházán, a Vörös Hadsereg útján vasárnap délelőtt Jakab Ágoston Gusztáv 21 éves, Kiskunfélegyháza, Zrínyi utca 28. és Szabó Sándor 27 éves, Kis­kunfélegyháza, Némedi Varga Sándor utca 18. szám­ alatti la­kos összeszólalkozott. A szóváltás hevében Jakab Ágoston Gusztáv előrántotta zsebkését és hasba­­szúrta Szabó Sándort a­kit élet­­veszélyes állapotban szállítottak a kórháziba. Jakabot május 1-én fogták el, s vették őrizetbe. El­lene emberölés kísérlete bűntet­tének alapos gyanúja miatt in­dítottak eljárást. Mindkét szur­kálás ügyében a rendőrség vizs­gálatot indított G. G. mMŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. május 3. 18 órakor a színházteremben: Ázsiai körutazás c. sorozat INDIA II. Diavetítéses előadás Előadó: dr. Magyar Károly 18 órakor a pedagógusklubban: Kézdy György előadói estje Karinthy műveiből ELŐZETES Május 6-án 19 órakor: Pécsi Balett vendégjátéka Verdi: REQUIEM Belépődíjas­ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. május 3. szerda du. 3 óra: AZ EGÉRFOGÓ Kecskeméti járási úttörőelőadás Szekszárd, 19.00 óra: A NYUGATI VILÁG BAJNOKA MOZI 1978. május 3.: KECSKEMÉT VÁROSI: tél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ EZÜST-TŰ KINCSE Színes, magyarul beszélő nyn"T.r­émet—Jugoszláv kalandfilm KECSKEMÉT ARP­ÁD: tél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A KOMÉDIÁS Csak 16 éven felülieknekt Színes, magyarul beszélő amerikai Hím MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A KIS TEVE ÉS A CSACSI Színes szovjet mesesorozat PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 13-619. 12-Sl­ (központi): 11-709, Telexszám: 28 216 bmlv . Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 35­90 HU ISSN 0133—MZ

Next