Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

TILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVII. évf. 257. szám­ára: 1,40 Ft 1982. november 2. kedd Hazánkba érkezett Grisa Filipov Grisa Filipov, a Bolgár Nép­­köztársaság Minisztertanácsának elnöke, Lázár György miniszter­­elnök meghívására hétfőn hiva­talos baráti látogatásra hazánk­ba érkezett. A bolgár miniszter­­elnököt és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Lázár György, Marjai József miniszterelnök-helyettes, Veress Péter külkereskedelmi mi­niszter, Roska István külügymi­niszter-helyettes fogadta. Jelen volt Sebestyén Jenő, a Népköztársaság szófiai és Magyar Bon­­cso Mitev, a Bolgár Népköztár­saság budapesti nagykövete. A bolgár miniszterelnök dél­előtt a Hősök terén megkoszo­rúzta a Magyar Hősök emlék­művét. Ezt követően a Parlament de­­legációs termében megkezdődtek a hivatalos bolgár—magyar tár­gyalások. A magyar tárgyalócsoportot Lázár György miniszterelnök ve­zette, tagjai voltak Marjai József­ miniszterelnök-helyettes, Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Roska István külügyminiszter­helyettes, Gábor András ipari miniszterhelyettes, Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal elnök­­helyettese és Sebestyén Jenő. A bolgár tárgyalóküldöttséget Gri­sa Filipov vezette, tagjai voltak Sztanis Bonev miniszterelnök­helyettes, Hriszto Hrisztov kül­kereskedelmi miniszter, Ivanov, a külügyminiszter Marij első helyettese, Boncso Mitev, a Bol­gár Népköztársaság budapesti nagykövete, Aszen Velkov, a Mi­nisztertanács kabinetfőnöke, Cve­­tan Cenkov, vegyipari miniszter­­helyettes, Jordan Tenov gépipari és elektronikai miniszterhelyet­tes és Rasko‘ Draganov, az Or­szágos Agráripari Szövetség köz­ponti tanácsának elnökhelyettese. A tárgyalásokon a felek köl­csönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, a jelenle­gi tervidőszak feladatairól, vala­mint a Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Bolgár Kommunis­ta Párt XII. kongresszusán elfo­gadott határozatok végrehajtásá­ról. Áttekintették a bolgár—ma­gyar kapcsolatokat, különös fi­gyelmet fordítva a gazdasági együttműködés jelenlegi helyzeté­re és időszerű feladataira. A tárgyaló felek véleményt cseréltek a nemzetközi élet idő­szerű problémáiról, különös te­kintettel a kontinensünk békéjé­vel és biztonságával kapcsolatos kérdésekre. Lázár György hétfőn este a Parlamentben díszvacsorát adott vendége tiszteletére, ahol a bol­gár és a magyar kormányfő po­hárköszöntőt mondott. A KSH elnökének látogatása A Központi Statisztikai Hiva­tal tevékenységének korszerűsí­tésére indult számítógépes háló­zatfejlesztés megyénkben — a KSH igazgatóságai között ne­gyedikként — ez év februárjában valósult meg. Az új számítógép­­rendszer működésének megte­kintésére Nyitrai Ferencné dr. államtitkár, a KSH elnöke a me­gyei pártbizottság első titkára, Romány Pál, és a megyei tanács elnöke, dr. Gajdócsi István kísé­retében ellátogatott a KSH Bács- Kiskun megyei Igazgatóságához. A vendégeket az intézmény veze­tője, Bercsényi Zoltán, valamint a SZÜV igazgatója, Leitner Lász­ló fogadta. A feldolgozási rendszer korsze­rűsítésének általános és területi helyzetéről és a további felada­tokról Pesti Lajos, a KSH elnök­­helyettese, Barabás Miklós, a KSH területi főosztályvezetője és ifj. Tohai László, a megyei igaz­gatóság rendszerprogramozója adott rövid tájékoztatást. A ven­dégek ezután a KSH földszinti géptermében a folyamatban lévő munkák megtekintésével tanul­mányozták a számítógéprendszer gyakorlati alkalmazását. Az ezt követő tanácskozáson Nyitrai Ferencné elismerően nyi­latkozott a látottakról, hallottak­ról. Hangsúlyozta, hogy a gép csak eszköz, az alkotóan gondol­kodó ember segítője, de nem he­lyettesítheti a gondolkodást. Örömmel üdvözölte a KSH me­gyei igazgatósága és a SZÜV kecskeméti központja közötti di­cséretes együttműködést. Ami — mint mondotta — nagyszerű pél­dája annak, hogyan lehet éssze­rűen kihasználni a szellemi ka­pacitásokat, és gazdaságosan bán­ni azokkal a technikai eszközök­kel, amelyek nem bővülnek olyan ütemben, ahogyan szeretnénk. Az államtitkár végül felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a központi és területi döntések előkészítéséhez mélyebb közgazdasági elemzések­re nyílt lehetőség. Azaz a korsze­rű technika révén nemcsak az adatfeldolgozás ideje rövidült le, hanem a társadalmi és gazdasá­gi folyamatok együttes­ értékelé­sére, az összefüggések­ feltárásá­ra is nagyobb figyelmet lehet — kell — fordítani. rí Losonczi Pál tárgyalásai Kuvaitban Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Jaber al-Ahmed al-Jaber al-Sabah sejk­nek, Kuvait állam emírjének meghívásá­ra hivatalos, baráti látogatásra vasárnap Kuvaitba utazott. Kíséretében van Hetényi István pénzügyminiszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Si­mon Ferenc, a Tájékoztatási Hivatal el­­nökhelyettese. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Puja Frigyes külügyminiszter. A vendéget a kuvaiti főváros repülőte­rén az uralkodó, valamint Szaad el-Abdul­lah el-Szalem esz-Szabah trónörökös, mi­niszterelnök, továbbá a kuvaiti kormány több tagja, valamint Horváth Ernő, ha­zánk kuvaiti nagykövete köszöntötte. Ami­kor az Elnöki Tanács elnöke kiszállt a kü­­löngépből, 21 ágyúlövés dördült el. Az ünnepélyes fogadtatás után a kuvaiti uralkodó a kormányváróban rövid beszél­getést folytatott vendégével, majd szállá­sára, a Szalam-palotába kísérte. Itt ismét rövid megbeszélésre került sor. Losonczi Pál vasárnap délután má­r meg is kezdte tárgyalásait: a Szalam-pa­­lotában fogadta Szabah al-Ahmed al-Szai­­bah sejk miniszterelnök-helyettest, kül­ügyminisztert, aki jelenleg a tájékoztatá­si miniszteri tisztséget is betölti. A találkozón mindkét fél megelégedés­sel szólt a két ország kapcsolatainak fej­lődéséről. A nemzetközi kérdésekről szólva külö­nös hangsúlyt helyeztek az arab egység fontosságára. Értékelték a közel-keleti térségben a két felet érdeklő folyamatokat. Este az Elnöki Tanács elnöke hazánk kuvaiti nagykövetségén a kuvaiti magyar kolónia tagjaival találkozott. Ahmadiba, az ország olajközpontjába látogatott hétfőn délelőtt — kuvaiti tar­tózkodásának második napján — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A magyar államfő délelőtt, politikai lá­togatása keretében fogadta Szaad el-Ab­­d­ullah el Szalem esz-Szabah trónörökös miniszterelnököt a Szalam-palotában. Ez­után hajtatott a mintegy 25 kilométerre lé­vő, a fővárossal szinte egybeépült kőolaj­központba. Ahmadiban Jaber Abdullah al-Jaber, a város kormányzója fogadta­­ Losonczi Pált­­ és kíséretét. Az Elnöki Tanács elnöke itt megtekintette a kuvaiti nemzeti olajvál­lalat múzeumát. Ahmadiban és a közeli Shuaiba ipari komplexumban az Elnöki Tanács elnöke képet alkothatott arról a dinamikus fej­lődésről, amelyet a kőolajkinccsel való okos gazdálkodás tett lehetővé a sivatagi országban. Shuaiba ipari körzetben a fiatal kuvaiti petrolkémiai és építőanyag-ipar létesítmé­nyeivel ismerkedett az Elnöki Tanács el­­­nöke. Itt kőolajfinomító, műtrágyagyár és több más üzem épült. A tízezer dolgozó között igen sok a külföldi, magyar is ta­­­lálható a tengerparti ipari központban: ő a környezetvédelem szakértője. Losonczi Pál és kísérete látogatást tett egy vegyi­üzemben és gépkocsin bejárta az egyik olajkikötőt is. A kormányzó ezután ebédet adott az Elnöki Tanács elnökének tiszteletére, majd­ Losonczi Pál és kísérete visszatért a ku­­­vaiti Szalam-palotába, a küldöttség szál­­­lására. Itt a magyar államfő délután fogadta a Kuvaitban akkreditált diplomáciai mis­­­sziók vezetőit.­­Hétfő délelőtt Hetényi István pénzügy­miniszter kuvaiti partnerével, Abdullatif­ Juszuf el-Hamaddal tartott megbeszélést.­ Az Elnöki Tanács elnöke és kísérete ma tanácskozik a kuvaiti emírrel és kormá­­­nyának tagjaival, majd államfőnk és ven­déglátója külön is megbeszélést tart. Ezen­­en kívül Losonczi Pál a kuvaiti kormányt több vezető tagjával találkozik. Losonczi Pál és kísérete szerdán reggel is indul vissza Budapestre. Szolidaritási nyilatkozat elfogadásával fejeződött be az országos nőkonferencia Szombaton a Parlament kong­resszusi termében késő este ért véget a III. országos nőkonfe­rencia első napi programja. Az ekkor szólásra emelkedett kül­döttek között fejtette ki vélemé­nyét Takács László, a páhi Pető­fi Tsz elnöke. Bevezetőjében­ el­mondta, hogy megyénk mezőgaz­daságának nagyszerű eredményei­ben óriási szerepe­­ van tannak 300 ezer­­ nőnek, akik Szövetkezeti a tagként,­­alkalmazottként, vagy segítő családtagként vesznek részt mind­­a nagy-,­­mind a kisüzemi gazdálkodásban. — Rendkívül sokat tehetünk,­ és tennünk is kell, nekünk fér­fiaknak a nők helyzetének javí­tásáért. Mert igaz ugyan, hogy elmondhatjuk, a mi szövetkeze­tünkben, — és a miénkhez ha­sonlóan még nagyon sokban — csak egyféle bérszabályzat van, a munka szerint járó díjazás. Tehát vannak jóval az átlag felett kere­ső nők és az alatt kereső férfiak. De tárgyilagosan meg kell mon­dani, hogy a mezőgazdaság sajá­tosságaiból adódó hátrányokat — az évi jövedelemben is — a nők fokozottabban érzik. A szezonban, a termelőgazda­ságokban végzett 8—10 órán túl a nők 4—5 órát dolgoznak a má­sodlagos gazdaságokban és leg­alább 2—3 órát a háztartásban. A paraszti családokban ugyanis ele­venen él az a szemlélet, hogy bizo­nyos házimunkát csak a nők, il­letve csak a férfi végezhet. Rá­­adásul­ a sok előkészületet igény­lő étkezési szokások is lassan vál­toznak. Mindez nemcsak a nők, hanem a jövő szempontjából sem közömbös. A nők leterheltségének fokozódásával ugyanis a családne­velés szenved hiányt, szeretetet, gondoskodást Az anyai semmi nem tudja pótolni, mégis azokkal a felszólalókkal kell egyetérteni, akik azt hangoztatták, hogy az egész társadalom­nak fokozottab­ban oda kell figyelni az ifjúság nevelésére. Takács László felszólalásában kitér­t még a mezőgazdaságban dolgozó nők időnként mostoha munkakörülményeire, illetve a diplomás nők lehetőségeire eb­ben az ágazatban. A nőkonferencia vasárnap foly­tatta munkáját. Elsőként Markója Imre igazságügy-miniszter kért szót, aki a kormány nevében üd­vözölte a tanácskozás résztvevőit. Hozzászólásában áttekintette a felsza­badulás óta eltelt időszak nőpolitikai eredményeit, rávilá­gítva arra az óriási változásra, amely az asszonyok, lányok tár­sadalmi helyzetében bekövetke­zett. Ugyanakkor szólt arról is, hogy további előrelépésre van szükség. Az ország gazdasági helyzetével összefüggésben Mar­kója Imre rámutatott arra: a gazdasági struktúra átalakulása­(Folytatás a 2. oldalon.) KSG-győ­­zelem a kosárla­bda­i-rangadón nm Nagy küzdelemben, igazi rangadó-hangu­­latban folyt le Kecskeméten a KSC—FISE férfi kosárlabda-mérk­özés, amelyet végü­l a jobban hajrázó kecskeméti csapat nyert meg. A képen a találkozóm legtöbb pontot elérő bajai Kovács (6-os számmal) dob 1­t0 sarat Csorvási és Veress között. A hét végi kosár­labda NB I es mérkőzésekről, a fé Sikerrel végződött NB II-es, valamint a te­rületi és megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzés­­ekről szin­tén a sportrovatban találnak tudósí­tásokat az olvasók. ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Megemlékezések, koszorzúzások, létesítmények átadása a Nag­y Októberi Szocialista Forradalom­­ 65. évfordulóján Megyesze­­rte készülnek a Nagy Októberi­­ Szocialista Forradalom 65. évfordu­lójának megünneplésé­re. Novem­­­ber 2-án, kedden este 6 órakor Kecskemét­en, az Erdei Ferenc M­­űvelődési Központban a Szovjetun­­ió Belügym­inisztériumá­­nak ének­­­ és táncegyüttese ad műsort, a­mely az ünnepségsorozat nyitányán­­ak tekinth­ető. Novem­ber 4-én délelőtt Baján az Újvá­rosban A­­BC-áruházat adnak át „ Délután Jakabszállá­son általáno iS iskola, I Kiskunmajsá­n pedig a c­sí­pőipari szövetkezet új üzemcsa­­r­nokának­­ avatására kerül sor. I Ka­locsán az évforduló tisztele­tére készült el a Hunyaldi János sp­­ort­­telep. Nov­ember 5-én, pénteken dél­előtt Kecskeméten , az Erdé ai Fe­renc Művelődési­­ Központb­an ke­rül s­­or a megyei kitüntet­ési ün­neps­­égre. Ugyane­bben az időben Tisz­­akécskén az általáno­­s iskola és gimnáziumban­ tartan­­ak meg­­em­lékezést, s a t­anintéz­et Móricz Zs­igmond nevét veszi f­el. Kiskö­re «ön koszorúzás­­i ünne­pségre ke­­r­­ül sor, majd s­­ KIS­­Z-bizottság s­­zékházában em­lékezr­tek meg az­­ évfordulóról. Ka­­locsár­a a központi napköziotthon k­onyhf­­ját adják át rendeltetésének, me­gkoszorúzzák a szovjet hősi emlé­kművet, s az I. István Gimn­áziu­m­ban ünnepi gyűlést tartanak­. K­iskunhalason a Fémmunkás Vállal­atnál ünnepé­lyes keretek között emlékeznek me­­g a Nagy Októberi Szocialista Fo­­rradalom 65. évfordulójáról, s ki­tüntetéseket adnak át. Kecske­­m­­éten a KISZ megyei bizottságá­­n­­ál ugyancsak elismerések átadá­sára kerül sor. Délután a Fém­munkás Vállalat kecskeméti gyá­rában üzemi ünnepség lesz, ahol ugyancsak kitüntetéseket nyújta­nak át az aktivistáknak. Hartán a koszorúzást követően egy új ABC- áruház átadására is sor kerül. Ezen a napon Mélykúton, Soltvad­­kerten, Kiskunfélegyházán koszo­rúzást és ünnepi megemlékezést tartanak. Vaskúton egy ABC-áru­­házat adnak át rendeltetésének. Délután fél öt órai kezdettel Ba­ján, a tanítóképző főiskolán ren­dezik meg a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 65. évfordu­lójának megyei ünnepségét. Az ünnepi szónok Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára lesz. Tiszakécskén, Kecelen, Solton ün­nepi megemlékezést tartanak. November 6-án, 9 órakor a me­gyeszékhelyen a szovjet hősi te­metőben, a vasútkerti, illetve a Szabadság fékműveket téri szovjet hősi­em­koszorúzzák meg. Délelőtt 10 órakor a Lenin-szobor­­nál helyezik el a megye párt- és állami vezetői a tisztelet, a meg­emlékezés koszorúit. G. G. Politikai könyvnapok/ Szerény külsőségek közt zajló, ám a mindennapokban hasznosan kamatozó esemény­­sorozatot üdvözlünk: az idén immár 21. alkalommal sorra kerülő politikai könyvnapokat, melyeknek ünnepi megnyitója holnap lesz Szegeden, a Tech­nika Házában. Az őszi hónapokban, hetek­ben üzemek, intézmények, ál­lami gazdaságok, termelőszö­vetkezetek, művelődési házak sokaságában irányul a figye­lem — ankétokon, könyvkiál­lításokon, író—olvasó találko­zókon — a társadalmi-politi­kai ismeretek szerzésére, ami a lakosság, a dolgozók köré­ben egyre növekvő igény. Ezért is foglal el szellemi éle­tünk ünnepi alkalmai között mind rangosabb helyet a po­litikai könyvnapok esemény­­sorozata. Hazánkban sok százezren tanulmányozzák évről évre szervezett formában is; párt­os tömegszervezeti iskolákon, tanfolyamokon, előadá­­soro­­zatokon a marxizmus —leni­­nizmusL Marx, Engels, s Lenin műveinek olvasottsága azon­ban nemcsak a politik­ai okta­tás eredményességét j jelzi, ha­nem könyvkiadásunk fejlődé­sét is. Azt, hogy az MSZMP kiadója, a Kossut­­h Kiadó mindinkább megtalá­lja a he­lyes arányokat ala­­pvető fel­adata — a marxi­­zmus—leni­­nizmus klasszikusa­­­nak gon­dozása, újbóli kia­dása —, il­letve a társadalom­tudományok mai fejlődését, id­őszerű prob­lémáit nyomonkö­­vető művek megjelentetése, v­alamint a po­litikailag egyelő [UNK]­re talán még csak a napi ese­mények szint­jén érdeklődők igényeinek ki­elégítése között . Természete­sen az évek m­­ásával, az új generációk fel­­nőtté válásával mindkét fajta igény újrater­melődik. A m­­­agyar könyvki­adás igyekszi­­k lépést tartani velük. Mégis­­merte ki az érdek­lődőkkel pár­tunk tevékenysé­gét, politikáj­­át; közreadja a nemzetközi kommunista és munkásmozg­­alom friss ta­pasztalatait, miközben­ a töme­gek ismeret­­eit népszerű tudo­mányos mu­­nkákkal, érdekes, gyakran ú­j ismereteket adó kiadványo­kkal is gyarapítja. A körü­lőttünk zajló, sok ellentmon­­dást is tartalmazó, s így mag­­yarázatot, értelmezést igénylő világunk alaposabb m­egismt­tlésének hasznos segí­tői a p­olitikai könyvek, ame­lyek — ■ a sokirányú politikai, társada­­lmi és tudományos ér­deklőd­és felkeltése mellett — a szoc­­ialista szemlélet alakí­­tására­­k nem kevésbé fontos esz­kö­­zei. Az idei gazdag kínálatból említ­sük meg Marx, Engels, Leni­n: A kultúráról című gyűj­teményes kötetet, amely nap­­jaink sok vitás kérdésében is j­ó iránytű lehet. Most ke­rül az érdeklődők kezébe Leo­­nyi­d Brezsnyev: Az SZKP és a­­­ szovjet állam külpolitikája című könyve, segítve jobban megérteni a Szovjetunió rend­kívüli erőfeszítéseit a békéért, a háború nélküli világ megte­remtéséért. Égető mai prob­lémákat világít meg a Fegy­verkezés és világgazdaság cí­mű tanulmánykötet, valamint Havasi Ferenc könyve, az Új fejlődési pályán. Hasznos lexi­kális ismereteket ad a kétkö­tetes pédia. Világtörténeti enciklo­sokak tarthat számot érdeklődésére a Budapest munkásmozgalma 1919—1945, Gerelyes Ede tollából, vala­mint az ismert szerzőpáros, Hollós Ervin és Lajtai Vera új könyve, a Hidegháború Ma­gyarország ellen 1956. Talán ízelítőül ennyi is elég annak szemléltetésére, hogy az idei politikai könyvnapok kí­nálata ismét nem okoz majd csalódást. Az idén közreadott művek gazdag tematikája jól mutatja politikai könyvkiadá­sunk látószögének szélesedé­sét; azt a hasznos törekvést, hogy korunk leghaladóbb esz­méje, a marxizmus—leniniz­­mus iránt érdeklődők éppúgy kielégíthessék tudásszomju­kat, mint korunk politikai problémái iránt érdeklődők. U. L.

Next