Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám

JOBBAN MŰKÖDNEK, HA EGYÜTTMŰKÖDNEK Szalkszentmártoni gyermekvigadó Országunk nehezebb gazdasági helyzetében a művelődésre is ke­vesebb a pénz. Minden eddiginél hasznosabb a jó ötlet, s olykor forintot pótló lehetőség az együttműködés. Négy éve dolgozik kö­zösen öt Duna menti község művelődési háza, szervezkedésükre azonban csak most kezdünk igazán figyelni, noha a napnál is vilá­gosabb: nemcsak könnyebb, olcsóbb is együtt a munka. Külön öröm, ha a „kicsik" kooperációját támogatják azok­, akik nagyobb lehető­ségeket élveznek. Ha tehát látjuk a plakátot: KALOCSAI NAPOK SZALKSZENTMÁRTONBAN, vagy pedig LÁSZLÓFALVÁN AZ ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, ne csak egyszerű ki­ruccanásra gondoljunk. „Nem szokványos” Szambat, kora délelőtt. Szalk­­szentmárton olyan, mint máskor. Gyér a forgalom a hamarosan le­bontandó vas-műszaki boltban, be-benyitnak a ruhaüzletbe — mellesleg: mindkét helyen köny­vet is árulnak, itt még fellelhető a Sztálingrád, s van Orbán Ba­lázs Székelyföldjéből is. Tavaszra friss festéket kapott a Petőfi-mú­­zeumot hirdető tábla, s a napsü­tésben jól mutat a nemrég ava­tott új művelődési ház. — Miért éppen szalkszentmárto­­ni kirándulást választott a kalo­csai művelődési központ? A kérdés Tamás Lászlót, a ka­locsai intézmény igazgatóhelyet­tesét illeti. — Egy új ház sok lehetőséget rejt magában. Föl kell mutatni bizonyos módszereket, amelyeket eddig nem alkalmaztak. E né­hány nap alatt megpróbáljuk meg­mutatni, hogy lehet kitölteni hétvégét, hogyan lehet megmoz­o­gatni a falu apraját, nagyját. — Kilencedszerre rendezik meg a hétvégi vigadót. Más-e itt, min­t Kalocsán? — Lényegét tekintve ugyan­olyan, a különbség az, hogy most 300—400 gyerekre Kalocsán pedig 3000 számítunk, kisiskolás van. Németh József, a szalkszent­mártoni művelődési ház igazgató­ja elég ideges: lassan tíz óra, itt van már egy sereg tassi, dunave­­csei gyerek,­ a helybéliek viszont még nem érkeztek meg. — Hosszú évek óta nem lehe­tett komoly rendezvény. Kirak­tuk a plakátokat, szóltunk az is­kolában, mégis kevesen jöttek. Érdekes, hogy mikor Dunavecsén van valami, akkor közösen me­gyünk ...­­ — Farkas P. József, úgy is, min­t a Duna menti Művelődési Házak Igazgatói Munkaközösségé­nek vezetője, miért szervezte meg, hogy dunavecsei gyerekek is átjöjjenek Szalkszentmártonba? — Mert van egy jó Úgyis minden veszettül program, költsé­ges, ezt nem tudnánk így össze­hozni. — Beszállnak a költségekbe? — Hogy is mondjam: nekünk,ez egy szent áldás ... Azért is per­sze, mert nem szokványos, hogy a járási művelődési központ tel­jesítse a feladatát, ami közé ter­mészetesen odatartozik, hogy hoz­­­zájáruljon a kisközségek alapel­látásához, bővítse kínálatukat. „Nézelődünk, játszunk” A falon Gubányi Imréné naiv festő képei. Az irodából cipelik az erősítést ellátó Hi-Fi berende­zést. A nagyteremben a bábosok próbálnak. Az előcsarnokban fo­nalat , egy másik asztalon üres tej­fölös poharakat rendezgetnek, meg ragasztót, színes papírt. A folyosó végén viaszt melegítenek. A kisteremben négy asztalnál négy mesterség: csutkababát és rongylabdát csinál majd Gjadányi Imréné, bodzasípot Czár János, agyagállatokat Bende József, to­jást meg Geri Józsefné fest — úgy értem, bemutatva amit kell, minthogy ez mind játszóházi program. A gyerekek — Tassról, Dunave­­cséről, Szalkszentmártonból — nem várnak fanfárra, körbeáll­ják azt, ami tetszik nekik, s ha megunják, odébbállnak. Körkérdés: mivel szoktatok ott­hon játszani? Válasz: babával, autóval. Körkérdés: kivel? Válasz: testvérrel, baráttal. Szü­lővel — nem. Fodor Anikó meg Balázs Tímea (­harmadikosok) egymás szavába vágva mondják: — Nézelődünk, játszunk, otthon úgyis csak unatkoznánk. „Feltaláltuk magunkat” — Az én gyerekeim annak ide­jén nem ismerték a bolti játéko­kat — emlékezik Czár János —’ csak azt, amit én csináltam ne­kik. Szeretném felidézni ma a múltat — mutat a tengeri csö­n­­zekre, bodza vesszőikre, mind­mind játékalapanyag. — Az agyag­tól kezdve mindent megtalálunk a természetben, mi ezekkel ját­szottunk. — Szülőkkel? — Nem nagyon értek rá, ti­zenöten voltunk testvérek.­­A 73 éves Bende József egye­düli fazekas Kalocsán, a műve­lődési házban fél száz tagú szak­kört vezet, korongozni, mintázni, díszíteni, figurát csinálni tanítja a gyerekeket. — Gyerekkorában is játszott az agyaggal? — Hogy játszottam-e? 1773 óta az összes ősöm fazekas volt. — Lesz folytatás? — Van két fiam, aki kitanulta, de nem csinálja. Úgy látom, az unokám szereti, most járja a nyol­cadikat. — Mivel játszott kiskorában Gubányi Imréné? •— Ami volt... öten voltunk testvérek, én a legidősebb. Ami­kor kihajtottuk a libákat a me­zőre, két kistestvérre is kellett vi­gyázni. Adott egy batyu rongyot a nagymama, meg egy szatyor csu­­mát, csináltuk a csumababát. Amikor jó sok volt, lakodalmat csaptunk nekik, soha nem volt vége a játékunknak. Nagyon-na­­gyon feltaláltuk magunkat. — Szóval nem unatkoztak. — Soha! Ha nem, tudja-e mi a legmeglepőbb? Azt mondják, mai gyerekeket nem érdekli sem­a­mi. Hát nem igaz! Százból nyolc­vanat biztos érdekel! „Most tanultam!” Fábián Imre Tassról buszozott a vigadóba. — A sípot már itt csináltam — fúj egy kacskaringósat. Sztána Zsolt ugyan otthon autó­val játszik — László bátyja rábó­lint —, de itt a sípra esküszik. Krizsán Tamás Dunavecséről jött, kezében egy frissen kihűlt gyertya. — Kis poharat kifúrunk alul. Megsodrunk egy zsineget. Átdug­juk a lyukon. A zsineg végére kötünk egy hurkapálcát. A poha­rat beragasztjuk, hogy ne folyjon ki a viasz. Utána beletöltjük a viaszt. Vízbe tesszük, hogy ke­­ményedjen, a tetejére is öntünk. Amikor jobban megszikkadt, be­letesszük a csap alá, ráengedjük a vizet. — Tudtad-e tegnap, hogyan kell gyertyát önteni? Csodálkozva néz. — Én? Most tanultam! Ballai József : Egy kis vatta és máris fehér bundájú a bárány. • Érdeklődők: hogyan is kell bodzasípot csinálni? • Gubányi Imréné csutkababája. ŐSZTŐL MÁR KAPHATÓ Talajerőpótló brikett Hármas hatóanyagú műtrágya­brikett gyártását kezdte meg a Szolnoki Tiszamenti Vegyiművek­nél e célra alakult gazdasági mun­kaközösség. A termelés megindu­­­­lását több éves kísérlet előzte meg, s a gyakorlatban is bebizonyoso­dott, hogy a tíz százalék foszfort, 24 százalék káliumot és 0,3 száza­lék nyomelemet tartalmazó har­minc—negyven grammos műtrá­­gyabrikett — márkanevén: Gra­­max — a szőlőskertekben, gyü­mölcsösökben hatékonyan segíti az új ültetvények, telepítések ere­­dését, serkenti a kezdeti gyor­sabb növekedést, ugyanakkor nagyhatá­sú talajerőpótló. Alkalmazása gaz­daságos; mivel a tabletták a cse­meték, vesszők tövéhez kerülnek, a brikett alkotóelemeinek hatása közvetlenül érvényesül, a szerek lebomlása hosszabb ideig tart, tar­­tósabb a tápanyag-utánpótlás. A gazdasági munkaközösség —, amely munkaidőn túl és a hétvégi szabadnapokon vállalati eszközök­kel dolgozik és termékét a vegyi­művek útján értékesíti , az idén ötven tonna műtrágyatablettát gyárt, s ebből a mennyiségből hu­szonötezer kétkilós csomagot ké­szít. Az új terméknek még nincs kereskedelmi ára, annyi azonban bizonyos, hogy lényegesen olcsóbb, mint a jelenleg kapható, import­ból származó hasonló gyártmány. Hogy mikor kerül pontosan az üz­letekbe, attól függ, hogy a mun­kaközösség mikor kapja meg a csomagolóanyagot, de legkésőbb az őszi telepítések idejére már kapható lesz az üzletekben. (MTI) Hőszabályozó üdítőital Olyan üdítő­italt állítottak elő a szovjet fiziológiai és kísérleti pa­tológiai intézet tudósai, amely hosszú időre megszünteti a szomjúság érzését. A zöld teát, bogáncsot és borsmentát tartalmazó — Egész­ség elnevezésű — új frissítő íze kellemes, és szomjoltó. A borsmenta adja a frissítő ízt és az­ aromát, a bogáncs pedig megóv a bélfertő­zéstől. Ezen túlmenően jó hatással van a szervezet általános közér­zetére, vízben oldódó vitaminokat, sókat és nyomelemeket tartal­maz. Az új frissítő ital jó hatású a szervezet hőszabályozására, fo­kozza a jó közérzetet és munkaképességet is. Az új italt széles körű terjesztésre javasolják. (APN­ES) 380 FIATAL VETÉLKEDŐJE Tudományos—Technikai Úttörőszemle Az elmúlt hét végén a Lajosmi­­zsei Általános Iskolában és Diák­otthonban bonyolították le há­romszáznyolcvan, a járási és vá­rosi, vetélkedőkön legjobbnak bi­zonyult úttörők szellemi vetélke­dőjét. A kétnapos esemény befejezése­ként sor került az eredmények is­mertetésére. Az első helyezettek indulhatnak a tanév befejezése után az országos vetélkedőre. Matematikából első helyen vég­zett a hetedikes kiskőrösi Kovács Katalin, illetve a nyolcadikos kecs­keméti Tóth Tibor. Rajtból há­­rom csoport versenyzett — elsők lettek: Gregus Éva (Baja), Kopri­­voti­cz Erika (Dusnok), Varjú Anett (Soltvadkert). A kisegítő iskolások komplex vetélkedőjén a bajai Türr István csapat tagjai­ lettek dobogósak: Kovács János, Mayer János, Pechler Kálmán és Szűcs Erzsébet. 1A kisdobosok közül a kiskun­félegyházi Batthyány Lajos Úttö­rőcsapat tagjai — Agó Magdolna, Kiss László és Szálkai Melinda — kapták a legtöbb pontot. A társadalomkutatók közül a bácsalmási Csenki Tünde, Kollár Andrea és Végh László bizonyult a legjobbnak. A természetkutatók versenyén kecskemétiek győztek: Andrássy Péter, Molnár József és Kálmán Csaba. A technikusok első helyezett csoportja Bajáról érkezett: Kor­sós Zoltán, Rajcsics Gyula és Szilvási Edit. Az­­ orosz nyelvi vetélkedőn — a normál tagozatúak versenyén — két csoport lett első helyezett: a kecskeméti Barka Mária, Sn átai Ildikó és Gyulai Klára­­, illetve a solti Pintér Tünde, Imola és Váradi Hajnalka.Németh A tagozatos osztályból érkezet­tek legjobbjai kiskunhalasiak vol­tak: Krémer Zita, Maróti Attila és Lender Ida. . A Szerb-horvát verseny győz­tesei katymáriak: Jánity Búcsú Éva és Dujmov Milán.Zita. A német­ nyelvi vetélkedőn a nemesnádudvari pajtások lettek elsők: Knób József, Heckenberger Marianna és Heckenberger látván. Első alkalommal került sor esz­perantó vetélkedőre. A versenyen a kecskeméti csapat- Gábor Andrea, Szonda Gabriella, Török Tünde győzött. Egyéni verseny­zőként a nagybaracskai Tüske Ta­más tudását a bíráló bizottság ki­magaslónak ítélte. 1983 március 28. • PETŐFI NÉPE • 3 Emberi öltözék Demokratizálódik az öltözködésünk — olvasom egy szocioló­giai fejtegetésben. Tudós ember írta, biztosan igaza van. Csak azt nem tudom, hogy amit demokratizálódásnak nevezünk, oly­kor nem valamiféle zavart jelent-e inkább az emberek öltöz­ködésében. A legkülönfélébb divatirányzatok (hóbortok) keve­redése, a helyszínhez illő öltözék alapelvének semmibe vétele tapasztalható napjainkban. A hétfői lapban glossza jelent meg arról, hogy a budapesti Katona József Színház bemutatóján két színművész — ezúttal nézőként — kopott farmerban, pulóverben, tornacipőben jelent meg. Az egyik lap cikkírója pedig ennek olvastán tiltakozik az ellen, hogy pellengérre állítsanak valakit az öltözéke miatt. Arra gondoltam, hogy nálunk is gyakran lehetne hasonlókért felháborodott jegyzetet írni, de kinek jut ez ma már eszébe. Legfeljebb mosolygunk vagy elfordítjuk a fejünket, amikor cirkuszi manézsba illő jelmezek vonulnak fel a legkülönbözőbb nyilvános rendezvényeken. A fordítottja szintén kellemetlen. Megesett már velem is, hogy az Operában kényelmetlenül érez­tem magam, mert lerítt rólam a „vidékiesség”. Ugyanis sötét ruhába öltöztem — hétköznap —, fehér ing és nyakkendő volt rajtam, vagyis ünnepinek éreztem az alkalmat, de kiderült, hogy ez ma már nem divat. Mellettem az első sorok egyikében puló­­veres, garbós, farmernadrágos fiatalok ültek, s ezen senki sem botránkozott meg, hiszen illedelmesek, sőt zeneértők voltak, ezt elárulta a viselkedésük, reagálásuk is. De nem számít az életkor sem. Az előttem billegő hölgyön például feszes nadrág van, rövid, fiatalos frizurát hord, csak amikor elhaladok mellette, látom, inkább a nagymama-korosz­tályhoz tartozik. Ki szólhatná meg divatos öltözéke miatt? Néha egészen furcsa párokat pillantunk meg, előfordul, hogy a nő a szó régi értelmében is csinos és elegáns,, a férfiú pedig — ahogy­­ mondani szokták — topis, kopott farmerban és papucsban kísé­ri partnerét. A fiatalok pedig a legtarkább viseletben rajzanak az utcákon. Azt csak ők tudják lemérni, hogy melyik öltözék a „menő”, vagyis a divatos. Azt hiszem, ma már nincs olyan iskola, ahol szólni mernének a vegyes öltözetért. Legfeljebb néhol a lányok még felhúzzák az iskolai köpenyt, de hol van már az egyenruha, egyensapka kötelező előírása? Legfeljebb ballagáskor, iskolai ünnepkor látni egyforma öltözékeket, ko­molyabb öltönyöket, de aztán alig várják, hogy levessék ezeket. Mi tagadás, alig lehe­t megkülönböztetni a diákot a tanártól, már ami az öltözködésit illeti. A hivatalokban is egyre gyako­ribb ez a „demokratizálódás”. Zavarba jön az a főnök, aki egy ünnepélyesebb tanácskozásra akarja váratlanul elküldeni va­lamelyik beosztottját, mert lehet, hogy aznap mindenki ola­szosra vette a „szerelést”. Bár azok a tanácskozások is... Ha a televíziót nézi az ember, azt látja, hogy teljesen vegyes a kép, már ami az öltözködést illeti. Az üzemi riportban látszik, hogy a művezetőt hazaküldték, borotválkozzon meg, kössön nyakken­dőt erre az alkalomra. A téesz-elnök is úgy néz ki az íróasztalá­nál, mint egy diplomata. Ugyanakkor a művészek egyike, másika mintha hivalkodna hányaveti öltözködésével. Hogy tornacipő van-e a lábán, ezt szerencsére nem látjuk, de az ingét köldökig kigombolta, hadd csodálhassa az ország népe szőrborította mel­lét. S ha álldogálnak éppen, akkor a zsebre dugott kéz sem ma­radhat el, egyéb pózokról nem is beszélve. De maradjunk az öltözéknél... Az is zavar, ha az előadóról csorog a veríték, szí­vesen odaszólnék neki: — Kérem, vesse le a zakóját! (Van, aki ezt kérés nélkül is megteszi, s becsülöm érte.) Sajnálom nyáron a feszesen öltözött bemondókat, s azt is vallom, hogy aki dol­gozik — bolti eladó, gépkocsivezető, fotóriporter — öltözzön kényelmesen, ahogy a munkája megkívánja. Igaza van a cikkírónak, nem lehet senkit sem pellengérre ál­lítani az öltözéke miatt. A tisztességes — mármint szakadás és folt nélküli — farmer, a divatos és tiszta pulóver éppúgy lehet a színházi bemutatób­a illő viselet mint a földig érő nagyestélyi, a térdnadrág, a pizsamaszerű délutáni ruha, a sötét zakó stb. Fogadjuk el, hogy ez napjaink demokratizmusának az egyik kifejezője. Csak az a fontos, hogy az ízlésterror semmilyen irányban sem nyilvánuljon meg. Ne attól legyek fiatalos és modern, hogy fütyülök az öltözködésre, ne úgy legyek „polgár­pukkasztó” — ha létezik még ilyesfajta életérzés —, hogy igyek­szem meghökkenteni kirívó öltözékemmel embertársaimat. S jó lenne bevallani — mindenféle új etikai kódex nélkül is —, hogy bizonyos alkalmak megkövetelik tőlünk az alkalmaz­kodást az öltözködésben is. Például a családi és társadalmi ese­ményeken, s a nyilvánosság előtti szereplésnél. Aki ezt nem veszi tudomásul, kínos, kellemetlen helyzetbe hozhatja önma­gát és környezetét. Az ilyesfajta kötöttségekben megnyilvánul az egymás iránti tisztelet és megbecsülés is. Melyek nélkül, nagy elődök szavait idézhetném, nincs humánus, művelt társadalom. F. Tóth Pál Mit kell tudni a lakáselosztásról? I. A lakásügyi hatóságok által elosztható lakások A lakásügyi hatóságok 1983. ja­nuár 1. után is alapjában véve a következő lakásformák elosztásá­ban vesznek részt: — tanácsi bérlakások; — tanácsi értékesítésű lakások; — tanácsi vevőkijelölésű OTP- lakások; — otthonházakban levő lakások (nyugdíjasok háza, garzonház, szo­babérlők háza). Tanácsi bérlakást kaphatnak la­kásigénylés alapján: — szociális jelleggel azok, akik jövedelmi, vagyoni és szociális helyzetüknél fogva más lakásellá­tási formában nem tudják lakás­igényüket kielégíteni; — fiatal házaspárok (ha a há­zastársak egyike sem töltötte be a 35. életévét) határozott időre vagy valamely feltétel bekövetkezéséig a jövedelmi, a vagyoni és szociális helyzetüktől függetlenül; — a külön jogszabályban meg­határozott pénzügyi feltételekkel azok, akik tanácsi bérlakásra szo­ciális jelleggel nem jogosultak. Elsősorban fiatalok Nem szociális jellegű tanácsi bérlakást — lényegesen nehezebb anyagi terhek mellett (többszörös lakáshasználatbavételi díj, kétsze­res összegig terjedhető lakbér, stb.) — csak igen kevesen kaphat­nak. A helyi lakásügyi tanácsren­deletek meghatározzák, hogy évente ilyen célra a tanácsi bérla­kásoknak maximum 1—2 százalé­kát lehet felhasználni. A szociális jellegű tanácsi bér­lakásokra, valamint az egyéb la­kásformákra vonatkozó igényjo­gosultság elbírálásánál a lakás­ügyi hatóságoknak figyelembe kell venniük a helyi tanácsok lakás­ügyi rendeletében lakásformán­ként megállapított jövedelmi és vagyoni határokat. A jövedelmi határokat az igénylő család egy főre jutó jövedelme alapján szab­ták meg. A jövedelmi, vagyoni határok településenként eltérőek lehetnek, melyeket a helyi lakos­ság jövedelmi és vagyoni helyze­tének ismeretében állapítottak meg. Elsősorban fiatal házaspároknak nagyobb lehetőségük nyílik arra, hogy soron kívül tanácsi bérlakás­hoz jussanak, ha a tanácsi bérla­kást emeletráépítés, tetőtérbeépí­tés, toldaléképítés, műszaki meg­osztás, nem lakás céljára szolgáló helyiségnek lakássá való átalakí­tásával saját költségükön hozzák létre. Az ilyen lehetőségeket a he­lyi tanácsok általában pályázati rendszerben fogják meghirdetni. Az állami támogatással létesülő, tanácsi értékesítésű — köznyelven szövetkezeti — lakások esetében az állami támogatás 1985. decem­ber 31. után meg fog szűnni. Az állami támogatás mértéke jelenleg a tanácsi értékesítésű lakás szoba­számától függően, 60 ezer forinttól 100 ezer forintig terjed. A bérleti jogviszony A lakásbérleti jogviszonyt to­vábbra is a bérbeadó és a bérlő­­ szerződése hozza létre (lakásbérle­ti szerződés), melyet tanácsi bér­­­lakásra csak a lakásügyi hatóság jogerős határozatával kijelölt bér­lővel, a kijelölésnek megfelelő tar­talommal lehet megkötni. Tehát mindazon tanácsi bérlakásra kö­tött szerződések, melyeket a la­kásügyi hatóság kiutaló határoza­ta nélkül kötöttek — semmisek. Önkényes foglalók A bérlők lakásbérleti jogukat nem „adhatják el” másik személy­nek, kiköltözésük esetén a lakás­ban nem hagyhatnak hátra velük nem költöző személyeket (pl.: csa­ládtagokat, albérlőket stb.). Az így beköltöző, illetve visszamaradt személyek az esetek túlnyomó többségében jogcím nélküli, rossz­hiszemű lakáshasználóknak minő­sülnek, akik elhelyezésükről ma­guk kötelesek gondoskodni. Aki e kötelezettségének önként nem tesz eleget, azt­ szankciókkal sújtják (ismételhető pénzbírság, kiköltöz­tetés, stb.). Külön kell szólni azokról, akik a lakást vagy annak helyiségét önkényesen foglalják el. Mivel a cselekménynek jelentős a társa­dalmi veszélyessége és az ilyen esetek a lakosság, a lakásra várók erőteljes felháborodását váltják ki, a szankciók is szigorúbbak. Az elkövetőket a lakás azonnali elha­gyására kötelezik, és e határoza­tot azonnal végrehajthatónak le­het nyilvánítani. Az önkényes be­költözőnek egyrészt számolnia kell azzal, hogy ellene szabálysértési eljárást kezdeményeznek, más­részt, hogy csak hosszabb idő el­telte után részesülhet lakásjutta­tásban. Ferenczi István, a megyei tanács főelőadója (Folytatjuk.) ,

Next