Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-21 / 171. szám

4 ® PETŐFI NÉPE • 1983. július 21. ] TUDOMÁNY ■ TECHNIKA A­z any­óval egyenérté A Budapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti magnetofongyá­­rána­k számát ttárcsáztam: — Halló, a­z igazgatóval szeret­nék beszélni.­­ — Tessék, az vagyok. —­ Tudja-e, hogy a Technika cí­mű lap legújabb, júliusi száma tesztet közöl az önök új, MK– 29-es kazettás magnetofon­járól? — Még nem olvastam. Mit ír­nak róla? — Sok jót, no persze néhány apró kifogás is alkad. — A mechanikáról hogyan vé­lekednek ? — Teljesen új konstrukciónak tartják és korszerűnek nevezik. — Tudja, ez a KM—3 jelű magnetofonmechanii­ka az egyik legkorszerűbb termékünk. Nagy so­rozatban gyártjuk, és a magnó­fejekhez hasonlóan önállóan ér­tékesítjük. — Értem. Eszerint nem a kész magnó a legfontosabb. — Az is fontos, mert azon mér­jük le, hogyan működnek a rész­egységek egybeépítve. Ám arra, hogy a piacot különböző magne­tofonokkal lássuk el, nem vállal­kozhatunk. — Mikor kezdték gyártani a Ju­no nevet viselő MK—29-et? — A sorozatgyártás az első ne­gyedévben indult, s az idén 60 ezret készítünk belőle. S ezek után íme a Techniká­ban közölt teszt egy részlete: Az MK—29 típusú kazettás mo­no­magnó a Budapesti Rádiótech­nikai gyár (BRG) új típusa, az elődjének számító MK—27-nél lé­nyegesen sokoldalúbb, minden szempontból nagyobb teljesítmé­nyű. A beépített tápegység ak­­­kumulátortöltésre is alkalmas, a kivezérlés beállítása automata segítségével és kézi szabályozás­sal egyaránt tehetséges, beépített mikrofonnal s háromjegyű szám­lálóval rendelkezik, lejátszási gyors előre- és hátratzekercselésre van mód, minden üzemben auto­matikusan kikapcsol a szalag le­futása után. Kulturált kivitelű és külső megjelenésű, jól kezelhető, a gom­bok könnyedén lenyomhatók, el­helyezésük ésszerű. A viszonylag nagy méretű hangszórónak is kö­szönhető, hogy a készülék sa­ját hangja meglepően jó. Bármi­lyen szakingi ajtóval használható, metálról azonban csak lejátsza­ni lehet. Műszakilag nagyjából egyen­értékű a hazai kereskedelemben is kapható Sanyo 2502-vel, de alacsonyabb ára miatt az össze­hasonlításnál a mérleg nyelve feltétlenül az MK—29 felé billen. 0 A Juno előnyös tulajdonságai: a jó kezelhetőség, a nagyfokú automatizáltság és a kedvező működési jellemzők. A kép hát­terében látható Videoton rádiós­magnetofonhoz ugyancsak a kecs­­keméti gyár szállítja a mechani­kát. Egy kép — egy hír • A meleg — pontosabban az enyhén langyos, 18 —24 fokos hőmérsékletű — vízben a halak életta­ni folyamatai felgyorsulnak. Felvételünk az egyik angliai atomerőmű mellett létesített 2400 négyzet­­méteres vízfelületű halfarmon készült, ahol a ten­gervíznél 8—10 fokkal melegebb vízben nagyon ki­fizetődőnek mutatkozik a halak, kagylók és oszt­rigák tenyésztése, 12—18 hónaponként lehet be­­gyűjteni a gazdag termést. (Balra)­ ­ A Szovjetunió tizenegyedik ötéves terve (1981— 1985) három hatalmas programot tartalmaz Szibé­ria meghódítására. Közülük az egyik a nyugat-szi­­bériai kőolaj- és földgázkomplexum további fej­lesztésére vonatkozik. A jelenlegi ötéves terv kez­­detétől megközelítőleg háromezer kilométer hosszú­ságú szakasz készült el abból a három hatalmas csővezetékből, amely Urengojból az ország közép­pontjába vezet. Sikeresen halad az Urengoj—Ung­­vár exportcsővezeték építése is. A tervidőszak vé­géig még két csővezetéket kell elkészíteni az or­szág európai részében. (Fent) A fehérvérűség vírusa Az amerikai Bethesdában működő rákkutató inn­tézet (National Cancer Institute) és a kiotói egyetem (Japán) ví­ruskutatói csaknem egyidejű­leg jelentették be, hogy vizs­gálataik szerint a világszerte elterjedt félelmetes betegség­nek, a fehérvérűségnek vírus az okozója. A Science című te­kintélyes tudományos folyóirat hasábjain megjelent közlemé­nyükben bejelentik, hogy si­került leulkémia-vírusokat azonosítaniuk szövettenyésze­­tekben. A fehérvérűség a vér- és nyirokképző rendszer súlyos betegsége. A szervezetben túl­nyomóan letkeznek, éretlen sejtek­be­amelyek gyorsab­ban, vagy lassabban szétron­­csolják a nyirok­rendszert. A betegség lefolyása különböző, de eddig ritkán sikerült ked­vezően befolyásolni gyógysze­reikkel. Az amerikai R. Gallo-nak sikerült elkülönítenie a leu­kémia-vírusokat az emberi nyirokrendszer megfertőzött sejtjeiből. A japán Y. Hinuma megállapította, hogy Kiushu- és Shikoku-sziget egészséges lakosságának 40 százalékában találhatók a leukémiavírus el­leni különleges antitestek, te­hát ezek az emberek termé­szetes védelemmel rendel­keznek a leukémia-fertőzé­sekkel szemben. A felfedezés óriási jelentőségű, és megnyit­hatja az utat hatásos védeke­ző módszerek előtt. (A Delta májusi számából.) Elektronikus zár Új fajta elektronikus zárat dol­goztak ki Kaliforniában a laká­sok, a hivatalok, a műszerek stb. biztonságos védelmére. A zár számbillentyű-sorral van ellátva, s a védett szekrény, helyiség vagy épület csak akkor nyílik, ha a nyomógombokat megfelelő sor­rendben nyomják meg. Próbálko­zás, rossz sorrend megszólaltatja a riasztócsengőt. A nyitást biztosító kódszám má­sodpercek alatt módosítható. A feltalálók szerint az új zár száz­­százalékos biztonságot nyújt, az elektronika révén működése zajta­lan, és a nyitás folyamata még a legérzékenyebb mikrofonnal sem hallgatható le. A lehetséges kom­binációk száma 10 millió körül van, s ezek végigpróbálása mini­málisan másfél évet venne igény­be. A zár nyugalmi állapotban áramot nem fogyaszt, úgyhogy egyetlen teleppel évekig használ­ható. Halászat szivattyúval A Klapedai Hajógyárban megkezdődött a kizárólag hering­­halászat céljaira szolgáló új tí­pusú halászhajók sorozatgyártása. Más típusoktól eltérően ennek a hajónak nincs szüksége sem úszó-, sem fenékhálókra. Lenin­­grádi tervezőktől származik az ötlet, hogy a halászat eszköze ... a szivattyú legyen. A szivattyú­kat fényszórókkal együtt alkal­mazzák. Az elektromos fény ugyanis vonzza a heringeket, de elijeszti a tokféléket. Az új ha­lászhajó nagy termelékenységű berendezéseivel közvetlenül tengeren dolgozhatják fel a zsák­a­mányt. Városi zöldterületek Több kutató vizsgálata igazolja: a civilizációs betegségek elkerülé­­séhez az is szükséges, hogy a vá­rosokban minden lakosra legalább tíz négyzetméternyi zöldterület jusson. E tekintetben az olaszor­szági nagyvárosok helyzete igen kedvezőtlen, amíg Amszterdam­ban 20, Moszkvában 11, Zürichben 10, Párizsban 8 négyzetméter az egy főre jutó zöldterület, addig Rómában mindössze 2 négyzetmé­ter. összeállította: Sitkei Béla VÉLEMÉNYEK A BRIGÁDMOZGALOMRÓL Megszabadulni a bürokráciától öten alakították meg tíz évvel ezelőtt a Dél-Bács-Kiskun megyei Vízműnél a Petőfi Sándor vízóra­ javító brigádot, amely azóta min­den esztendőben elnyerte a szo­cialista cím valamelyik fokoza­tát , kétszer pedig a Vállalat Kiváló Brigádja címet — mutat­­ta be kollektíváját összejövete­lünkön Füzér János brigád­veze­tő. — Az eltelt évtized alatt 3850 óra társadalmi munkát végez­tünk, igaz, közben létszámunk ti­zenötre növekedett. Ott voltunk minden kommunista szombaton, patronáltunk iskolát és két álla­mi gazdaságot, dolgoztunk a kun­fehértói úttörőtá­bor rendehozá­­sán és még sorolhatnám a kü­lönböző akcióinkat. Ami a közösségi szellemet il­leti, szívesen töltöttük szabad időnket együttes házlátogatásokon, mozi- és szín­kiránduláso­­kon. Általános műveltségét gya­rapítva egy brigádtag befejezte a 8 általános iskolát, ketten kö­zépiskolai érettségit szereztek, egy pedig a Marxista—Leninista Esti Egyetemet végezte el. Ezen­kívül számos szakmai és kultu­rális vetélkedőn vett rész siker­­rel a brigád, bővítve ismereteit. Minden szándékosság nélkül hagytam utoljára termelési vál­lalásainkat, amelyek rendszere­sen a munka minőségének javí­tására, az anyag, és energiataka­rékosság fokozására irányulnak. Anyag,takarékos tevékenységünk eredménye tíz év alatt 814 ezer forint. Tudom, hogy a megyében sok kollektíva ért el számottevőbb si­kert, mint a Dél-Bács-Kiskun me­­gyei Vízmű Petőfi brigádja — hangsúlyozta Füzér János. — Felszólalásomban csupán azt akartam érzékeltetni, hogy mozgalom gazdasági, társadalmi­­ és emberformáló ereje milyen energiáik feltárására, mozgósítá­sára képes egyetlen munkahelyen. Vállalatunknál hatvan szociális­­ta brigád működik 641 taggal. Munkafelajánlásaik nagy része a lakosság zavartalan ivóvízellátá­sára irányul. Ez különösen a nyári csúcsfogyasztás idején nem könnyű feladat. Biztos vagyok ab­ban, hogy a szocialista kollektí­vák erejüket nem kímélve küz­­dik majd le a nehézségeket. A magam és a kollektíva ne­vében mondhatom, bízom a moz­galom létjogosultságában, meg­újuló képességében. A brigádta­­gok feladata, hogy növeljék ön­magukkal szemben a szakmai és politikai igényességet. A gazda­sági vezetés és a szakszervezet pedig a munkaverseny bürokra­tikus vonásait tüntesse el végle­­gesen. Több egyéni versenyforma öt évvel ezelőtt mélyponton volt a Bajai Finomposztó Válla­lat — mondta el a szerkesztősé­­günkben rendezett vitán Teleky Zoltánná, az üzemi pártbizottság titkára. — A termelés állandóan csökkent, gondok voltak az érté­kesítéssel, kapkodóvá vált a ve­zetés, bizonytalanság uralkodott a dolgozók körében. Mindez ter­­mészetesen kihatott a brigád­mozgalomra is. A vállalások tel­jesítésének nem voltak meg feltételei, formálissá vált a mun­­­­ka, összeszokott kollektíváik bom­lottak fel. Amikor megkezdődött a gaz­dálkodás rendbehozása, a mun­­kaversenyt is jóformán újra kel­lett szervezni. A brigádmozgalom életképességét igazolja, hogy munkáskollektívák jól alkalmaz­a­kodtak a nehéz körülményekhez, gyorsan magukra találtak. Sőt, a gondokat megértő magatartásuk­­kal nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a vállalat helyzete viszonylag rövid idő alatt rend­­bejött. Ebben az időben alakultak ki olyan versenyformáik, amelyek a dolgozók még szélesebb körét vonták be a mozgalomba, a fel­adatokat személyre szólóan szab­­táik meg, s a felajánlások telje­sítése minden esetben a vállalati célok elérését segítette elő. A tapasztalatok kedvezőek vol­tak, ezért azok figyelembevéte­lével alkottuk meg az új mun­ka­­verseny-szab­ályzatot. A kollektí­­vák részére meghirdettük „A szo­cialista munka üzeme”, „A szo­cialista munka műszakja” ver­senyt, amelyek keretében a mű­helyeik brigádjai közvetlenül ver­­senyeztek egymással. Minden üzem benevezett: A közösségek az átlagteljesítmények növelésé­re, a minőség javítására, az anyaghulladék csökkentésére tet­ték meg felajánlásaikat. A brigádtagok többsége az em­ líterieken kívül arra is vállalko­zik ma már, hogy eddig végzett feladata mellett egy-egy újabb munkafolyamatot is megtanul, így például a szövőelőkészítő üzemben a felvetők orsózni, a cérnázók kettőzni tanulnak. Ezzel a vállalással nagymértékben elő­­segítik az üzemen belüli munka folyamatosságát, a rugalmassá­got. A­­ konfekcióüzemben a bri­gádtagok 4—5 újabb reszortmű­velet elsajátítását ajánlották fel. A kollektív túl, nagy gondot versenyformákon fordítunk az egyéniekre is. A „Kiváló műve­zető”, a „Szakma Ifjú Mestere” mellett kezdeményeztük „Az üzem élenjáró dolgozója” kitün­tetés alapítását. Ezt a címet tel­­jesítménybérben­ dolgozók nyer­hetik el. Fényképeiket a munka­­verseny-táblára kihelyezzük, „Akikre büszkék vagyunk” cím alatt. Ezenkívül 500 forint jutal­mat is kapnak. Ezt a versenyt ha­vonta értékeljük — mondta vé­gül Teleky Zoltánná. Töretlenül folytatni kell A Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalatnál még a mozgalom kezdetén, 1959-ben megalakultak az első szocialista címért küzdő brigádok — hang­súlyozta ankétünkön Nagy Ist­ván, a DUTÉP munkaverseny­­irodájának vezetője. — Számuk évről évre növekedett, majd 1975-ben elérte a 300-at, s ez az­óta állandósult. Tagjaik összlét­­száma eléri a 4 ezret. Az eltelt több mint két évti­zed alatt bebizonyosodott, hogy a munkaverseny-mozgalom a szo­cialista épí­tőmunka hatalmas erőforrásává és legszélesebb tár­sadalmi támaszává vált. Nagy­mértékben elősegíti a­ vállalati tervek megvalósítását, a­­ terme­lés minőségének és hatékonysá­gának javíását. A DOTÉP szocialista brigádjai­nak kiemelkedő teljesítményei jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a cég az elmúlt évek során kétszer nyerte el a Szocialista Munka Vállalta, hatszor a Ki­váló Vállalat címet, egy alkalom­mal pedig a Minisztertanács és a SZOT ELnöksége által adomá­nyozott Vörös Zászlóval tüntet­ték ki. Több magas kitüntetés fémjelzi a kis kollektívák mun­kateljesítményeit is. Két közös­ség viselheti a Magyar Népköz­társaság Kiváló Brigádja, négy pedi­g a Szakma (Ágazat) Kiváló Brigádja címet. Az utóbbi években azonban ne­gatív jelenségek is felütötték fe­jüket. Formálisabbá, szegénye­sebbé válák a mun­kaverseny­­felajánlások, s hozzá kell tenni, hogy bürokratikusabb lett szer­vezése, irányítása és értékelése is. Az idén májusban megtartott országos szocialista brigádvezetői tanácskozáson mélyrehatóan fog­lalkoztak a mozgalom eredmé­nyeivel és gondjaival. Egyértel­műen az az álláspont alakult ki, hogy szükség van továbbfejlesz­tésére és korszerűsítésére. A DUTÉP szocialista címet nyert kollektívái körében is hasonló vé­lemény fogalmazódott meg. Esze­rint, figyelembe véve a megvál­tozott körülményeket és az eddig kihasználatlan lehetőségeket, tö­retlenül folytatni kell a munka­versenyt a megújuló keretek kö­zött. N. O. Haszonnal forgathatják a mezőgazdászok Egyik legnépszerűbb statisztikai kiadványunk a mezőgazdaság leg­fontosabb és legújabb adatait tár­ja a szakmai körök és a téma iránt érdeklődő olvasóközönség elé. A zsebkönyv 11 fejezete átte­kinti az ágazat valamennyi terü­letét az erdő- és vízgazdálkodást is beleértve. A közölt adatok többsége orszá­gos jellegű és az elmúlt év ered­ményeit visszatekintő mutatók tükrében tárja fel. Sorra veszi a termelés személyi, anyagi, techni­kai felvételeit és eredményeit, kü­lön kimutatva az állami gazdasá­gok és kombinátok, valamint a termelőszövetkezetek részarányát. Közli a mezőgazdasági termékek értékesítésére és az árakra vonat­kozó táblázatokat is. A megyei részletezettség mellett nemzetközi adatok is tájékoztat­nak és egyben összehasonlítási le­hetőséget biztosítanak a KGST- tagországok, a Közös Piac, vala­mint az egyéb — fejlett mezőgaz­dasággal rendelkező — országok termelése között. A kötetet az időjárásra vonat­kozó tájékoztatás egészíti ki.

Next