Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk FARKAS ISTVÁNNÉ­ Mikulesz Piroska Kecskemét, Szőlő u. 1. szám alatti lakos, súlyos betegség után, jú­lius 19-én elhunyt. Temetése f. hó 15-én, hétfőn negyed 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyá­szoló család. 3377 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fiúnk IFJ. BERENTE ISTVÁN 18 éves korában, tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése f. hó 25-én, háromnegyed egy órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló család: 11257 Munkaalkalom A VEGYÉPSZER vállalat Tiszakécs­­kei Gyára jogtanácsost keres szep­tember 1-i belépéssel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Két és félszobás lakást biztosítunk, fizetést megegye­zés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a gyár személyzeti osz­tályán. 6061 Tiszakécske, Dózsa telep 69. 1149 AZ ALFÖLDI TÜZÉP Vállalat pályá­zatot hirdet főkönyvelői beosztás be­töltésére. Feltételek: Pénzügyi és Számviteli Főiskolai végzettség, 5 éves vezetői vagy irányítói gyakorlat. (Ke­reskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnyben.) Részletes önéletrajz, az ed­dig betöltött munkakörök felsorolásá­val. A pályázatokat 1983. július 25-ig kérjük beküldeni az alábbi címre: Alföldi TÜZÉP Vállalat Személyzeti Osztály Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. 3061 KONYHAI alkalmazottat és takarító­nőt keres felvételre a Bányai Júlia Gimnázium. Kecskemét, Nyíri út 11, 1295 KECSKEMÉTI SZÁMÍTÓKÖZ­PONTJA azon­nali felvesz belépéssel gazdálkodót. A munkakör egy anyag­­mű­szakos, heti 42 órás munkaidővel. Fi­zetés megegyezés szerint, személyesen vagy írásban. Jelentkezés Kecske­mét, Irinyi u. 17. sz. 1311 A KECSKEMÉTI Közúti Építő Vál­lalat felvesz és nehézképkezelőnek ki­képez szakközépiskolát, vagy 8 álta­lános iskolát végzett 18 életévüket be­töltött fiatalokat. Korszerű gépek, jó kereseti lehetőség, hazautazás biztosí­tott, Kecskemét, Kiskunhalasi, Bajai fiatalok előnyben. Jelentkezni lehet: Kecskeméti Közúti Építő Vállalat Gépjavító Üzeme, Kecskemét, Mé­szöly Gy. u. 8. Telefon.: 21-555. 3135 GÖNGYÖLEGGYÁRTÓ Vállalat Kecs­kemét, Rákóczi u. 3. szám alatt tehergépkocsi-vezetőt és vizsgával rendelkező Sthilfűrész-kezelőt fel­vesz. 3136 A KECSKEMÉTI Közúti Építő Válla­lat felvételre keres számviteli osz­tályvezetőt, számviteli és pénzügyi fő­iskolai végzettséggel, vagy mérlegké­pes könyvelői képesítéssel, legalább 3 éves szakmai gyakorlattal, továbbá normatechnológust, teljesítményel­­számolót és gépírót. Jelentkezni lehet a vállalat Személyzeti Osztályán, Kecskemét, Bocskai u. 5. Telefon­: 22-655. 3161 ÉBKM Vízmű Vállalat Ker­tészeti részlege felvesz több éves gyakorlattal rendel­kező dísznövénykertészt, növényvédőt, traktorost és kertészeti segédmunkáso­kat. Jelentkezés helye: ÉBKM Vállalat Munkaügyi Osztálya, Vízmű Kecs­kemét, Izsáki út 13. 3161 SZÁMVITELI osztályvezetői állás betöltésére 1984. január 1-től. Felvé­tel: legalább mérlegképes könyvelői képesítés és megfelelő gyakorlat. Szövetkezeti gyakorlattal rendelke­zők előnyben részesülnek, fizetés meg­egyezés szerint. Érdeklődni: a Du­­naföldvár és Bölcske Egyesült ÁFÉSZ, főkönyvelőjénél lehet a délelőtti órák­ban. Telefon­: 128. 1318 BÁCS-KISKUN megyei Kórház Rendelőintézet fel­vételre keres tiszta gépi munkára női dolgozókat egyműszakos munkarend­ben, minden héten szabad szombat. Jelentkezés: Kecskemét Megyei Kórház Nyíri út 38. Mosoda vezetőjénél. 1314 A DUNA-TISZA közi Állami Építő­ipari Vállalat felvételt hirdet az aláb­bi munkakörökben: okleveles gépész­­mérnök, okleveles villamosmérnök, gépész üzemmérnök, villamos üzem­mérnök. Jelentkezés: személyesen vagy pályázat útján; DUTÉP I. sz. Ipartelep Gépészeti főüzem. Kecske­mét, István kir. krt. 1316 „FÉMMUNKÁS” Kecskeméti Gyára Vállalat felvesz jogosítvánnyal rendelkező villástargonca-vezetőt. Je­lentkezés és bővebb felvilá­gosítás a gyár munkaügyi ki­út 2—6. osztályon, Kecskemét, Izsa­2996 AZ IGV­, Kecskeméti Gyári hirdet középfokú közgazdasági felvételi vég­zettséggel rendelkezőknek munkaügyi előadói, bérelszámolói, anyagkönyve­lői, anyaggazdálkodói, anyagbe­szerzői, utókalkulátori, értékesítői munkakörök pes végzettségű betöltésére, mérlegke­zelői munkakör közgazdászoknak ve­betöltésére, továbbá gyors és gépírók részére. Jelentkez­ni lehet a gyár személyzeti vezetőjé­nél, Matkói út 24. 3166 DIÁKOK figyelem! Azon­nali belépéssel jó kereseti lehetőséggel baromfi-bon­tás, csomagolás munkára vesz fel a Kecskeméti Ba­romfifeldolgozó Vállalat. Jelentkezni met: Ceglédi út 7—11. lehet: Kecske­3280 A GEOFIZIKAI Kutató Vállalat kis­kőrösi üzemegysége felvételre keres érettségivel rendelkező, számítás­­technikai női munkatársat, férfi se­gédmunkásokat és éjjeliőrt. Vidéki­eknek utazási hozzájárulást, kedvez­ményes étkezést (vacsora) biztosítunk. Jó kereseti lehetőség, egy év után hűségjutalom. Érdeklődni lehet Kis­koros, Mátyás király u. 7. 2021 ÉBKM Vízmű Vállalat a Szennyvíztisztító telepére villanyszerelőt és segéd­munkást. Jelentkezés he­lye: ÉBKM Vízmű Válla­lat Szennyvíztelepe, Kecs­kemét, Mindszenti u. 3134 Jó kereseti lehetőséggel felveszünk gyakorlott és kezdő víz-, gáz-, fűtés­­szerelő- és hegesztő szak-, és betaní­tott munkásokat augusztus 1-től. Je­lentkezni lehet: Kecskemét, Reile Géza u. 14. VIII. em. 22. Telefon: 23-334. 3021 BÁCS-KISKUN megyei Kórház Rendelőintézet fel­vételre keres fekvőbeteg­osztályára, valamint gyer­mekosztályára segédápoló­­nőket. Foglalkoztatásuk esetén munka melletti ápolónői illet­ve gyermekápolónői oklevelet szerez­hetnek. Szükség esetén nővérotthoni elhelyezését biztosítjuk. Továbbá ke­resünk takarítónőket. Nyugdíjas je­lentkező esetén napi 4-5 órai foglal­koztatásra is van lehetőség. Kecske­mét Nyíri út. 1313 1286 KPM Közúti Igazgatóság Kiskunhala­si Üzemmérnöksége takarítónőt keres 6 órás műszakra. Jelentkezni lehet az üzemmérnökségen (Majsai út). 2033 LIKŐRIPARI Vállalat Kecskeméti Üzeme felvesz férfi szeszfőzdét és raktári munkásokat, valamint palac­kozójába női dolgozókat és gépírni tudó számlázót. Jelentkezés: Mátkás út 2. Üzemvezetőnél. 3109 A TISZAKÉCSKEI Béke és Szabadság Mg Tsz. (Tiszakécske, Ady E. u. 13. 6061 pályázatot hirdet fűrészüzem-ve­zetői munkakör betöltésére: Pályázati feltételek: faipari technikumi vég­zettség és 5 év szakmai gyakorlat Tsz. kategória: „A” A fűrészüzem termelési értéke 6000 m Ft év. Gyárt­mányok: elsősorban szabolcsi és tar­tályláda, valamint paletta. Betöltendő munkakörrel kapcsolatban részletes felvilágosítást a helyszínen adunk. Jelentkezés írásban, részletes önélet­rajz csatolásával, vagy személyesen a személyzeti vezetőnél. 1317 MEZŐGÉP­­ Vállalat felvesz ifjú szakmunkásokat la­katos, hegesztő, esztergá­lyos, marós, villanyszerelő és fűtésszerelő szakmák­ban. Felvétel esetén a ta­nulmányi eredménytől füg­gően 17—19 Ft órabért biz­tosítunk. A forgácsoló ifjú szakmun­kások részére egy évig a teljesítmény­től függően kiegészítő bérpótlékot fi­zetünk. Felveszünk továbbá targon­cavezetőket és konyhai kisegítő nő­dolgozókat. Jelentkezés: MEZŐGÉP Kecskeméti Törzsgyára, munkaügyi csoportjánál, Külső-Szegedi út. 1141 A VOLÁN 9. sz. Vállalat pályázatot hirdet üzemigazgatói munkakör be­töltésére Kecskeméten. Követelmény: szakirányú egyetem, vagy főiskolai végzettség, 8—10 éves szakmai, illetve 3—5 éves vezetői gyakorlat. Feladat: Kecskemét személy-, teherforgalmi-, kereskedelmi és műszaki üzemek te­vékenységének összefogása és irá­nyítása. A pályázatokat a VOLÁN 9. sz. Vállalat Kecskemét, Csáktornyai u. 4—6. Személyzeti- és Oktatási Osz­tályára kell megküldeni. A pályázatok beérkezési határideje: 1983. július 31. A pályázatok elbírálásáról 1983. au­gusztus 15-ig nyilatkozik a vállalat. 3165 AZ MMG—AM Vezérléstechnikai Gyá­ra korszerű kecskeméti üzemébe tisz­ta, ülő munkára felvételt hirdet 8 osz­tályt vagy középiskolát végzett nő munkavállalók részére betanított mű­szerész munkakörbe, egy- vagy két­­műszakos munkára. Jelentkezés: Kecs­kemét, Korhánközi út 5. sz. alatt (az Izsáki út felől is megközelíthető.) 3063 AZ IGV Kecskeméti Gyára felvételt hirdet közép- vagy felsőfokú gépipari végzettségű, gyakorlattal rendelkező férfiak részére, termelésirányítói (diszpécser) és MEO-csoportvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezni le­het a gyár személyzeti vezetőjénél, Matkói út 24. 3065 A KECSKEMÉTI­­ Alumíniumipari Szövetkezet azonnali belépéssel al­kalmaz célgéptervezésben jártas, fel­sőfokú műszaki végzettséggel rendel­kező gyártóeszköz-tervezőt. Jelent­kezni személyesen lehet a szövetkezet személyzeti vezetőjénél, Kecskemét, Szent István­ város 17. sz. alatt. 1293 AZ ALFÖLDI TÜZÉP Vállalat felvesz emelőgép ügyintézői beosztásra mun­kavállalót. A munkakör betöltéséhez Gépipari Technikumi végzettség szük­séges. Jelentkezni lehet Alföldi TÜ­ZÉP Vállalat Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. szám. Személyzeti Osztályom 3062 PÁLYÁZATI felhívás! Az NJSZT Bács-Kiskun megyei Szervezete, Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Ott­­­hon pályázatot hirdet: — szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, — ok­tatási, ismeretterjesztő és számítás­technikai gyakorlattal rendelkezők ré­szére, „Számítástechnikai klub” ve­zetői állásra. A pályázatot rövid ön­életrajzzal együtt, 1983. augusztus 30-ig a következő címre kérjük beküldeni: SZÜV Kecskeméti Számítóközpont, 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17. sz. 1290 A HOSSZÚHEGYI Állami Gazdaság Duna—Tisza közi Meliorációs Társa­ság Kecskemét felvételre keres nehéz­­gépvezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket, DT és Sz—100-as erőgépekre, valamint kotrómestereket. Munkahelyeink változóak, elszálláso­lás lakókocsikban történik. Bérezés teljesítmény alapján. Körülbelüli ke­reset 5000—7000,— Ft-ig. Munkabéren kívül 400,— Ft kiküldetési átalány ke­rül kifizetésre. Jelentkezni lehet Kecs­kemét, Mártírok u. 36. szám alatt, a munkaügyi csoportvezetőnél. 3004 A KECSKEMÉTI Baromfi­feldolgozó Vállalat felvétel­re keres főiskolai végzett­ségű élelmiszerhigiénikust, hidrotechnikust, érettségi­vel rendelkező adminiszt­rátort, tollraktárost és gyors-gépírót. Továbbá mechanikai műszerészt, elektrotechni­kai műszerészt, lakatost, villanysze­relőt, f­űtőgépészt, hűtőgépész segéd­munkást, szén- és gáztüzelésű kazán­fűtőt, kazánházi segédmunkást, öntőt, géplakatost, festőt, kőműves segéd­munkást. Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán, Kecskemét, Ceglé­di Út 7—11. 2993 APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan BAJL­ÓSZÖGBEN eladó Kölcsey u. 20. számú ingat­lan, alápincézett alappal, szoba, konyhás melléképü­lettel. Érdeklődni: egész nap. Kecskemét, Mező Imre u. 2. sz. ala­tt. 10826 SÜRGŐSEN eladó Tisza­­alpár Bajcsy-Zs. u. 18. szá­mú összkomfortos családi ház. Érdeklődni: egész nap. _ ____________ 3070 KERTES ház 400 négyszögöl telekkel eladó, két család­nak megfelelően alkalmas összkomforttal, felső terasz 80 m- lakterület, közép­szint 140 m2, pince 140 m--es, ötfajta fűtési lehe­­t­őség (kandalló, kemence, központi fűtés stb.) Ál­lattenyésztésre alkalmas gazdasági épületekkel (ser­tés, szarvasmarha) nyári­konyha. 110 m­­ es üveg­házzal, teljes kerítéssel, két utcára való bejárással. Meg­tekintése mindennap 10 órá­ig és du. 5 órától. Kecske­méttől 6 km-re a Ceglédi betonút mellett, erdő-zöld­övezettel. Cím: Havasi, Katonatelep _____________ Pf. K2 b 5787. 3229 ELADÓ új családi ház. Kecskemét, Szőlőskert u. 20. Katonatelep. 3073 CSALÁDI ház eladó. Kom­fortos­ gáztüzeléssel. Ga­rázs 8x4 m. műhely, ipari áram, gazdasági épületek, kert. Érdeklődni szombat, vasárnap kivételével 3 ó.— 18-ig. Baja. Wesselényi 29. Laki József.______________938 Jánoshalmán két szo­ba, mellékhelyiségekből ál­ló ház 360 négyszögöl telek­kel azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni helyszínen Hajósi út 3. sz.a alatt egész nap.________U4 ELADÓ Petőfivárosban há­romszobás új ház 215 négy­szögöl telekkel. Kecskemét, Búzavirág u. 36. Érdeklődni: hétköznap 15 órától, szom­bat, vasárnap egész nap, Kovács Józsefnél. • 3080 SÜRGŐSEN eladó Kecs­kemét, Alsószántó 12. szám alatti 1000 négyszögöles termő szőlőültetvény, több helyiségből álló tanyával, gazdasági épülettel. Vá­rosközpontban bérházi la­kást II. emeletig a vételár­ba beszámítok. Érdeklődni lehet július 25-től 17 óra után a 20-066-os telefon­számon, vagy személyesen Pákozdi csata u. 22. II. em. 4. szám alatt. 11191 ELADÓ Kecskemét, Ken­­deressy u. 6. szám alatt ház. Érdeklődni lehet helyszínen szombaton 14—16­­ óráig és vasárnap 10—16 óráig. Többi napokon Kecs­kemét, Árok u. 15. szám­ alatt._____________________3124 HOBBITELEK bekerítve városközponttól 7 kilomé­terre, faházzal kúttal olcsón eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Petőfi Sándor u. 12. IX. em. 51 vagy a 26-207-es telefonon. 10705 ELADÓ 400 négyszögöl sző­lő és gyümölcsös Szalk­­szentmárton Csabony 18. 51 számú főútvonalon a 67,8 km-kőnél. Ugyanott zártkertben 600 négyszögöl eladó. színen. Érdeklődni a hely­SÜRGŐSEN _____________1320 eladó külső­portás házrész üzlethelyi­séggel együtt. Kecskemét, Dózsa Gy. út 13. Irányár: 150 000—. Ft. Érdeklődni az esti órákban, Izsák, Kossuth L. u. 124. szám alatt. 3090 AZONNAL beköltözhető lakóház 637 négyszögöl te­lekkel sürgősen eladó. Já­noshalma, Zenta u. 12. 2222 Lakás KISKUNHALAS Bocskai u. 4. III/37. szám alatti két és félszobás, OTP-s öröklaká­som, kiskunhalasi 1 szoba, összkomfortosra cserélném, megegyezéssel. Érdeklődni Pirtó, I. ker. 52. Szép. 2056 SZEGED belvárosi 2.5 szo­bás, összkomfortos, bejárati szinti öröklakás eladó. Érd., Szeged, telefon: 12-186. 8— 16 óráig, este 7—9 óráig 20-340. 1296 KÉTSZOBÁS összkomfor­tos erkélyes Kecskemét, széchenyivárosi lakás kész­pénz plusz OTP-hitelátvál­­lalással 25-042-es eladó. Érdeklődni: telefonon 17 óra u­tán.____ 10895 ELADÓ másfélszobás gáz­fűtéses lakás, külön nagy konyhával. Műkertváros, Népfront u. 12. fszt. 1 min­dennap.__________________3086 ELADÓ Kiskunfélegyháza Lugas u. 2. alatti kertes társasházban 4 szobás szu­­terénes gázfűtéses lakás. Érdeklődni: Ibolya u. 3. Csi­kóséknál._______________ KECSKEMÉTEN 200 000 —, Ft készpénzzel lakás­­megoldást keresek zsal esetleg anélkül. garáz­Aján­latokat. ..Minden megol­dás érdekel 235613” jeli­gére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.________3118 ÚJSZEGEDEN eladó hatla­kásos társasházban levő 2 szoba összkomfortos (60 m2)­­I hobbiszobás+ga­­rázsos lakás. Szeged, Kállay Vígh Károly. Albert u. 11 B (6726) telefon 18­ 863 (18 óra után) 1304 Gépek és alkatrészek KARAMBOLOZOTT IY­OS Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet: Kunszentmiklós, Ka­lap u. 9. Egész nap. Bebők András. 3071 5611-ES traktor 5 tonnás billenős pótkocsival vizs­gáztatva eladó. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Vízmű u. 18. fszt. 16.______________3072 WARTBURG, SIMSON Schwalbe. mázsa. hordó eladó. Érdeklődni:­­Baja, Hámán K. u. 40. 19 óráig. 926 UK-S Zsiguli Dombi friss műszakával eladó. Kecel, Mozgó u. 7._____________2032 KÓDNEMESÍTŐ (rázó) és kenderszalagozó gép eladó. Érdeklődni: „Rázó” jeligére a jános­halmi hirdetőbe, Bíró Béla u. 59. sz. alatt. _____________________________113 ÚJ ARÖ Diesel 4X4-es kis­­tehergépkocsi igényesnek eladó. Kecskemét, Lánchíd u. 22. Tóth._____________20805 Jó állapotban lévő Volvo, automatikus sebváltós sze­mélygépkocsi eladó. Ér­deklődni : Soltvadkert, Bocs­kai u. 50. és 56. szám alatt. ___________________________10718 HONDA 50 cm3 kismotor vámkezelt eladó. Kistelek, Felszabadulás u. 5 C. 1331 TRABANT komplett ka­rosszéria, sebváltó, futó­művek eladók. Érdeklődni: 18 után, Kecskemét, Tölgy­fa u. 7.___________________3255 UAZ személygépkocsi ér­vényes műszakival eladó, jó állapotban. Érdeklődni: 6449 Mélykút, Zrínyi u. 56. 17. óra után._________116 EZÜSTMETALL Volsk­wa­gen Passat Variant IS (Com­bi) 50 000 km-t futott ki­tűnő állapotban igényes­nek eladó. Leveleket: . Al­katrészekkel 235648” jeligé­re a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 3172 Egyéb adásvétel JÓFORGALMÚ zöldség-, gyümölcs- és vegyesüzlet eladó, esetleg bérbeadó. Ér­deklődni az kunfélegyháza, üzletben Kis­Nefelejcs u. 2., illetve Némedi V. Sán­doréit._10.________________2321 HORDÓK, prés, lovas kocsi eladó. Jánoshalma, Bíró Béla u. 1._________________115 VINYISZTÓ kazán eladó. Kecskemét Sárospatak u. 2.___________________________3096 BETEGNEK tolókocsi el­adó. Kecskemét, Külső- Szabadság út 1. Virágné. ____________________________3095 40 g morzsolt kukorica és egy régi faragott komplett ebédlőbútor eladó. János­halma, Biró Béla u. 1. Te­­lefon: 128. 19 óra után. 118 K BKRÓKAKÖLYKÖK el­adók: Király József. Kis­kunhalas, Szilády Á. u. 13. ____________________________1007 G­YERMEKKERÉKP­ÁROK, pedálos­ autó és Junoszt TV. eladó. Kecskemét, Pákozdi csata u. 23. VI. em. 45. szom­bat vasárnap._________ 3111 40 DARAB vemhes nutria eladó. Jakabszállás Lenin u. 32. 3144 Vegyes IFA tehergépkocsival bár­milyen fuvarozást vállalok. Lovászi József magánfuva­­rozó Zsana. Új utca. 2045 KIADÓ övezetben Budapesten, zöld­1 szobás össz­komfortos lakás zottan vagy üresen. bútorok 851-177. munkaidőben. Balikó. 11256 OLAJKÁLYHÁK nyári ge­neráltisztítását vállalják közületek és a lakosság ré­szére. Az elvégzett mun­kára garanciát adunk. Meg­rendelhető telefonon (21-604) vagy személyesen : Tüze­léstechnika, Kecskemét, Arany János u. 3. 3022 MINDEN típusú cserépkály­ha építését, átrakását vál­lalom. Nagy István cserép­kályhás mester, 6000 Kecs­­kemét, Árok u. 26._____3087 KISIPAROSTÓL bedolgo­­zói munkát vállalnék idős nagymamámmal. Leveleket ..Nyugdíj kiegészítés” igére a kiadóba kérünk.jel­1283 FUVAROZTATÓK figye­lem! Teherfuvarozást 10 tonnás szerelvénnyel vál­lalok. Sóder, cement. kü­lönböző építőanyagok va­lamint mindenféle szállí­tást 20% árkedvezménnyel vállalok. Érdeklődni lehet: Pápai András, Kecskemét, Vak-Bottyán u. 21. egész nap. (6000) 3139 gYERMEK-női-divatáru üz­letemet megnyitottam. Kecskemét, Zala u. 17. szám alatt.________________3102 FÁJDALOMMENTES fül­cimpalyukasztás fülbevalókkal. ,,LILI” divatos koz­metika, Kecskemét, Szé­chenyi tér 5. Tel.: 24­ 439. 10781 Házasság 26 ÉVES, 178 cm magas, értelmiségi, nem dohányzó fiatalember keresi lány, vagy gyermektelen elvált asszony ismeretségét házas­ság céljából, 18—25 éves korig. Leveleket egymásért” jeligére ,.Együtt kérem a kiskunhalasi Hirdetőbe. 2058 28 ÉVES, 173 cm magas, középfokú végzettségű füg­getlen nő vagyok. Társaság hiányában szeretnék meg­ismerkedni kimondottan magas, intelligens és jó szakmával rendelkező férfi­val, házasság céljából. La­kásom van, kocsival ren­delkezek előnyben. Leve­leket ..Gyermekmosoly” jeligére kérem a kiskunha­lasi Hirdetőbe, Magyar u. 2006 SZERÉNY igényű kert­kedvelő 60 éves nyugdíjas molett asszony keresi jólel­kű komoly férfi társaságát. Házasság lehetséges. Le­veleket. ..Egyedül vagyok 235605” jeligére a kecskemé­ti Magyar Hirdetőbe kérek. 3112 SZÉLES érdeklődésű, vi­dám, de komoly gondolko­dású, egészséges nem do­hányzó nyugdíjas pedagó­gus nő, társaság­ban ezúton keresi hiánya­intelli­gens, kulturált jó megjele­nésű getlen érzelemigényes, fog­férfi ismeretségét házasság céljából 65 éves korig. Leveleket. ..Derűs ősz 235568” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe kérek. 3069 M PROPOLISZ-tartalmú Propur® balzsam, spray POSTAI UTÁNVÉTTEL 1145 Budapest XIV., Bosnyák u. T/a. szám alatti FITOTÉKA szaküzletből megrendelhető. Telefon: 630-394. FINOMVEGYSZER — HUNGARONEKTÁR B 3000000000000000000000000000000000000000000000 szegedi gyárában készülő mélyfúró töml­ök — világszínvonalon­­ A TAURUS Gumigyárról az elmúlt időkben mindenkinek a fővá­rosi üzem jutott az eszébe. Manapság azonban mind gyakrabban kerül fel a szó a szegedi gyárról. Nem véletlen, hiszen három speci­ális terméküket, a JET-tömlők, a kitörésgátló-tömlők és a cölöpve­­rőtömlők családját kizárólag nyugati exportra gyártják. Amikor ti­zenhét évvel ezelőtt megkezdték a termelést a szegedi gyárban még kevesen gondoltak arra, hogy a Tisza-parti üzemben a vállalat ter­melésének közel — A negyedik 20 százalékát biztosítják majd. ötéves tervidőszakban két jelentős termékünk — hevedergyártás és mélyfúrótöm­lő-gyártás — fejlesztése kezdődött meg. Gyárunkat már 1965-ben kijelölték arra a fontos feladatra, hogy a KGST-országokat mélyfúrótömlőkkel ellássa. Ez a gyárt­mány olyan fejlődési folyamaton ment keresztül, hogy jelenleg a vi­lág termelésének 40 százalékát a szegedi gyár adja. A fejlődést az is bizonyítja, hogy az USA-nak eladtuk a mélyfúrótömlő licencét — kezdte a tájékoztatást Diószegi Alpár, a mélyfúrótömlő-üzem ve­zetője, majd így folytatta: — A kezdet kezdetén még kézi felépítéssel készültek a mélyfúró­tömlők. Saját tervek alapján aztán gépesítettük Szegeden a tömlő­­gyártást. 1974-ig csak hazai és szovjet piacra gyártottuk termékein­ket, ettől kezdve azonban megnőtt a kereslet a mélyfúrótömlők iránt nyugaton is. Ezeket a tömlőket az olajbányászatban használ­ják a termelő kutak kiépítésénél. Ezeket az USA-beli American Petroleum Institut standardja szerint A, B, C, D, E fokozatban ké­szítjük. Ez annyit jelent, hogy például a C fokozatban 258 atmosz­féra, a D fokozatban viszont 350 atmoszféra üzemnyomást kell a tömlőknek kibírniuk. — Milyen fejlődés mérhető a mélyfúrótömlő-gyártás területén? — A 70-es évek elején összesen 80 000 méter mélyfúrótömlőt gyár­tottunk, az idén már 170 000 métert. A mélyfúrótömlő-üzem elmúlt évi dollárbevétele 3,1 millió dollár volt és az idei terv is ehhez ha­sonló. — Milyen munkakörökre várnak jelentkezőket a mélyfúrótömlő­­üzemben és milyenek a kereseti lehetőségek? — Az üzemben jelenleg 85-en dolgoznak. A különleges tömlőgyár­tás beindulásával azonban még nagy szükségünk lenne 40—45 emberre. Főleg háromműszakos munkakörök vannak ebben az üzemrészben. Várunk jelentkezőket az alábbi szakképesítést nem igénylő munkakörökbe. Felépítő, sodronyozó (Rotári) gépkezelő, ra­gasztó, vulkanizáló, tömlővégkiszerelő, csomagoló, tömlővizsgáló. Egyébként ezekre a munkahelyekre 4 hét a betanulási idő és 5 500 — 6 300 forintot lehet keresni. Természetesen az exportra készülő termékek után­, premizálási lehetőségünk is van. — Milyen jövője van a mélyfúrótömlő-gyártásnak és hogyan áll­ják meg helyüket a világpiaci versenyben? — Ez a termék legalább 2­000-ig csakis felfutó árunk lehet.­­Egyre nagyobb a kereslet iránta és speciális termékeink iránt, hiszen a nagy olajtársaságok mind gyakrabban „szállnak tengerre” olaj­­termelés céljából. Amíg a tengereken olajtermelés folyik, addig ne­künk is biztosított a piac. A versenyben úgy érzem, megálljuk a he­lyünket, hiszen a világ élvonalában vagyunk. Ráadásul minden le­hetőségünk adott, hogy tartsuk a már korábban kivívott színvona­lat. — A mélyfúrótömlők mellett milyen termékekkel jelentkeztek a világpiacon? — Elsősorban a JET-tömlők keresettek, aztán a kitörésgátló-töm­­lők és a cölöpverőtömlők, melyek a tengereken úszó olajtornyok tartóoszlopainak leverésére alkalmasak. Most kezdjük kifejleszteni a Flow­line tömlők és az átfejtő tömlők gyártásának technológiáj­át. A TAURUS szegedi gyárában nagy lehetőségek adódnak a fiata­lok előtt. Egyebek között munkásszállói elhelyezést, albérleti hozzá­járulást biztosít a gyár, 3 éves munkaviszony után pedig hosszú le­járatú lakásépítési kölcsönt. 1221 MAI MŰSOR: TV 1. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna (ism.) Sz 8.05: A nagy kék üveggolyó. Sz. Ame­rikai filmsorozat 13 3. rész 8.30: Hatan hetedhét országon át. Sz. NDK mesefilm 9.35: Alomkereskedők. Sz. filmsorozat (ism.) 4 1. részAmerikai 10.25: Nemcsak nőknek (ism.) 10.40: Bolondos leg­szikon. Sz. Angol film (ism.) 11.05: Catherina Valente és barátai. Sz. Angol zenés film (ism.) 11.55: Képújság 14.05: Nemzetközi cirkuszfesztivál Monte Carlóban. Sz 15.05: Örsbeli krónikák. Sz. Falun nyaralunk 15.45: Kékszeműek. Sz. Francia film­sorozat, 6 2. rész 16.40: Sorstársak. A Pécsi Körzeti Stú­dió rehabilitációs magazinja 17.00: Hírek 17.05: MAFILM-magazin 17.20: Basafa. Az MTVA KISZ Film­stúdió filmje 17.40: Reklám 17.45: Pusztafalu. Filmszociográfia. 6 5. rész 18.35: Képújság 18.40: Diagnózis. Riportműsor 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna. Sz 19.15: Esti mese (ism.) Sz 19.30: Tv-híradó. Sz 20.00: Vers­e mindenkinek. Sz. Na­­dányi Zoltán: Egy úr 20.05: Telepódium. Sz. A teljesség igé­nye nélkül. .. Politikai kabaré 21.20: Pop-tükör. Sz 22.00: René Clair-sorozat: A millió. Francia film 23.25: Tv-híradó 3. Sz TV II. MŰSOR: 16.50: Kék fény (ism.) 18.00: Új egymillió fontos hangjegy. Sz. A Colorado együttes közremű­ködésével 18.15: Vívó VB. Sz. Női tőr döntő 19.30: Tv-híradó 1. Sz 20.00: Vers — mindenkinek. Sz. Nadá­­nyi Zoltán: Egy úr 21.15: Tv-híradó 2. Sz 21.35: Brazília: A transzamazóniai or­szágút .. . Kanadai film. Sz 22.30: Vivaldi: A négy évszak. Sz 23.20: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 15.30: Heti műsorkalauz 16.00: Nyári délután: A vadon hangja — kanadai játékfilm 17.25: Rajzfilm 18.00: TV-híradó 18.15: Kis hangverseny 18.30: ,,Ez­ az” dokumentumfilm 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: ..Gyönyörű pár” — amerikai játékfilm 21.25: Művelődési sorozat 21.55: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Családi tükör 8.55: Mit — hol — mikor — hogyan? Tanácsadó műsor 9.10: Színes népi muzsika 12.30: Déli zeneparádé 13.25: Orvosi tanácsok (Ism.) 13.30: Kontinensek — szántóföldek. Magazin a világ mezőgazdaságáról 14.15: Zenei anyanyelvünk 14.25: Magyarán szólva . . . 14.40: Íróvá avatnak. Krúdy Gyula in­dulása 15.10: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel 15.25: Új Zenei Újság 18.00: 168 óra . . . 17.30: Komolyzenei „lemezlovas” 18.28: Hallgatóink figyelmébe 18.45: A szülőföld muzsikája 19.42: Hábi-Szádi küzdelmeinek köny­véből: Baba-Alhabbal és a démonok. Részletek Füst Milán művéből 20.42: A Lengyel Rádió és Televízió opera-gálaestje a Poznani Moniusz­­ko Operaházban 22.15: Európa hangversenytermeiből 23.48: A HVDSZ Szilágyi Erzsébet női kara Bartók egynemű karaiból éne­kel 0.10: Melódiakoktél PETŐFI: 8.05: Joan Sutherland operettdalokat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 8.35: Egyiptomi népzene 8.48: Fúvósmuzsika 8.57: Reklám 9.00: Szegedi Szabadtéri Játékok 10.00— 11.57: Szombat délelőtt 11.57: Angol nyelvű hírek 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.08: Két hónap és tizenhárom perc. Jerzy Niemczuk rádiójátéka 14.00: Irodalmi világjárás: A szorbok földjén 14.35: Közvetítés az olimpiai ötpróba Balaton-átúszó próbájáról 14.45: A Rádió Dalszínháza: A csavar­gók 16.35: Ritmus. Johnny Cash felvételei­ből 17.05: Gáspár Cassado gordonkázik 17.30: Mozaik. Rékai Gábor műsora 18.35: Sportkrónika 19.00: Slágerek mindenkinek Közben: 19.50: Közvetítés az országos úszóbaj­nokságról és az országos atlétikai bajnokságról 20.35: Szivárvány (Ism.) 22.00: Slágermúzeum (Ism.) 23.15: Dzsessz-lemezekből válogatva 3. MŰSOR: 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A miskolci körzeti stúdió szlo­vák nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Simon Preston orgonái 8.50: Balettzene operákból 9.22: A Gächingi Kamarakórus hang­versenye 10.25: Slágerlista (Ism.) 11.05: Hangfelvételek felsőfokon 12.12: Polgár László operaáriákat éne­kel 13.05: Műsorismertetés 13.07: Lemezbörze helyett . . . 14.00: Kívánságműsor sztereóban 16.00: Aranyalbum. Komolyzenei ar­chívumokból 17.06: A Weather Report együttes le­mezei XV­I. rész 17.51: Kritikusok fóruma 18.01: Népzene sztereóban (Ism.) 18.40: A magyar széppróza századai, 18.55: Ember, Majakovszkij verse 19.05: Olasz barokk szerzők műveiből 19.40: Wagner: A nibelung gyűrűje. 20.40: A Led Zeppelin együttes összes felvétele, XI, 5. rész 21.23: Kamarazene 22.00: Remekírók — remekművek,­­ két szomszédvár, II­I. rész 22.48: XIX. századi operákból

Next