Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-26 / 174. szám

(Folytatás az 1. oldalról.) vezetője fogadta, aki 1976, vagyis a diploma megszerzése óta dol­gozik itt. A pánt első titkárát lépten-nyomon virágcsokorral, kézfogással, öleléssel köszöntöt­ték a dolgozóik, jó egészséget, hosszú életet kívánva neki. A vendégek útja ezután a var­rodába vezetett: kalauzuk Pálya Franciska részlegvezető volt, aki 33 esztendeje dolgozik a gyár­ban. Az itt tevékenykedő, mint­egy 35—40 asszony, lány fürge kezei nyomán szabadidő- és fel­sőruhák, blúzok, szoknyák, pólók kerülnek le a gépekről. Munká­jukat, annak eredményeit, vagy­is a kész darabokat látva, s hall­ván, hogy az itt dolgozók vala­mennyien törzsgárdatagok, 45 százalékuk párttag — Kádár Já­nos így buzdította a részlegveze­­tőnőt: rá!— Vigyázzon erre a jó csapat­Besztercán Jánosné, az üzem­rész Előre szocialista brigádjának vezetője arra kérte Kádár Já­nost: látogatását bejegyzéssel te­gye emlékezetessé a brigádnapló­ban. A vendég a többi között a következőket írta a­ lapokra: „Örülök, hogy alkalmam volt eljönni ide, ahol szorgalmas mun­kával, kiváló minőségű terméket gyártanak, olyat, amelyre a ha­zai fogyasztóknak és a népgaz­daságnak egyaránt szüksége van”. Hasonlóan szíves szavak kerül­tek — Tuska Kálmánné brigád­, vezető kérésére — a lán­churkoló üzem Lenin brigádjának könyve­ibe is. Ez az üzem az egyik „klas­­­szikus” gyáregysége a vállalat­nak, hiszen itt is az alaptevékeny­séggel, vagyis a szintetikus fe­hérneműkhöz, ruhákhoz jéges kelmék előállításával szük­fog­lalkoznak. Az itteni kalauz, Ujj Gábor művezető régi emléket elevenített fel: hajdanán a Par­lamentben egy fogadáson auto­­grammot kért Kádár elvtárstól kisfia számára. A kisgyerek azó­ta szakmunkás lett . Kádár Já­nos gratulált az apának a fiához és a fiúnak az apjához. Őszintén az örömökről, gondokról Már jócskán elmúlt dél, ami­kor az aktívaülés helyszínére ér­keztek a vendégek. A gyár étter­mében a vállalat 131 szocialista brigádja, az ezekben tevékenyke­dő 1566 dolgozó képviseletében •mintegy harmincan várták a Köz­ponti Bizottság első titkárát, hogy beszámolhassanak neki sikereik­ről, gondjaikról. Elsőként Som Lászlóné, a be­szerzési osztály dolgozója k­iemel­kedett szólásra, elmondva: a párt közelgő legfelső fóruma tisztele­tére alakult, „XIII. Kongresszus” nevű komplex ifjúsági brigádjuk azzal a felhívással fordult a vál­lalat többi kollektívájához: csat­lakozzanak a kongresszus, vala­mint felszabadulásunk 40. évfor­dulójának tiszteletére kibontako­zó munkaverseny-mozgalomhoz. Ennek során mindenekelőtt jobb minőség elérésére törekednek, maradéktalanul eleget kívánnak tenni exportszerződéseiknek, százalékkal növelni szeretnék bel­­­földi szállításaikat. Egy 24 esztendővel ezelőtti ta­lálkozásra emlékeztette a vendé­get Tatár Józsefné, az angyalföl­di gyár igazgatója: 1960-ban járt náluk Kádár János. Akkor is vol­tak, ma is vannak gondok — mon­dotta az igazgatónő —, ám míg akkor azt kérdeztük, mikor lesz a textiliparban is szabad a szom­bat délután, mikor lehet majd minden nap­­ húst kapni az üz­letekben — addig mára általá­nossá vált a 40 órás munkahét, és egy-egy ABC szinte terülj-terülj asztalkámnak tűnik. Ma két té­ma foglalkoztatja leginkább az asszonyokat, lányokat: békében szeretnének élni, és olyan fizetést kapni, amely becsületes munká­jukat megilleti, amiből meg tud­ják fizetni még a mostani maga­sabb piaci árakat is. Ágh Lajos géplakatos a textiliparban dolgo­zó vasasok helyzetét, főleg után­pótlásuk gondjait elemezte, mond­ván: érthetetlen, vajon miért „zsenáns” a fiataloknak, hogy lakatossá, maróssá legyenek. Úgy vélte, a szakközépiskoláknak az általános műveltség fejlesztésén túl többet kellene törődniük a szakmai felkészítéssel. Kecskeméti vélemény: egész ember kell Ugyancsak a fiatalok helyzetéről szólt Mráz Julianna kötőnő, mond­ván: a 6—7 ezer forintos átlag­­fizetés ellenére is mind keveseb­ben vállalják a három műszakot. ■Az ifjúság legnagyobb gondja­ként Macsók János, a kikészítő­üzem dolgozója — akinek család­jából hatan dolgoznak a vállalat­nál — a lakásproblémát említet­te: bürokratikusnak minősítette az engedélyezési eljárást, és szó­vá tette visszásságait.az építőanyag-ellátás A kecskeméti gyár immár n­yug­­díjas dolgozója, Farkas Lászlóné, rámutatott: a könnyűipar egy­általában nem könnyű­ipar, még a félautomata gépek is egész em­bert kívánnak. Nem kevesen könnyebb munkát, több pénzt ke­­­resve elvándorolnak a vállalattól, szakmából. Módler üzemvezető-helyettes úgy László vélte: nem mindenütt használják ki azt az egészséges lendületet, amely a főiskolákról, egyetemekről vült fiatalok legtöbbjének kike­sajá­tossága; a nem képességeikhez méretezett munkák hamar el­csüggesztik őket. Elmondta: pesterzsébeti gyár fiatal műsz­­­­kijai elhatározták, mindent el­követnek azért, hogy gépparkju­kat különösebb beruházás nélkül, saját munkával, újítással a je­lenlegi szinten tartsák. — Mi, adminisztratív dolgo­zók, ha szükséges, lemegyünk a műhelybe varrni, szálazni — mondta Giczi Istvánná statiszti­kus —, emellett társadalmi mun­kát végzünk, és ellátjuk csalá­dunkat. Ez utóbbiban társadal­munk sokat próbál segíteni: böl­csődével, óvodával, egyéb szolgál­tatásokkal, félkész ételekkel. Ám sajnos a konzervek, a mirelit-­ termékek, a vegytisztítás ára emelkedett, így a sokgyerekesek, a gyermeküket egyedül nevelő nők mindinkább meggondolják, hogy költsenek-e ezekre. — Ne vegye panaszkodásnak Kádár elvtárs, amit mondok — kezdte Léber Imréné modellszer­kesztő, ám a megszólított nevet­ve megnyugtatta: — Úgy veszem, ahogy mondja! Léberné ugyanis arról számolt be, hogy mind nehezebben tudja tartani korábbi életszínvonalát az, akinek nincs módja mellék­jövedelemre szert tenni, márpe­dig a többgyerekes családanyák nagy részének nem jut ideje pluszmunkára, őket különösen bosszantja a mindinkább tapasz­talható kapzsiság, a csúszópénzek terjedése. KÁDÁR — Megismerkedve önökkel, munkájukkal, először is szeret­nék a nagyüzem vezetőinek, párt­tagságának, valamennyi dolgo­zójának gratulálni ahhoz a tisz­tes és becsületes helytálláshoz, amit az utóbbi években a leg­fontosabb területen, a termelés­ben, s emellett a társadalmi mun­kában tanúsítottak. Az eredmé­nyeket jelzi az a sok magas ki­tüntetés is, amelyet a kollektíva kapott. Persze, azt hiszem, leg­alább ilyen fontos, hogy azok az emberek, akik ezt a munkát el­végezték, a saját lelkiismeretük­kel is összhangban lehetnek, és bátran nézhetnek a tükörbe. Ké­rem önöket, hogy tolmácsolják valamennyi dolgozónak­­ a Köz­ponti Bizottság elismerését, és az én személyes gratulációmat, üdvözletemet is. Minden kérdés rendezhető — Kedves elvtársak! — Ezen a találkozón megoszt­juk gondjainkat. Ezért én is sze­retnék szólni azokról a kérdések­ről, amelyekkel mi a Központi Bizottságban foglalkozunk. Ezek közül elsősorban a nemzetközi helyzetet említem, amely az utóbbi időben feszültebbé vált. Érthető tehát, hogy a mi legfőbb gondunk népünk, országunk biztonsága és békéje. — A nemzetközi helyzetben bekövetkezett feszültséget az Egyesült Államok azon köreinek tulajdonítjuk, amelyek az elmúlt években célul tűzték, hogy erő­fölénybe kerüljenek. — A Varsói Szerződés orszá­gai világosan állást foglaltak: erőfölényre nem törekszenek, de az erőfölény megszerzését a szem­benálló félnek sem engedik meg. Ez most a legfontosabb kérdés.­­ A Szovjetunió, a Varsói Szer­ződés valamennyi tagállama, így a Magyar Népköztársaság is azt vallja, hogy a jelenlegi helyzet­ben is minden kérdés rendezhe­tő tárgyalások útján. Ehhez per­sze nem porhintésre, a népek félr­­evezetésére, hanem érdemi, va­lódi tárgyalásokra van szükség. A Szovjetunió, a Varsói Szerző­dés többi országa ilyen megbe­szélésekre bármikor kész­. Érdemi választ várunk A Varsói Szerződés tagállamai az utóbbi időkben több javaslatot is előterjesztettek. Tavaly január­ban nagy hangsúlyt adtak annak­­a kezdeményezésüknek, hogy Varsói Szerződés és a NATO or­­­szágai kössenek olyan megállapo­dást, amelynek értelmében le­mondanak az erő alkalmazásáról és a vele való fenyegetőzésről, s békés, gyümölcsöző kapcsolatokra törekednek. Ez a javaslat válto­zatlanul érvényes. De ugyanígy említhetjük ,a Varsói Szerződés azon indítványát is, hogy az or­szágok állapodjanak meg a fegy­verkezési kiadások befagyasztásá­ban, majd csökkentésében. Ez ésszerű javaslat, amelynek meg­valósítása minden nép javát szol­gálná.­­ A Szovjetunió több javasla­tot­­ tett,­ így például kiemelkedő jelentőségű volt, hogy bejelentet­te, elsőként nem alkalmaz nuk­leáris fegyvert és kezdeményezte, hogy ugyanilyen kötelezettséget vállaljon minden olyan nukleáris hatalom, amely ezt még nem tet­te meg. A Szovjetunió állást fog­lalt a vegyifegyverek betiltása mellett, s kiemelkedően fontos az Kiskunfélegyházi kérés a párttól . Nekünk pedig nemigen te­lik borravalóra, bár jövedelmünk nem rossz — ezt már Metzger Józsefné, a konfekcióüzem dol­gozója mondta, hozzátéve: egyre nagyobb a még többet fizető, könnyebb munkát ajánló kisebb üzemek, szövetkezetek, kisiparo­sok csábítása. Juhász Józsefné, a­­ kazincbarcikai gyár dolgozói­nak képviseletében egyebek kö­zött a minőségi munka fontossá­gáról szólt. Hasonló kérdéseket feszegetett Wein­er Jánosné, a pesterzsébeti gyár meósa, aki szerint jó lenne, ha nagyobb mennyiségű jó hazai szálból dolgozhatnának. Tamásiné Gondi Edit, a kiskunfélegyházi gyár munkaszervezője gondolatait mintegy kolléganője kiegészítve beszámolt arról, hogy tavalyi exporttervüket éppen a buda­pesti gyártól kapott, jó minőségű alapanyagnak köszönhetően tud­ták maradéktalanul teljesíteni. — Az MSZMP közelgő kongresszusától azt várjuk XIII. — folytatta —, hogy válaszokat ka­punk a társadalmunkat foglal­koztató kérdésekre. Azt kérjük a párttól, hogy továbbra is a jó célokat szolgáló, az egyszerű dol­gozó által is érthető politikáját folytassa. Köpe Istvánná, a felvetőüzem­rész munkatársa megfontolandó­nak vélte: a kötőiparban sem len­ne haszontalan nyugdíjkorhatár­kedvezménnyel vonzóbbá tenni a szakmát. A gyárban 33 éve dol­gozó Dolgos Lászlóné kötőnő sze­rint a vállalat munkásai tudják, a legújabb keletű indítványa, hogy szülessék megállapodás a vi­lágűr militarizálásának megtiltá­sáról.­­ A Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamainak javasla­tai kézzelfoghatóak és konkrétak. Ha ezekre a javaslatokra érdemi választ kapunk, lehetséges a tár­gyalás és a megegyezés az Egye­sült Államokban esedékes elnök­­választás időpontjától függetlenül is. Sajnos, ezek az érdemi vála­szok még késnek. Mi várjuk eze­ket, s mély meggyőződésem, hogy ezt várják más népek is, mert ez felel meg érdekeiknek. Csökkenjen a feszültség — Hazánkban a párt, a kor­mány, a társadalmi szervezetek nagyfokú nemzetközi aktivitást fejtenek ki. Ehhez hazánk fejlő­dése révén — s ebben az önök munkája is benne van — a lehe­tőségeink is megvannak. Magyar­­ország ma bizonyos nemzetközi tekintélynek örvend. Gyakoriak nálunk a nemzetközi találkozók, tanácskozások. Mi azért dolgo­zunk, hogy fejlődjenek a kelet­­nyugati kapcsolatok és az érdemi megbeszélések eredményeként olyan helyzet és légkör alakuljon ki a világban, amelyben létrejö­hetnek a valódi nemzetközi tár­gyalások és megegyezések.­­ A Magyar Népköztársaság a­ nemzetközi életben egyenes és tisztességes úton szerzett magá­nak megbecsülést. Mi minden partnerünknek pontosan és vilá­gosan megmondjuk, hogy szocia­lista ország vagyunk, szocializ­must építünk, a társadalmi fejlő­dés útján járunk, és folytatni a­karjuk a békés építést. Mi te­hát alapvető érdekeinknél fogva a békéért harcolunk, és ebben a törekvésünkben egységesek­­ va­gyunk a Varsói Szerződés, KGST többi országával, együtt­a működünk a béke minden hívé­vel. Célunk, hogy a feszült­ség csökkenjen, és a vi­lág alapvető problémáit tárgya­lások útján oldják m­eg. Mint kommunisták, szocialista elve­ket valló felelős emberek, meg­győződéssel valljuk, hogy nincs az­­ emberiségnek más útja, mint a béke. A XIII. kongresszus előtt — A belpolitikáról is szólok néhány szót. Amit önök itt a saját kollektívájukban érzékel­nek, az bizonyos értelemben az országos helyzetnek is tükre. A belpolitikai helyzet szilárd, a párt vezető szerepe érvényesül, államunknak tekintélye és népi be­csülete van. Ennek tudatában és szellemében készülünk felszaba­dulásunk 40. évfordulójára is. Ez nagyon fontos történelmi állo­más, és módot ad az áttekintésre, mit csináltunk, hogyan éltünk, mit értünk el és mit nem, mire törekszünk a jövőben. A Központi Bizottság legutób­bi ülésén úgy döntött, hogy a jövő év tavaszára összehívja a párt XIII. kongresszusát. Ország­­gyűlési és­i tanácsválasztások lesznek, hiszen lejár a mandátu­m­­muk, tehát egy nagy politikai kampány előtt állunk. Milyen szellemben akarunk a kongres­­­szusra készülni? — Először is az eddig végzett munkánkat és helyzetünket kri­tikusan, a valóságnak lgen akarjuk áttekinteni, megfele­Ami­kor azt mondom, "­kritikus”,­­ak­hogy a piac által igényelt termé­szetes alapanyagokkal nagyobb a feladat, a felelősség és ezt belát­va valamennyien mind odaadób­­ban dolgoznak. Mi is képesek vagyunk — Úgy 10—12 évvel ezelőtt nyugalmasan éltünk — kezdte felszólalását Takács Sándor rész­legvezető, mire Kádár János köz­bevetette: — Csak most tűnik az a korszak olyan nyugalmasnak! — Valóban — mondta Takács Sándor —, ám azóta egyre kemé­nyebbek lettek a feltételek, és ar­ról is el kellett meditálnunk, mi­ként tudjuk a textilipari rekonst­rukció során 10—12 évvel ezelőtt megvásárolt, nyugati berendezé­sek alkatrészeit saját­ erőből pó­tolni. Megoldottuk e feladatot, és az anyagi hasznon túl ennek er­kölcsi sikere is van: rájöttünk, hogy mi mindarra­ is képesek vagyunk amire a külföldiek. Ezek a sikerek el is gondolkoztat­­nak bennünket, ugyanis mintha mostanában több gondról halla­nánk, mint­ örömről. Azt szeret­nénk, ha többet beszélnénk az eredményekről, hiszen ezek újabb sikerek elérésére ösztönöznek. Ezt a gondolatot több felszólaló is megfogalmazta, amikor elisme­réssel szóltak gazdasági előreha­ladásunkról, társadalmi fejlődé­sünkről. S kiemelték, milyen je­lentősnek tartják, hogy egy ilyen találkozón őszintén beszélhettek örömeikről, gondjaikról. Rövid szünet következett, majd Kádár János emelkedett szólásra, kár arra gondolok, hogy azt is meg kell állapítanunk, ami he­lyes, ami rend­ben van, amit nem változtatni, hanem erősíteni kell. Nekünk a­ kongresszuson és választási előkészületek során is a a Hazafias Népfrontba egyesült kérdésekkel, az élő problémákkal kell foglalkoznunk. Meg vagyok győződve arról, hogy a kongres­­­szus legfontosabb határozatait a Hazafias Népfrontban egyesült társadalmi erők elfogadják. Az elmúlt hónapokban széles körű kezdeményezések bonta­koztak ki a felszabadulás 40. év­fordulójának tiszteletére. A dol­gozók szocialista munkaverseny­­f­elaj áldásokat tettek, amelyeket a pártkongresszusra is kiterjesz­tettek. Olvashattuk a sajtóban, hogy üdvözli ezeket a kezdemé­nyezéseket a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Élve az alkalommal, a párt Központi Bizottsága nevé­ben csatlakozom ehhez. Nagyra értékeljük, és megköszönjük azt az állásfoglalást, amely a dolgo­zók felajánlásaiban megnyilvá­nul. Meggyőződésem, hogy ez a szocialista munkaverseny va­lóban megtiszteli a nagy esemé­nyeket, amelyekre készülünk, ugyanakkor a felajánlások a min­dennapi kérdések megoldásában is segíteni fognak. Nemzeti összefogással — Azt várjuk, hogy a párt, egész népünk, a választás kap­csán is megerősíti majd politi­kánk alapvető és lényegi voná­sait. Meggyőződésünk szerint po­litikánk elvi alapokon nyugszik, fő irányának helyességét a gya­korlat valamennyi területen igazolta. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a végrehajtás gyakran már kevésbé sikerül úgy, mint a cé­lok meghatározása. A gyakorla­tot­ kell tehát megjavítanunk és közben megvizsgálni olyan dön­téseket is, amelyeket mi magunk hoztunk, de a gyakorlatban nem egészen váltak be. Ezeket ki fog­juk javítani, így készülünk a kongresszusra, azzal a köteles­ségtudattal, amelyet népünk ügyé­nek a becsületes szolgálata meg­követel. — Azt gondoljuk, hogy ennek a politikának a megerősítése­ to­vább szilárdítja majd nagy vív­mányunkat: azt a társadalmi ös­­­szefogást, szövetségi politikát,­ amely eddig is nagyszerű ered­ményeket hozott.­­ Azt az egysé­get, amelynek keretében a dol­gozó osztályért a kommunisták és a­ párton­kívüliek az alapvető nem­zeti célokban egyetértenek, olyan módon is fejleszteni kell, hogy tovább erősítjük, bővítjük rendszerünk demokratizmusát. Minél többen tudnak érdemben beleszólni az ügyek eldöntésébe a műhelyben, az üzemben, nagyvállalatnál, a kerületben, egy fővárosban és az országban, an­n­­ál nagyobb a tömegtámogatás politikánk megvalósításához. 1 — Is Magyarországon sikerült olyan nemzeti összefogást létre­hozni a szocialista célok érdeké­ben, amire a történelmünkben nem volt példa. Ennek az egy­ségnek a munkások, a parasztok, a kommunisták, a pártonkívüliek és az egyházak egyaránt részesei. Azért is említettem külön az egy­házakat, mert az is hozzátartozik a társadalmi közmegegyezéshez, hogy Magyarországon lelkiismere­ti szabadság van, senkit sem bán­tanak a meggyőződéséért, az egy­házak normálisan működnek. Na­gyon fontos esemény volt az idén tavasszal, hogy valamennyi ma­gyar egyház és felekezet képvise­lői — saját elhatározásukból — tartottak egy értekezletet, amely­nek nagyon szép nevet adtak. Fe­lelősséggel a hazáért és az embe­riségért. Megtisztelő a Lutheránus Világszövetség döntése is, hogy most először egy­­ szocialista or­szágban, hazánkban tartják nagy­gyűlésüket. Megvalósulnak az alapcélok . Ami az­ építőmunkánkat ille­ti: az itt elhangzott felszólalások is sok nehézségről számoltak be. Ezekről szólva nem felejtjük el, hogy az utóbbi években nagyon nehéz körülmények között jelen­tős eredményeket értünk el a nép­gazdaságban, így például az első félév eredményei az iparban, mezőgazdaságban és más terüle­­­teken is alapjában a népgazdasá­gi terv szerint alakultak. És ez nem kevés az adott körülmények között. t .­­ _A minap részt vettünk egy Komárom megyei aratási gép­bemutatón. Láttuk, hogy az iPa r szerű kukoricatermelési rend­szer szép eredményeket ér el, és a Komáromi Mezőgazdasági Kom­binát is jól gazdálkodik. Tapasz­talhattuk, hogy — s ebbe az idő­járás is besegített — javultak a kalászosok terméskilátásai. Most a szakértők a kukoricáért izgul­nak, amely több­­ csapadékot kí­ván. Nekem különöse­n tetszett, hogy a mezőgazdasági szakem­berek nem pihennek a babérjai­kon, a jövőbe néznek. Az ipar­ban is így van ez, hiszen a be­mutatott gépeket is jórészt a ma­gyar ipar állítja elő. A népgazda­sági megszigorítások a mezőgaz­daságra is érvényesek, de azért a technika fejlesztésével is fog­lalkozni kell.­­ _ Népgazdaságunk első fél­éve biztatóan alakult. Természe­tesen vannak gondjaink és ne­hézségeink is. Emlékeznek, a Xll. kongresszuson­ nyíltan beszél­tünk, és azt mondtuk: ezeknek az éveknek az első számú kérdé­se hogy a külföldi adósság növe­kedési üterhét állítsuk meg, sőt, ha lehetséges, csökkentsük ter­­heinket. Később, az ország fize­tők­épességének fenntartása vált központi kérdéssé. Eközben min­den erőnket arra kellett össz­pontosítani, hogy az elért élet­­színvonalat megőrizzük.­­ Ezek az alapcélok, úgy tű­­­nik, megvalósulnak, bár az idei év is nehéz. Az adósság, nem nö­­vekedett,­ sőt ,csekély , mértékben, csökkent is. Itt szeretnék vála­szolni arra a kérdésre, szükség volt-e ilyen mértékű eladósodás­ra? A magyarázat egyszerű. Elő­ször és 1974 óta jelentős csere­arány-veszteségeket szenvedtünk. Ez azt jelenti, hogy ugyanazért az importért ma 20 százalékkal többet kell exportálnunk,­­ mint 10 esztendővel ezelőtt. Tény az is, hogy bizonyos kedvezőtlen nemzetközi gazdasági tendenciá­kat mások is, mi is csupán át­menetinek­ tartottunk. Kiderült, hogy­ tartósan kell számolni­ ve­­­­lük. Hiba volt — s ezt is nyíltan meg kell mondani —, hogy az 1974-et követő években, jó né­hány esztendőn át többet­­ köl­töttünk, mint amennyit megter­meltünk. Még az életszínvonalra is több ment el, mint amennyi tulajdonképpen rendelkezésünk­re állt. Ebből következtek az adósságok. Nagy tartalékok vannak . A fizetőképesség­­ fenntartá­sa mellett minden erőnket kellett összpontosítani, hogy arra az elért életszínvonalat megőriz­zük. Ez nagyon bonyolult és ne­héz nemzetközi feltételek között sikerült, az életszínvonal szint­jét társadalmi átlagot tekintve, bizonyos egyenetlenségekkel meg­tartottuk. Én azt hiszem, az emberek a mindennapi hogy pa­­­naszaiik — és sokszor jogos pa­naszaik — mellett is érzik, tud­ják, hogy a jelenlegi életszínvo­nal olyan, amelynek­ sóért érdemes küzdeni. t megtartá­— A mi politikánknak van egy sajátossága, amit meg kell őriz­nünk majd a XIII. kongresszu­son is: a realitásokból indul ki, és nem vágyainkból, elképzelé­­seinkb­ől. Amikor az álmainkat valóságnak véltük, drága árat fi­zettünk érte. — Iparunk, mezőgazdaságunk sok tekintetben állja a nemzet­közi összehasonlítást. De tud­nunk kell azt is, hogy gazdasá­gunkban 30 százalékkal több anyag és 20 százalékkal több energia kell az egységnyi ter­mékhez, mint a legfejlettebb tő­kés országban. Ez adja föl ne­künk a leckét, s ennek nemcsak a nehéz körülmények között kell éreznünk a súlyát. Nagy tartalé­kaink vannak a gépkihasználás­ban, az anyag- és energiatakaré­kosságban, valamint a munka­erő­­ ésszerű hasznosításában? ■ — Ilyesfajta programot kell hirdetnünk, mert szocialista vi­szonyok között rendnek kell len­ni, dolgozni kell, hogy azután még tartalmasabban­ tölthessük a­­ szabad időt, és még­­ jobban él­hessünk. Ehhez rendelkezün­k­ szükséges eszközökkel is. Gazda­a­ságirányítási rendszerünk mű­ködőképes, és most továbbfej­­lesztjük az ésszerűség, a nagyobb demokratizmus irányába.­­ Nagy erőforrásunk a szocia­lista országok közötti gazdasági együttműködés. Élni fogunk to­vábbra is a KGST-országok együttműködésében rejlő lehető­ségekkel. Ezzel együtt a kölcsö­nös előnyök alapján folytatni és­­ fejleszteni akarjuk gazdasági kap­csolatainkat a fejlődő országok­kal és a fejlett kapitalista álla­mokkal is. A nemzetközi forgalomban biz­tató perspektívája van a könnyű­iparnak is. Ezek kiaknázásához persze megfelelő színvonalú árut kell termelni. Az önök üzemének egyik érdeme, hogy első osztályú árut állít elő, s ez megkönnyíti helytállásukat az egyre nagyobb konkur­encia közepette. A termelést támogatjuk . Nagyon sok, a munkával, a bérrel, az árral kapcsolatos kér­dés vetődött fel, amire én termé­szetesen nem tudok most részle­tesen kitérni. Ezek közül a bérek és az árak viszonyáról szólnék. Nekem az a meggyőződésem, hogy nekünk elsősorban nem a fogyasz­tást, hanem a termelést kell tá­mogatni, mert csak azt lehet fel­osztani, amit megtermelünk. Én annak híve vagyok, hogy a bérek ott javuljanak, ott növekedjenek, ahol emögött tényleges termelés van.­ Aki többet termel, az töb­bet is keressen. Ezt a programot nem lehet öt perc alatt végrehaj­tani. De ezen a csapáson­­ járunk, s így előre jutunk. Az a célunk, hogy a becsületesen dolgozó em­ber kapja meg tisztességes bérét. Az állam csak szolgáltatásokat, a legalapvetőbb közszükségleti cikkeket dotálja. Egyre inkább el kell jutnunk oda, hogy aki amit elfogyaszt, annak az értékét fizes­se meg. — Nyugaton azt hallani néha, hogy mi azért boldogulunk Ma­gyarországon, mert kapitalista módszereket alkalmazunk, így „dicsérnek” minket. Az igazságot nem mondják meg: Magyarország éppen azért boldogul, mert szo­cialista módszereket alkalmaz. Amikor igyekszünk megtanulni, hogy rugalmasabban és hatéko­nyabban dolgozzunk, akkor a szocializmus alapintézményeit, azok működését akarjuk tökéle­tesíteni. Szükségünk van a kis­vállalkozásokra is, hogy a nagy­üzemi gazdálkodást kiegészítsék, segítsék, de a nagyüzemek he­lyett semmiféle munkaközösség nem fogja megoldani :a, mngevá1" népgazdaság pppljtémáját.. .Egy­szóval nekünk 'az'a 'törekvésünk, hogy a mi társadalmunk a szocia­lizmus alapintézményeire támasz­kodva boldoguljon és tanuljon meg rugalmasabban, ésszerűbben gazdálkodni. Közös feladataink — Sokat hallhattunk itt a fia­talokról is. Általános véleményt nem mondhatunk róluk, mert kü­lönbözőek, éppúgy, mint a többi­­ korosztály tagjai. Az ifjúság alap­jában rendben tanul és dolgozik, bár bizonyára jobban is , lehetne tanítani. Én például gyakran szó­vá teszem, hogy nem neveljük eléggé munkára a fiatalokat, pe­dig az emberi társadalom alapja a munka. És nagyon rosszul­­ cse­lekszik az a szülő, aki a világon mindent megad a gyerekének, de nem ismeri fel, hogy micsoda örö­möt ad a jól elvégzett feladatért kapott dicsérő szó. A családnak is egy kicsit más­ként kell nevelni, az iskolában is szükség van változásra, és a fiatalok formálásába be kell­­ kapcsolódniuk az üzemeknek is. Közös feladataink ezek, ame­lyeknek megoldása nem holnap, hanem tíz—­húsz év múlva hoz­za meg gyümölcsét.­­ Arról is szólni kell, hogy van egy nagy vívmányunk, ame­lyet a hétköznapokon nem is ve­szünk számba: az emberek biz­tonságban, törvényes rendben él­nek. Aki nem vétett a törvény ellen, annak nincs mitől félnie, de aki vétett, annak tartania kell a törvény szigorától. Aki a szo­cialista rendszer adottságaival él, az boldoguljon, de aki visszaél velük, az ne boldogulhasson. — Befejezésül arra kérem önö­ket, hogy dolgozzanak továbbra is az eddigi lendülettel és oda­adással — most mindenekelőtt az éves terv teljesítéséért. Ennek az is nagy jelentőséget ad, hogy ezzel valójában az új ötéves terv alapjait rakjuk le. Meg kell te­remtenünk annak feltételeit, hogy a következő ötéves tervünk már minden tekintetben erőteljesebb fejlődést hozzon. Ha az addig hátralévő másfél év alatt becsü­lettel, nagy erőfeszítéssel dol­gozunk, akkor a szocialista építés újabb, lendületes időszaka­­ kez­dődhet el a VII. ötéves terv esz­tendeiben — fejezte be beszédét Kádár János.♦ A program befejezéseként Ká­dár János a vállalat gyártmány­­szerkezetét reprezentáló divatbe­mutatón vett részt. A vendég el­ismerő szavakkal nyugtázta a lá­tottakat : a gyári gyártmányfejlesztők tervezők és munkája alapján készült, számos nagy- és­­ nívódíjjal kitüntetett női és gyer­­­­mekruházati cikket. JÁNOS BESZÉDE

Next