Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-17 / 140. szám

SPORT KÉZILABDA Befejeződött a bajnokság 10—11. oldal PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 140. szám Ára: 7,90 Ft 1991. június 17., hétfő Tisztelgés a 301-es parcella Két évvel a történelmi fordulópontot is jelentő 1989. június 16-ai újratemetés után vasárnap kegyeletteljes megemlékezés szín­helye volt a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellája. Nagy Imrének és mártírtársainak, valamint az 1956-os forrada­lom hőseinek tényleges vagy jelképes nyugvóhelye. A Himnusz elhangzása után Göncz Árpád, a Magyar Köztár­saság elnöke, Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Boross Péter belügyminiszter, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizott­ságának képviselői és az 1956-os eseménnyel foglalkozó budapes­ti konferencia résztvevői helyezték el a tisztelet és az emlékezés koszorúit. Ezt követően a Recski Szövetség, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselői, valamint a szigetszentmiklósi Kishonvéd Cserkészcsapat nevében koszo­rúztak. PN-INFORMÁCIÓK Bunyevác hagyományőrzők Baján A tavalyi sikeres rendezvény után most másodízben szervezte meg a Bácskai Bunyevác Kulturális Egyesület a kisebbség történe­tével, hagyományaival, jelenével és jövőjével foglalkozó nemzetkö­zi tudományos tanácskozást. Muity Antal egyesületi elnök öröm­mel állapította meg nyitó előadásában, hogy a hosszú ideig elha­nyagolt kutatási területen egyre élénkül a tudományos munka, szaporodik a publikációk száma. Baja város nevében Cserháti János alpolgármester köszöntötte horvát nyelven a rangos szimpózium résztvevőit, hangsúlyozva, hogy a nemzetiségi lét és identitás megőrzését a városi önkormány­zat minden erejével szorgalmazza. Ezt követően Janja Horvat főtanácsos, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal munkatársa tartott előadást a Magyar Köztársaság nemzetiségi politikájáról. A szombati tudományos ülés a témák kötetlen megbeszélésével fejeződött be. Vasárnap a József Attila Művelődési Központ kiállítótermében megnyitották Jaszenovityné Karagity Katalin, Katymári Antal, Kubatov István és Rendesné Sztrikinácz Katalin bunyevác amatőr festők tárlatát, valamint Elekyné Kalocsa Erzsébet és Marjáno­­vicsné Sánta Klára tűzzománc-kiállítását. A barátok templomá­ban tartott bunyevác szentmise előtt a Csitnonica táncegyüttes adott műsort. Ugyanekkor gyönyörködhettek a bajaiak a herceg­­szántói vendégek viselte gyönyörű sokác öltözetekben. Az apostagi Kaszap István Cserkészcsapat vállalása Van egy törött emlékoszlop az apostagi Szitányi-szigeten, amit Tóth Elemér — a tragikus körülmények között elhunyt 18 éves cserkész őrsvezető — tiszteletére állítottak társai 1929 nyarán. Az 1945-ös jeges ár megrongálta monumentum históriáját Sin­­kovits Imre Kossuth-díjas színművésztől tudjuk, aki 1929. június 7-én maga is ott volt a szigeten. A budapesti táborozó cserkészek éjjel szörnyű viharra ébredtek. A vezetők mindent megtettek, hogy mentsék a menthetőt. Viharban­ esőben, villámfénynél gyűjtötték össze a legkisebbeket a sátrakból, biztonságos helyre. Tóth Elemér­­ őrsvezető azonban hiányzott a létszámellenőrzésnél, csak reggel találtak összeroncsolt holttestére az egyik kidőlt nyár ágai alatt. Sinkovits Imre nemrég megkérte az apostagi Kaszap István Cserkészcsapat tagjait, hogy kutassák föl az emlékművet. Miután sikerült megtalálni az oszlop darabjait, elhatározták: rendbe teszik és ezután hűen ápolják az őrsvezető emlékét. Az újjáépített oszlop fölavatására meghívják Sinkovits Imrét és családját is. Rablás Kiskunfélegyházán Egy magányosan élő, több mint nyolcvanesztendős idős nőre támadtak szombatról vasárnapra virradó éjjel a rablók Kiskunfél­egyházán. A rendőrségi bejelentést a fia reggel tette meg, bár az eset, állítólag, még 22 óra körül történt. Akkor három férfi és egy nő mászott be az Arany János utcai lakóház kertjébe, majd a nénire törték az ajtót. Álarcot nem viseltek, fegyverük nem volt. A lakásban a kutatásnak a nyomai már nem látszottak a helyszíne­léskor, mert a súlyosan sérült nő a banditák távozása után feltaka­rított a szobában. A bejelentő szerint egy Sokol típusú rádiót vittek el a nénitől. A reggeli feljelentést követően a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást. Az idős asszony kórházba került, kihallgatására késő délutánig nem kerülhetett sor. A több ponton is homályos bűnügy felderítése tart. Panasznap Páhin „Sír a föld! Csak szórjuk a pénzt, amikor vetünk, mert mi mindenre ráfizetünk!” Íme a szombati páhi panaszlitá­nia egyik verse. És hosszasan idéz­hetnénk hasonlók tucatjait. Me­lyekkel kiöntötték lelküket Tor­­gyán Józsefnek a benne bízó kis­gazdák, a zsúfolásig megtelt falusi kultúrházban. A kétszáz perces nagygyűlésen a több alkalommal is vastapssal ünnepelt vendég a kárpótlási törvénytervezet újabb vitáiról, „gyalázatos megrágalma­­zásairól”, a kisgazdapárt függet­lenségének elvesztéséről, valamint a nemzet felemelkedésének — tor­­gyáni — terveiről beszélt. .. A nagygyűlés végén válaszolt a Petőfi Népe kérdéseire is. (Folytatás a 2. oldalon) EGYETLEN FORINT NÉLKÜL hozzájuthat, import vagy belföldi termelőeszközéhez, haszonjárművéhez. LÍZING A lízing díját berendezése használatából fizetheti meg és költségként számolhatja el. WALL STREET HUNGARY H—1446 Budapest, Pf. 447 Tel /Fax: 06/114-15084 Telex: 22-3289 2324 Tájkép kivonulás után Valaki sok évvel ezelőtt „bedobta” a köztudatba: jó, hogy szovjet alakulatok állomásoznak nemzeti parkjainkban. A katonák miatt ugyanis nem áraszthatja el civilek tömege a védett területeket. A tiltó táblák, az éber őrség, s a gyakori lövészetek valóban távol tartották az embereket. De vajon hogyan vészelte át a bugaci homokpusztagyep, a páratlan értékű borókás-nyáras, a bócsai fenyves­erdő, a kunszentmiklósi szikes gyep a szüntelen gyakorlatozást? Mennyire tartották be a katonák a különböző előírásokat? Milyen volt az együtt­működés a szovjet alakulat és a hivatásos magyar természetvédők között? Ezekre a kérdésekre kért választ munkatársunk Iványosi Szabó Andrástól, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettesétől. A beszélgetésről, s köz­ben­ a park területén tett kirándulás tapasztalatai­ról szóló írásunkat az 5. oldalon olvashatják. • A Kecskemét környéki Csalánosi erdő bizonyára még sokáig, hosszú ideig hordozza az eltávozott szovjet alakulat nyomait. A ha­talmas mennyiségű, ismeretlen összetételű törmelék és szemét miatt ajánlatos figyelembe venni a tábla figyelmeztetését. Itt talán még áldatlanabb állapotok uralkodnak, mint a védett területeken. A FÉRFI A TŰZ MELLETT NYOSZORGOTT Őrihegyben magasra csaptak a lángok Jaj, mit csináltam! Jaj, mit csináltam ... Az egyik szom­széd szerint így nyöszörgött vasárnap éjjel, a magasan lobo­gó lángok mellett, a 36 éves Tóth László. Az élettársa házát megsemmisítő lángok közelében. Annál a tűznél, amelynek keletkezését most vizsgálat deríti ki, s ahol az eddigiek sze­rint sok minden szól Tóth László ellen. A kecskeméti Úrihegyben a 45-ös számú ház égését az egyik éber szomszéd vette észre. Ez is csak a véletlenen múlt; ha nem alszik kint a hobbiján a mostanában erre portyázó tolvajok miatt, akkor előfordulhat, hogy porig ég a tanya, így sem sok maradt belőle. Hiába jöttek a riasztás után perceken belül a tűzoltók, ha a legelső telefont csak távol, kilométerekkel arébb lelte meg. Rohant vissza a kocsijával a tűzhöz, akkor vette észre Tóthot. Illuminált volt, mint gyakran. Ott bukdácsolt a falak mellett. Szerencsére, senki sem aludt a házban. A férfi élettársa és ötéves kislányuk egy házassági évfordulón mulattak. Mond­ják, ez nem tetszett a férfinak. Igaz, jegyzi meg a szomszéd, mostanában gyakran „állt a bál” a pár között, valamelyik mindig szaladt hozzá. Az ember már nem is lakott az as­­­szonnyal közös fedél alatt, a melléképületben húzódott meg. Inni kezdett, elhagyta magát... pedig nagyon jó szakember volt — régebben. A tűzoltók naplójába ennyi került: „Vasárnap éjjel egy hétszer hét méteres, cserépfedésű ház égett Kecskeméten. Ri­asztás egy óra 53-kor, érkezés 2 óra egyre. Az épületben felrobbant a 11,5 kilogrammos gázpalack, a födém leszakadt. Az oltás kettő óra 19-kor fejeződött be. A kár 500 ezer forint. A tűz keletkezésének vizsgálata tart­. A meglehetősen ittas Tóthot a rendőrök a detoxikálóba vitték. Kihallgatása csak délután kezdődhetett meg. Ha a bizonyítékok ellene szólnak, akkor közveszélyokozás miatt bíróság elé kerül. És az asszony a kislánnyal? Tegnap éjjel már nem alhattak a házukban... Noszlops • Nincs fedél a fejük felett, (­iaál Béla feltétele) ÚJABB HALÁL AZ E75-ÖSÖN A sofőrt a tűzoltók emelték ki a kocsiból Az E75-ÖS úton pénteken súlyos tra­gédia történt. A 119-es kilométer köze­lében, a Pálmonostora felé vezető be­­ágazás mellett ütközött két autó. Az egyedül utazó Balogh Sándor (Tiszaug, Kossuth u. 19.), feltehetően elaludt a volánnál és áttért a túlsó sávba. Ott frontálisan karambolozott egy másik személygépkocsival, amelyben a német állampolgárságú Schaffer Rudolf és a felesége ült. Balogh Sándort a tűzoltók segítségével sikerült csak kiemelni a járműből, majd rohamkocsival kór­házba szállították. A 10 óra 10 perckor bekövetkezett közlekedési balesetnek ő volt a legsúlyosabb sérültje, de életéért már hiába küzdöttek az orvosok, dél­után fél háromkor a kórházban meg­halt. A másik két sérült, a német házas­pár után vasárnap délután, telefonon érdeklődtünk a kecskeméti Hollós Jó­zsef kórházban. Az ügyeletesektől megtudtuk, hogy mindkettőjüket sú­lyos sérülésekkel hozták be, viszont tegnap az állapotuk már kielégítőnek volt mondható. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás is lehet kényelmes! A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői a lakásán keresik fel Önt, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ­­ a napi postával megérkezik a kötelező biztonság:­ a PROVIDENCIA

Next