Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-01 / 255. szám

1997. november 1., szombat • A Duna-Tisza köze napilapja • 52. évf., 255. szám / 35 Ft Gyertyák ezrei égnek ma és holnap a temetőkben, eltávozott szeretteink sírjain. Minden­szentek és halottak napját a rájuk való emlékezés teszi bensőségessé a családok számára. Az állam késlelteti a bajai kikötőt működtető társulás megalakulását Bár beindultak már Baján a Du­nai kikötő építésének előmunká­latai, a működtető társaság meg­alakulása továbbra is késik. Ez ügyben kétségkívül mindent el­követ a város önkormányzata, ám egyelőre hiába. A mintegy 600 millió forintos beruházás­hoz nincs meg a rendelkezésre álló vagyont kezelő gazdasági társaság. Egyedül az állami sze­repvállalás kérdéses, de az már régóta. Tavasszal a pénzügymi­nisztérium torpedózta meg a ter­veket, megoldást szeptemberre ígértek. Visszajelzés azóta sem érkezett, ám a fejlesztés meg­kezdődhetett már Baján, a Duna­­parton. Amint arról már beszámol­tunk, az első lépés a szennyvíz sodorvonali be­vezetése. Ez segí­tené a víz partközeli tisztulását, és talán a Sugovica minőségi ja­vulását is. A partfal kiépítése sem túl látványos feladat, ám a napokban végre elkezdődhettek a ro-ro kikötő munkálatai is. A rámpa tulajdonképpen ahhoz szükséges, hogy a kamionok az uszályokra kerülhessenek. Az erre vezető út jelenleg nincs meg, de a város a területfejlesz­tési tanácshoz benyújtja pályá­zatát. Azt azonban csak remélni lehet, hogy a pénzügyminiszté­rium jóvoltából még idén meg­alakulhat a működtető társulás. Kommentárunk a 2. oldalon. A fenyegetőző férfi kiosont a lépcsőház hátsó ajtaján, de így is elfogták Dráma a negyedik emeleten Néhány percre igen feszült helyzet alakult ki Kecskeméten, a Pákozdi csata utca egyik eme­letes házánál csütörtökön este. Ferenczi László, a megyei fő­­kapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint egy 34 éves férfi és barátnője között ki­robbant vita csaknem tragédi­ába torkollt. Mint elmondta, a férfi - egyelőre ismeretlen mó­don - bejutott barátnője üresen álló lakásába, s oda magával vitte saját, kétéves kislányát is. Ezután azt követelte telefonon a nőtől, hogy azonnal menjen oda hozzá. Az asszony tartott a fe­nyegetőzőtől, mint később el­mondta, barátja korábban is erőszakosan lépett fel vele szemben, ezért a rendőrség se­gítségét kérte. A negyedik eme­leti lakás ajtajához érve félórás csend fogadta a kiérkező járőrt. A bezárkózó férfi csak ezután szólalt meg, és azt követelte, hogy a rendőrök tűnjenek el a környékről, a nő pedig egyedül menjen be hozzá. Minden más esetre azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik az ablakon, főleg, ha megpróbálják rátörni az ajtót. (Folytatás a 3. oldalon) Ismét az utakra vonulnak a gazdák Hétfőn ismét több megyét érintő demonstrációt tervez a Mezőgazdasági Termelők Ér­­dekvédelmi Szövetsége. Most a kormány földörvény-módosító tervezete és az alacsony felvá­sárlási árak miatt vonulnak a gazdák az utakra. A tervek sze­rint félpályás útlezárások és lé­pésben haladó konvojok fejez­nék ki a tiltakozást. A konvojok úti célja Budapest Hősök tere. A megyei rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása szerint a következő útszakaszokra jelen­­tettek be hivatalosan demonst­rációt a szervezők: Kiskőrösön, az 53-as úton, a vámudvartól Akasztó irányában reggel ki­lenctől délután ötig, Fülöpszál­láson, az 52-es úton 31.700-32.500 méterig reggel a nyolctól délután kettőig, Pir­­tón, az 53-ason a 49.000-től az 52.000 méterig kilenctől dél­után négyig, Kiskunfélegyhá­zán, az E-75-ösön, a városi sza­kaszon, a Kecskemét felőli ol­dalon, kilenctől tizenhét óráig. (Folytatás a 3. oldalon) Paksi szirénapróbaVadászbaleset Bácsalmáson A szirénák műszaki állapotának ellenőrzésére úgynevezett moz­gópróbát tartanak hétfőn, no­vember 3-án 13 órakor 6 másod­percig a paksi atomerőmű 30 ki­lométeres körzetében. A sziré­nák megszólalásakor semmi­lyen intézkedést nem kell tenni. Balesettel végződött szerdán egy Bácsalmáson tartott bérva­dászat, melyet a Felsőszentivá­­ni Vadásztársaság egyik hivatá­sos vadásza vezetett. Egy ukrán hajóskapitány lövés közben hir­telen a szeméhez kapott, majd a földre feküdt. Bevitték a bajai kórházba, ahonnan a seb ellátá­sát követően saját felelősségére távozott, Budapestre. A szemét valószínűleg a saját fegyveréből kilőtt sörét sebezte meg. A rend­őrök keresik az ukránt. Új gyermekvédelmi törvény Újfajta támogatásokat vehetnek igénybe az anyagi nehézséggel küzdő gyermekes családok no­vember 1-jétől, a most hatályba lépő gyermekvédelmi törvény alapján. Ugyancsak a jövő hó­naptól az intézetből kikerülők anyagi segítséget kapnak az ott­honteremtéshez. Az új támoga­tásokról Forgács László, a Nép­jóléti Minisztérium osztályveze­tője tájékoztatta a sajtót. Azok a családok, amelyekben az egy főre jutó nettó havi jöve­delem nem haladja meg az öreg­ségi nyugdíj mindenkori legki­sebb összegét (ez jelenleg 11 500 forint), november 1-jétől rendszeres gyermekvédelmi tá­mogatásban részesülnek. (Ezzel egy időben megszűnik a rend­szeres nevelési segély.) A ké­relmet a lakóhely szerint illeté­kes polgármesteri hivatalnál kell benyújtaniuk a rászoruló családoknak. Búcsú a feketemunkától? Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert térségében a tavaszi és őszi szezonmunkák során sok sző­lősgazda román feketemunká­sokat alkalmaz. Ennek az az oka, hogy megfizethető ma­gyar napszámost nemigen ta­lálnak. Amennyiben nem al­kalmaznának a gazdák külföl­dieket, a szőlőültetvények mintegy 60 százaléka megmű­­veletlenül maradna. A hatósá­goknak viszont szigorúan bün­tetniük kell a feketemunkások foglalkoztatóit. Az áldatlan ál­lapot megszüntetése érdeké­ben Berkecz László soltvad­­kerti polgármester a megyei közgyűlés segítségét kérte. A tegnapi megyegyűlésen dr. Fe­renczi István főjegyző el­mondta a megyei munkaügyi központ vezetőjétől kapott leg­frissebb információját. Ezek szerint Kiss Péter munkaügyi miniszter várhatóan december közepén román kollégájával ír alá kormányközi megállapo­dást, éppen a fenti probléma rendezésére. Ettől függetlenül Berkecz László megoldási ja­vaslatát - ami egy olyan alap létrehozására irányul, melyre a munkaadók fizetnék be a nap­szám egy bizonyos százalékát - felterjesztik a miniszternek. Stadler-per: a parfüm-üzlet A Stadler-per tegnapi tárgyalási napján is a Stadler Kft. által - a vád szerint jogtalanul visszaigé­nyelt - forgalmi adóról hallgat­ták ki a vállalkozót. A festmény­vásárlás után most a kozmetikai termékek­­ vásárlása volt teríté­ken. A kft. néhány évvel ezelőtt megközelítőleg 800 millió forint értékben vásárolt szépészeti termékeket, majd több száz mil­liós veszteséggel adott túl rajtuk. A vád szerint az üzletek csak azért köttettek, hogy forgalmi adót igényelhessen vissza az akasztói vállakozó. Stadler Jó­zsef ezt tagadja, a veszteséges tranzakcióit azzal indokolja, hogy ezek által juthatott nagy hasznú üzletekhez. A vállalkozó kihallgatása a jövő héten folyta­tódik. Részletek a 3. oldalon. Exportálható a durumbúza Mennyiségi korlátozás nélkül vihető ki az országból az idei termésű durumbúza. Erről az FM Agrárrendtartási Hivatalá­nál tájékoztatták pénteken a sajtót. A kivitelre november 1-je és jövő év március 31-e között van lehetőség. Az engedélyké­relmeket november 1-je és jövő év március 15-e között lehet benyújtani a Földműve­lésügyi Minisztérium Agrár­­rendtartási Hivatalához. Tornatermet avattak tegnap Szalkszentmártonban. A művelődési ház húszmilliós felújítása keretében a torna­termen kívül egy 200 személyes nagytermet, öt klubszobát, vizesblokkot és öltözőket is kialakítottak. fotó: w. k. e. Jönnek a nagy meglepetések! FORD HOVANY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Nincs szükség újabb privatizációra Nincs szükség a villamosener­­gia-ipar további privatizáció­jára, ezt nem indokolják sem az EU-direktívák, sem az 1994-ben elfogadott villamosenergia-tör­­vény - állítják a Magyar Energe­tikai Társaság (MET) szakértői. A MET tegnapi fórumán Járosi Márton elnökségi tag hangoz­tatta: az ágazatban 1995 óta le­zajlott privatizáció nem szolgál­ta az energiapolitikai célokat. I Í ! Gyorshírek Kergemarhakór Belgiumban is I A kergemarhakór Belgiumot is elérte: Karel Pinxten mező­­gazdasági miniszter tegnap be­jelentette, hogy agyelsziva­­csosodásos beteg marhákat találtak. ’ Csakugyan vannak atombőröndök?p 1 Alekszej Jablokov, ismert orosz környezetvédő pénteken­­ Moszkvában megerősítette,­­ hogy Oroszországban igenis léteznek „atombőröndök”, s­­ nyilvánosságra hozza eme atomfegyverek paramétereit,­­ amennyiben nem kap választ a­­ Borisz Jelcin államfőhöz inté­­­­zett levelére. Az orosz akadé­mikus a hét elején hívta fel az államfő figyelmét arra, hogy­­ Oroszországban „létezik az atomfegyverek egy külön osz­tálya, amely nincs az elnök­­ operatív ellenőrzése alatt”. Az orosz vezetés határozottan cá­folta az atombőröndök létezé­­­­sét. Pisztollyal a parlamentbe­ n Szenátortársainak fémdetek­­­­toros ellenőrzését követelte a pénteki bukaresti lapok szerint Radu Timofte román honatya, hogy megállapítható legyen, hoznak-e fegyvert és lőszert az ülésekre. A szenátor az újság­írók jelenlétében „leplezte le” parasztpárti társát, Serban Sandulescut, akinek zakó­zsebe gyanúsan kidudorodott: s mint kitűnt, a honatya gázpisz­­­tolyt hord magánál, védelmi ip fegyverként.S| Halálos balesetek ! Tegnap este két halálos bal­­­­esetről is hír érkezett szerkesz­tőségünkbe. A tiszaugi híd kö­­­­zelében egy személygépkocsi I teherautóval ütközött. Egy j | ember a helyszínen életét ve­­­­­­szítette, de egy súlyos és két­­ könnyű sérültje is van a ka­r s rambolnak. Császártöltésen | történt a másik halálos baleset, s ennek helyszínelése lapzárta­ 1 | kor még tartott. Égett a kombájn és a szárító | Solton, a Szikra Szövetkezet J | majorjában tegnap délután fél­­ egykor egy Sirokkó típusú terményszárító és a benne lévő­­ kukorica kigyulladt. A becsült­­ kár 1,2 millió forint. Valószí­­­­nűleg szántás közbeni techno­lógiai hiba okozta a tüzet. 1 p Szentkirály külterületén teg­­­ 5 nap délután egy kombájn ka­­­pott lángra, a kár itt 100 ezres. 1

Next