Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-01 / 280. szám

Adventi koszorúkat kötöttek szombaton Kecskeméten a széchenyivárosi római katolikus plébánia szervezésében a Bolyai János Gimnázium aulájába látogató gyerekek és felnőttek. Tegnap a templomokban és a hagyományőrző családok otthonaiban már meg is gyújtották az első gyertyát, hiszen közeledik a karácsony. Advent első vasárnapja volt. FOTÓ: B. F. I. Kiskunhalasi városatya vádolja az üzemeltetőt, aki ezt visszautasítja Visszaélés a piacfelújításnál? Kiskunhalason egy városatya számításai szerint több millió forint bevételkiesést okozott a városnak a piaccsarnok re­konstrukciója. Nagy Péter azt állítja, hogy a létesítményt üzemeltető Pezsgő Rt. a pályá­zatban szereplő 35-40 millió forintnak csak a felét költötte a felújításra. A képviselő szerint emiatt nem készült el határidőre az épület tetőszerkezetének a tel­jes felújítása, ezért nem kapott új burkolatot a piactér, valamint emiatt maradt el az ötvenkét fé­rőhelyes autóparkoló megépí­tése, de a parkosítással is adós maradt a bt. Az önkormányzati képviselő egyik nyilatkozatá­ban azzal vádolta meg a pol­gármesteri hivatalt és az ön­­kormányzat gazdasági bizott­ságát, hogy szabálytalanul jár­tak el a betéti társasággal kötött gazdasági megállapodás elfo­gadása során. Az ügyet még a szeptemberi képviselő-testületi ülésen ve­tette fel interpellációjában Nagy Péter, amelyet azóta meg­tárgyalt az önkormányzat ügy­rendi bizottsága is. Megállapí­tásuk szerint a polgármesteri hivatal és a gazdasági bizottság részéről nem történtek szabály­talanságok a szerződéskötésnél. Az üzemeltető által vállalt köte­lezettségek betartásáról azon­ban további vizsgálatot kértek. A Pezsgő Rt. tulajdonosai cáfolják a képviselő állításait, sőt szerintük a vállaltnál jóval többet költöttek a piaccsar­nokra. Politikai támadásnak ve­szik Nagy Péter állításait. A vá­rosatya ezt visszautasítja, sze­rinte a köz érdekében lépett fel. Az ügynek ezzel nincs vége, a képviselő-testület a következő ülésén ismét tárgyalja a témát. Virágföld helyett robbanóanyagot vitt Ismét remek fogással dicse­kedhetnek a Bács-Kiskun me­gyei rendőrök. Egyszerű köz­úti ellenőrzés során állították meg ugyanis azt a Toyota Co­rolla taxit az 52-esen, melyből kilenc kilogramm robbanó­anyag került elő. Mint Rákosi Mihály őrnagy, a főkapitányság ügyeletes szó­vivője a Petőfi Népének el­mondta, a szombat délután vé­letlenszerűen feltartóztatott taxi jobb első ülésén egy tizen­hét éves fiatalember ült. Ahogy a rendőröket megpil­lantotta, roppant idegessé vált, görcsösen szorongatta az ölé­ben tartott kis dobozt. Erre természetesen a járőr megkér­dezte tőle, vajon mi van a do­bozban. A fiatalember to­vábbra is feltűnő idegességgel azt válaszolta, hogy egy kis vi­rágföld. Az egyre kíváncsibbá váló rendőrök a gyors vizsgálat után nem csalódtak. A papírszala­gos reagens-vizsgálat szerint ugyanis a dobozban valamiféle robbanóanyagnak kellett len­nie virágföld helyett. (Folytatás a 3. oldalon) Húszcentis hó Ausztriában Karintia északi részén és Tirol keleti felében vasárnap reggelre húsz centiméteres friss hó hul­lott, ezenkívül Salzburg tarto­mányban is jelentős fennakadá­sokat okozott a közlekedésben a hóesés. E három osztrák tar­tomány hágói és mellékutai csak hólánccal, illetve téli fel­szereléssel voltak járhatók. Ausztria keleti részébe még nem érkezett meg a hóesés, de a meteorológusok szerint erre bármikor számítani lehet, va­lamint arra is, hogy ezerméteres magasság felett Ausztria egész területén havazik majd. Meg akarta erőszakolni, ezért leharapta a nyelvét Egy finn lány úgy akadályozta meg, hogy megerőszakolja őt egy német kamionos, hogy le­harapta a férfi nyelvét. Az eset Párizs mellett történt vasár­napra virradóan - írta az AFP rendőrségi forrásokra hivat­kozva. A 24 éves finn nő és barátja egy parkolóban találkozott két német kamionsofőrrel, egy 26 és egy 36 esztendős férfival. A lány vécére ment, amikor ismét összefutott a két német kamio­­nossal, akik meghívták őt egy italra. A kamionhoz érve az idő­sebbik férfi megpróbálta meg­erőszakolni a lányt, letépte róla a ruháját és meg akarta csókolni. Erre a lány kihara­pott a kamionsofőr nyelvéből egy körülbelül kétcentis dara­bot. A férfit kórházba szállí­tották. Nyelvének hiányzó da­rabját csak jóval később talál­ták meg a rendőrök. A finn nő és barátja a ki­hallgatás után folytathatta út­ját, a másik német kamionso­főrt pedig őrizetbe vették a ha­tóságok. Nemzetközi mezőgazdasági fórum Lakiteleken A föld belföldi tulajdonban, családi gazdaság formájában A mezőgazdaság az egyik leg­jelentősebb népgazdasági ága­zat valamennyi posztkommu­nista országban - szögezték le a Közép-európai Demokrata Fó­rum szombaton elkezdődött és tegnap zárult nemzetközi me­zőgazdasági tanácskozásán. A tanácskozás résztvevői közös nyilatkozatukban leszögezték: a föld tulajdona mindaddig, amíg csak lehetséges, belföldi tulajdonban tartandó, mégpedig magántulajdonban. Egyönte­tűen ítélték meg ugyanis, hogy a családi gazdaságok életké­pessé tétele nemcsak a mező­­gazdaság további fejlődésének alapja, nemcsak nemzeti érdek, de ez a gazdálkodási forma fe­lel meg szerkezetileg is a nyugat-európai agrárgazdasági gyakorlatnak. Továbbiak az 5. oldalon. Tisztújítás az agrárkamaránál Szombaton tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Bács-Kis­­kun Megyei Agrárkamara. Ezúttal már öt évre választot­tak vezetőséget a küldöttek, akiknek a számát a korábbi 50-ről 80-ra bővítették. Az első három év eredményei közé sorolták a felszólalók a többi közt a gazdajegyzői há­lózat kiépítését. A kamara gazdajegyzői a megyében 60 ezernél több őstermelői iga­zolványt adtak ki, hozzájá­rulva ezzel az agrárgazdaság áttekinthetőségének megte­remtéséhez. Eredményesen vett részt a köztestület az ag­rártámogatások odaítélésben. Gazdálkodása stabil. Az öt szakmai osztályból és a tíz körzetből érkezett küldöt­tek - hetvenöten voltak jelen a választáson - egyedüli jelölt­ként az eddigi elnöknek, Csi­­tári Tibornak szavaztak bi­zalmat az újabb ciklusra. Ismét alelnök lett Bagi Béla. Máso­dik alelnökké Flaisz Ferencet választották, aki a kamarai törvény rövidesen várható módosítása után töltheti be tisztségét. Kommentárunk a 2. oldalon. A Gemencben is veszélyt jelent a szarvasokra a májmétely Nincs kétség afelől, hogy az alsó-dunai térségbe is leérkezik a szarvasokat támadó májmé­tely - tudtuk meg Rádi József­től, a Gemenc Rt. igazgatóhe­lyettesétől. Az első mintákat már elküldték a megyei állat­egészségügyi állomásra, de visszajelzés még nem érkezett. A tervek szerint januártól sűrí­tik majd a mintavizsgálatokat. Rádi József elmondta, hogy több szakemberrel tárgyaltak a fertőzés elleni védekezés lehe­tőségeiről. Minden bizonnyal az erdei etetőkbe kihelyezett nyalósóba kerül majd a gyó­gyító anyag, így azonban fo­­gyaszthatatlanná válik a szar­vasok húsa. Éppen ezért a vé­dekezést csak februárban kez­dik meg az erdőgazdaságnál. Akkor ugyanis már vadászati ti­lalom lesz a szarvasra, tehát egyedül az orvvadászat jelent­het gondot. Jövőre hármas csúcs Oroszországban Helmut Kohl szerint az orosz és a francia elnök, illetve a német kancellár csúcstalálkozójára május-júniusban kerülhet sor az uráli Jekatyerinburgban. Ezt a német politikus vasárnap este a vnukovói kormányrepülőtéren jelentette ki hazautazása előtt adott nyilatkozatában. A Borisz Jelcin orosz államfővel tartott megbeszéléséről cikkünk a 4. oldalon. 4 + 2 kerék! Nyerjen egy közel 1/2 millió Ft értékű Piaggio robogót! (Részletek a 3. oldalon!) FORD HOVÁNY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Derűs vasárnapot! Már csak é­s jön a — ——M vasárnapi Petőfi Népe \ Gyorshírek A cseh kormány lemondott | Václav Klaus cseh miniszter­­­ |­elnök vasárnap délután be­ i­s nyújtotta saját maga és az­­­­ egész kormány lemondását | Václav Havel államfőnek. Az­­ államfő - mint szóvivője kö­­­­zölte tegnap - kérte a kor­­­­mányt, hogy az új kabinet lét­r­­­rejöttéig vigye a folyó ügye­­ket. Cikkünk a 4. oldalon. Puskagolyóvonat Japánban Több mint 300 kilométeres óránkénti sebességgel közle­kedő „puskagolyóvonatot” helyeztek üzembe szombaton Japán nyugati részén. Az új Nozomi szuperexpressz első útján 4 óra és 49 perc alatt tette meg a Tokió és Hakata közötti 900 kilométert. Öngyilkos kalocsai börtönőr Öngyilkosságot követett el a­­ pénteken délután a Kalocsai Fegyház és Börtönben szolgá­­­­ latot teljesítő T. Péter bünte­ 1 | tés-végrehajtási őr szolgálati | j fegyverével. A tragikus eset 1 1 okának és körülményeinek is­­ tisztázása érdekében megin­­­dult a vizsgálat. Szlovákia orosz harci gépeket akar Szlovákia orosz harci gépek­­ vásárlása iránt érdeklődik. Ezt­­ jelentette be vasárnap újság­­íróknak a Jakovlev orosz re­pülőgyár egyik menedzsere­­ Moszkvában, hozzátéve, hogy­­ több mint negyven Jak-130, il­­­­­­letve Jak-131-es harci gépről i­s lenne szó. KTE-Pécs 1-0­ Tóth István, a hazaiak góllövője Sípossal küzd a labdáért a labdarúgó NB I/B őszi utolsó fordulójában. Sportösszeállításunkat a 11-13. oldalon találják. FOTÓ: w. K. E.

Next