Petőfi Népe, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-01 / 77. szám

1998. április 1., szerda • A Duna-Tisza köze napilapja • 53. évf., 77. szám / 39 Ft Nagyszabású árvízvédelmi gyakorlat Érsekcsanád térségében Solttól a határig jó a töltés Tegnap mintegy 120 szakem­ber, gát- és csatornaőrök, a ba­jai Aduvízig mérnökei és tech­nikusai árvízvédelmi gyakorla­tot tartottak az érsekcsanádi gátőrháznál. Mint azt Rab Fe­renc főmérnök, az ármentesítés irányítója elmondta, ilyen ko­moly gyakorlat a hetvenes évek eleje óta nem volt itt. (Folytatás a 3. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon. A legmodernebb és a hagyományos technikákat egyaránt begyakorolták. Sikeresen dolgoztak a rendőrök Páhiban több ügyben is Nyomra vezetett a puli harapása Hétfőn késő délután a kiskő­rösi rendőrség Páhiban őrizetbe vette ifj. K. Ferencet. A vád bir­kalopás. Még múlt év december elején Fülöpszállás-Balázspusz­­táról 29 birkát elvittek. A tulaj­donos kft.-nek ezzel 420 ezer fo­rint kára lett, ugyanis a jószá­gok már vemhesek voltak. De az igazi juhász találkozzon bárhol is a nyájával, felismeri. A falká­ban volt olyan állat, amelyiknek a fülét már „megszabta” a puli. A kedvencek egyike pedig ne­vet kapott az őrzőjétől. Ezek vezettek a nyomra, vagyis K. Ferencék birtokára, ahol kihall­gatás céljából megjelentek a nyomozók, majd elmentek. Há­rom óra múlva viszont vissza­tértek. Ám ekkorra eltűntek az „árulkodó” birkák. Mint­ha fényérzékenyek lennének, K. Ferenc sötét helyre csukta őket. De a kutatás eredményre ve­zetett, s már nem volt mit ta­gadni. A sértett cég juhásza ti­zenkilenc négylábúra ráismert. Azokat és a tizenegy báránysza­porulatot elvihette a tulajdonos. Ifj. K. Ferencet viszont a rend­őrök vitték el - tudtuk meg teg­nap délután dr. Balogh Zoltán­tól, a kiskőrösi városi rendőrka­pitányság vezetőjétől. (Folytatás a 3. oldalon) Lenin életnagyságban­­ ehető változatban A legvérmesebb antikommu­­nisták és a modern művésze­tek orosz pártolói hétfőn egy moszkvai galériában adtak egymásnak találkát. A terem kö­zepén a Vörös téri mauzóleum­ból ismert, életnagyságú Lenin­­tortát „ravataloztak fel”, amely­ből szelhettek is maguknak egy darabot a rendezvény látogatói. A Szevodnya című orosz lap kedden számolt be a happening­­ről, amely nem is olyan rég még főbenjáró szentségtörés lett volna. A látogatók egy gyászin­duló hangjaira juthattak el a te­rem közepére, az orosz forrada­lom vezetőjének felravatalozott cukormásához. Lenin mellénye csokoládéból volt, a több száz rózsát pedig krémekből formáz­ták. Az alkotó, Jurij Sabelnyikov festőművész elmondta, hogy al­kotása nyolcvan kiló súlyú, és két napig készült. Az ötlet egy régi dalból van, mely szerint „Lenin benned és bennem van”. Nőtt a továbbtanulási kedv Az idén összességében több mint 128 ezren, azaz a tavalyi­nál 10 százalékkal többen je­lentkeztek főiskolákra és egye­temekre. Az összes beadott je­lentkezési lapok száma 260 ezer volt - tájékoztatta a sajtót ked­den Bakos Károly, a Művelő­dési és Közoktatási Miniszté­rium főtanácsosa. A 18 éves korosztály 6 százalékos csök­kenése ellenére a nappali alap­képzésre csak 2-3 százalékkal kevesebb fiatal jelentkezett, mint az elmúlt évben. Az esti és levelező tagozatra jelentke­zők száma 14-16 százalékkal nőtt. A korábbi évekhez hason­lóan most is nagy verseny vár­ható a jogász-, valamint az egyetemi gazdasági jellegű képzésre jelentkezők körében. Magyarok a prostihálózatban A spanyol rendőrség felszámolt egy nemzetközi prostituált-há­lózatot, amely főként Magyar­­országon toborzott fiatal nőket örömlánynak. Az ügyben letar­tóztatott 46 személy között hat magyar van. Egyiküket a szer­vezet irányításával gyanúsítják. A spanyol rendőr-főkapitány­ság keddi közlése szerint a ka­­talóniai Tarragona városában és Madridban tartóztatták le a gya­núsítottakat, akiknek többsége kolumbiai, illetve kelet-európai. A nők között 16 kolumbiai, 6 magyar és 6 ukrán volt. .................. SUofitfe Montázs Szerelőipari Kft. Kecskemét (13533) ÉPÍTŐIPARI MESTERDÍJ 1­9­9­6 Tüntetés az igazgatók leváltása ellen Két magyar iskola igazgatójá­nak leváltása ellen tüntettek kedden este a szlovákiai Bátor­­keszin a Révkomárom és Pár­kány közti térségben fekvő fal­vak magyar lakosai. Novák Ferencet és Varga La­jost, a bátorkeszi és a búcsi ma­gyar iskola igazgatóját a járási hivatal oktatási osztályának ve­zetője váltotta le. Döntését az­zal indokolta, hogy január vé­gén, a félévi bizonyítványosz­tást követően nem értesítették a hivatalt arról, hogy az egy­nyelvű, csakis szlovákul kiállí­tott iskolai bizonyítványokat a diákok szüleik egyetértésével nem vették át. A szülők részé­ről ez tiltakozás volt a két­nyelvű bizonyítványok 76 évig fennálló hagyományának durva felszámolása ellen. A bátorkeszi és a búcsi ma­gyar szülők a leváltott iskola­­igazgatók helyébe kinevezett új igazgatók előtt elállták az is­kolaépületekhez vezető utat. Az újonnan kinevezettek azóta nem kísérleteznek az iskolák megközelítésével, mert a szü­lők azóta is strázsálják mindkét iskola bejáratát. A kedd esti nagygyűlésen a két iskola pedagógusai, a há­rompárti Magyar Ko­alíció ve­zetői, szülők, diákok és a kör­nyékbeli magyar falvak lakosai vettek részt. Mezőhegyes után Sarkad is elesett Cukorgyári búcsú Ma teszik utcára a Sarkadi Cu­korgyárban a mindeddig ott dolgozó 220 embert, így - bár az utolsó munkanapjuk április 20. - április elsején már nem kell dolgozniuk.­­ A többi ma­gyar cukorgyár sorsára, kül­földi kézbe jutott üzem élt 86 évet, s ezzel temetjük a ma­gyar cukorvertikumot is - bú­csúztatta kedden a sajtónak nyilatkozva az üzemet Sarkad polgármestere, Tóth Imre.­­ A cukorgyár távozó dol­gozói 15 havi bérük mellé egy mázsa cukrot és egy munka­ruhát kapnak végkielégítésül. A gyárban péntek óta lesze­relik a gépeket, s folyik a műhelyek átadása, az ajtók lepecsételése; a jelek szerint a mezőhegyesi után a sarkadi cukorgyár is befejezi pályáját. Előbb-utóbb azt is megérjük, hogy a nyugat-európai parasz­toktól veszik meg gyáraink a cukorrépát - mondta a pol­gármester. - Működőképes állapotban akarjuk tartani a sarkadi cu­korgyárat, semmiféle géple­szerelés nincs Sarkadon, s rö­videsen megkezdődik a gyár­telep újrahasznosításának az előkészítése - nyilatkozta Ju­hász Lajos, a Rádai Cukor­gyár Rt. igazgatóhelyettese. Arról még nincs döntés, hogy ősszel gyárt-e cukrot Sarkad. Kormány-állásfoglalást és segítséget sürgetett kedden Budapesten tartott ülésén a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövet­sége - a MOSZ - elnöksé­ge. Az ülésen elfogadott köz­lemény szerint a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a kormánynak határozottan ál­lást kell foglalnia amellett, hogy a belföldi cukorigényt hazai termelésből kell fedezni. Hat lopott kocsit akartak kivinni a csempészek délre Hat lopott autót állítottak meg a határőrök hétfőn éjjel a jugo­szláv határon, Tompa térségé­ben. Már több napja voltak olyan információik, hogy né­hány nagy értékű nyugati gép­kocsit szeretne egy szerb és magyar bűnözőkből álló banda kicsempészni a határon. Sző­­nyi Tibor őrnagy, a határsza­kasz parancsnoka elmondta, hogy figyelőszolgálatot szer­veztek a határ mentén. Március 30-án éjjel, 23 és 24 óra között a tompai határőr­járőrök Csongrád és Bács-Kis­­kun határa, valamint az állam­határ találkozásánál, Kelebia és Ásotthalom között egy erdős területen voltak figyelőállás­ban, amikor több gépkocsi mozgására lettek figyelmesek. Az autókkal megpróbáltak át­jutni az államhatáron, de a jár­őrök megzavarták őket. (Folytatás a 3. oldalon) Szabadulóművész: Rendkívüli mutatványt hajtott végre Budapesten a világ legfiatalabb szabadulóművésze, a 19 éves David Merlini, a BVSC úszómedencéjében. Harmincöt másod­perc alatt távolította el kezeiről a bilincset, és a testére tekert hatvan kiló láncot, majd ép­ségben jött fel a víz felszínére. fotó: feb/kerekes tamás !! ! Ismét meghirdette országszé­­pítő mozgalmát a Természet­ | _ BÚVÁR Egyesület Legyen a | I rend, a tisztaság éve 1998! | címmel - jelentette be kedden­­ Garancsy Mihály ügyvezető | | elnök. Az egyesület 1996-ban i­s indította útjára mozgalmát. ff ! Ennek keretében Kerekegy­háza önkormányzata ökotúra­útvonalat alakított ki, Hartán illegális hulladéklerakókat számoltak fel. Hajótöröttek I Elsüllyedt egy hajó, fedélzetén .­­ 180 Szomáliai menekülttel a­­ jemeni partok előtt. A hajó­­törést csupán ketten élték túl.­­ Szomáliában 1991 óta polgár­­­­i háború dúl, az ország három f­ő részre szakadt, az ENSZ adatai­­­­ szerint a harcok közepette több­­­­ mint 300 ezer ember halt éhen.­­ Gyorshírek Új segédpüspökök II. János Pál pápa segédpüspö­­­­köket nevezett ki Oroszország 1 európai és szibériai részébe. f Az európai rész apostoli admi­­­­nisztratúrája segédpüspökévé­­ Klemens Pickel német papot állította, a szibériai apostoli­­ adminisztratúra segédpüspö­­­kévé pedig Jerzy Mazur len­­­­gyel verbitát nevezte ki. Csökkent az OPEC Csökkentik az olajtermelést az OPEC-tagországok, azt re­mélve, hogy a nyersanyag ára ismét emelkedni fog. A nem­­­­zetközi piac azonban kevés­­nek találja a termeléskorlátozó megállapodást, és az olaj hor­­­­dónkénti ára tegnap több mint­­ fél dollárral ismét esett. Felgyújtotta magát a rendőrségen­ ­ B. Endre derecskei lakost­­ (Hajdú-Bihar) hétfőn bűncse­­­­lemény elkövetésének alapos i­s gyanúja miatt állították elő a | rendőrök. Az őrs előállító-he­­l ■­lyiségében a fiatalember gyu­­­­fával meggyújtotta a ruháját. A | | rendőrök ezt észlelve azonnal | eloltották a tüzet, B. Endre | nyolc napon belül gyógyuló­­ égési sérülést szenvedett. Jelcin jövedelme Megháromszorozta jövedel­­e­­mét tavaly 1996-hoz képest Borisz Jelcin orosz elnök - ez­­ derült ki idei hivatalos jövede­­­lem- és vagyonnyilatkozaté­­i­ból, amelyet az államfő sajtó­­­­hivatala kedden hozott nyilvá­­­­nosságra. Jelcin adója függet­­­­len számítások szerint 40 ezer­­ , dollárnak felelt meg. 1 Országszépítők

Next