Petőfi Népe, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-01 / 51. szám

a Petőfi Népe ügyfélszolgálatának nyitva tartása 2000. március 1-jétől: hétfől pörtökig: 7.30-17.00 óráig pénteken: 7.30-16.00 óráig. 2000. március 1., szerda • Ára: 49 Ft, előfizetve: 38 Ft • LV., 51. szám • Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás Újraépülhet a Tisza élővilága Budapest Az eddig összegyűjtött körülbe­lül 130 tonnányi hal 4-5-szörö­­se pusztulhatott el a Szamos és a Tisza ciánszennyezésének ha­tására a becslések szerint. Gön­­czy János tiszai kormánybiztos mondta ezt az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának keddi ülésén. A kormánybiztos szerint őszig a mellékfolyókból, illetve a befolyó vizekből alap­szinten újraépülhet a Tisza élő­világa a természetes táplálék­­lánc kialakulásával. (A Tisza borsodi szakaszán tegnap bizta­tó volt a próbahalászat.) Bálint Tibor, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium fő­osztályvezetője az ülésen arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a brüsszeli állandó állat­orvosi bizottság állásfoglalása szerint a magyarországi állati­­termék- és élelmiszer-export­szállítmányokhoz nem szüksé­ges kiegészítő bizonylatot adni a ciánmentességről. A TARTALOMBÓL Lemondott Jörg Haider. 5. oldal Olvasói családunk, 9. oldal Öt év alatt 600 kilométer! Ebben a fél évben kezdődik a szekszárdi híd építése Radikálisan fel kell gyorsítani a hazai autópá­lya-programot! Ezt adta utasí­tásba a kor­mány a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nek tegnapi rendkí­vüli ülésén. A kormány keddi határozata értel­mében az ÁPV Rt. 32 milliárd fo­rinttal emeli a Magyar Fejleszté­si Bank Rt. (MFB) alaptőkéjét a gyorsforgalmi­­autópálya-prog­­ram felgyorsítása érdekében - kö­­zölte Matolcsy György gazdasági miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón. Beszámolt arról, hogy a kor­mány felkérte az MFB-t: az eredetileg tízévesre tervezett, 600 kilométernyi út felépítését célzó programot öt év alatt hajtsák végre. Legalább öt százalékkal csökkentsék a költségeket,­és a beru­házásokban a korábbinál nagyobb szerepet kapja­nak a hazai pénzintézetek, illetve kis- és közép­­vállalkozások. Matolcsy szerint az állami forráso­kon túlmenően az MFB hiteleket vesz fel, illetve lakossági kötvényeket bocsát ki az autópálya-épí­tés finanszírozására. A kormánydöntést gazdaság­­történeti mérföldkőként értékelő miniszter el­mondta, hogy még az idei év első felében meg­kezdődik az M3-as autópálya további szakaszá­nak, valamint a szekszárdi hídnak és a miskolci elkerülő útnak az építése. Közölte: az autópálya­program az első projektje a több választási ciklu­son átívelő Nemzeti Fejlesztési Tervnek, amelyet egy tudomány-, kutatás- és innovációfejlesztési és egy gyógyvíz-hasznosítási program követ. KOMMENTÁR A 2. OLDALON. ÚTHÁLÓZAT-FEJLESZTÉSI PROGRAM PETŐFI NEPE-GRAFIKA ■ * xv ívj — rvi xv rvi xv­r­» ■ O megépült autópálya megépült autóút tervezett autópálya tervezett autóút ebben az évben meg­valósítandó beruházás Termelnek a MiZo tejüzemei Új igazolásokat kérnek a károsult termelőktől Kecskemét Egyelőre nem zárják be a kecs­keméti tejüzemet. A felszámolás alatt álló MiZo Baranyatej Rt.-nek mind a négy tejüzeme termel. A céget egyben szeretnék tartani, és csak egyben is eladó. A felröp­pent híresztelésekkel szemben tovább folyik a termelés a MiZo Rt. kecskeméti tejüzemében. Azonban a szállítók egyelőre csak előlegért dolgoznak. - Jelenleg a céget megpróbáljuk stabilizálni, erre pedig ez az év biztosan rá fog menni - mondta el lapunknak Somogyi Ferenc, a MiZo Rt. fel­számolóbiztosa. Egyetlen tejüze­met sem szándékoznak bezárni, de jövőre feltehetőleg eladják a MiZo-t. A céget egyben szeret­nék értékesíteni. A kárigényekkel kapcsolatosan annyit tudtunk meg, hogy a törvény értelmében egyelőre nem fizethetnek a káro­sultaknak. FOLYTATÁS A 3. OLDALON. A TAVASZ JELE. A tőserdei halőrök, Szabó László és Kerekes Jó­­zsef csónakot javítanak.___________________ fotó. sz. a. Tragédia a város szélén Kecskemét Megrázó látvány fogadott tegnap otthonában egy kecskeméti pol­gárt. A piacról hazatérve vérbe fagyva, holtan találta 77 éves fe­leségét. Házuk melléképületében feküdt. Kint laktak Kecskemét külterületén, a ménteleki út mel­lett. A néni torka át volt vágva, de egy kötél is volt a nyakában. Ép­pen ezért a nyomozók fokozott körültekintéssel járnak el az ügy­ben. Egyelőre ugyan úgy tűnik, hogy öngyilkosságról van szó, ám az asszony nem mindennapi halála miatt még nem zárják ki teljesen az esetleges gyilkossá­got sem. Az eddigi adatokból úgy tűnik, hogy az elhunyt többször próbálta elvágni saját torkát, és sokadszorra sikerült is mélyeb­ben megsértenie magát, így fel­akasztani már nem tudta magát, mivel elvérzett. Bár a kötél a nya­kában volt, s a mennyezeten is találtak a rendőrök egy fémkari­kát, amin azt átfűzte volna - szá­molt be lapunknak a tragédiáról Zentai Ida őrnagy, a megyei rend­őr-főkapitányság sajtóreferense. Az adatgyűjtés tovább folyik, így az áldozat boncolásának ered­ményét is várják a rendőrök. Fokozatosan növekvő felhőzet, eső, záporok. Részletes időjárás­térképünk a 11. oldalon. Lefoglalt ásványolaj Kecskemét-Félegyháza Egymillió forint értékű ás­ványolajterméket foglaltak le a vámosok Kiskunfélegy­házán. A kecskeméti vámhivatal mun­katársai ruccantak át a szom­széd városba. Egy kiskunfélegy­házi ingatlant látogattak meg a híres városi fináncok - nem hiá­ba. A helyszínen ugyanis egy ás­ványolaj desztillálására szolgáló készüléket és 9 ezer liter, isme­retlen összetételű ásványolaj-terméket találtak. A vámosok le is foglalták ezeket. A dél-alföldi regionális vámparancsnokság sajtósának tájékoztatása szerint a tulajdonos csak annyit tudott mondani a kecskeméti fináncok­nak, hogy egy általa közelebbről nem ismert embernek adta bér­be az ingatlanát. Hogy ki az ille­tő, fogalma sincs. A lefoglalt termék értéke vala­mivel több, mint egymillió fo­rint, a készülék pedig körülbelül 1,7 milliót ér. Az ügyben a nyo­mozás még folyik. MUNKATÁRSUNKTÓL Mitől volt a gázszag? Tudósítónktól Erős gázszag terjeng a környé­ken! Sorra érkeztek az ilyen beje­lentések vasárnap este Kecske­méten a Kiskőrösi út környéké­ről. A hatóságok nagy erőkkel vo­nultak a helyszínre, de gázszivár­gásnak a nyomát sem lelték. A környéket a rendőrség lezár­ta, a Moll, a katasztrófavédelem és a polgári védelem munkatársai pedig csaknem egy napig keres­ték az erős gázszag okát. A nyo­mok végül egy színesfémgyűjtés­sel foglalkozó családhoz vezet­tek. Az ott lakók eleinte semmi­ről sem tudtak, de amikor kide­rült, hogy az életüket is veszély fenyegeti, a kamrából előhoztak egy edényt. Ebben volt az a né­hány liter folyadék, amelyért az erős szag okolható. A szakértők szerint a folyadék feltételezhető­­leg etil-merkaptán, amellyel a gázt szokták szagosítani. Nemso­kára előkerült egy útszéli árokból maga a kéthektós tartály is, amelyben eredetileg a Moll is tartja a tömény gázszagosítót. Ringhoffer Istvánné, az önkor­mányzat környezetvédelmi fele­lőse elmondta, hogy a folyadék bevizsgálása jelenleg is folyik. Ha etil-merkaptánról van szó, akkor annak belégzése fejfájással, há­nyással járhat. ÉLETMENTŐ AJÁNDÉK. A tízéves kecskeméti Piroska Anettnek az intravénás infúziós pumpa életmentő. A műszert a Csecsemőkor Alapítványtól kapta. A képen édesanyjával és kezelőorvosával, prof. dr. Temesvári Péterrel látható. Cikkünk a 4. oldalon. fotó. a. e. Veszett rókát találtak p„ «amint nyúlt, haladéktalanul jelentkez­---------------------------------------------- zen a szolgálatnál. A kecskeméti Kecskemét-Belsőnyír külterület intézet a Széchenyi körút 12. tén február 19-én bizonyítottan szám alatt található. A veszettség veszettróka-tetemet találtak. Az halálos kimenetelű fertőző beteg­ ÁNTSZ kecskeméti intézete fel­­ség, mely ellen az időben megki­­hívja a lakosság figyelmét, hogy pott védőoltás nyújt védelmet, aki a veszett róka teteméhez ___________________________1 Ön ismeri már ezt a megoldást? A mostantól 2000. július 30-ig hitelt felvevő magán­­személyeknek BA/CA Folyószámla Hitel Pótlólagos pénzeszköz, nagyobb szabadság BA/CA Komfort Hitelek Segítség elképzelései megvalósítására BA/CA Extra Hitelek A hitel futamideje, hónapokban 120 108 96 84 72 60 48 36 1.000.000 18.995 19.706 20.642 21.906 23.664 26.216 30.165 36.909 2.000.000 37.990 39.411 41.285 43.812 47.328 52.433 60.329 73.819 3.000.000 56.986 59.117 61.927 65.718 70.992 78.649 90.494110.728 4.000.000 75.981 78.823 82.570 87.624 94.656104.866120.658147.637 5.000.000 94.976 98.528103.212109.531118.319131.082150.823184.547 6.000.000 113.971118.234123.855131.437141.983157.299180.988221.456 7.000.000 132.967137.940144.497153.343165.647183.515211.152258.365 8.000.000 151.962157.645165.140175.249189.311209.732241.317295.274 A mellékelt táblázat az Extra Plusz Hitel havi törlesztőrészleteit tartalmazza. a BA/CA a kezelési Nagyobb összegű ingatlan finanszírozás .... További információkért érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a 006-40-50-60-70 -es KöltSég felet­­len QGQI­ telefonszámot helyi tarifával. 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 8. • www.baca.hu BankV Austria Creditanstalt

Next