Petőfi Népe, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-01 / 126. szám

Számoljon velünk! Bankszámlához kapcsolódó szolgáltatá­saink segítségével Ön kényelmesen és biz­tonságosan intézheti pénzügyeit kedvező feltételekkel. Az akcióban résztvevő szolgáltatások meg­rendelőinek ajándékokkal kedveskedünk. Szigetvári wmOtBSm­W Takarékszövetkezet Kecskemét, Dobó krt. 15. Tel.: 7fi / 502-1 l­O 2005. június L, szerda r'u^ ns» Szótár kell a ruhahamisítványokhoz bács-kiskun Gyakran hami­sítvány az a ruhanemű, amit a vevő márkásnak hisz. Az általános tapasz­talatot most ismét meg­erősítette egy fogyasztó­­védelmi ellenőrzés is. A szabálytalanságok gyako­riságának ékes bizonyíté­ka, hogy a vizsgált 35 üz­let mindegyikében akadt kifogásolni való. Ezekre a megállapításokra ju­tott a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség és a Kecskeméti Fővámhivatal hetekig tartó kö­zös ellenőrzése során. Ezúttal a Bács-Kiskunban működő ruhá­zati üzleteket vizsgálták. Első­sorban azokra a ruhaneműkre voltak kíváncsiak, amelyek az unión kívülről érkeztek. A fo­gyasztóvédők azt tapasztalták, hogy a boltokban olyan termé­kek vannak, amelyekhez nincs magyar nyelvű címke és minő­ségtanúsítás, sőt az alapanyag­összetételt egyáltalán nem, vagy nem magyarul tüntették fel. Az egyszeri vevőnek pedig főhet a feje, hogy nem vitt szó­tárt, megérteni a cotton (pa­mut) vagy lienen (len) kifeje­zést. Szintén probléma, hogy a ruhákba gyakran csak belera­gasztják az öt kezelési ábrát tar­talmazó címkét. Holott a tör­vény szerint azt bele kell varr­ni, hogy a vevő később is tudja, miként kell mosni, vasalni, szá­rítani az adott terméket. Megpróbáltatás elé állítja a vá­sárlót, ha a ruhán kétféle címke is van. Az egyiket a gyártó varr­ta be, a másikat a forgalmazó ra­gasztotta fel, és a két címke homlokegyenest ellenkező infor­mációkat tartalmaz. A hatvan fo­kon mosható holminak nem árt a harmincfokos víz, de fordított esetben megváltozhat a ruha mérete a mosógépben. A vizs­gált 35 üzlet mindegyikében akadt kifogásolni való. A fináncok számos olyan bol­tot találtak, ahol a márkajelzés­sel ellátott ruhanemű hamisít­vány volt. Négy üzlet ellen tet­tek büntetőfeljelentést, az ese­tek többségében szabálysértési eljárást indítottak. A hamisítvá­nyokat lefoglalták. A számla­adással kapcsolatos problémák miatt tizenkét feljelentést tett a Kecskeméti Fővámhivatal. ■ Takács Valentina Gyakran csak álmélkodik a vásárló, amikor ruhát venne. ww E LAPSZÁMUNK VEZETŐ SZERKESZTŐJE Ökrös Csaba. A Petőfi Népe honlapja: www.petofinepe.hu THM: 21,26%-22,45% 0 I *• 16. OLDAL Emberrablók vadásznak a védett tanúkra? © 700 000 Ft Személyi Kölcsön mindössze havi 17 777 forintért árfolyamkockázat nélkül. Kecskemét, Petőfi S. u. 1. Tel.:­­76- 570-020 Ny. t.: H-P 8-17 A Citibank sohasem pihen citibank ''Az akcó 2005. május 4-től 2005. augusztus 4-ig tart és 60 ötnapos futamidő esetén érvényes. Az időtartam tekint­etében a kölcsön igénylésének 3 Citibank­ információs rendszerében történő rögzítés; időpontja az irányadó Az akció feltételei egyoldalú módosításának jogát a Citibank fenn­tartja. A Citibank Személyi Kölcsön telh­asználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Citibank, a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. Az akció részletes feltételei hozzáférhetők a bankfiókokban a Citihone Banking telefonos ügyfélszolgálaton, és a www.citiba­ik.hu internetes oldalon. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illet­ve a natá­ros jogszabályok figyelembevételével történt —«a..r:ckuL _ , na—,---- í. . t —-—I *.—, r .íll.i., met­és­z feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Rt - a Citigroup és a magyarorszá Budapest, Szabadság tér 7 Cégjegyzékszám: CH0-G41029 - Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság csoport tagja. Székhely 1051 KECSKEMÉT Az Aranykéz utcai robbantásig nyúlnak a Kecskeméten tárgyalt maffiaügy szálai. A tegnap kihallgatott védett tanú azt állította a bíróságon, hogy az elsőrendű vád­lott, Radnai László ölette meg a budapesti ut­cán Boros Tamást. Az 1998. július 2-án Budapest bel­városában, az Aranykéz utcában elkövetett, négy halálos áldozatot követelő robban­tás elkövetőit, megbízóit mind­máig nem sikerült elfogniuk a ható­ságoknak. A szerb tanú, Szlobodan Sztojanovics teg­nap nem volt hajlandó részleteket közölni erről. Arról viszont beszámolt, hogy hétfőn meg­kíséreltek elrabolni egy másik védett tanút, aki a bíróság előtt eddig még nem tett vallo­mást. Elmondása szerint a hétfői tárgyalás­ után találkozott a másik védett tanúval, aki közölte vele: el akarták csalni azzal az ürüggyel, hogy a bíróság előtt kell megjelen­nie. Mielőtt azonban beszállt volna egy piros terepjáróba, felhívta a rendőrséget, ahol vi­szont arról tájékoztatták, hogy ők nem küld­tek érte senkit. Dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésé­re a védett tanú elmondta azt is, hogy mióta vádalkut kötött, telefonon többször is azzal fenyegették, hogy ha nem vonja vissza vallo­mását, baja eshet Szerbiában élő családjá­nak. A tanú elmondása szerint a rendőrség vizsgálja a fenyegető telefonhívásokat. IDŐJÁRÁS Ma napos idő lesz, eső nélkül. Délutánra 24 fok várható. NÁLUNK AZ ÁRAK A FÖLDÖN JÁRNAK M Győri h 21 Bu 1$ äCASifi­áztartási keksz, 800 g: 59 Ft dmil short:­­90 Ft 1 1 Auchan 1 KECSKEMET 1 0 5 12 6 Visszautasítja a vádakat a jegyző malom központ Az építtetők szerint minden bíró elfogult a megyében Nem csitul a kecskeméti Malom Bevásárló- és Szó­rakoztatóközpont építése körüli vita. Dr. Peredi Ka­talin jegyző sajtóközle­ményben utasította teg­nap vissza a Malom-köz­pontról szóló ombuds­mani jelentés állításait, amelyek a múlt héten lát­tak napvilágot. Mint lapunkban már többször közöltük, dr. Lenkovics Barna­bás, az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosa jelentést készített a Malom ügyében, ami súlyosan elmarasztalja a kecskeméti polgármesteri hiva­talt és személyesen a jegyzőt. Dr. Peredi Katalin úgy értékeli az ombudsman jelentését, mint ami azt a vádat sugalmazza ve­le szemben, hogy „szinte csa­lárd módon jogerősítette az épí­tési engedélyt”. A megyei jogú város címze­tes főjegyzője terjedelmes saj­tóközleményben utasítja vissza a jelentésben foglalt „nagy szá­mú, jogilag tévesen megítélt tényállást” (a közleményt teljes terjedelmében ezen a helyen le­hozni nincs módunk), és mind a maga, mind a hivatal nevében visszautasítja a munkájukra vonatkozó értékítéletet. Ugyan­akkor leszögezi, hogy „Kecske­mét Megyei Jogú Város jegyző­je és polgármesteri hivatala, mint ahogy más esetben is, a Malom-ügy kapcsán is a jogsza­bályokat feltétlenül betartva, a legjobb szakmai tudása szerint és törvényesen járt el”. Az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosa indítvá­nyozta dr. Peredi Katalin fegyel­mi felelősségre vonását is, ami­ről a kecskeméti képviselő-tes­tület a mai ülésen szavaz. Te­kintettel arra is, hogy az önkor­mányzatban kisebbségben van­nak a Malom építésének ellen­zői, az indítvány elutasítása várható. Friss hír a Malommal kapcso­latban, hogy a megyei főügyész­ségnek a földhivatal ellen indí­tott közigazgatási perében elfo­gultsági kifogással éltek a beru­házók, akik 11 különálló jogi személyként beavatkoztak az eljárásba. Ebben a perben az ügyészség arra kéri a bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a földhivatalnak azt a határoza­tát, amely a beruházók tulajdo­nába adja a Malom telkének vi­tatott részét. A kifogást a Bács- Kiskun Megyei Bíróság vala­mennyi bírája ellen bejelentet­ték. ■ Bálái F. István SZERETNÉNK, HA ÖRÖMÉT LELNÉ AUTÓJÁBAN OOOFt-o* lind*»»! Átvizsgálás és finanszírozás - A Lombard ezt kínálja önnek. Magánszemélytől akar használt autót vásárolni részletre? Ne járja le a lábát, keresse fel a Lombard Lízing Csoport irodáját! A kedvező részletfizetési feltételeken túl díjmentes eredetiség­­vizsgálattal és Lombard-szakértői szemlével állunk rendelkezé­sére. Ne késlekedjen, mert első 30 ügyfelünk 15 ezer forintos benzinkártyát kap ajándékba! A részleteket keresse irodánkban! Az akció 200S. május 15-től 2005. július 1-ig tart. A Lombard Pénzügyi és Lízing Rt. az akció feltéteteinek változtatási jogát fenntartja. LOMBARD LÍZING CSOPORT Kecskemét, Csányi u. 1-3., Tel.: 76/481-870 www.lombard.hu 8aja, Deák F. u. 12.,Tel.: 79/524-230

Next