Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-09 / 7. szám

Ráadásul piált is alaposabban már le sem bukhatott volna a rend­őrök előtt egy császártöl­tési fiatalember. A kalo­csai zsaruk vasárnap éj­szaka a városban igazol­tatták egy Lada 25 esz­tendős sofőrjét és soltvad­­kerti utasát. Kiderült, hogy a sofőrt a kiskőrösi rendőrök köröztették. A fiatalember ruhájából elő­került egy Szegedről lo­pott jogosítvány is, amit szegedi rendőrök keres­tettek. Az őrizetbe vett ember ellen a kalocsai rendőrök is indítottak egy eljárást, mert ittasan ve­zette a Ladát. (P. H.) Dobáltak és rúgtak is két fiatalkorú géderlaki fiú ellen indult eljárás a kalocsai rendőrségen, ga­rázdaság miatt. Az ifjak szombaton éjjel a város egyik sörözőjében dobál­ták a székeket. Miután onnan kitessékelték őket, egyikük a bejárati ajtót rugdosta, míg annak üve­ge kitört. A másik fiú eközben egy arra járó sze­mélyautó visszapillantó tükrét rúgta le. A kiérke­ző rendőrök a fiatalokat előállították a kapitánysá­gon. (P. H.) PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 9., KEDD KRIMI & BULVÁR &TÉVÉ Apukám csekkolja magát csiszár Jenő világa Megváltozott a rádiózás egykori fenegyereke Nem is olyan rég még fogalom volt a rádiózás­ban. Aztán Apukám, azaz Csiszár Jenő eltűnt, hogy hosszú pauza után most reggeli műsort vezessen a televízióban. De a rádió­ban mikor halljuk ismét? Dián Tamás - Nem szerepel az újságok­ban. Ez tudatos? - Igen, az. Miért mutatnám magam? Azért, mert valaki a munkáját a képernyőn végzi, nem kell mindenáron a címla­pokra tolakodnia. Kéthetente lát­ható vagyok a tévében, ennél több publicitás nem kell nekem. Vannak erre nálam alkalmasabb személyek. Abból meg már ki­nőttem, hogy sztorikat gyártsak. Egyébként minden megkeresés jólesik, de magam is érzem, hogy visszafogottabb lettem. - Pedig annak idején ön volt a magyar rádiózás fenegyere­ke. Nem hiányzik a műfaj? - Sohasem titkoltam, hogy számomra a rádiózás az elektro­nikus kommunikáció csúcsa. Örök szerelem. Hogy beülök-e még a mikrofon mögé? Ez a jövő titka. Most például nagyon tö­röm a fejem valamin, de még a magam számára is kérdéses, hogy belevágok-e. Ezért erről nem is akarok többet mondani. - Mitől függ, hogy fog-e még rádiózni? - Kizárólag tőlem. Ahhoz, hogy valamit elkezdjek, ez kell, hogy higgyek az elképzelés si­kerében. Ha úgy érzem, hogy csak félgőzzel tudnám csinálni, el sem kezdem. Most például csekkolom magam. Ha egy hó­nap múlva is izgalmas az ötlet, akkor lesz belőle valami. Az egykori Apukám szerint nem biztos, hogy a mai rádió­­hallgatók ki­­a 47 éves Csiszár Jenőre. Változ­tak a körül­mények, és ő is vissza­fogottabb lett. - Rádiósként a csúcson hagy­ta abba. Sohasem csábította a folytatás lehetősége? - Szerintem az efféle megálla­pításokkal csínján kell bánni. El­telt néhány év, én is változtam, meg a körülmények is. Azóta fel­nőtt egy új generáció. Nem biz­tos, hogy a ma embere kíváncsi a 47 éves rádiózó Csiszár Jenőre. - És a véleményalkotás kény­szere? Azzal mi lett? - Megváltoztam. Nincs már olyan sok közlendőm, azt a né- Csiszár Jenő született: 1959. szeptember 5-én ISKOLÁI: Szegedi Tudományegyetem bölcsészkar, kommunikációs szak elismerései: hallgatottság, nézettség hobbija, az élet és a tenisz hány gondolatot pedig, amely izgat, általában beleszövöm a reggeli műsorvezetésbe. - Tudna még a régi Apukám lenni? - Jó kérdés. Gőzöm sincs. Az igazi kérdés talán nem is ez. Ha­nem hogy én vagyok­­­ még ez a figura. Komolyan mondom, nem tudom. Fényes nappal akarta kibelezni a Szabadság hidat egy kábeltolvaj Valószínűleg megdöntötte a po­fátlanság hazai rekordját az a férfi, aki tegnap délelőtt fényes nappal felmászott a budapesti Szabadság hídra kábelt lopni. A produkcióhoz a tűzoltóság és a rendőrség is kivonult, mert be­jelentés érkezett, hogy valaki az útburkolat alatt, a hídszerkezet alsó részén egyensúlyoz. A hely­színen aztán kiderült, hogy az ismeretlen férfi vélhetően szí­nesfémet akart lopni, legalábbis . Mivel a hídszerkezet alatt többféle kábel van, az összes cég a helyszín­re küldte szakembereit, erre utalt a több kötegnyi át­vágott kábel. A tettesnek ugyan sikerült elmenekülnie, de sem­mit sem tudott elvinni. Mivel a hídszerkezet alatt elektromos és távközlési kábe­lek vannak, az összes szóba jö­hető cég a helyszínre küldte szakembereit, hogy megvizs­gálják, kinek keletkezett ká­ra. A végeredmény mindenkit meglepett, ugyanis senkit sem ért veszteség: a tolvaj használaton kívüli vezetéke­ket rongált meg. A cégek illeté­kesei ezért nem tesznek fel­jelentést és a rendőrség is lezár­ta az ügyet. Mivel nem történt bűncselekmény, nem is keresik tovább az elkövetőt. ■ TELEVÍZIÓ-MŰSOlfitor-hét AJÁNLÁSÁVAL 8 .5 BTL ICXí UH tv a ÜÜSSEISÉÜN­ H *0 5.30 WS Teleshop 6.00 Babavilág 6.00 Reggeli Ébresztőshow 6.25 Tények reggel Benne: Hírek félóránként 6.55 Mokka H 8.35 Reflektor 9.05 Szóda Telefonos játék­a 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.00 Teleshop 'H 10.15 Top Shop 11.35 Hajrá, skacok! 0 11.15 Receptklub 11.30 06-91-334-334 (mexikói sorozat) 12.25 Észbontó 13.20 Bazi nagy görög élet (amerikai vígjátéksor­) © 13.45 S.O.S. New Orleans!© (angol-am. katasztrófafilm) 15.15 Disney-rajzfilm 15.40 Isteni sugallat © 16.35 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 19.20 Legyen ön is milliomos! 20.00 Fókusz 20.35 Barátok közt © r_ j (magyar sorozat) W 21.15 A teremtés klinikája (am. misztikus thriller) ® Fsz.: Greg Kinnear, Robert De Niro, Rebecca Romijn 23.05 XXI. század © 23.40 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 0.20 A Dakar 0.45 Reflektor © 1.00 Mélyen az erdőben (francia horror, 2000) 13.45 S. O. S. New...­ angol-am. katasztrófafilm 12.00 Déli hírek. 12.15 Pálya, ismétlések. 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 BBC Click. 22.05 Vörös és fehér. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 13.25 King Kong visszatér © (am. kalandfilm, 1986) R.: John Guillermin 15.25 Lisa csak egy van © 16.20 Joey © 16.45 Mentőhelikopter © 17.35 Everwood (amerikai sorozat) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Aktív Magazin © 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) Fsz.: Gazdag Tibor, Létay Dóra, Sághy Tamás 20.10 Colimbo - Melegházi dzsungel (amerikai krimi, 1972) © Fsz.: Peter Falk, Ray Milland, Bradford Dillman 21.35 Cápa 2. 0 (amerikai thriller, 1978) Fsz.: Roy Scheider 23.40 Tények este 0.10 Így készült a Konyec © 0.40 Sírig tartó barátság (amerikai sorozat) © 20.10 Columbo amerikai krimi 12.05 Természetfilm. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Játszma! 1630 Speed Limit 17.05 La­ci bácsi konyhája. 1725 Természetfigyelő. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05 Van képünk hozzá. 23.00 Híradó. 23.10 Játszma 1025 Vidám vasárnap. 5.50 Nap-kelte 9.00 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor.­­ 127/19.) 9.45 Mit főzzünk ma? 10.00 A szólás szabadsága 11.00 Allegro 11.30 Vevő-szolgálat 12.00 Híradó délben 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.30 Betty Boop és barátai 13.40 Mérföldkövek ...(12/2.) 14.15 Szívtipró gimi © 15.10 Katolikus krónika 15.40 Magyar elsők 16.00 Kodály 125 16.10 Quinn doktornő © 17.00 Körzeti híradók 17.15 Bűvölet © 18.10 Jog­alap 18.20 Szomszédok 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 Tv-taxi 20.05 Önök kérték! Kívánságműsor 21.05 Kedd 21 Könnyeden a politikáról! 22.00 Kedd este 22.30 Valami Hungary © Szórakoztató úti show (8/7.) 23.00 Kultúrház 23.25 Hírek. Időjárás 23.40 Itáliai utazásom © (amerikai-olasz dok.-sor.) ^ _ ‘IÉÜ 1430 Nagy mezőgazdasági magazin. 15.00 Bencze-show. 1530 Szemeszter. 16.00 Do­­kumentumfilm. 17.00 Dokumentumműhely. 1730 Brill 20 magazin. 18.00 Nagy mezőgaz­dasági magazin. 18.30 Palimadarak. 2020 Jog­alap. 2030 Hírháló. 21.00 A 737-es titka (német krimi). 23.00 Kutyám, a filmsztár. 5.50 Nap-kelte 9.00 Szót kér a természet! 9.05 Natura 9.30 Járóföld az Ormánságban 10.05 12 hónap az erdőn 10.30 Emberek a természetben 10.50 A kölcsönkapott Föld 11.20 Spitzbergák (1.) 12.30 A magyar írásbeliség (1.) 13.02 Natura 13.25 12 hónap az erdőn 14.00 Járóföld az Ormánságban 14.30 Spitzbergák (2.) 15.05 Nagyfülűek 16.00 Válaszd a tudást! 17.30 Érzékeny Ifjúság © 18.00 Klikkerek © 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Filmidő Truma Az első ötven év (fr. dok.-film - 2/2.) © 21.00 Kultúrház 21.30 Bombanő © (amerikai vígjáték, 1979) 117­ 23.35 Záróra 0.20 Kodály 125 0.25 Orbán Balázs nyomában (magyar ism. sor., 9. rész) FILMMÚZEUM 9.15 Meghökkentő mesék 9.50 New York kikötője. 1120 Dokumúzeum. 12.00 Privát fil­mek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Snitt. 1530 Privát rocktörténet 1630 Szerelem első vérig (magyar ifj. film). 18.00 Albumshow. 1835 Chaplin-sorozat. 19.05 Hollywoodi párok. 20.00 Alfa holdbázis21.00 8 nő (fr. zenés film) 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Petrocelli (ism.) © 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Petrocelli © 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) ® 19.00 Benny Hill (angol sorozat) 19.30 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.00 Szexi kamera 21.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 Ártatlanságra ítélve © (amerikai krimi, 1990) Fsz.: Harrison Ford, Brian Dennehy, Bonnie Bedelia 0.35 Kukkolók © (amerikai thrillersorozat) 1.10 A helyszínelők 830 Mai helyzet 845 Spanyol labdarúgás. 10.15 Erős emberek. 11.45 Női kézilabda. 1430 Sporthorgászat 15.15 K. O. Tv. 15.45 Angol labdarúgás. 1645 Spanyol labdarúgás. 17.45 Férfi kosárlabdaAlbacomp-PVSK-Pécs Expo. 20.00 Mai helyzet 20.15 Harcművészet 20.45 LabdarúgásSpanyol kupa. 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.40 Magyar elsők 9.55 Derrick © 11.00 Isten kezében (ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.30 A fény dicsérete 15.00 A Vörös Hadsereg története (3/1.) 16.00 Az én Silas bácsikám (angol sorozat - 6/4.) © 16.30 Szövetségben a fákkal 17.00 Világunk 17.50 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó, Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 A vadon szava (angol sorozat -13/13.) 52' 20.00 Hemingway és Callaghan © (kanadai film, 2003 - 2/1.) 21.30 Híróra 22.30 Próbaidő­­ (amerikai krimi, 1978) 109' Fsz.: Dustin Hoffman, Theresa Russell, Gary Busey 0.20 Az apokalipszis képköltője Ámos Imre 6.00 Rajzfilmek. 1630 Charney és Mimmo. 16.40 Bori bari. 16.45 Bing és Bong. 16.55 Milo. 17.05 Játsszunk a Szezám utcában! 1730 Anne Zöld Oromból. 18.00 Mik). 18.10 Miss Mallard nyomoz 1835 A rút kiskacsa és én. 19.00 Találjuk ki együtt, apu és én! 19.10 Fed, Foxi és barátaik. 1935 Maya és Miguel iM.7!TMTTr;;;7i­pi 14.00 RayMears túlélősztorijai. 15.00 Ho­gyan készült?. 16.00 Autókereskedők. 17.00 Amerikai hot rodok. 1800 Amcsi mo­torok. 19.00 Állítólag...20.00 Mérnöki mű­tárgyak. 21.00 Kövér nők és etetőik. 22.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 20G7. JANUARS., KEDD 6.00 Vadvilág (2.) 6.35 Citytitkok (2.) Rio © 7.30 Hegyek, völgyek, hölgyek 8.05 Állati rekordok (10.) Állati elmék 9.05 Ki hitte volna? (1.) 10.00 Liberty Ships (1.)© 11.05 Floyd Európában 12.15 Kölcsönkonyha visszajár 13.25 Bújj a bőrükbe! (1.) Barna medvék © 14.25 Vadvilág (2.) 15.00 Telefortuna 16.05 Hegyek, völgyek, hölgyek A Baffin-sziget 16.40 Genetikai mozaik © 17.50 Ősvilági kaland © (ismerett. film, 2. rész) 18.45 Merész régész © (ism. sorozat) 19.55 Úgy szeretlek, majd megeszlek! (ismerett. film 9-10.) 20.55 Híresek és gazdagok (ism. sorozat) Ősi vér; Rejtett kincsek 22.05 Úton, útfélen 23.05 Irány a nagyvilág! © (francia útleíró sorozat) Venezuelai álmok 0.05 Talányok és megfejtések (angol dok. sor., 5. rész) Kód hátán kód amerikai vígjáték 21.05 A helyszínelők amerikai krimisorozat 22.30 Próbaidő amerikai krimi 23.05 Irány a nagyvilág! francia útleíró sorozat 22.30 Valami Hungary szórakoztató útishow 21.30 Bombanő

Next