Petőfi Népe, 2013. november (68. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-02 / 255. szám

2 Szerb ortodox liturgiát tartanak baja Holnap 10 órától ünne­pi liturgiát tartanak a bajai Szent Miklós szerb ortodox nagytemplomban. Az isten­tiszteletet Jovan Bibity bajai parókus tartja. A szertartásra most is felekezethez való ho­vatartozás nélkül minden ér­­deklődő­t szívesen várnak, ez alkalommal is szabadon meg­tekinthető a templom egye­dülálló ikonosztáza. (G. Z.) Cigarettát kértek, bilincset kaptak kecel Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik kiraboltak egy férfit Kecelen. A két rabló még augusztus 16-án este támadta meg a kerékpározó férfit. A Meggyfa utcában biciklizett a két tettes és az áldozat is, amikor a két rabló odakerekezett a férfihez és cigarettát kértek tőle. Ő nem adott, ezért lerántották a földre. Amíg egyikük lefogta az áldozatot, a másik férfi elvette a sértettől a pénz­tárcáját, majd a benne lévő iratokkal és pénzzel együtt elmenekültek. Az 56 éves férfi a bántalmazás követ­keztében megsérült. A kis­kőrösi nyomozók néhány órán belül elfogták a 49 éves R. I.-t és a 29 esztendős K. N.-t. (Zs. D.) Kétezer doboz cigit rejtett a dupla alváz tompa A pénzügyőrök­­ a tom­pai határkirendeltségen egy szerb nő által vezetett Fiatot vizsgáltak át. Felfigyeltek a szokatlan alvázra, ezért a járművet szigorított ellenőr­zés céljából félreállították. A tüzetesebb átvizsgálás gyor­san alátámasztotta a gyanút, a házilag készített dupla al­vázból összesen 1980 doboz különböző márkájú - Marl­boro, Monte Carlo, L&M, Davidoff - magyar adójegy nélküli cigaretta került elő. A pénzügyőrök az 1,7 mil­lió forint értéket meghaladó cigarettaszállítmányt, vala­mint az átalakított jármű­vet lefoglalták. A járművet vezető szerb nővel szem­ben a pénzügyi nyomozók költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak. (Zs. D.) mmm imiiniim iawi MEGYEI KÖRKÉP Mustból nyerik az élőflórát FORNETTi Kft. A kecskeméti nagyvállalat új termékekkel jelent meg a piacon Összekapcsolódik a világ­hírű Tokaji borvidék és az ugyancsak nagy nemzetközi elismertséggel rendelkező Fornetti Kft. neve. Barta Zsolt A magyar tulajdonú sütőipari nagyvállalat egy különleges egyedi íz-kovászt fejlesztett ki, amelyet minden egyes terméke elkészítésénél felhasznál. Két évnyi kutató-fejlesztő tevékeny­ség előzte meg ennek a létre­hozását, melyben a cég munka­társai és egy külföldi vállalat is részt vett. Ennek, illetve egy, a Széchenyi Terv keretében lezá­ruló pályázat ismertetése tör­tént meg a hét közepén a vállalat kecskeméti központjában. Dr. Szabó József ügyvezető mutatta be a kétéves projekt főbb állomásait. Dr. Süth Miklós stratégiai igazgató a fejleszté­sek ívét, a két év során felvetődő kérdésekre adott szakmai vála­szokat ismertette az előadása során. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt ezer vásárló bevonásával felmérést készítettek arról, hogy ki milyen kenyeret szeretne fo­gyasztani. A vevők tradicionáli­san nagy, kovásszal készült ke­nyeret vennének, de nem nagy mennyiségben, hanem kisebb súlyú csomagolásban. Kevesebb lisztet, több zöldséget fogyaszta­nának. Palásti József cégtulaj­donos látva a felmérés eredmé­nyét, úgy gondolta, hogy egy egyedi ízvilágot teremtő spe­ciális kovászt kell ahhoz meg­alkotni, hogy az eddigiektől el­térő kenyeret lehessen a piacra készíteni. Abból indult ki, hogy azokban az országokban ahol jó bor van, ott jó kenyeret sütnek, így a Tokaj-Hegyalja pincéi­ben aszúbornak készülő must­ból nyerték ki azt az élőflórát, melyből egy különleges íz­ko­vászt készítettek. Kis Mihály fejlesztési igazgató elmondta, hogy adalék és tartósí­tószer-mentes bakteriális ková­­szolású tradicionális kenyeret és sós péksüteményeket, valamint egyéb innovatív termékeket fej­lesztettek ki a két év során. Négy új termékcsaláddal találkozhat­nak a Fornetti kedvelők: az ada­lékanyag és tartósítószer-men­tes, különleges íz­ kovásszal készülő kenyérrel. Megalkották a zöldséges kenyeret, amelynél 30-40 százalékban kiváltották a lisztet friss zöldséggel. Szintén az egészségtudatos vásárlói igé­nyeknek megfelelő többmagvas termékeket készítettek. Illetve a sós alap ízű hagyományos ter­mékeikben is felhasználták a különleges íz-kovászt. Dr. Szabó József ügyvezető mutatta be a kétéves projekt főbb állomásait Novemberben indul a csatornázás Bácsalmás Tízmilliós elmaradás a tagi befizetéseknél A Bácsalmási Szennyvízköz­mű Építő Víziközmű Társulás taggyűlésén elhangzott, hogy a társulást 2626 tag és 39 jogi személy alkotja. A lakossági befizetések 74 százalékát ezer forintonként, 14 százalékát 30 ezer forintonként, 12 százalé­kát pedig egy összegben (80 ezer Ft) törlesztik a társulás tagjai. Turcsányi Csaba, az intéző bi­zottság elnöke hozzátette, hogy 2013-ban csökkent a nemfize­tők száma, de még így is hiány­zik 10 millió forint, a tervezett 38,6 millióval szemben most jelenleg csak 28,6 millióval számolhatnak. Németh Balázs polgármester elmondta: az épí­tési munkák előreláthatólag november közepén indulnak és 2015. június 30-án fejeződnek be. ■ Juhász Jenő Bács-Kiskun Megyei Príma Díj 2013 A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete idén is kitünteti a művészet, tudomány, okta­tás és sport kimagasló megyei képviselőit. A vállalkozók fel­ajánlásaiból származó, három­szor egymillió forintos megyei Príma díjat 2005 óta minden évben nagy érdeklődés mellett adják át. A VOSZ megyei elnöksége az elmúlt hetekben javaslatokat gyűjtött a díj jelöltjeire. A beér­kezett ajánlások alapján, Vér­ségi János megyei VOSZ-elnök vezetésével egy húsztagú bírá­lóbizottság döntött a 10 kategó­ria győzteséről. Őket mutatjuk most be, közülük kerülnek majd ki az idei fődíjasok. A megye közvéleménye, köz­tük a Petőfi Népe olvasói a kö­vetkező hetekben szavazással segíthetik a döntést. A legtöbb szavazatot elérő jelölt veheti át a közönségdíjat a november 28-ai gálaesten. Voksolni no­vember 19-éig lehet. A jelöltekre legegyszerűbben interneten lehet szavazni, a www.primadij.hu internetes honlapon. Az újságból kivá­gott szavazószelvényeken is leadhatók szavazatok a Petőfi Népe ügyfélszolgálatánál, il­letve a kecskeméti VOSZ-iro­­dában, vagy beküldhetők pos­tai úton a VOSZ-iroda címére (6000 Kecskemét, Katona Jó­zsef tér 18.). PRIMA BÁCS-KISKUN MEGYEI DÍJ 2013 SZAVAZÓSZELVÉNY BÁCS-KISKUN MEGYEI , PRIMA DÍJ 2013 Agócs Sándor Réti Erika és Kiss Jenő Ottmár Attila Fülei Balázs Kerényi József Vereczkei ZsoltPálfy Gusztáv Csátanai Székely □ Weinhardt VirágDr. Hajdú Edit Mária Népdalkör 2013. NOVEMBER 2., SZOMBAT Kutyatámadás: csatornába menekült a sérült férfi • Folytatás az 1. oldalról Hallván a segélykiáltásokat, értesítette a mentőket, akik riasztották a rendőrséget. A járőröket Tirapusztára küld­ték, de a helyszínen nem talál­tak senkit. Tovább keresgéltek, amikor Dézsi Zoltán őrmester észrevette - úgy 6-8 méterre tőlük - a csatornában lévő fér­fit, aki megpróbált átúszni a túloldalra. A férfinak azonban már nem maradt ereje ahhoz, hogy kijusson a partra. - Azonnal visszafordul­tunk, és a Baross utca felől érkeztünk a csatorna másik oldalára. Belegázoltam a sás­sal benőtt vízbe, és ruhájánál fogva kezdtem el húzni a part irányába a szerencsétlenül járt embert, akinek igen nagy fáj­dalmai voltak - elevenítette fel a történteket Dézsi Zoltán. Időközben a mentők is meg­érkeztek, de először ők is a túloldalon keresték a sérültet, akit végül együtt bírtak ki­emelni a tíz fok körüli vízből. A középkorú férfi bokáján, kézfején, felkarján és comb­ján is harapásnyomok voltak. A kalocsai kórházba vitték a sérültet.­­ Komoly és súlyos végtag­­sérülései voltak az embernek. A roncsolások és a szövethi­ány miatt speciális ellátást is igényelt, így tovább kellett irá­nyítani a sérültet a kecskeméti megyei kórházba - mondta el Al-Droubi Husni, a kalocsai Szent Kereszt Kórház sebésze­ti osztályának vezetője. A kalo­csai rendőrök még a támadás napján megtalálták a két ku­tyát és gazdájukat egy közeli tanyán. A tulajdonos szerint a boxer és a pitbull a kerítés alatt kimászva szabadulhattak ki. Mint kiderült, az egy év körüli ebek nem rendelkeztek oltási papírral.­­ Állatorvos is megvizsgálta a kutyákat, és most kéthetes karanténba kerültek a tanyán, ahol biztosított az elkülöníté­sük - tudtuk meg Mihályné Bornemissza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A Kalocsai Rend­őrkapitányság Bűnügyi Osz­tálya az ügyben testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást isme­retlen tettes ellen. ■ T. K. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET Pálfy Gusztáv szobrászművész, Kecskemét Felsőfokú művészeti tanulmá­nyait a Magyar Iparművészeti Főiskolán kezdte, majd a Kép­zőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1969-ben, szobrász szakon. Somogyi József és Pát­­zay Pál tanítványa volt. 1970 óta Kecskeméten él és alkot, el­ső önálló kiállítása is itt nyílt. Több mint négy évtizede a szob­rászat több ágát műveli magas művészi színvonalon a kisplasz­tikáktól a monumentális mű­vekig. Számos köztéri szobra látható Kecskeméten, illetve az ország különböző településein. Petőfi-szobra áll szülővárosá­ban, Kiskunfélegyházán, a dá­niai Viborgban és a lengyelor­szági Tarnowban. A kecskeméti főtér népszerű Címerdombjá­nak egyik alkotója. Munkássá­gát több alkalommal ismerték el művészeti nívódíjjal. Tavaly volt 70 éves, ekkor gyűjteményes ki­állításon összegezte eddigi mun­kásságát, és megjelent a műveit bemutató életműalbuma.

Next