Bácsbodrog Népe, 1950 (2. évfolyam, 1-18. szám)

1950-01-05 / 1. szám

I. évfolyam 1. szám, 1950. január 5. Februárb­an rendelik a magyar-szor­et barátság hónalját Ára 50 fillér. ÖTÉVES TERVÜNK a falu felemelkedésének biztosítéka Az ötéves terv január elsejével a megvalósítás szakaszába lépett. Dolgozó népünk teljes figyelme er­re a kérdésre összpontosul és ez a feladat lesz a munka tengelye öt éven keresztül. Az ötéves tervet né­pünk már régebben, a választások alkalmával magáénak vallotta, ami­kor szavazatával jóváhagyta mind­azokat az eredményeket, amelyek előfeltételei az ötéves terv megkez­désének. Jóváhagyta a béke harcos megvédését, amely nélkül az ötéves terv megvalósítása el sem képzelhe­tő. A választások óta eltelt idő, a mezőgazdasági munkálatok elvégzé­se, az ötéves tervkölcsönjegyzés dia­dala, majd a sztálini munkafelaján­lásokkal kirobbant hatalmas arányú munkaversenymozgalom tovább ér­lelte az ötéves terv megkezdésének lehetőségeit, biztos, szilárd alapok­ra helyezte azt. A hároméves terv túlteljesítése, illetve két év és öt hó­nap alatt való elvégzése bebizonyí­totta, hogy dolgozó népünk kimerít­hetetlen alkotóerővel rendelkezik és azt lelkesen, nagy célok megvaló­sításának sorompójába tudja állíta­ni. Az ötéves terv megvalósítása fo­lyamán a lendület, a lelkesedés méginkább fokozódik majd. Itt nem arról van már szó, hogy újjáépí­tünk, hanem arról, hogy újat épí­tünk, hogy győzelemre visszük a szo­cializmus ügyét. Dolgozó parasztságunk nagy fi­gyelemmel fordul az ötéves terv felé. A beszélgetés tárgya nem is lehet más, mint ez. Lépten-nyomon tanúi lehetünk annak, hogy tanulmányoz­zák, olvassák az ötéves terv törvé­nyét és megőrizzék a Szabad Nép­nek azt a számát, amelyik Gerő elv­társ beszédét közölte. Ennek oka egyrészt az, hogy a hároméves terv a tömegek számára elképzelhetetle­nül nagy eredményeket hozott, más­részt az, hogy a nagy eredmények tudatában az ötéves terv átalakító szerepe még hatalmasabbnak, még világosabbnak tűnik. Dolgozó pa­rasztságunk figyelme azokra a ha­talmas célkitűzésekre irányul, ame­lyek a mezőgazdaságba közvetlenül és közvetve csaknem 13.000 millió forintot irányoznak elő. Különösen megragadta dolgozó parasztságunk figyelmét a törvény egyik, mindent magába foglaló szakasza, amely sze­rint „az ötéves népgazdasági terv kulturális, egészségvédelmi, falufej­­lesztési beruházásainak hozzá kell járulniok a dolgozó parasztság fel­­emelkedéséhez és szolgálniok kell a város és a falu közötti kulturális és gazdasági különbség fokozatos meg­szüntetésének nagy célját.“ A terv történelmi jelentősége a falu dolgozói életével kapcsolatosan ebben a mondatban összegeződik. Sokak előtt azonban újszerűen hat és ugyanakkor érthetetlennek tűnik a falu és város közötti különbség fo­kozatos leszűkítésének, felszámolá­sának kérdése. Világosan látják a falu és a város közötti különbséget, már azt is megértik, hogy a kettő közé mesterséges válaszfalat emelt a reakció, de nem látják világosan, hogy melyek azok az eszközök, ten­nivalók, elvégzendő feladatok, ame­lyekkel felszámolhatjuk a falu és a város között fennálló különbséget. Dolgozó parasztságunk már ismeri a terv ipari és mezőgazdasági ha­talmas arányú beruházásait, de eze­ket a távlatokat nem párhuzamo­­sítja a falu előbbrejutásának, ug­rásszerű fejlődésének távlatával. A kérdés hatalmas jelentőségű. Azt sem mondhatjuk, hogy az öt­éves tervvel kezdődött el a munka, de azt sem, hogy az ötéves terv el­végzi. De azt igen­is állíthatjuk, hogy az ötéves terv az, amely — már éppen az eddig elért eredmé­nyek birtokában — feladatává tud­ja tenni a város és a falu közötti ellentét fokozatos leszűkítését. Mi­ért mondjuk azt, hogy nem most kezdődött el a különbségek felszá­molása ? A felszabadulás után a nagybirtokok felosztása, a dolgozó parasztság, a földhözjuttatottak ál­landó figyelmes gazdasági megsegí­tése, a hároméves terv beruházásai, a gépállomások, a szerződéses ter­melés, a kulák elleni erélyes politi­ka, a termelőszövetkezeti mozgalom jelentős megerősödése, a dolgozó parasztság nagy tömegeinek a föld­művesszövetkezetben való részvétele, az államosított, demokratizált isko­lák, a villany, telefon, olcsó rádió, motorkerékpár, mind hatalmas bizo­­nyítékai annak hogy a felszabadulás pillanatától kezdve megindult las­san, de állandóan előbbrejutva a falu és város közötti különbség fel­számolásának politikája. A termelőszövetkezeti mozgalom alapvető feltétele a város és a falu viszonya megváltozásának. Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy a ter­melőszövetkezeti mozgalom megszi­lárdulásával gyorsított ütemben mo­sódnak el a határok s ennek igen nagy jelentősége van a szocialista építés szempontjából. Sztálin elv­társ mondja: „Átformálja a paraszt pszichológiáját és a parasztot arccal a város felé fordítja. Megteremti az alapot a város és a falu közti ellen­tét megszüntetésére ... és ezen nincs mit csodálkozni, mert a paraszt most gépet, traktort, gazdászt, szer­vezőt kap a várostól és végül egye­nes segítséget is a kulák elleni harc­ra és a kulák leküzdésére. A régi paraszt típusa, aki állati bizalmat­lansággal nézett a városra, mint ki­rablójára, háttérbe szorul. Felváltja az új paraszt, aki a városra azzal a reménységgel tekint, hogy reális termelési segítséget kap onnan.“ A sztálini tanítást alkalmazva —­­tervünk feladatául tűzte ki a mező­­gazdaság elmaradottságának meg­szüntetését, amelynek fő eszköze a nagyarányú gépesítés, másrészt a nagyüzemi, korszerű, szocialista gaz­dálkodás kiterjesztése a mezőgaz­daságra. Ennek következményeként azonban gépállomásaink, állami gaz­daságaink, termelőszövetkezeteink nemcsak azt kapják feladatul, hogy növeljék mezőgazdálkodásunk ter­melékenységét, hanem azt is, hogy gyökeresen alakítsák át a falu tár­sadalmát, biztosítsák a mezőgazda­ságunkban a szocializmus alapjai­nak lerakását és ezen keresztül dol­gozó parasztságunk felemelkedését, biztosítsák a szoros szövetséget és összekapcsolódást a munkásosztály­­lyal. A munkás-paraszt szövetségi erejére és erősödésére soha nem volt­­­ nagyobb szükség, mint az ötéves terv megvalósítása folyamán és soha nem látott eredmények születnek majd ennek nyomán. Nézzük meg főbb pontjaiban az ötéves terv in­tézkedéseit, amelyek a legfőbb se­gítői annak, hogy kisebbed­jenek a város és falu közötti különbségek. A nehézipar nagyarányú megerősí­tése elsősorban szolgálja ezt a célt A mezőgazdaság gépesítése, az el­avult termelési eszközök és módsze­­rek fokozatos felszámolása, döntő előfeltételek. A nehéziparon belül a szerszámgépek gyártása, a három­éves terv termelési szintjét 223 száza­lékkal haladja meg. Az ötéves terv végén 500 gépállomáson 22.000 trak­tor, az összes szántóterület 60 szá­zalékát műveli majd meg. Temérdek gépkocsit, mozdonyt, vagont gyár­tunk. Már az első évben elkezdjük az új Diesel traktorok, arató-csép­lőgépek, kukorica-aratógépek, építő- és útépítő gépek gyártását. A mai bőséges textilellátást 52 százalékkal emeljük. A ruházati nagyipar két és félszer nagyobb lesz a mainál. Az ötéves terv végére 11 és félmillió pár cipőt gyártunk majd. A szén­­termelés a mai 11 és félmillió tonná­ról 18 és félmillió tonnára emelke­dik, villamosenergia termelésünk megkétszereződik. A mezőgazdasági ipart átszervezzük és felfrissítjük. Ü­ malmok, húsfeldogozó üzemek, baromfifeldolgozó telepek, kenyér­gyárak, hűtőházak, közraktárak és keményítőgyárak épülnek. Már az első évben 200 kilométer bekötőút épül. 1949-ben 32.000 lakást építet­tünk, 1954-ben 92 000-ret. Végleg felszámoljuk a volt ural­kodó osztály műveltségi monopóli­umát, biztosítjuk a dolgozók kultu­rális felemelkedését. A dolgozó pa­rasztság nagy tömegei ipari munká­sokká lesznek, hiszen az ipar fej­lesztése mintegy 427.000 új munkást igényel. Ez a néhány felsorolt adat is vi­lágosan megmutatja, hogy az ötéves terv során felszámoljuk a falu és város közötti különbséget. Az ada­tok bizonyítják, hogy a terv a mun­kásosztály vezetésével úgy épül, WELTHER DÁNIEL. Megszűnt az áramhiány, jól indul az ötéves terv A Szovjetuniótól kapott transzformátort a Bajai Posztógyár A bajai fonoda sztálini­ mírssak teljesítménye a legjobb az országban Évek óta tartó nehéz problémá­ja a Bajai Posztógyárnak az ener­giahiány. A régi transzformátor az üzemnek csak egy részét tudta árammal ellátni és így állandó za­varokkal küzdöttek. Szinte naponta leállt egy-egy üzemrész, az áram­­hiány állandó gondot okozott az üzemvezetőségnek, mert nem min­December óta azonban felléleg­zett a Bajai Posztógáz minden dol­gozója, mert befejeződött a Szov­­jetu­métől kapott transzformátor felszerelése. Azóta nincs semmiféle üzemzavar a gyári berendezések hi­bájából. A transzformátor működik már és csak üzemszünetekben, va­sárnaponként szeretelnek még raj­ta. Az áramvezető síneket külön­böző színekre festik be, az egy­szerűbb kezelés és egyszerűbb hi­bakeresés céljából. Különleges mű­­szereket is szerelnek rá, amelyek megkönnyítik a kezelést. Ilyen mű­­szerek az eddigi hazai vagy bármi­féle külföldi gyártmányú transzfor­mátorokon ismeretlnek. Varga­ Károly és Gurka Antal szerelők elragadtatással beszélnek a szovjet gyártmányú transzformátorról. — Hosszú évek óta áramszolgál­tató berendezések szerelésével fog­lalkozom, nagyon sok gyár beren­dezését ismerem, sok hazai, német és egyéb gyártmámyú transzfor­mátort szereltem már, de ehhez a szovjet gyártmányúhoz hasonló, tö­kéletes transzformátort még nem láttam, — mondja Gurka Antal szerelő. — Sokkal nagyobb a hű­tési felülete az eddig ismert ösz­­szes berendezésekénél. A gyár régi, 300 kilowattos trafóját például, bár a legjobb gyártmányok egyike, ha csak 320 kilowattal is terhelték meg, akkor is már rövid idő múlva olyan forró lett, hogy le kellett az egész üzemet állítani, különben ki­­olvadtak volna a tekercsek. Ezzel szemben az új, szovjet transzformo­A komoly technikai segítségen túl a sztahanovisták példaadása is hatalmas lendületet adott a Posztógyár dolgozóinak. Az egyéni versenyzők jóval felül­múlták a sztálini felajánlásaik­ban vállalt kötelezettségeiket, ugrásszerűen megnövelték mun­kájuk termelékenységét és a sztálini műszak bebizonyította, hogy az egyéni verseny tömeg­mozgalommá lett a Bajai Posz­tógyárban is. Az eredmények bizonyítják, hogy nagy fordu­lat következett be a posztógyári dolgozók gondolkozásában. Meg­értették, hogy a szocializmus építésének, az életszínvonal eme­lésének hatalmas eszköze az egyéni verseny, a Sztohán év­dig jelentett teljes megoldást, ha csak a fontosabb, sürgősebb munkát végző üzemrészeket látták el áram­mal. A hároméves terv idő előtti be­fejezéséhez az egész üzemnek ál­landóan működni kellett volna. Je­lentős időveszteséget és sok bos­­­szúságot jelentett az áramhiány a gyár vezetőségének és dolgozóinak.­tor összehasonlíthatatlanul jobb, 320 kilowattal, de szükség esetén még 550 kilowattal is megterhelhető a­nélkül, hogy még csak meleg is lenne. Aztán megmutatja, hogy a régi berendezés bordás hűtőrésze helyett a szovjet trafó csőrendszere sokkal nagyobb hűtési felületet biztosít. Nagy előnye még a szovjet tra­fónak — szól közbe Varga Károly szerelő, — hogy fázis átkapcsolók vannak rajta. Ez sem a hazai, sem bármiféle külföldi gyártmányú tra­fón nincs. Hogyan jutott a Bajai Posztó­gyár a szovjet transzformátorhoz? — kérdezzük Petró Mihály válla­­latvezető elvtársit. „Az őszi nemzetközi vásáron, Budapesten–válaszolv — a Szov­jetunió bemutatta m­ezőgazdasági, közlekedési és ipari gépeit, köztük több ilyen transzformátort is. Mint ismeretes, a kiáll­ás befejezése után a Szovjetunió Magyarországon hagyta ezeket a gépeket, vagy ez­zel is segítséget nyújtttt mezőgiz­­daságunk és iparunk feless­égében. Ezekből a transzformátorokból ka­­pott egyet a mi gyárunk is. Bi­zony, ha a hároméves terv elején rendelkeztünk volna ilyen transz­formátorral, akkor sokkal kevesebb nehézséggel, meg rövidebb idő alatt teljesíthettük volna a terv ránk eső részét. Az ötéves tervet, hála a Szovjetunió segít­ségének — már sokkal kedvezőbb feltételek között kezdjük meg, mozgalom. Megértették, hogy az egyéni versennyel nemcsak a saját munkabérük növekszik, de a többtermelés, a termelékeny­ség növelése egyben a közösség, az egész dolgozó magyar nép jólétét is növeli. A Posztógyár­ban 1949. év elején 95 száza­lék volt az átlagos normatelje­sítmény. Két-három hónappal ezelőtt az egyéni verseny­for­­galom kibontakozásakor 106 százalék volt, a sztálini mű­szakban pedig 132,4 százalékot értek el, sőt egyes üzemek, pél­dául az apretura, jelentősen ma­gasabb, 146 százalékos ered­ményt ért el. A fonoda 16,3 százalékkal növelte az átlagát. A napokban fejeződött be a textiliparban a sztálini műszak eredményeinek országos egybe-, vetése és nagy örömmel fogad­ták a gyár dolgozói a jó hírt, amely szerint a bajai fonoda át­­lagteljesítménye legjobb az or­szágban. Még növeli büszkesé­güket, hogy a két pesti testvér­vállalat (a Mechanikai Szövő­­gyár másik két fonodája) lett a második, illetve a harmadik az országos termelési verseny­ben. A hír után műszaki értekezlet­­et tartottak a fonoda és a gyón vezetői és megállapították, hogy, az egyéni verseny kiszélesedése, a munkafolyamat jó megszerve­zése és az „abzugolásnál“ a jó összmunka tette lehetővé ezt a kimagasló jó átlageredményt. A további kollektív munka elmé­lyítése elsősorban a gépkezelők öntudatos munkáján múlik. Por­zó elvtárs máris tanulmányozza a sztálini műszakban alkalma­zott munkamódszereket. Mint mondja, az a célja, hogy a fo­nodában ezt a munkamódszert állandósítsák, továbbfejlesszék. Hiszen, ha a fonoda dolgozói ilyen versenyszellemben és ilyen öntudatos összmunkával, egy­más munkáját megkönnyíteni akarással dolgoznak tovább, ak­kor 30—40 százalékkal nő a ke­resetük, de ezzel elősegítik az általános életszínvonal emelését, az ötéves terv gyorsabb megva­lósítását is. A műszaki értekez­let után taggyűlésre mennek az elvtársak. A Párt neveli és formálja a munka hőseit... „Nem ígérem, hanem tettek­kel, további jó munkával, to­vábbi eredményekkel bizonyítom majd be, hogy megváltozott a gondolkozásom, megváltozott a viszonyom a Párthoz — mondja Roller Jánosné, miután felvet­ték a tagjelöltek sorába. Ez a posztógyári taggyűlés világosan megmutatta, hogyan neveli és formálja a Párt, a nagyszerű eredményeket elérő hősöket, a magyar sztahanovistákat. Egy­másután szólalnak fel az e­lv­­társak, egyöntetűen elismerik, hogy Köllerné a gyár legjobb sztahanovistája, nevét, jó mun­kájának eredményét már az egész országban ismerik. Az elismerések mellett azonban ala­posan feltárják elkövetett hi­­báit is. Köllerné a tagság előtt őszinte önkritikát gyakorol. Jo­gos és helyes a kritika, ismeti el, mert valóban igaz, hogy 1946—47-ben tagja volt a Ma­gyar Kommunista Pártnak és mégis a gyárban akkor többség­ben levő jobboldali szociálde­mokraták irányítását f­gadta el hogy annak nem egy osztály, hanem az egész dolgozó nép részese és ha­­szonévezője. Az ötéves tervben a falut elszakíthatatlan és egyre erő­södő szálakkal fűzik a városhoz El­tűnik az a hatalmas, mély szakadék, amely a falu és a város között fenn­áll. A dolgozó paraszt a városban nem kiszipolyozóját, félrevezetőjét látja, hanem ellenkezően, egyenran­gú segítőjét, a termelés, a politika és a kultúra frontján. A Párt, Rá­kosi elvtárs vezetésével biztosítja a szocializmus alapjainak lerakását, hogy ne csak a városban, hanem a falun is „győzelemre vigyük a szo­cializmus ügyét az egész magyar népgazdaságban.“ Működik a Szovjetuniótól kapott transzformátor A bajai fonoda a munkaver­seny országot győztessé

Next