Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1853
4 Másodrendű bizonyítvány oly ifjúnak kézbesittetik, ki még nem biz anynyi s oly biztos képességet, mely, mint nélkülözhetlen feltétel, okvetlenül szükségeltetik a következő felebbi osztályra. E képességhiány vagy lankadt szorgalomnak, vétkes hanyagságnak, és tétlenségnek, vagy komolyabb s nehezebb tárgyakba nem könnyen beható észnek, vagy épen valamely tudományág iránti kedvetlenségnek lehet eredménye. Minthogy az általános képesség minden egyes tantárgyra kiszabott mértékek összesítésében áll, innen, ha a tanuló egy vagy több tárgyban csak darabos, homályos, és gyenge ismeretre vergődhetett fel, az alap ingatagságán következő osztályban uj és új nehézségek fejlődését kénytelenittetnék szemlélni elannyira, hogy, midőn e nehézségek ellenébeni erőtlenségének fokonkint növekedő érzete bizonyos nemét keltené fel lelkében az önbizalmatlanság és lehangoltságnak, ugyanakkor a tanár ily tanulóval minden esetre igénybe veendő terjedelmes fáradozása és elfoglaltsága által — a többi tanuló érzékeny rovására — rövidebbre kényszeríttetnék venni a haladás munkáját. Ily gyengébb tanuló tehát osztályának még egy évi ismétlésére utaltatik, melly idő alatt az ipar és ész fejlődésével gyakran egy szerencsés jövendő alapittatik meg a tudományok az előtt járhatlan pályáján, és ez mindig nagy nyereménynek tekinthető. — Ha azonban az összes képesség megszerzését csak egyetlen tárgybani gyengeség akadályozá, s valószínűleg remélhető, miként e gyengeséget szünidő alatti pótló iparral eloszlathatja a tanuló, ennek saját kérelmére év elején új vizsgálatot tűzhet ki a tanári kar, és kielégítő eredmény után a felebbi osztály ajtaját számára is megnyithatja. Harmad rendű bizonyítványra végre azon tanuló kárhoztatik, ki a tantárgyak legnagyobb részében akár általános tétlenség, és a tudományok iránti gyógyíthatlan ellenszenv, akár nem elégséges észtehetség miatt minden reményt valószínüleg meghiúsít az iránt, hogy valaha kielégítő sikerrel haladhatna a tudományos pályán, mi egyúttal komolyan figyelmezteti a szülőket, mikép fiuk számára más életpályát kell kiszemelni, melyen csekélyebb kört kell megvilágosítni az észtehetségnek, vagy kedvezőbb hajlammal nagyobb kilátásba helyezhetné a siker reményét. A tanuló ifjú erkölcsi és értelmi állásának ezen jelleme azonnal, mint a személyes leírás és iskolai osztály rövid vonalakban előre jegyeztetik , a bizonyítvány homlokára hatik, hogy az ifjút olyannak mutassa be az érdekeltek előtt, mint ki hivatásának általánvéve vagy megfelelt, vagy nem. Ezen bizonyítványi osztályzat azonban annyira általános, hogy azon részleteket és tényezőket, mikből ez általán keletkezett, nem ismerni, annyit jelenteni, mint egyik tanulót a másiktól megkülönböztetni nem tudni; anynyit tenne, mint mérték hiányában szenvedni ugyanegy tanuló szigorúbb tanítányiására, vagy közelebbi megismerésére. Azért az általánt nyomban követik annak tényezői, mindenek előtt az erkölcsi viselet. ’ ’ Ha‘éshbér‘erényesség nélkül derék nem lehet, ha érdemünk nagysága erényességünk kellő fokozatától függ, úgy a tanodai intézet növendékének.