Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1931

///. BÉLA KIRÁLY ÉS A CISZTERCI REND. 1921-ben, mikor Baja város felszabadult a szerb megszállás alól, az intézet kegyura, dr. Békefi Rémig zirci apátúr. III. Béla király nevével díszítette fel a háborús romlásból újra épült intézetet. A Rend-történetíró kegyúr ezzel azt akarta, hogy a Cisz­terci Rend magyarországi alapítójának kegyeletes emléke ne csak a ciszterciták szívében elrejtve éljen, hanem egyik intézményünk nevében is hirdesse a nagy király dicsőségét és a Ciszterci Rend háláját. De illő, hogy tanuló is, szülő is, aki e lapokat forgatja, hálás emlékezéssel gondoljon a Rend magyarországi alapítójára. III. Béla, a tizenötödik Árpád-házi király, 1172-től 1196-ig ült a magyar trónon. Keletről került haza, a görög császári trón fénye ragyogott ifjúsága fölött. Nyitott szemű, nyílt eszer és erős karú királyt kapott benne a magyar föld. Látta hogy nemzete­ib­en lassan halad előre Kelet és Nyugat útjain, hogy a betelepült rokonnépek, a bese­nyők és kúnok még javarészt pogányok és nem olvadtak a nemzettestbe, hogy az ország belsejében még sok a gazdátlan föld, sok az őserdő meg a víztenger. Kikre bízhatná a nemzetépítő munkát teljesebb bizodalommal, mint Isten mun­kásaira, a szerzetesekre! A király Szent Bernát fiaira gondol. Egyenesen Cisteaux-val (Cistercium), a Rend főapátságával tárgyal és 1179-ben a torontálmegyei Egresin alapít először cisztercita apátságot. Rá három évre, 1182-ben a Bakonyerdő mélyén telepíti le a cisztercitákat s megszületik a zirci apátság. Mikor pedig munkájuk eredményét látja, még három apátságot alapít: 1184-ben Pilisen a­ budai hegyekben, Szentgotthárdon a nyugati határhegyek lejtőjén és 1190-ben P­ászt­ón a Mátra rengetegeiben, így avatta III. Béla király bölcsesége és bőkezűsége a cisztercitákat a magyar föld anyagi és szellemi kultúrájának úttörőivé. Hálásan is őrizte Rendünk mindenkoron a nagy király emlékét. Hálás érzésének legszebb bizonyságát adta 1898 október 21-én, mikor a nagy uralkodó Székesfehérvárott megtalált földi maradványainak országos temetésekor Vajda Ödön zirci apátúrral élén a Rend negyedrésze megjelent a budavári Mátyás-templomban, hogy az ország színe előtt hódoljon nagy jótevője dicsőséges emlékezetének. Iskoláinak tanulóit pedig azzal figyelmeztette a Rend alapítója iránt köteles hálára, hogy gimnáziumaiban ösztöndíj-alapítványt tett II. Béla király emlékére. Legyen áldott a nagy király emlékezete és legyen Isten áldása a Rend s a nagy király nevét viselő iskola munkáján !

Next