Állami Községi Polgári Iskola, Balassagyarmat, 1941

adatok az iskola múltjához. Iskolánk az elmúlt 1941-42. tanév befejezésével 67 éves múltra tekint vissza. Megnyitási éve 1875. Ez évben— az október 1-i beírások után—44 első osztályos tanulóval indult útnak, kezdetben tisztán községi jelleggel. Át­menetileg a nemzeti iskolában talált otthonra, de az 1878-79. iskolai évet már a polgári iskolai céljaira emelt új épületben nyitotta meg néhai Tomeskó Nándor, az iskola szervezője és első igazgatója. A négy osztályúvá fejlődött fiúiskola csak egy évig volt kizárólagos birtokosa az iskolának, mert az 1879-80. tanévben, a nm. VKM-nek 1879. évi szeptember hó 4-én 22.322. szám alatt kelt rendelete alapján ötosztályúvá bővült fiúiskola mellett meg­nyílt a polgári leányiskola I. osztálya is. Fiúk és leányok ettől kezdve egy fedél alatt, közös igazgatás mellett folytatták tanulmányaikat. A szervezéskor tisztán községi, az 1877-78. iskolai évtől pedig államilag segélyezett községi iskola 1906. január 1-én államosíttatott. Ez már csak a leányiskolára vonat­kozó érvénnyel történhetett, mert az iskola fiútagozata fokozatosan átadta helyét az 1900. év szeptemberében megnyílt áll. gimnáziumnak, s 1903-ban megszűnt. Az 1903. szeptemberétől szünetelni kényszerült fiúiskolát új életre hívta a nm. VKM. Úr az 1937. évi szeptember hó 3-án kelt, 49.076/1937. V. 2. számú szervező rendeletével s az, elődje örökét átvéve, 1937. évi szeptember hó 8-tól újból folytatja abbanmaradt nemzetnevelő munkásságát. Fiúk és leányok ma ismét egy fedél alatt, közös igazgatás mellett, vállvetett szorgoskodással tevékenykednek az ismeretek megszerzésében. Az iskola volt igazgatói: Tomeskó Nándor, dr. Szlávikné Váradi Etelka, dr. Hámos Péterné Dusovszky Mária, Molnár Kálmán. I. Az 1941-42. iskolai év története. 1. Beiratások. A rendes beiratások ideje június 26 a és 27-e, a pót­beírásoké szeptember 5-e és 6-a volt. Beiratkozott az I. fiúosztályba 60, az I. leányosztályba 52, a II. 58,a II. „ 57, a III. 53,a III. „ 58, a IV. 33a IV. „ 46 vagyis 204 fiú- és 213 leánytanuló Később iratkozott 4 ,, és 5 ,, Más iskolából átlépett____________________________2_ ., összesen: 208 fiú- és 220 leánytanuló. A kettős iskolába beiratkozott összesen 428 tanuló. A leányoknál ugyan­annyi, mint az elmúlt iskolai évben, a fiúknál 12 tanulóval több. 2. Javító-, pótló-, felvételi- és tantervkülönbözeti vizsgálatok. A rendes tanulók javítóvizsgálatát szeptember 3-án, egy fiúmagántanulóét szept. 4-én tartották meg. A jelentkezett 27 fiú- és 31 leánytanuló közül 2

Next