Állami Községi Polgári Leányiskola, Balassagyarmat, 1934

REV 98 I­I. iskolai év története. A nemzeti kultúra bevehetetlen s ledönthetetlen fellegvárát a tudo­mány, irodalom s művészet nagymesterei, szellemóriásai építik. De az alapépítmény kőfalait, alátámasztó, erősítő pilléreit, oszlopait a hivatásos pallérok, tanítók, tanárok irányító munkája, példája nyomán az ismere­tek, tapasztalatok, ügyességek köreiből, tégláiból, törmelékéből a nemzet­­nevelés műhelyeiben, az iskolákban hordják össze, rakják, illesztik egybe. Az iskolák fáradoznak azon, hogy minél szélesebb alapokon nyugvó, mi­nél szilárdabb talapzaton álló, minél teherbíróbb, ellenállóbb, vésszel­­viharral dacoló lehessen nemzeti műveltségünk sziklavára, szellemi erő­dítményünk mindenik bástyája. Minden iskola boldog osztályosa, tevékeny dolgosa ennek a hatal­mas arányú építő, a nemzeti lelket ébresztő, formáló, nevelő, nemesítő munkának. Minden tanártestület lelkes buzgalommal törekszik évről-évre újra éledő erővel, nagyobb lendülettel, gazdagabb tervvel, javított eljárá­sokkal, célszerűbb szerszámokkal az ismeretmélyítés s terjesztés, a lélek­­nemesítés, erkölcsi jellemfejlesztés alapvető munkáját tökéletesíteni. Hogy ezt a nemzetnevelő munkát milyen új cél- és időszerű vezető­gondolatok irányítják, a szép elgondolású s gondos kidolgozású terveze­tek kivitelét mik segítik, mik hátráltatják; a kedvező vagy zavaró hatá­sok, a nevelő-oktatás eredményét milyen mértékben befolyásolják, arról az iskolák Évkönyvei adnak számot. Ilyen beszámolót tartalmaz a mi idei Értesítőnk is, mely az alábbi följegyzésekben örökíti meg az 1934/5. tanítási év fontosabb adatait, je­­lentősebb eseményeit. A szept 4.-én tartott alakuló értekezleten rakta le a tanártestület az 1934/5. évi iskolai munka alapköveit. Ugyanezen napon kezdődtek: 1. a javító vizsgálatok is, amelyeken 15 helybeli s 2 Szécsényből átutalt rendes tanuló próbálta igazolni, hogy a múlt iskolai év folyamán mulasztottakat pótolta. A követelményeknek megfelelő 8+20 10 növendék magasabb osztályba léphetett, illetőleg polg. iskolai tanulmányait befejezte, 7-et osztályismétlésre kellett utasítanunk. Szept. 5-án az igazgató elnöklete alatt tartott javító magánvizsgá­laton 2 tanuló vizsgázott. Az egyiket a helybeli, a másikat a szécsényi áll. polg. iskola vizsgáló bizottsága utasította javító vizsgálatra. Mindkettő megfelelt s magasabb osztályban mint rendes tanuló folytatta nálunk ta­nulmányait. Különbözeti vizsgálatot ugyancsak szept. 5.-én, majd dec. 19.-én tett egy-egy hat elemi osztályt végzett tanuló az I. osztály tanterv kü­lönbözeti anyagából. Mindkettő kellő előkészültségről tett bizonyságot s így a //. osztály rendes tanulói közé iratkozhatott be. 2. A beiratkozások javarészben már junius hónap 25.-én és 26. án végbementek, csak függő esetekben maradtak szeptemberre. Ezt az ere­detileg szept 7.-ére kitűzött pótlóbeíratást szept 10.-ére napolta el egy kul­tuszminiszteri rendelet. Összesen 80—1—60—1—54—1—47—241, decemberben 1, tehát együtt 242 rendes tanulót vettünk fel, vagyis 23-mal többet, mint az előző tanítási évben. Ha nem is nagyjelentőségű, de örvendetes és biztató ez a gyarapodás, főleg azért, mert túlnyomó részben a I. osztályra esik. Ez mutatja, hogy iskolánk megfelelő benépesítése a természetes utánpótlással biztosítva van, hogy a növekedő kultúrigények az eleminél

Next