Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-07 / 1. szám
IV. évfolyam. M.M.tóillíUió, KÖNYVTÁRA Keszthely, 1900. január 7. Nvonóknápló Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Megjelenik hetenkint egyszer: Virsilriiíip. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Keszthely, íögymn. épület. Kéziratokat, nem adunk vissza. Egész évre Előfizetési árak: in korona Felelős az erkeazto éa luad'^r , a Fel avre . . 5 MAGASHAZY ANTAL dr. , Negyed évre 25ü pilé Egyes szám ára 20 Ny i Itt év petitsora 50 fillér. Társadalmi közszellem. Az alkonymló század végső határkövénél s az uj év derengő hajnalánál elmerengve, a multat a jelenhez és ezt a jövőhöz mérve, sivár terül el előttünk a vidéki pusztaságként társadalom, társadalmi közszellem meddősége, megfogyatkozása. Ritka kivételképen is bajos olyan vidéki magyar városra mutatni, hol a közszellem eleven lüktetése, termékeny vérkeringése, józan buzgólkodása olyan méreteket öltene, melyek az illető vidék szellemi központjához méltók s az ott található szellemi és erkölcsi tőke arányos kamatai volnának. Pangás, tespedés, társadalmi félszegségek, erkölcsi betegségek: íme az igazságot jellemző szavak, midőn vidéki városaink társadalmi közszelleméről óhajtunk beszélni. S talán a mi vidékünk s ennek központja , Keszthely városa, az örvendetes kivételekhez tartozik? Korántsem. Fájó érzéssel, ám köteles igazságszeretettel kell konstatálnunk, hogy a föntebb emelt vád ránk is illik, az említett panasz minket is érint. Nincs a mi társadalmunkban ép, egészséges és termékeny közszellem; hiányzik belőle a vezetés bölcsesége és — ami ezzel együttjár — az erők társulása, egyöntetű működése. S épen ezck i. :&SÍ. az alkonyuló század végső határkövénél s az új év derengő hajnalánál elmerengve, essék néhány szó erről a mi nagy lelki betegségünkről: a társadalmi közszellem hanyatlásáról, ha a kór okait meddőségéről is! Talán, tárgyilagosan felsoroljuk, a hiányokat megbeszéljük, sikerülni fog a gyógyító szereket is megtalálni s így vidékünk és városunk közszellemének helyesebb irányát is megjelölni. Ha figyelmes gonddal és méltányosan kiváló tekintettel kisérjük nyomon a mi társadalmi életünk jelenségeit, azonnal szembe ötlik egyrészt a vezetés teljes hiánya, másrészt a szellemi erők széthúzása, parlagon hevertetése, izoláltsága s mindezek következményeképen feltétlen meddősége. Megtörténik ugyan nagy-néha, hogy valamely magasztosabb cél vagy általános nemzeti ünnep egy pillanatra sorompóba állít mindannyiunkat s két-három órai időtartamra ledönteni látszik a társadalom testét feltagoló kasztkorlátokat: ámde . . . néhány röpke perc s mi folytatjuk a széthúzás, a fejetlenség régi nótáját. Nincs olyan társas körünk, irodalmi, művészeti vagy emberbaráti egyesületünk, mely tekintélylyel kijelölni, bölcseséggel tovább vezetni s SZÍVÓS kitartással diadalra juttatni tudná a társadalmi közszellem fellendítését s nemesebb, fenköltebb irányítását célzó törekvéseinket. S épen, mert a céltudatos s tekintéllyel fellépő vezetés hiányzik, beáll a szellemi erők pangása, a társadalmi közszellem hanyatlása, meddősége Legjobbjaink, legtehetségesebbjeink el* A „BALATONVIDÉK" TÁRCÁJA Természetem. Az hát. Bolond természetem van, Nagyon is jól halom Elégszer érezem, mióta Az életet lutom. Szemébe vágom, bárki legyen, Mindég az igazat. Szavamnak állok, úgy segéljen, Ha törik, ha szalad. Nem bókolok az ideasarkon Hízelkedőn, nem én ! Ez volna bár megélhetésre Egyetlenegy remény. A boldogok vigalmainál Bár nem vagyok tanti, Ia mást zokogni, sirni látok, Szivemre száll a bú. Bálványa nincs az én szivemnek, Csak egy Urat imád, Nemes, dicső, szabad hazámért Hozzá rebeg imát. Mondják:bolond természetem van, Magam is jól tudom ; Elégszer érezem, mióta Az életet látom .... BIHARI ISTVÁN. I. szám Az édes anya. Irta és felolvasta NAGY MARGIT a keszthelyi kath. legényegyletben.Elfelejted jó napokban, — hozzáfordulsz bánatodban, — ha vétkeztél ellene, nem tart haragot, ha mindenki elitél, ö nem, mindig felment, — mindig; szeret, mindig áld és mindig megbocsájt: Isten és anyád.« Az Isten hatalmáról, jóságáról, parancsairól, az isteni erényekről nem egyszer szigetleiket nemesítő tanítások hangzottak el már itt Önök előtt az arra hivatottak ajkairól. Vajha ne hangzottak volna el hiába ! Ma pedig én a mindig megbocsájtó, mindig felemelő, az örökké szerető és örökké áldó »édesanyáról« óhajtok Önöknek beszélni. Szívem kellő közepéből merített érzelmeket és gondolatokat írok le szívesen és szeretettel, bár szíveikhez szólnának ! — Hogy mi az »az édes anya» ? ón azt meghatározni, szavakkal kifejezni tulajdonképpen nem is tudom , de azt gondolom, nem tudja azt más sem. Akinek gondosan őrködő édes anya hajolt bölcsője fölé, akinek szerető édes anya keze irányította első lépteit, akit vallásos lelkű anyja tanított meg az első keresztvetésre s vezetett először Isten templomába, a ki édes anya kebelén sírta el fájdalmait s kivel édes anya osztotta meg reményeit, örömeit, az, ha kimondani nem is tudja, de érzi, nagyon is érzi mi az az »édes anya«. A ki elég boldogtalan volt édes anya nélkül nőni fel, a kire soha nem tekintett anyai szem, kit soha nem ölelt anyai kar és nem csókolt anyai száj , óh az nem értheti meg mit jelent e szó, az előtt mindig homályos marad e fogalom, hisz ők nem élvezhették a