Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-07 / 1. szám

IV. évfolyam. M.M.tóillíUió, KÖNYVTÁRA Keszthely, 1900. január 7. N­vonóknápló Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Megjelenik het­enkint egyszer: Virsilriiíip. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Keszthely, íögymn. épület. Kéziratokat, nem adunk vissza. Egész évre Előfizetési árak: in korona Felelős az erkeazto éa luad'^­r ,­­ a Fel avre . . 5 MAGASHAZY ANTAL dr. , Negyed évre 2­­­­5ü pilé Egyes szám ára 20 Ny i Itt év petitsora 50 fillér. Társadalmi közszellem. Az alkonymló század végső határ­kövénél s az uj év derengő hajnalánál elmerengve, a multat a jelenhez és ezt a jövőhöz mérve, sivár terül el előttünk a vidéki pusztaságként társadalom, társadalmi közszellem meddősége, meg­fogyatkozása. Ritka kivételképen is ba­jos olyan vidéki magyar városra mutat­ni, hol a közszellem eleven lüktetése, termékeny vérkeringése, józan buzgól­kodása olyan méreteket öltene, melyek az illető vidék szellemi központjához méltók s az ott található szellemi és er­kölcsi tőke arányos kamatai volnának. Pangás, tespedés, társadalmi félszegsé­gek, erkölcsi betegségek: íme az igaz­ságot jellemző szavak, midőn vidéki vá­rosaink társadalmi közszelleméről óhaj­tunk beszélni. S talán a mi vidékünk s ennek központja , Keszthely városa, az örven­detes kivételekhez tartozik? Korántsem. Fájó érzéssel, ám köteles igazságszere­tettel kell konstatálnunk, hogy a fön­tebb emelt vád ránk is illik, az emlí­tett panasz minket is érint. Nincs a mi társadalmunkban ép, egészséges és termékeny közszellem; hiányzik belőle a vezetés bölcsesége és — a­mi ezzel együttjár — az erők tár­sulása, egyöntetű működése. S épen ezck­ i. :&SÍ­. az alkonyuló század végső határkövénél s az új év derengő hajnalánál elmerengve, essék néhány szó erről a mi nagy lelki be­tegségünkről: a társadalmi közszellem hanyatlásáról, ha a kór okait meddőségéről is! Talán, tárgyilagosan felsorol­juk, a hiányokat megbeszéljük, sikerülni fog a gyógyító szereket is megtalálni s így vidékünk és városunk közszellemé­nek helyesebb irányát is megjelölni. Ha figyelmes gonddal és méltányo­san kiváló tekintettel kisérjük nyomon a mi társadalmi életünk jelenségeit, azonnal szembe ötlik egyrészt a veze­tés teljes hiánya, másrészt a szellemi erők széthúzása, parlagon hevertetése, izoláltsága s mindezek következménye­képen feltétlen meddősége. Megtörténik ugyan nagy-néha, hogy valamely magasz­tosabb cél vagy általános nemzeti ün­nep egy pillanatra sorompóba állít mind­annyiunkat s két-három órai időtartamra ledönteni látszik a társadalom testét fel­tagoló kasztkorlátokat: ámde . . . né­hány röpke perc s mi folytatjuk a szét­húzás, a fejetlenség régi nótáját. Nincs olyan társas körünk, irodalmi, művészeti vagy emberbaráti egyesüle­tünk, mely tekintélylyel kijelölni, böl­cseséggel tovább vezetni s SZÍVÓS kitar­tással diadalra juttatni tudná a társa­dalmi közszellem fellendítését s neme­sebb, fenköltebb irányítását célzó törek­véseinket. S épen, mert a céltudatos s tekintél­lyel fellépő vezetés hiányzik, beáll a szellemi erők pangása, a társa­dalmi közszellem hanyatlása, meddősége Legjobbjaink, legtehetségesebbjeink el* A „BALATONVIDÉK" TÁRCÁJA Természetem. Az hát. Bolond természetem van, Nagyon is jól halom Elégszer érezem, mióta Az életet lutom. Szemébe vágom, bárki legyen, Mindég az igazat. Szavamnak állok, úgy segéljen, Ha törik, h­a szalad. Nem bókolok az ideasarkon Hízelkedőn, nem én ! Ez volna bár megélhetésre Egyetlenegy remény. A boldogok vigalmainál Bár nem vagyok tanti, I­a mást zokogni, sirni látok, Szivemre száll a bú. Bálványa nincs az én szivemnek, Csak egy Urat imád, Nemes, dicső, szabad hazámért Hozzá rebeg imát. Mondják:bolond természetem van, Magam is jól tudom ; Elégszer érezem, mióta Az életet látom .... BIHARI ISTVÁN. I. szám Az édes anya. Irta és felolvasta NAGY MARGIT a keszthelyi kath. legényegyletben.­­Elfelejted jó napokban, — hozzáfordulsz bánatodban, — ha vétkeztél ellene, nem tart haragot, ha mindenki elitél, ö nem, mindig felment, — mindig; szeret, mindig áld és min­dig megbocsájt: Isten és anyád.« Az Isten hatalmáról, jóságáról, parancsai­ról, az isteni erényekről nem egyszer sziget­leiket nemesítő tanítások hangzottak el már itt Önök előtt az arra hivatottak ajkairól. Vajha ne hangzottak volna el hiába ! Ma pedig én a mindig megbocsájtó, mindig felemelő, az örökké szerető és örökké áldó »édes­anyáról« óhajtok Önöknek beszélni. Szívem kellő közepéből me­rített érzelmeket és gondolatokat írok le szíve­sen és szeretettel,­­ bár szíveikhez szólnának ! — Hogy mi az »az édes anya» ? ón azt meg­határozni, szavakkal kifejezni tulajdonképpen nem is tudom , de azt gondolom, nem tudja azt más sem. Akinek gondosan őrködő édes anya hajolt bölcsője fölé, akinek szerető édes anya keze irányította első lépteit, akit vallásos lelkű anyja tanított meg az első keresztvetésre s ve­zetett először Isten templomába, a ki édes anya kebelén sírta el fájdalmait s kivel édes anya osztotta meg reményeit, örömeit, az, ha kimon­dani nem is tudja, de érzi, nagyon is érzi mi az az »édes anya«. A ki elég boldogtalan volt édes anya nélkül nőni fel, a kire soha nem te­kintett anyai szem, kit soha nem ölelt anyai kar és nem csókolt anyai száj , óh az nem értheti meg mit jelent e szó, az előtt mindig homályos marad e fogalom, hisz ők nem élvezhették a

Next