Balkon, 1995 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Balkohl ’94 decemberi kiállítások, események December 16-án megalakult a MŰCSARNOK VÉDNÖKI ÉS TÁMOGATÓ TESTÜLETE, valamint a MŰVÉSZETI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉ. Az előbbi tagjai: Tiszteletbeli elnök: Göncz Árpád tagjai: Bod Péter Ákos közgazdász, Glatz Ferenc történész, Hankiss Elemér szociológus, Hámori József biológus, Hernádi Gyula író, Horváth Ádám rendező, Jancsó Miklós rendező, Jeleníts István irodalomtörté­nész, Kardos Zsuzsanna polgármester, Klenjanszky Tamás szerkesztő, Kornál János közgazdász, Láng György vállalkozó, Mojzer Miklós művészettörténész, Nagy Tamás mezőgazdasági gépészmérnök, Palotás János közgazdász, Sára Sándor rendező, Szabó Miklós régész, Ütő Endre operaénekes, Vujicsics Sztoján irodalomtör­ténész. A Művészeti Tanácsadó Testület tagjai: Bak Imre, Birkás Ákos, Dévényi István, Galántai György, Jankovics Marcell, Jovánovics György, Károlyi Zsigmond, Kemenczky Judit, Konkoly Gyula, Kovács Péter, Maurer Dóra, Mezei Gábor, Mojzer Miklós, Nagy Márta, Nagy Tamás, Polgár Rózsa, Sík Csaba, Sinkovits Péter, Sümegi György, Szőke Annamária, Tímár Péter, Zsigmond Attila. SZENTENDREI FESTÉSZET 1926-35 KÖZÖTT SZENTENDREI KÉPTÁR október 16—február 2. DERKOVITS GYULA RÉZKARCAS PETŐFI MÚZEUM november 1-december 31. STEFANOVITS PÉTER HORVÁTH ENDRE GALÉRIA november 4-december 27. REVISIONS (KORTÁRS AUSZTRÁL MŰVÉSZEK) PALME HÁZ november 11-január 1. AURÉL SCHILLER­­KÉPESKÖNYV RILKÉNEK ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR november 15-december 31. FREY KRISZTIÁN ERNST MÚZEUM november 17-január 8. EL KAZOVSZKIJ VÁRFOK 14 MŰHELYGALÉRIA november 24-december 18. ALEJANDRO FOGEL (lowa City) A Rumbach utca - Installáció LUDWIG MÚZEUM november 24-január 16. GRÁF ILDIKÓ FÉNYKÉPEI ST. KRISTÓF JAZZGALÉRIA november 25-december 24. MONIQUE DEYRES IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM november 27-január 4. SZIKORA TAMÁS PÉCS, MŰVÉSZETEK HÁZA november 28-december 31. CSONTÓ LAJOS STÚDIÓ GALÉRIA november 29-december 17. Sokan vannak a fiatal alkotók között, akik számára az átélhető világ töredékessége már nem kétségbeesést eredményez. Természetes állapotként élik meg, hogy a kultúrák csak bizonyos földrajzi környezeten belül maradva jelentenek egységes alapot a beszédhez, a kommunikációhoz, miközben az egyes kultúrák közötti „átszivárgás”, egymásra hatás sokkal nagyobb léptékű, mint bármikor korábban. A tömegtájékoztatás mögött azonban felfedezik a pénz vagy a politika hatalmát, s ezekből nem kérnek. A kultúrák egymás közötti hatásmechanizmusának ismerete nem arra indítja őket, hogy felvázoljanak egy olyan totális rendszert, amellyel kellő agresszivitás esetén ráerőszakolhatják magukat másokra, hanem épp ellenkezőleg a „saját" töredékük mind alaposabb birtokbavételén fáradoznak. Nem véletlen, hogy sokan közülük a keleti filozófiák, vagy akár Hamvas Béla, s az utóbbi időben Molnár Sándor meditációra inspiráló gondolataihoz jutnak el. Egyesek szerint a XX. században a műtárgyak funkciójában az a legdöntőbb változás, hogy a narrativitást felváltotta a meditációra késztetés, azaz a műtárgy napjainkban elsősorban nem közöl, hanem elgondolkodtat. Csontó Lajos művészete is ebbe a vonulatba tartozik. Korábbi nagyméretű litográfiáit, annak ellenére, hogy fekete-fehérek voltak, festői jellegűeknek mondhat­tuk. A lüktető alapból általában felbukkant egy-egy grafikusabb elem, de az egész érzelmi hatását mégis inkább az alap festőisége határozta meg, míg a grafikus elemek hordozták a gondolati­ságot. A kiállításokon a művek együttese pedig meditatív teret hozott létre. Mostani kiállításán kizárólag festményeket láthattunk. 1993-ban készítette azt a képet, amely a jelenlegi sorozat kezdő darabjának tekinthető. Ez akkor a NAI-NAI címet kapta, s ez a cím a festményről többféle variációban leolvasható szöveg egyszerű visszaadása volt. A kép, mint előzmény ott látható a Stúdió Galéria falán, s mellette az új sorozat darabjai, amelyek mindegyike 30x60 cm-es méretben készült szövegtöredék. A grafikák festőiek voltak, ezek a festmények inkább grafikus jellegűek. A hangsúly immár egyértelműen azon a szöveg­töredékből kialakuló vonalrendszeren van, amit jelként értelmezünk. A festői, festett háttér csak alap, míg a szövegkép-töredékként érzékelhető fekete vonal, mely plasztikus ugyan, miáltal a fény meg-megcsillan rajta, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy a vonal természetéből fakadóan grafikus elem. A szöveg most elveszítette azt a konkrétsá­gát, amelyet a NAI-NAI-nál még tapasztaltunk. Az utóbbi periódus festményeinek keretezett szövegtöredékeinek eredetét is csak címük — „Szöveg” — teszi bizonyossá. A közlés konkrétsága a szövegképből hiányzik, visszaadva ezáltal a közlés jogát a kép egészének. Az egyértelműség hiánya tehát éppen azt eredményezi, hogy ismét közelebb kerülünk a meditációhoz, mint az egyszerű dekódoláshoz. Chikán Bálint Kerék KAPOSI ENDRE TÁRGYKOLLÁZSAI ÓBUDAI TÁRSASKÖR GALÉRIA november 29-december 30. MOLNÁR LÁSZLÓ VIGADÓ GALÉRIA november 30-december 18. SZÍJ KAMILLA ÉS DETVAY JENŐ BOLT GALÉRIA december 1-december 30. MAKÓI GRAFIKAI MŰVÉSZTELEP PÉCSI GALÉRIA december 1-december 31. A makói grafikai műhelyben készült munkák országos turnéjának decemberi állomása a Pécsi Galéria. Makón 1971-ben Kocsis Imre kezdeményezésére indult meg a nyári művésztelep, meglehetősen mostoha körülmények között. A kezdeti lendületet részben a 70-es években dúló művésztelep alapítási, majd szakosítási láz alapozta meg, részben az a lehetőség, amit a helyi művelődés-irányítás biztosított 1971-ben a makói József Attila Emlékbizottság, valamint a Művelődésügyi Ifjúságpoliti­kai Bizottság kezdeményezé­sére Makó város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága „Maros menti művésztelep Makó” elnevezéssel nyári művésztele­pet hozott létre, amely minden év augusztusában tartott nyitva. Programjában a „lakosság képzőművészeti eszközökkel történő nevelését és a makói, illetve Maros menti tájak és emberek életének megörökíté­sét” határozta el, Rudnay Gyula egykori makói művésztelepének szellemében. A művésztelep meghívásos alapon működött, magját a Kocsis Imre köré szer­veződő, a magyar grafika élvonalát reprezentáló, ám stilárisan heterogén csoport jelentette: Banga Ferenc, Benes József, Pataki Ferenc, Szabados Árpád, Szemethy Imre. 1975-ben szükségessé vált valamely szakmai koncepció kidolgozása, hogy a művésztelep által nyújtott technikai lehetőségeken túl megformálódjék egy „közösségi arculatú" szakmai műhely. A koncepció egyebek mellett külföldi művészek meghívásának rendszeressé tételét is tartalmazta, elsősorban Jugoszláviából és Romániából. (Ezalatt a szomszédos országokban élő magyar művészeket kell értenünk, mint például az időközben Vajdaságból áttelepült Benes Józsefet). A makói műhely ezután változatlan formában működött 1990-ig, amikor a város támogatása megszűnt. A 90-es évek elején határon túli magyar művészek dolgoztak Makón, az ő anyaguk azonban nem szerepel a kiállításon, a válogatás és a rendezői koncepció tehát azt sugallja, hogy egy korszak zárult le 1990-nel. A telep vázlatos történe­téből kitűnik, hogy hasonló körülmények közt jött létre, mint a többi magyarországi művésztelep a 70-es években, hogy célkitűzései sem különböztek a többiétől, amennyiben regionális képzőművészeti központ létrehozására irányultak; szellemi műhely megteremté­sének igényét hordozta, egyben jelezte az egységes állami mecenatúrából való kilépésnek a helyi politikában is megfogalmazódó szándékát. A regionális hagyományok és a közösségi jelleg hangsúlyozása persze itt sem jelentett garanciát a művészi eszközök milyenségét és minőségét tekintve. A történelminek tűnő távlatból és a retprospektív kiállítás megtekintése után jogosnak látszik az az állítás, hogy a telep munkájának színvonalát az ott dolgozó művészek személyükben garantálták, bármiféle művészi törekvés vagy irányzat a személyes koncepciókban fogalmazódott meg. A hagyományos tollrajz, rézkarc, fametszet le­hetőségeit a makói művészte­lep tovább tágítani természe­tesen nem tudta. Banga Ferenc vagy Szemethy Imre lapjai a műfaj elmélyült ismeretéről, szakmai igényességről tanúskodnak, ami persze korántsem elhanyagolható, minőségteremtő tényező. Az igazi művészi probléma azonban, ami általában a grafika műfajával kapcsolatban megfogalmazó­dott, a műfaj lehetőségeit és határait illeti. Miközben a grafika „közösségi" jellegéről szóló deklarációt megfogalma­zói nyilván komolyan gondolták, éppen a leginkább e köznek szánt, a 60-as, 70- es években meghatározó jellegű két vonulat szorult vissza a 80-as évek elejére: a Kondor nevével jelzett, klasszifikálódott szürrealiszti­­kus és a neokonstruktívista törekvések. Az előbbi fokozatosan átcsúszott a groteszk, illetve a lírai, olykor folklorizáló „szépművészetbe", az utóbbi esetében nyilvánvalóvá vált, hogy a grafika nem veheti fel a versenyt a konstruktivista festmény monumentalitásával, színbeli intenzitásával. E folyamattal párhuzamosan erősödött fel a dokumentatív, illetve az intermediális jelleg, nem kis részben a 70-es évek konceptualizmusának lecsapódásaként. Károlyi Zsigmond „Két figura árnyékkal" és „Kétszer” című, a takarás és a szimmetria jelenségeit az idő tényezőivel is összkapcsoló munkája (1982), Záborszky Gábor 1977-es, a „Gép méri önmagát" című reflexív lapjai (1977), König Frigyes 1984-es, „Egy mozdulat topográfiájá"­­ról készült felmérései, illetve Tolvaly Ernő environment dokumentációja (1983) jelzi a folyamatot. A dokumentatív rögzítés Hajas Tibor munkáiban manifesztálódott a leg­szélsőségesebben, a megörö­kített cselekmények töredékességében. (Cím nélkül, Plomba, 1980.) Az eszközszerűség mint indukáló tényező egyébként is kitüntetett szerephez jut a 80-as évek grafikájában. Más­más módon, de ebbe a vonulatba tartozik Kéri Ádám „Amatőr képe", amely ismert turisztikai látványossá­gokról készült álamatőr fotókat dolgoz fel, vagy Kocsis Imre 1984-93 között keletkezett archaizáló családi fotósoroza­ta, amely a megragadható, felismerhető és otthonos, illetve a titokzatos és értelmezhetetlen mozzanatok egyensúlyának érzelmi hatására épül. A tradicionális műfaji felfogásban és a dokumentatív intermediális eszközökkel dolgozó művészek mellett a harmadik vonulatot az a művészcsoport képezi, amely számára a művésztelepi munka a folytonosságot jelenti. Benes József monumentális, hurkásított „Figurája" (1994) Halász Károly 1993-as „Cím nélkül"-i munkája, Baranyay András és Pinczehelyi Sándor lapjai jelzik leghatározottab­ban a folytonosságra irányuló törekvéseket. A 90-es évek makói művésztelepe — mit tehetne mást, vállalja az egyéni utak programját. Ezt jelzik a már említett Károlyi, Záborszky, König és Tolvaly grafikák mellett kiállított újkeletű, 1990- 93 között készült festmények. Ma már nem szégyen — és olykor hasznos — a megélhe­tésről, a mecenatúra szervezéséről beszélni. A grafika mint közösségi műfaj álom maradt, a művészet értékteremtő ereje, szellemi kisugárzása azonban olyan valóság, amellyel a jövőben is számolni kell. Kovács Orsolya KOVÁTS ALBERT, GANZAUGH MIKLÓS, MÓZES KATALIN VIGADÓ GALÉRIA december 2-december 18. PANDORA SZELENCÉJE PANDORA GALÉRIA december 2-december 25. MISKOLCI TÉLI TÁRLAT MISKOLCI GALÉRIA december 3-december 30. BIRKÁS ÁKOS KNOLL GALÉRIA december 3-január 15. SZŐNYI KRISZTINA DUNA GALÉRIA december 7-december 25. A FŰ (BABINSZKY CSILLA, DÁNIEL ANDRÁS, TASNÁDI JÓZSEF) ÓBUDAI PINCEGALÉRIA december 9-december 30. ÚJLAK-CSOPORT Kiállítási Csarnok (Palme-ház) december 10-december 25. KORTÁRS AMERIKAI MŰVÉSZEK FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA december 14-december 28. CSUTOROS SÁNDOR EMLÉKKIÁLLÍTÁSA DOROTTYA GALÉRIA december 15-december 31. PINKE MIKLÓS IKM december 17-december 31. Gaál József: Homogram, 1993 ■transartexpressz. A borítón: DROZDIK ORSOLYA: Agyak kerekeken, 1990 • Kiállítás részlet, Bécs, 1992

Next