Balkon, 2003 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1-2. szám

Marosi Ernő A műkritikáról Szerintem a kritika mindenekelőtt irodalmi műfaj. Az is kérdés, hogy mint iro­dalmi műfaj, okvetlenül a publicisztika kategóriájába tartozik-e, mert elvileg az is elképzelhető, hogy egy kritikát nem publikációra szántak. Ez nem von le sem­mit ennek a kritikának az érvényéből vagy sikerességéből. De tulajdonképpen mit nevezünk kritikának? Elhangzott, hogy Pedro úr írt valamit Critical Art His­tory címen, én úgy emlékszem, a pontos cím Critical Historians of Art (Michael Pedro: Critical Historians of Art. 1­984], a kritikus művészettörténészek - tehát azoknak a művészettörténészeknek a kategóriája, akik kritikusnak minősülnek. Van egy másik közkézen forgó, hasonló című könyv is, a Robert S. Nelson és Richard Shiff-féle 1­996-os Critical Terms for Art History, ami alapfogalmaknak nagyon remek felsorolása. A 'critical terms'-ök között egyetlen egy szó nem szerepel - ez pedig maga a 'criticism' vagy 'critique' szó. Ezek szerint a 'kritika' Jolly Joker a művészettörténész számára, akkor helyezzük el, ha az 'izé'' szót használnánk. A többit definiáljuk is rendesen. 2. Engem izgatott, hogyan is lehetne ezt a szót valahogyan rendbetenni. Megnéz­tem a Pápai Páriz-féle szótárt. Ez mindig jó egy alapjelentés szempontjából, ha a modernség előtti, de már a klasszikus antikvitás utáni definíciót használunk. Azt mondja a Pápai-szótár, hogy 'critica', 'criticus 3', tehát csak melléknévként ismeri: Az 'ítélő'. Meg kell mondanom, hogy a 'crisis', 'criseus' nem kevésbé görög szó, arról is azt tudja, hogy 'ítélet' vagy 'ítélet'. A 'criticus' alá odatesz még egy kifejezést, és az ta­án a mi szempontunkból a legizgalmasabb: 'crititici dies’: 'ítélő napok, mellyen a betegekről az orvosok ítéletet tesznek'. Félretéve minden tréfát, a critica és a crisis összefügg egymással. Az orvos is a krízis napján tesz ítéletet arról, hogy a beteg túlél-e vajon. Valamilyen módon össze­függ a kritika, a krízis, a kritikus és a kritika, beszélünk kritikus szituációról, és itt ezekkel vannak nekünk gondjaink. A másik út, amikor az ember megpróbálja éppen a podro-i értelemben vett kritikus művészettörténészt szemügyre venni. A másik kérdés, vajon a jó öreg Immanuel Kant, aki mindig csak kritikát írt, hogyan látta a kritikát. Öröm látni, hogy ő sem határozta meg a kritikát. Egész életében kritik­okat írt A Vernunft meg van határozva, annak összes fajtája meg van határozva, a kritika nem. De ezért lehet tudni, mégpedig a Kritik der reinen Vernunft-nak az 1­781 -es előszavához írott Kant-féle jegyzetet fogom idézni hevenyészett fordításban. Ebből azért lehet tudni, hogy mit ért kritikán, „itt is, ott is panaszokat hallunk korunk gondolkodásának felületességéről és az alapos tudomány hanyatlása-­­ról. Csakhogy nem úgy látom, mintha azok, amelyek jól lerakott alapokon nyugszanak, mint például a matematika és természettudomány, s a többi, a legkevésbé is megérdemelnék ezt a vádat. Sőt, inkább méltók az alaposság által szervezett, régi hírnevére, s az utóbbiak ezt még felül is múlják. Ugyanez a szellem ható- Af ritikairós módszerei sósnak bizonyulhatna a tudás más fajtáiban is, ha mindenekelőtt csak ezek 2001. május 25-ére elveinek megjavításáról gondoskodnának. Ilyeneknek híján a közöny és a kétel- B^gje^t kortárs’ kedés és végül a szigorú kritika inkább egy alapos gondolkodásmód bizonyító- Művészeti Múzeumbary­jai. Korunk tulajdonképp a kritika kora, amely­nek minden alá kell, hogy vesse magát.,, Kant kora tulajdonképpen a kritika kora, és ez a kor, azt hiszem, azóta is tart. A kiváló königsbergi elméről megtudunk annyit, hogy az emberi szellemi tevékenységek körében a közöny, a kételkedés és a kritika egy kategóri­ába tartoznak, egyazon dolognak valamiféle rokonsági körét, talán ugyannak fokozatait is jelentik. Ezek közül valószínű, hogy a legmaga­sabb rangú a szigorú kritika. És ezek az alapos gondolkodásmódra vonatkoznak. Mi is az a 'gründlich', mi is az, amiről Kant megemlékezik mint alapos gondolkodásmódról? Az, hogy a dolgoknak az alapjáig hatolunk, felépítésüket, struktúráikat vizsgáljuk. Úgy érzem, hogy okos volna, ha a műkritikát is az alapos gondolko­dásmóddal próbálnánk definiálni, a művészet alapjaira vonatkoztatással. Ha így gondolkodunk, akkor a műkritika tulaj­donképpen nem más, mint a művészet el- és felismerése, bizonyos dolgoknak művészet­ként való elkönyvelése, elismerése, illetve a művészet felismerése a különböző emberi produktumokban, tárgyakban. Annak az aktus­nak a végrehajtása, mely szerint létezik a mű­vészetnek valamilyen fogalma, és akkor az elénk kerülő embert viselkedése, mentalitása, típusa, ruházata, bohókás sapkája és tikkelése alapján művészként vagyunk hajlandóak elis­merni, a műveit pedig befogadjuk a műtár­gyak kategóriájába. Meg kell, hogy mondjam, hogy Benedetto Croce, aki számára egyedül a műkritika létezett, egyedül ezt a lehetőséget, ezt a fajta ítélkezést volt hajlandó elismerni a művészettel kapcsolatban. Én úgy gondolnám tehát, hogy a műkritika nem más, mint a művészetre vonatkoztatás aktusa, amiben van ízlésítélet, és elsősorban aszerint különbözik, hogy milyen művészetfogalmakkal élünk. Aztán van érték­re vonatkoztatás, amennyiben a művészetfo­galom értéket is képvisel. És mindenképpen hozzátartozik az aktualitás, az aktualizálás kérdése. Itt két megjegyzést tennék. Az egyik, hogy én nem tudom másként értelmezni a modernséget, csak mint azt, ami aktuális. Tehát a modernség szóval való visszaélésnek tartom, amikor a modernséget múltbeli (pl. 20. századi) stílusként próbáljuk meghatá­rozni. Tehát, ha nagyon frivol szeretnék lenni, akkor kénytelen lennék azt a paradoxont meg­fogalmazni, hogy manapság a posztmodern az, ami modern. A modernt másképp, mint éppen aktuálist, nem tudom elképzelni. 3 . A másik dolog az 'aktuális' időbeli tartamként való felfogása. Ha jól tartom, Beke Laci bará­tom az aktualitást villanásszerűen fogja fel, ennek arányában csak a mai újságot hajlandó elfogadni, a tegnapi újság makulatúra. Csak az újságkritikát hajlandó kritikaként elfogadni. 4 Knlknél 5 □ □ 3 tér— 1 ZJ

Next