Bányászati és Kohászati Lapok, 1868 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1868-01-31 / 2. szám

10 leomlás ellen biztosítsa, s megengedje, hogy a bányamivelés szabályszerűségérül koronkint egy ellenőrködő bizottmány meggyőződést szerezzen magának, meghagyatott továbbá hogy a bánya­munkálatokra az akkori német sóbányászokat al­kalmazza, és szükség esetében csak szakértő ta­nult bányászokkal szaporítsa személyzetét, a bányászok régi jogait és szabadalmait pedig tisz­teletben tartsa. A szerződés biztosítékául bérlő nem csak a Soóvár melletti birtokát, de minden egyéb, Sá­ros és Zemplén megyékben fekvő jószágait is lekötötte. Hogy mily állapotban volt a sóbánya ezen bérleti időszak alatt, és mi történt vele az 5 év lefolyta után, bizonytalan, de valószínű, hogy Bethlen és Rákoczy felkelései alatt Eperjes városa folytatta a bányamivelést 1619-től 1644-ig; ezen évben Rákoczy csapatai Soóváron minden épü­letet elpusztítottak. 1672-ben az eperjesiektől ismét vissza­véte­tett a soóbánya és újra kincstári kezelés alá ke­rült. A felsőmagyarországi kincstári főigazgatóság felügyelete alatt uj szervezetet nyert az egész ügyvitel; a kezeléssel egy rendes bányaigazgató és egy ellenőr bízatott meg, ezek kezelték egy­szersmind a pénztárt is, és a számvitelt, de laká­suk nagyobb biztonság tekintetébül a pénztárral együtt Eperjesen volt, hová naponkint behordat­­tak a sóeladásból befolyt összegek. A megromladozott földszinti s földalatti épít­mények kijavíttattak, s a Lipót akna egészen új kávázattal láttatott el, melyből még mostanig fenn­maradt egy későbbi javítás alkalmával kiemelt gerenda darabja ezen fölirattal: aedificatum sub provisoratu Gr. D. Joh. Ábra. Winkler A. D. 1674 die 20-a Maii. Ezen alkalommal egyszersmind a tisztviselők és altisztek rendes hivatalosk­odási utasításokkal láttattak el, ezenkívül a munkások viszonyai is rendeztettek , szabadalmaik megerősíttettek , és egy szabályos bányamunkás-társulat alakíttatott a munkások öregebbjeinek felügyelete alatt. Azonban nem sokáig élvezhette Soóvár a béke nyugodalmát. 1677-ben Tököly pártfelei a soóvári bányásztelepítvényt kirabolták, s a lako­sok kénytelenek voltak az aknákba menekülni, hogy életüket megmenthessék. Azon izgalmas évek következtek erre, melyek­ben hazánk végre a török járom alól megszaba­dult, öröm és rettegés váltakoztak egymással; a törökökön nyert győzelem feletti örömöt kiir­totta Karaffa, ki Eperjesen tartó véres törvény­székét; s Karaffa rémuralmának emlékét elho­­mályosíták a mind sűrűbben érkező győzelmi hírek ; a török ki lett szorítva az országból, mely, úgy látszott, hogy hosszabb ideig fog ezentúl a békének örvendhetni. A bányaipar is új lendületet nyert ennél fogva, 1991-ben a nagydelnai patakra egy geré­­bet építettek, hogy a távolabb eső erdők termé­nyeit kevesebb költséggel szállíthassák le a soó­vári fözdéig. Az akkori sófözdében már nem a régi sós­­kutak vizét dolgozták fel; e kutak már régóta be voltak temetve, hanem a Marja akna vizét, mely­nek sótartalma a kősóbányászatnál nyert hulla­dékokkal nagyobbittatott, és a főzésre alkalmassá tétetett. Ezen Márja aknát 1690-ben kezdték lemélyí­­teni, de csak 44 ölnyi mélységre haladhattak vele, mert ekkor az akna nyugati oldalából oly nagy mennyiségű sós víz tolult bele, hogy azon erőt venni nem lehetett, s ez által az akna további mélyítése megakadályoztatott. A víz egészen 1 7 ölnyire az aknaszájtól fölemelkedett, 18 — 21%, sót tartalmazott, mely tartalom a hulladéksó fel­­használása által 28%-ra fokoztatott, s igy bocsát­tatott a viz a fözdébe. 1690-tül kezdve tehát Soóváron kősó és fő­zött só termeltetett; valószinü azonban, hogy a sófőzés már régibb idők óta divatozott; mert mint fentebb eztjitettük Mitzbán 1299-ben unoka­öcs­­csének Sinkának hetenkint egy véka sót ajándé­kozott, ez pedig csak főzött só lehetett, mert a sóbánya akkor még nem volt megnyitva; Mátyás király pedig 1474-ben világosan só főzdérül tesz emlitést. A 18-ik század, 1708-ban Rákoczy Ferencz Sóóvárt védelmérül biztosította november 26-án Tokajban kelt levelével. Rákoczy Ferencz felkelésének elnyomatása után Soóvár 1713-ban a bécsi udvari kamara alá 1722-ben pedig a felsőmagyarországi sóügyi igazgatóság alá rendeltetett. 1735 és 1736-ban a soóvári sóbánya, és só­­főzde a hozzá tartozó uradalommal és erdőséggel együtt elzálogosittattak a bank követeléseinek biztosítékául. 1741-ben Holländer izraelitánál volt Soóvár az uradalommal együtt zálogban, ki azt Neffzern Jakab felsőmagyarországi sóügyi igazgatónak adta bérbe. 1749-ben végre kiváltatott Mária Therézia uralkodása alatt Holländertől a soóvári uradalom is a sóbánya és sófőzdével együtt, és 1750-iki Január 1-én átadatott a magyar királyi udvari kamarának. Két évvel ezután, Február 20-ika és 21-ike közötti éjjel 1752-ben egy régóta felhagyott bá­nyaüreg fedüjébül 70 ölnyire a felszín alatt rög­tön s váratlanul délfelöl oly hatalmas víztömeg

Next