Bányászati és Kohászati LApok, 1919 (52. évfolyam, 1-24. szám)
1919-03-01 / 5-6. szám
Nekrológ, tétlenül rapszodikus események csapásként zúdultak rá! Reményei teljesülésének határmesgyéjén, akkor, amikor ambíciója kielégítésének csúcspontjához közel állott már, mikor fiát ismét saját védőszárnyai alatt tudta, mikor új otthont akart magának alapítani, mikor hosszú, buzgó szolgálatának eredményeit készült élvezni, lesújtott rá a sors mostoha keze; minden ingóságát elvesztette, s amidőn elveszett holmijának, megtakarított vagyonkájának romjai mentésén fáradozott, a gond és bánat és a fáradtság megtörte szervezetét, és elhagyta mindenét, hogy az itt elvesztett nyugodalmat és megelégedést odaát, a jobb hazában — talán — újra megtalálja. A megszomorodott családot nem tudjuk vigasztalni, mert magunk is vigasz nélkül, vagyunk. Ők mindent, mi rendkívül sokat veszítettünk! Ők elvesztették támaszukat, boldogságukat! Mi veszítettük a jó barátot, a kedves kartársat, a szeretetreméltó szaktársat és szakunk elvesztette jeleseinek egyikét! A veszteség majdnem pótolhatatlan. Ha végigtekintünk eltávozott barátunk élete folyásán, a komoly, csendes munka emberének életpályáját látjuk magunk előtt. Született Aknaszlatinán 1864 május 23-án, ahol boldog gyermekkorát élve s középiskoláit Máramarosszigeten elvégezve, a selmeczbányai bányászati és erdészeti akadémiára ment és a fémkohómérnöki szaknak jeles eredménynyel való elvégzése után 1887-ben államvizsgát tett. Főiskolai tanulmányainak elvégzése s az államvizsga letétele közötti időt gyakornoki minőségben töltötte a budapesti főfémjelző s fémbeváltó hivatalnál, a körmöci pénzverőben, a selmeci központi kohónál és a főiskolán, ahol mint helyettes tanársegéd működött. Államvizsga után tanársegéd, majd vegyelemző segéd, kohótiszt, segédmérnök, majd mérnök, főmérnök, bányatanácsos és élete utolsó szakában a pénzügyministerium bányászati főosztályába berendeltetvén, főbányatanácsossá lett. Szolgálata ideje legnagyobb részét a vegyelemzés körzetében, a selmeczbányai és nagybányai vegyelemző hivatalokban, mint e hivatalok buzgó vezetője töltötte el és e minőségében sokat és behatóan tanulmányozta a cyanidlúgzást, a kohófüst káros hatását, a szállóporok kérdését stb. Tudását a kormány méltányolva, az államvizsgálati bizottság tagjává nevezte ki, egyesületünk pedig a választmányi tagsággal tisztelte meg, méltányolni akarván ezzel azon önzetlen munkálkodását is, amelyet mint a nagybányavidéki osztály buzgó titkára, sok éven át kifejtett. Irodalmi munkássága természetesen foglalkozáskörének keretében mozgott és nagyrészt a «Bányászati és Kohászati Lapok» hasábjain jutott szakközönségünk rendelkezésére. Dolgozatai sorából kiemeljük a következőket: Mennyileges Elemző Vegytan, 1894. A nemesfémeknek kivonása cyanirozás útján. Kurovszky és György szablúgzási eljárása. A selmeczi m. kir. fémkohó szállóporairól és kondenzáló berendezéseiről. 1900. A cinknek térfogatos meghatározása. A rézbányái bizmuthércek kohósítása. Az ólompróbák kikészítéséről. A selmeczi m. kir. bányakerületi vegyelemzőhivatalnál véghezvitt elemzésekről. A kohófüst ártalmas voltának megállapításáról, tekintettel a füstkártalanítási perekre stb. Igen sokat fáradozott annak idején az utolsó nagybányai bányászkongresszus és az azzal kapcsolatos kiállítás rendezése körül. Sokat, nagyon sokat lehetne még felsorolni tudományos, szakmabeli s társadalmi munkássága körzetéből, ami azonban e szűkre szabott nekrológ kereteiből messzire kiragadna bennünket, mert elragadna visszaemlékezéseink fonalán a baráti s szaktársi szeretet, tisztelet és megbecsülés szívből fakadó méltánylásának nagyon tág terére, amelynek végszavaként csak az örökre való búcsúzás fájdalmas zokogása hangzana el remegő ajkunkról!