Bányászati és Kohászati Lapok, 1930 (63. évfolyam, 1-24. szám)

1930-04-17 / 8. szám

Szemle: biztosan és használható eredménnyel lehet átvilágítani. Az elmondottakból kivehető, hogy az egész berendezés helyhez van kötve s a vizsgálandó tárgyat kell a sugarakhoz szállí­tani és csak olyan darabokat vagy alakokat lehet X-sugárral vizsgálni, amelyeket daru, emelőgép vagy más berendezéssel az X-sugarat termelő cső elébe lehet állítani. Egy kis gyakorlattal s egyes fogásokkal természetesen a határokat meglehetősen ki lehet tolni, így például Woolwichban 4 tonnás kovácsdarabokat is vizsgáltak már X-sugarakkal. A vizsgálandó darabokat rendesen 700—750 mm-nyi távolságban helyezik el az X-csőtől s az expozíció időtartama változik egy pár másodperctől egy félóráig is egyenes arány­ban a darab vastagságával, de változik egyúttal a tárgy távolságával is az X-sugár- Cs-tól. Az átvilágított tárgy képének rögzítésére fémérzékeny papírt (film) használnak, amelyet erősítő ráccscsal fednek be. Ez a rács nem egyéb, mint calciumwolframattal bevont papírlap, amelynek erősítő hatása a fémérzékeny filmre akkora, hogy a kanntartást 50—60-szorosan megrövidíti. A rácsok i­gén sokszor használhatók s tartósságuk hónapokra terjed. A fényérzékeny papírt (filmet) és a rácsozatot sötét szobában megfelelő szekrény­kékbe helyezzük a felvétel előtt; a szekrényke természetesen igen különböző alakú lehet az esetek sokfélesége szerint; igen sokszor a filmet is és a rácsot is fényátdatlan papírral fedve tekercsben alkalmazzuk. A kép előhívása azután a rendes fényképészeti eljárás szerint történik. A fényképezés költségei nem nagyok ugyan, de az bizonyos, hogy olcsó minőségű anyagoknál használni ezt az eljárást nem fizetődik ki, ellenben értékesebb anyagoknál ahol a szerkezet könnyűsége és a biztonság nagy jelentőséggel bír, megbecsülhetetlen fontosságú. Egyes szerkezeti részek anyagának biztos ismerete rendkívül fontos lehet a szerkezet tulajdonosára nézve, amikor ezzel az ismerettel a biztonsági tényező különben igen magas értékét leszállíthatja s felesleges súlyú anyagmennyiséget megtakaríthat. A vizsgálat kiviteli módjaira vonatkozólag még megemlíthetjük, hogy ezidőszerint a leg­nagyobb besugározható felület körülbelül 300 X 300 mm nagyságú úgy, hogy nagyobb öntvény vagy kovácsolt tárgyak vizsgálatánál gyakran több részletben kell a műveletet végrehajtani; ez az eljárás azonban azzal az előnnyel jár, hogy nem mindig kell az egész tárgyat s az egész felületet besugározni, hanem csak az olyan részleteket, amelyekben a tapasztalat szerint a gyártás folyamán különféle okok miatt hibák fordulhatnak elő vagy szoktak előfordulni. Az X-sugarak útja és áthatolása az anyagokon meglehetősen bonyolult jellegű s megokolása széleskörű fejtegetésekre vezetne; az anyagvizsgáló technikus azonban itt csak annyiban van érdekelve, hogy az előállított kép az ő céljainak megfeleljen, vagyis az anyag egyenletességének változásáról benne a tárgy belsejében felvilágosítást adjon. Ebből a szempontból két jelenségre szükséges felhívni a figyelmet: az egyiket szétszórt sugárzásnak nevezik, a másikat pedig másodlagos sugárzásnak. Ezek közül az első a veszedelmesebb. A hiba megelőzése végett a körülményekhez képest változóan legelső­sorban arra kell igen gondosan ügyelni, hogy a filmet semmi olyan sugárzás ne érhesse, amely a rácson nem ment keresztül. A filmet hátsó felén ólomlemezzel kell minden esetben védeni; ilyen lemez nélkül sok esetben még képet sem kapunk, mert az áthatoló X-sugár szóródik a film mögött s teljesen elhomályosítja a képet. Vastagabb darabok fotografálásánál gyakran megesik, hogy a sugarak magában a darabban szóródnak s így homályos képet vetnének a filmre. Ennek elkerülése végett (például aluminiumtárgynál) igen vékony bronzlemezt kell tenni a sugarak útjába a vizsgálandó tárgy és az X-sugarak forrása közzé. Ennek a lemeznek a szerepe az lesz, hogy visszatartja a kisebb áthatoló képességű sugarakat, mintegy megszűri a sugárnyalábot s eltávolítja az olyan sugarakat, amelyeknek fotografikus értéke csekély. Ezt az eljárást természetesen csak könnyű fémtárgyak vizsgálatánál lehet alkalmazni s acélanyag fotografálásánál nem lehet használni. Acélanyagnál élükre állított, igen vékony és szorosan egymáshoz tapadó ólom szalagokból álló rácsozatot használnak a szűrésre, miután acélanyagnál és vastagabb falaknál nagyobb feszültséget kell alkalmazni a sugarak előállítására s miután az ilyen sugárnyalábban nagyobb mennyiségben vannak a kisebb hullámhosszúságok, amelyek szó­ródni szoktak. Az ólomszalagok meglátszanak ugyan a képen, de ez az anyag áttekint­­hetőségét nem zavarja. A fotografálásnak vannak még egyéb fogásai is, amelyeket csak a gyakorlatban lehet megtanulni. A vizsgálat kimutatja az oly hibákat vagy repedéseket, amelyek mérete a tárgy vastagságának 3°/0-át teszik; vékony darabokban igen csekély méretű hibákat is föltár. Vannak esetek aztán, amikor nem elég egy oldalról sugározni át az anyagot, hanem több oldalról kell megvizsgálni, hogy például a sugarak irányába eső repedést, amely ebben az irányban kis méretű, a másik oldalról a nagyobb méretben kapjuk meg. Wollwichban az ágyúcsöveket ezzel a módszerrel végigvizsgálják. (The Engineer, 1930. febr. 21.) K. L.

Next