Bányászati és Kohászati Lapok, 1941 (74. évfolyam, 1-24. szám)
1941-11-01 / 21. szám
Nyugalombavonulása után (1910) haláláig, mint tanácsadó-bányamérnök, gyakorlati tudását illetőleg, elismert tekintély volt úgy a hazai, mint a külföldi szakemberek előtt. Hosszú szolgálati ideje alatt, többszörösen volt alkalma tanulmányozni a Dél-Franciaország és Belgium gázkitöréssel küzdő bányáit. A világ legtöbb emberáldozatát kívánó courieresi bányaszerencsétlenséget, Észak-Franciaország és a Ruhrvidék bányászatát, valamint Magyarország és Ausztria érc- és szénbányászatát. Szolgálati ideje alatt nevezetesebb ténykedései a következők voltak: A tokodi 1893 január havi nagy bányatűz alkalmával a bányának biztonságba helyezése körül veszélyt nem ismerő munkáját a bpesti m. kir. bányakapitányság elismerő és dicsérő iratában méltatta. A dománi Széchén-akna 1898 január havi gázkitörése alkalmával a mentés körül kifejtett erély és bátorságáért, az oravicai m. kir. bányakapitányság elismerését írásban adta. Szászváron a VI. szinten a fedübe hajtott kutató vágatával 1894-ben megütötte az addig nem ismert telepet, melyet ma „Adalbert“-telepnek neveznek. Ő volt az első magyarországi bányamérnök, ki az összes bányavizeknek kiemelésére villanyerőt vett igénybe. Első bányamérnök volt Magyarországon, ki betont alkalmazott akna biztosítására. (Székül, Alfréd-akna, 1899.) Mint bányaügyi előadó dolgozta ki a társulati szén- és vasércbányáinak 12,5 millió arany koronára előirányzott újjáalakító tervezetét, melyet wieni igazgatósága Köhler és Jicinsky osztrák és Andreics magyar bányaigazgatókkal felülvizsgáltatott, kik azt helyesnek találva 1908-ban meg is kezdték a tervezet átalakítási munkálatokat. A beható mérnöki ellenőrzés végett 1908 végén, a már rég bevezetett 8 órás munkaszak kezdetét az eddigi reggel 4 óráról reggel 6 órára helyezte át, minek eredménye volt, hogy a külső-belső teljesítmény 0.32 tonnáról 0.492 tonnára emelkedett. Az AVT-nál eltöltött 15 szolgálati éve alatt egyetlen bányájában sem volt bányalégrobbanás, pedig vezetése alatt volt a dománi Széchen- és Almássy-akna, melyek abban az időben mint Európa legveszélyesebb gázkitöréses bányái voltak ismeretesek. Ezen eredményt munkásai fegyelmezettsége és a benzinbiztosító lámpák ellenőrzésével érte el. Mint a Domán—szekuli bányák főnökének, a lugosi tanfelügyelő támogatásával sikerült a központi igazgatóság hozzájárulása és segítése nélkül Dománban elemi iskolát létesítenie. A resicai magyarság tömörítése céljából s. Pöschl Vilmos és K. Totth Róbert főfelügyelő társaival megalakították a resicai Magyar Dalkört. Megalapították és fenntartották a Resicai Lapokat. (Igaz, mindezekért az idegen származású főtiszttartó hat évig nem részesítette előléptetésben, bár a vezetése alatt álló üzemek az azelőtti években sohase mutattak oly kedvező eredményt). A szóbanforgó főtiszttartó egyik főnöki ülésen tette azt a kijelentést, hogy vállalatunk kötelessége alkalmazottai és munkásai gyermekeit megtanítani írni-olvasni, de nem magyarul, hanem saját anyanyelvükön, románul. Erre ő és említett társai a lugosi tanfelügyelő támogatásával keresztül vitték,, hogy az állam az uradalom összes iskoláit államosította (66 tanítóval). Nagy Emil, volt m. kir. igazságügyi miniszter, a vállalat budapesti igazgatóságának jóváhagyásával, többnapos bányajárással egybekötött látogatása után a Budapesti Hírlap 1909. évi pünkösdi száma „A bányában“ című cikkében a következőkben emlékszik meg róla: „Steierdorf sváb és román község elöljárósága a főfelügyelő kívánságára a Vállalattal és alája tartozó bányavezetőséggel tisztán magyarul levelez. Azelőtt csak „Glück auf“ hallatszott mindenfelé, ma már mindjobban tért foglal a „Jó szerencsét!“. Jóleső, felemelő érzés fogja el a magyar ember szívét, mikor látja, hogy egy részben osztrák társulat főfelügyelője mennyire kötelességének tartja, hogy ott a nemzetiségi vidéken is ápolja, védje, fejlessze a magyar állam eszméjét, és a magyar nyelv jogszerinti uralmát. Sokan vehetnénk tőle leckét. Eredetileg „Gscwandtner“-nek hívták, egy nagybátyja ma is isdhli polgármester. De ő valóságos Ankerschmidt Domonkos bányász kiadásban. Jókai Ankerschmidtjét magyarrá tette a lengő kalászból és a délibábos rónából áradó bűvös nemzeti erő, az osztrák Gschwandtnert is megragadta a magyar föld géniusza és Aknaszlatinai György Albertié, tetőtől-talpig magyar úrrá változtatta át a magyar bánya mélységének bűvös, vonzó világa.“ Mint a telep vezetőjének meg volt a hagyományos bányász rátermettsége, közös érdeket tudott támasztani a külön-külön életett élő társadalmi tagok között s ezzel összetartotta őket. Amit a dolgozó fel akart, a dolgozó kéz azt cselekedte és ő tudta is, mit kíván a dolgozó köz. Egyéni jólétét, kényelmét fel tudta áldozni hivatásáért. A soroltakból látjuk, hogy mint bányász, mennyire szolgálta a magyar köz javát. Munkakedvében elkedvteleníthetlen. Mindig célt tűzött maga elé. Az élet köznapi munkáiban alkalmazkodott a körülményekhez. A súlyos életválság-