Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1953. (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1. szám

Ebből az egyszerű példából láthatjuk, hogy nagy felelősség hárul mindazokra, akik eltűrik a munkahelyeken a zsúfoltságot, a rendetlenséget, a helytelen tárolást. A balesetek bekövetkeztekor egyes üzemeink ve­zetői a szűk helyre hivatkoznak. Persze meg kell mondanunk, hogy ez nem minden esetben áll fenn, és nem úgy, hogy azon segíteni ne lehessen. A Salgótarjáni Acélárugyár öntödéjében nagy zsúfoltság van, amelynek követ­keztében már halálos baleset is volt. De ugyan­akkor eltűrik azt, hogy az öntöde és az öntvény­tisztító területén olyan dolgok legyenek felhal­mozva, amelyek igen nagy területet foglalnak el az egyébként is szűk öntvénytisztító területéből (leöntött és gépi megmunkálásra váró hengerek). A szocialista iparvezetés elve érvényesül üze­meink jelentős részében, ahol áttértek a zárt cik­lusos termelésre. A zárt ciklusos termelésnél a munkadarab útja a legminimálisabbra van lecsök­­kentve és lehetőség szerint a munkadarab nem kerül vissza ismételten ugyanabba az üzemrészbe. A tőkésektől ránk maradt súlyos örökség­képpen azonban még több üzemünkben ezt a nehézséget nem tudtuk leküzdeni. Pl. az Acélöntő- és Csőgyárban egy munkadarabot 5—6 üzemen keresztül hurcolnak nehéz körülmények között és többször visszahozzák ugyanabba a műhelybe. A zárt ciklusos termelésnél a munka nemcsak könnyebb, termelékenyebb lesz, hanem egyben ki­küszöbölődik a baleseti veszélynek nagy része is, amely a tárgyak ide-oda való szállításánál fenye­geti a dolgozókat. A szocialista iparvezetésünk gondoskodik arról, hogy az újonnan épült öntödékbe elszívó­berendezések legyenek beépítve. Jellemzésképpen megemlítem, hogy 1952-ben öntödéink kb. 6 millió forint értékben kaptak elszívóberendezéseket. A most elkészült 1953-as munkavédelmi beruházá­sok szerint a jövő évben pusztán elszívóberende­zésekre 15 millió forintot fog fordítani Népköztár­saságunk Kormánya, amelyekből jelentős rész esik az öntödékre. Népköztársaságunk az Alkotmánynak meg­felelő módon gondoskodik a dolgozók biztonságos és egészséges munkatörvényeinek megteremtésé­ről. Itt említem meg, hogy 1952-ben az öntödei dolgozók számára védőétel, védőruha címén 25 millió forintot adott Népköztársaságunk Kor­mánya. A 216/1950. M. T. sz. rendelet annyiban segíti elő a dolgozók egészséges és biztonságos munka­körülményeinek megteremtését, hogy kötelezi a vállalatvezetőket a termelésbe bekerülő új dolgo­zók balesetelhárítási kioktatására. Az ötéves tervben a dolgozók egészséges és biz­tonságos munkakörülményeinek megteremtésére 400 millió forintot irányoztunk elő. Mindezek a műszaki és egyéb intézkedések mel­lett az öntödei dolgozók munkaviszonyai jelentős mér­tékben megjavultak. Azonban az elért eredmények mellett beszélnünk kell azokról a hiányosságokról is, amelyeknek követ­keztében még igen sok dolgozót ér baleset, igen sokan betegszenek meg az ipari ártalmak következtében és esnek ki a termelésből hosszabb-rövidebb időre. Rákosi elvtárs a gazdasági funkcionáriusok január 12-i értekezletén azt mondta, hogy ,,meg kell javítani a munkavédelem és a balesetelhárítás minden ágát“. Ebből a megállapításból az követ­kezik, hogy a műszaki vezetőknek egy tekintélyes része még mindig nem tartja magára nézve köte­lezőnek Népköztársaságunk Kormánya munka­­védelmi rendeleteinek betartását. Gerő elvtárs ugyanitt azt mondotta, hogy „a szakszervezeteink a mostaninál következete­sebben és szigorúbban őrködjenek a munkavédelmi és a baleseti rendszabályok betartása felett“. Ebből az következik, hogy a­ szakszervezetek még mindig nem harcolnak elég következetesen e ren­deletek érvényesítéséért. Nézzük meg elvtársak, hogy miből adódnak az öntödei balesetek. A legtöbb baleset a rendetlenségből, a hanyag tárolásból és szállításból ered. Igen sok baleset adódik az égésből is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Láng Gépgyárban és a Mávagban az összes bal­esetek jelentős részét az öntödei balesetek teszik ki. Ha megnézzük közelebbről az öntödei balese­teket, akkor az tűnik ki, hogy azok nagy része abból ered, hogy gazdasági vezetőink (üzemfőnö­kök, művezetők) jelentős része még nem értette meg azt, hogy a munkavédelemmel való foglalko­zás és a termelés szervezése lényegében egyet jelent. Miben mutatkozik meg gazdasági vezetőink ré­széről ez a meg nem értés ? Elsősorban abban, hogy magatartásukon nem érezni a dolgozó emberről való gondoskodást. Vájjon hogyan gondoskodik a Sztálin Vasmű igazgatója a dolgozó emberről, aki eltűrte, hogy Kiss Irén 18 éven aluli leányt darusnak képezzék ki és éjszakai műszakba osszák be, aki röviddel ezután halálos balesetet szenvedett. Várjon hogyan gondoskodnak a dolgozó em­berről a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gép­gyár öntödéjében a művezetők, akik eltűrik azt, hogy a dolgozók mezítláb dolgozzanak. Ebben a gyárban az összbalesetek 75%-a az öntödére esik. A művezetők szerint a dolgozók saját cipőjüket nem akarják hordani, a fatalpú bakancsot pedig kényelmetlennek találják. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, hogy igen szoros összefüggés van a munkavédelem terén tapasztalható hiányos­ságok és aközött, hogy ez az üzem 1952. I. negyed­évi tervét csak 58%-ra, a második negyedévi ter­vét pedig 82%-ra teljesítette. Nem egy öntödében eltűrik, hogy a szabály­talanul magasra felhalmozott formaszekrények állandóan veszélyeztessék a dolgozókat, mint pl. a Dej Hajógyárban. A zsúfoltság, amely különösképpen érezhető a Dej Hajógyár öntödéjében, igen nagy és állandó baleseti veszélyforrást jelent. Meg kell mondani, hogy azok a gazdasági vezetők, akik ezt eltűrik, nemcsak a dolgozók biztonsága érdekében hozott kormányintézkedéseket szegik meg, hanem egy­

Next