Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1953. (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
Ebből az egyszerű példából láthatjuk, hogy nagy felelősség hárul mindazokra, akik eltűrik a munkahelyeken a zsúfoltságot, a rendetlenséget, a helytelen tárolást. A balesetek bekövetkeztekor egyes üzemeink vezetői a szűk helyre hivatkoznak. Persze meg kell mondanunk, hogy ez nem minden esetben áll fenn, és nem úgy, hogy azon segíteni ne lehessen. A Salgótarjáni Acélárugyár öntödéjében nagy zsúfoltság van, amelynek következtében már halálos baleset is volt. De ugyanakkor eltűrik azt, hogy az öntöde és az öntvénytisztító területén olyan dolgok legyenek felhalmozva, amelyek igen nagy területet foglalnak el az egyébként is szűk öntvénytisztító területéből (leöntött és gépi megmunkálásra váró hengerek). A szocialista iparvezetés elve érvényesül üzemeink jelentős részében, ahol áttértek a zárt ciklusos termelésre. A zárt ciklusos termelésnél a munkadarab útja a legminimálisabbra van lecsökkentve és lehetőség szerint a munkadarab nem kerül vissza ismételten ugyanabba az üzemrészbe. A tőkésektől ránk maradt súlyos örökségképpen azonban még több üzemünkben ezt a nehézséget nem tudtuk leküzdeni. Pl. az Acélöntő- és Csőgyárban egy munkadarabot 5—6 üzemen keresztül hurcolnak nehéz körülmények között és többször visszahozzák ugyanabba a műhelybe. A zárt ciklusos termelésnél a munka nemcsak könnyebb, termelékenyebb lesz, hanem egyben kiküszöbölődik a baleseti veszélynek nagy része is, amely a tárgyak ide-oda való szállításánál fenyegeti a dolgozókat. A szocialista iparvezetésünk gondoskodik arról, hogy az újonnan épült öntödékbe elszívóberendezések legyenek beépítve. Jellemzésképpen megemlítem, hogy 1952-ben öntödéink kb. 6 millió forint értékben kaptak elszívóberendezéseket. A most elkészült 1953-as munkavédelmi beruházások szerint a jövő évben pusztán elszívóberendezésekre 15 millió forintot fog fordítani Népköztársaságunk Kormánya, amelyekből jelentős rész esik az öntödékre. Népköztársaságunk az Alkotmánynak megfelelő módon gondoskodik a dolgozók biztonságos és egészséges munkatörvényeinek megteremtéséről. Itt említem meg, hogy 1952-ben az öntödei dolgozók számára védőétel, védőruha címén 25 millió forintot adott Népköztársaságunk Kormánya. A 216/1950. M. T. sz. rendelet annyiban segíti elő a dolgozók egészséges és biztonságos munkakörülményeinek megteremtését, hogy kötelezi a vállalatvezetőket a termelésbe bekerülő új dolgozók balesetelhárítási kioktatására. Az ötéves tervben a dolgozók egészséges és biztonságos munkakörülményeinek megteremtésére 400 millió forintot irányoztunk elő. Mindezek a műszaki és egyéb intézkedések mellett az öntödei dolgozók munkaviszonyai jelentős mértékben megjavultak. Azonban az elért eredmények mellett beszélnünk kell azokról a hiányosságokról is, amelyeknek következtében még igen sok dolgozót ér baleset, igen sokan betegszenek meg az ipari ártalmak következtében és esnek ki a termelésből hosszabb-rövidebb időre. Rákosi elvtárs a gazdasági funkcionáriusok január 12-i értekezletén azt mondta, hogy ,,meg kell javítani a munkavédelem és a balesetelhárítás minden ágát“. Ebből a megállapításból az következik, hogy a műszaki vezetőknek egy tekintélyes része még mindig nem tartja magára nézve kötelezőnek Népköztársaságunk Kormánya munkavédelmi rendeleteinek betartását. Gerő elvtárs ugyanitt azt mondotta, hogy „a szakszervezeteink a mostaninál következetesebben és szigorúbban őrködjenek a munkavédelmi és a baleseti rendszabályok betartása felett“. Ebből az következik, hogy a szakszervezetek még mindig nem harcolnak elég következetesen e rendeletek érvényesítéséért. Nézzük meg elvtársak, hogy miből adódnak az öntödei balesetek. A legtöbb baleset a rendetlenségből, a hanyag tárolásból és szállításból ered. Igen sok baleset adódik az égésből is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Láng Gépgyárban és a Mávagban az összes balesetek jelentős részét az öntödei balesetek teszik ki. Ha megnézzük közelebbről az öntödei baleseteket, akkor az tűnik ki, hogy azok nagy része abból ered, hogy gazdasági vezetőink (üzemfőnökök, művezetők) jelentős része még nem értette meg azt, hogy a munkavédelemmel való foglalkozás és a termelés szervezése lényegében egyet jelent. Miben mutatkozik meg gazdasági vezetőink részéről ez a meg nem értés ? Elsősorban abban, hogy magatartásukon nem érezni a dolgozó emberről való gondoskodást. Vájjon hogyan gondoskodik a Sztálin Vasmű igazgatója a dolgozó emberről, aki eltűrte, hogy Kiss Irén 18 éven aluli leányt darusnak képezzék ki és éjszakai műszakba osszák be, aki röviddel ezután halálos balesetet szenvedett. Várjon hogyan gondoskodnak a dolgozó emberről a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár öntödéjében a művezetők, akik eltűrik azt, hogy a dolgozók mezítláb dolgozzanak. Ebben a gyárban az összbalesetek 75%-a az öntödére esik. A művezetők szerint a dolgozók saját cipőjüket nem akarják hordani, a fatalpú bakancsot pedig kényelmetlennek találják. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, hogy igen szoros összefüggés van a munkavédelem terén tapasztalható hiányosságok és aközött, hogy ez az üzem 1952. I. negyedévi tervét csak 58%-ra, a második negyedévi tervét pedig 82%-ra teljesítette. Nem egy öntödében eltűrik, hogy a szabálytalanul magasra felhalmozott formaszekrények állandóan veszélyeztessék a dolgozókat, mint pl. a Dej Hajógyárban. A zsúfoltság, amely különösképpen érezhető a Dej Hajógyár öntödéjében, igen nagy és állandó baleseti veszélyforrást jelent. Meg kell mondani, hogy azok a gazdasági vezetők, akik ezt eltűrik, nemcsak a dolgozók biztonsága érdekében hozott kormányintézkedéseket szegik meg, hanem egy