Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1968. (19. évfolyam, 2-12. szám)

1968-02-01 / 2. szám

Főszerkesztő : ÓVÁRI ANTAI Szerkesztő: DR. KILISSY LAJOS Szerkesztő bizottság: BALÁZS FÜLÖP, CHAPÓ ELEK, CSEH MIKLÓS, DR. HAJTÓ NÁNDOR, KEMÉNY KORNÉL, DR. LÁNYI BÉLA, MARCZIS LÁSZLÓ, NAGY ZOLTÁN, PINTÉR ANDRÁS, DR. PŐCZE LÁSZLÓ, RÉFI-OSZKÓ ISTVÁN, ROMWALTER ALFRÉD, RUHMANN JENŐ, SELMECI BÉLA, SZELESS LÁSZLÓ, SZŐKE LÁSZLÓ, SZŰCS ENDRE, VÁRHELYI REZSŐ BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI LAPOK ÖNTÖDE AZ ORSZÁGOS MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET ÖNTÖDEI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA 101. évfolyam 2. szám 1968. február Öntészeti Tanszék létesült a Nehézipari Műszaki Egyetemen Dr. NÁNDORI GYULA, a műszaki tudományok kandidátusa tanszékvezető egyetemi docens DK 378.4 . 621.74 A hazai szaktársadalom évtizedes törekvése és gaz­dasági életünk fejlődése által követelt intézkedések eredményeként 1965. január hónapban a Művelődés­­ügyi Minisztérium határozata értelmében a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen Öntészeti Tanszék léte­sült. Az öntőipar a kohászat mellékhajtása, jellegzetes gyártásmódjával az ipari forradalom korszaka óta a gép­ipar és a kohászati ipar határfelületén foglal helyet. Jellegzetesen fémfeldolgozó iparág, amelyet egye­sek a gépipar területére sorolnak, aláértékelve a fémol­vasztás metallurgiai folyamatainak fontosságát. A kor­szerű gépesített öntödéket gyakran tekintik gépipari vállalatnak, azonban kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kohászat és ezen belül az öntőipar termékeinek legnagyobb részét a gépipar használja fel. Az öntvény bármilyen fémből is készüljön, a gépgyártás legfontosabb fémes alapanyaga. Az öntödék az elmúlt évszázad alatt vagy gépgyárral egészültek ki, vagy az újonnan alakult gépgyárak telepítettek öntödéket. Az öntészet — mint önálló iparág — csak úgy képes feladatainak megoldására, ha szakemberei a fejlett tech­nikai kultúra ismeretében, megfelelő elméleti és gyakor­lati tudás birtokában végzik irányító és fejlesztő tevé­kenységüket. Ennek érdekében válik szükségessé az ön­tészeti szakirányú képzés helyzetének rendezése, a felső- és középfokú szakemberképzés feltételeinek meg­teremtése, valamint a szakmunkás utánpótlás biztosí­tása. A Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Ka­rán 1965-ben létesült Öntészeti Tanszék feladata a hazai öntőmérnökképzés megvalósítása. A Kohómérnöki Ka­ron az öntészet oktatása tekintélyes múltra tekinthet vissza. Az 1735-ben Selmecbányán alakult oktatási intéz­mény fejlődése során a kohászatképzés tartalmazta az öntészeti oktatás csíráit, mivel ebben az időben a nyers­­vasgyártás közvetlenül kapcsolódott az alakos öntvény előállításához. Önálló tárgyként azonban az 1872-ben alakult Vaskohászattani Tanszék oktatási tervében sze­repelt első alkalommal, így első oktatója Id. Kerpely Antal, az első vaskohász-akadémiai tanár, aki 1872—188­1 közötti időszakban adta elő az öntészetet, majd az 1904-i érvényes oktatási rend alapján 1881—1901 között Soltz Vilmos, majd 1901-től 1919-ig dr.Barlai Béla professzorok. Az 1904-ben megvalósult oktatási reform szerint a négyéves tantervben a VII. félévben heti 2 + 2 órában folyt a vas- és acélöntészet oktatása 1934-ig. A Főiskola 1934-ben történt átszervezése után a vas- és acélöntészetet egy szemeszterben heti 2 + 2 óraszámban adták elő, ez az oktatási rend 1949-ig volt érvényben [1]. Ebben az időszakban a fémöntészetet a Fémek technoló­giája c. tantárgy keretében dr. Verő József professzor oktatta. Dr. Barlai Béla halála után, miközben a Főiskolát Sopronba költöztették át, Cotel Ernő professzor (1923— 1944) tartotta a „Vas- és acélöntészet” c. tantárgy elő­adásait. Felszabadulás után Zsák Viktor (1946—1955) professzor kapott megbízatást a „Vaskohászat”, vala­mint a „Vas- és acélöntészet” c. tárgyak előadására. Zsák Viktor professzor a hazai öntőipar kiváló szak­embere, aki külföldön is sok éven át foglalkozott külön­féle öntödékben az ívfényes kemencében történő acélol­vasztás meghonosításával, nagy lelkesedéssel karolta fel az egyre nagyobb mértékben jelentkező feladatok érde­kében az öntészet oktatását. Az 1949/50-es tanévtől kez­dődően javaslatára „Vas-, acél- és fémöntés” címen két szemeszterben 3 + 2, ill. 2 + 2 óraszámban oktatták az öntészetet. Első ízben rendezett be formázóanyag labo­ratóriumot, ahol Hammer Ferenc adjunktus vezetésével rendszeres formázóanyag vizsgálatot végeztek a hallga­tók az újonnan kapott GF rendszerű műszerek segítsé­gével [2]. Az 1904 és 1949 között eltelt időszakban az önté­szeti előadások heti óraszáma alapján helytelen lenne arra következtetni, hogy az öntészeti ismeretek csupán tantervi órákban voltak elsajátíthatók. A kohómérnök­képzés során előadott többi tárgy túlnyomórészt olyan alapismereteket nyújtott, amelyekre az utolsó szemesz­terekben előadott anyag épült. Ilyen alapozó tárgyak a vas- és fémkohászattan, metallográfia, anyagvizsgálat, tüzeléstan, amelyeket a látszólag kis óraszámban elő­adott öntészeti anyag célszerűen kiegészített, így száza­dunk első felében a kohómérnökképzés keretében elő­adott szakismeretek a végzett hallgatókat alkalmassá tették az öntészeti iparban való elhelyezkedésre. Bányászati és Kohászati Lapok — ÖNTÖDE 101. évfolyam 1968. 2. sz. 1. ábra. Az öntészeti Tanszék alapítási emlékérme. Eredeti bronzmintája az Állami Pénzverdében készült 1965-ben .

Next