Bányavidéki Új Szó, 1991. január-június (3. évfolyam, 109-142. szám)

1991-01-08 / 109. szám

1991. január 8., kedd SZÍNHÁZI KRÓNIKA * I1! IITHI .................................................... Hát ez is kabaré? Alig pár hónapja még úgy nézett ki, hogy a nagybányai amatőr színjátszás válságban van. De az idei évadnyitó előadás azt hiszem sokunkat meggyő­zőtt arról, hogy lelkes emberek sokat tehetnek egy ügy érdekében. A Lendvay Márton színjátszó kör tagjai Ez?!. . . llát ez is kabaré? elő­adásukkal léptek színre december 28- án. A nagybányai közönség ezúttal ki­tett magáért, a Szakszervezetek Műve­lődési Házának nagyterme zsúfolásig volt. Ez is mutatja, hogy a nagybá­nyaiaknak hiányzik a színház és úgy gondolom valamivel gazdagabbak let­tünk, akik ott voltunk a bemutatón. Az egy é­vetartozás érzése, a közös ügy volt az a kapocs, ami a színpadon és a te­remben levőket egyaránt összekötötte. És ezért a nagybányaiaknak hálásaknak kell lenniük azokkal szemben, akik so­kat dolgoztak, hogy ez az előadás létre­jöjjön. Természetes, hogy az előadás nem mentes a hiányosságoktól. Sok a javíta­ni, a csiszolni való és erre most meg­van a lehetőség is. Megszűnt a cenzúra, a kötelező témák választása. Az út sza­bad a fejlődés irányába. És azt hiszem ezzel tisztában vannak a Lendvay Már­ton kör tagjai is. Minden hiányosság ellenére az elő­adás sikert aratott. A Simori Sándor által rendezett humoros-zenés össze­állítás a szilveszteri hangulatot idézte. Az előadás zenei rendezése Méhes Béla nevéhez fűződik. A tíz éves­ Belton ze­nekar (Méhes Béla, Lőrincz György, Vácisz János, Nica Nicolae, Hosszú Pál, Bagi Tibor) szolgáltatta az egész elő­adás zenei aláfestését és igen sikeresek voltak a felidézett slágerek, a Méhes Béla szerzemények. Jó választása volt Simori Sándor rendezőnek a Művelődési Ház tánccso­portjának műsorba való iktatása.­­A négy fiatal hangulatot, színt vitt az elő­adásba. A bemutatókra jellemző lámpaláz okozta kisebb-nagyobb hibák ellenére az előadás elég gördülékeny. Farkas Zoltán és Simori Sándor be­köszöntője után a Reisz Ady, Kovács Géza, Mezei Anna és Méhes Júlia által előadott slágerek jól indítják a kabarét. Az ezt követő bohózat (Házasság an­gol módra) megteremti a szilveszteri hangulat elmaradhatatlan vidámságát. Majd Méhes Béla szerzeményei és nosztalgia-slágerek szórakoztatják a közönséget Keisz Ady, Simori Sándor, Kovács Géza, Mezei Anna, Méhes Júlia és Ludwig Elemér előadásában. A második rész Lőrincz Miklós: A butaság széruma bohózatával kezdődik. A Farkas Zoltán, Simori Sándor, Keisz Ady, Szalontai Albert, Balogh György által színre vitt bohózatot az­ operettslá­­j­gerek, a viceparádé majd a politikai­­ tánc-kurjantások és csárdások követték. A közönség nagy szeretettel üdvözöl­te Ádám Jánost, a kolozsvári Állami Magyar Opera énekesét, aki időt szakí­tott magának, hogy a bemutatón jelen lehessen, de taps jutalmazta a többi színre lépőt is. Könnyeket csalt a szemekbe az. Oév- s búcsúztató, mely reménykedésre, állta­­latosságra, kimaradásra és egy jobb év várására biztat. Az előadás sikeres évadnyitás, évzá­rás és egyben Év köszöntése a Lendvay Márton színjátszó körnek. És a teltház­ról ítélve úg­­tűnik a nagybányai kö­zönség is kiheverte múló letargiáját. Kívánjuk, hogy az Új Év több ilyen sikeres előadást hozzon a színjátszókor és a közönség közös megelégedésére. SOLTI A NIVA Felvételünkön Jelenet a kabaréból: Jobbról balra: Simori Sándor, Méhes Jú­lia, Balogh György, Ludwig Elemér, A­dánt János, Farkas Zoltán, középen Reisz Ady. ÖKUMENIKUS ELŐADÁS ■naraHHBWHHHHHnHBBHHiia 0 „A gyönyörűszép, titokzat „Felébredt a keresztény ifjúság, fel­ébredt Nagybánya" — írta nem is olyan régen, a karácsonyi ökumenikus elő­adást követően Kósa Zsuzsa. Igen, csakugyan felébredt a keresztény ifjú­ság. Az utóbbi időben egyre több gye­rek- és ifjúsági csoport mutatkozik be a nagyközönség előtt. Ezt tette a kö­zépiskolások egyik gárdája is, amikor december 21.-én a katolikus I. számú plébánia­templomban léptek fel. A bemutatkozás sikeres volt, az elő­adást további fellépések követték a re­formátus, unitárius és baptista templo­mokban, imaházakban. A középiskolá­sokat pedig mindenhol a legnagyobb szeretettel fogadták. Az utolsó fellépé­sük színhelyén, a baptista imaházban már egy összeforrott, csapat benyomását keltették. A Kiskarácsony, nagykará­csony és az ő gyönyörűszép, titokzatos és dalok után a karácsonyi köszöntőt mondták el a jelenlevőknek. Kántálások, versek egészítették ki a műsort. És ek­kor következett a kétrészes pásztorjá­ték, melyben felelevenítették Jézus Krisztus születését. A csoport egyik irányítója, Székely József tanár elmagyarázta, hogy három dolgot tűztek ki célul. Sikerélményt szerezni úgy a gyerekeknek, mint a szülőknek. Lássák, hogy a magyar is­kola él. Példát adni egy akció ökume­nikus jellegének. Ebben a csoportban nem csak egy felekezet tagjai vannak. És nem utolsó sorban igazolni a szülők­nek, hogy ez az iskola nem a régi is­kola. Magunkénak valljuk a keresztény erkölcs normáit. — Hogyan született az ötlet egy ilyen előadás megszervezéséhez ? Ki volt a mozgatója az egésznek ? — Egy tantestületi gyűlésen hang­zott el az ötlet. Az akkori gondolat az­­ volt, hogy mutassuk meg, hogy mi is vagyunk. Nem mondhatom, hogy egy­valaki irányította az egészet. Csapat­munka volt. A gyerekek is jöttek ötle­tekkel. A műsor rendezője pedig két diák, Balogh Csaba és Lachman Botond jól helytálltak. — Gondolom támogatója is volt a csoportnak. . . — Sikolya Bálint főesperes úr a pró­báknak biztosította a helyet, Vajda Dóra az első pillanattól kezdve segített a zeneanyag összeállításában. A baptis­ta egyház is felajánlotta támogatását. Ezenkívül meg nagyon sokan segítet­tek. — Amint hallottam, mindenhol jól fogadták önöket. — Igen, az előadást is jól fogadták. A visszajelzések szerint nagyra értékelték a munkánkat. A hívek arcáról is lehe­tett látni, hogyan fogadták a műsort. Nagyon sokat tanultunk belőle mi ta­náremberek is. Nem volt könnyű mun­ka összehangolni, összehozni a gyereke­ket. — Fellépésük előtti napon a Művelő­dési Házban a nagybányai MADISZ egy ökumenikus előadást szervezett. Önöket is meghívták, de sajnos távol­maradtak. Ha ennek okáról lenne szí­ves mondani pár szót. Az ötletet megbeszéltük a csoporttal. Távolmaradásunk fő érve, tudva azt hogy kezdők vagyunk, nem lettünk vol­­na képesek egyszinten lenni a­ többiek­­kel. Hallottunk a Krisztus Király Ifjú­sági Kórusról, a baptisták ifjúsági cso­portjáról is, nem könnyű felvenni ve­lük a versenyt. — De itt nem versenyről volt szó. . . — A másik érvünk az volt, hogy a A vonal álmosan teheten kígyózik kelet felé. Az egyik tehervagon­ban összehív­ódva, hogy szinte a térde szájához ér, Ernő hallgatja a vas­­kerekek zakatolását mintha azt mon­danák — Halt. ... Stai. . . . ! Vala­honnan a vagonok közül jönne a válasz Stai! A vonat nem állt meg csak az állo­másokon és néha a holtvágányokon hosszabb időre. A vagon ajtói zárva maradtak. Vége a háborúnak, micsoda üröm, mondja K­rnő ironikusan. Nem tudja felmérni, talán egy kicsit mérges is. Lehet­őent is kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel. Lassan oldódik az ideges állapot. Társaival együtt vagy CO-an kucorognak a vagonban körülöttük bűz, emberi izzadságszag. Ernő emlékeibe burkolózik, szinte látja magát, nulláján a megkülönbözte­tő­ jelfatr­ól sárgacsi­sagot, szomorú el­keserítő kép. Mindez csak azért, mert ő más nemzetiségű. Mikn­ében emlékei­vel hadakozik, lassan kibontakozik a város képe. A Tisza és az Iza között Máramarossziget. Valamikor megye­­székhely volt, talán azért folt itt a törvényszék. Öt keresztény templom, református, pravoszláv imaházak, 5 zsi­nagóga, 4 Uccum, a Korona szálló, a korzó és a város végén a Jardén. A kultúrpalota mintegy középkori épület. A vonat hirtelen megáll, egy percre a deszkák repedésein látni lehet a kék eget. Aztán egy újabb fütty és a vonat nehézkesen elindul. zombat délelőtt van, Ernő hazu­­slot, egész héten távol volt ott­honától, hol itt, hol ott evett eg­r-egy falatot. Szombaton úgy illik, hogy együtt legyen a család. Ahogy szorgalmazta lépteit, hogy még idejé­ben hazaérjen, háta mögött megszólalt egy kemény hang: a fialt, Ernő meg- S ----------------■-------------------­ |­­ A múlt felé ívelő gondolataimban­­ néha számomra kedves emberek je- I lennek meg. Emberek, akik a sors ke- 1 gyetlensége miatt ma már csak emlé- 1 kék, de ittlétük nem maradt nyom­­­­talan. I Máramarossziget, ez a lassú, önma­­­­gát felemésztő kisváros túl ritkán­­ nyújt nagy eseményeket. Itt az idő­­ néha visszafelé folyik és ebből a­­ szürkeségből emelkedik ki Bruckstein­­ Lajos, a színdarabíró, a dramaturg és­­ a prózaíró. Mint a helybeli népi mír-­­­vészek­ iskola igazgatója kezdi el te­vékenységét, de főfoglalkozása az iro­dalom. Az 1950-es években a Viaţa Liberă helyi lapnak volt a főszerkesztője, így gyakran találkoztunk és közvetlen baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Akkor már Bruckstein Lajos a Romá­niai Írók Szövetségének tagja volt. Művei a nagybányai, szatmári és a szigeti színpadon arattak közönség­­t, sikert. A kínai kulturális forradalom ide­­­­jén a véletlen hozott össze egy téli­­ csendes esten a Zsidó utca sarkán.­­ Érdekes hányszor keresztel­ték meg ezt az utcát, de a hagyománytisztelő szigetiek még most is ezt a nevet hasz­nálják, dicséretükre legyen mondva. Aggódom a kínai népért, mondta Bruckstein úr, nehogy ez a kultúrfor­­radalom proletár módra szétzúzzon mindent, nagy ország, még milliós rendű károk közepette is marad elég érték a visszarendeződésre. Beszélge­tésünk során elmondta, hogy elmegy Izraelbe, mentséget is talált, a fiam miatt teszem. - Az új hazában. . . vagy saját hazá­jában odaadással dolgozott, mert az onnan származó tudósítások mint pél­dául Albert Goldenbergé arról szól, hogy több színdarabja került elő­adásra, így többek között az „Esti váltás" Auschwitz drámáját eleveníti fel, amiről egyszer azt mondta ne­kem: — Úgy érzem, mintha meghalnék ebben a darabban és mégis élni aka­rok, hogy a névtelen hősök helyeit m­ementóként értessem meg minden­kivé­: az emberölés bűn. Miután 1972- ben Izraelben letelepedett, az újságok­­úgy beszélnek róla ,mint a szó arisz- BRUCHSTEIN LAJOS : AZ OL P < NYAVIDf 1

Next