Bányavidéki Új Szó, 1991. július-december (3. évfolyam, 143-195. szám)

1991-07-02 / 143. szám

MÁRAMAROS MEGYEI DEMOKRATIKUS 1­93» III. (XXXIV.) évfolyam, 143. szám 1991. július 2., kedd­­i Szamosháti körkép Szolgálati ügyben jártam a napok­ban Sülelmeden. Felmérést próbáltam végezni tanterjesztés — jelesen Bá­nyavidék! Új Szó — terén. Kíváncsi voltam, hogy a Szamoshát magyarsága mennyire hű a megyei magyar nyelvű újsághoz ! Mivel Sülelmeden csak dr. Jónás Jenő körzeti orvost ismertem, először őt kerestem fel. Bár sztrájk volt, minden egészségügyi dolgozó a hely­én volt. Míg beszélgettünk többször be­kopogtak. A doki mindenkinek azt mondta, hogy sztrájk van, de az­ért megkérdezte: „ . . . miben segíthe­tek Mari néni ?. . . cum te mai simt Nuţu bácsi?“ Kis mindenki elmondta panaszát, a doktor úr pedig segített rajta, ha. . . tudott. Sztrájk ide, sztrájk oda, nem volt lelke visszautasítani be­tegeit. Meg is kérdezem : —■ Miféle sztrájk ez, ha ti munkában vagytok ? Tulajdonképpen miért sztrájkoltok ? „Ne hidd, nem elsősorban fizetéseme­­lésért, habár ez sem mellékes, hiszen mi is a piacról élünk. A mi számunk­ra is megdrágult a megélhetés és tudd meg, hogy nem mindenkire érvényes a mende-mon­da az orvosok hatalmas jö­­vedelméről." Kézen fogott és végig­vezetett a rendelőkön és ápolói szo­bákon. „Nézd mily­en körülmények kö­zül­ dolgozunk. Víz, villany, égő, neoncső hónapok óta hiánycikk ná­lunk ! A WC nem működik a rossz kanalizálás miatt, a saját pénzünkön vásárolt égőket észre sem veszed és már­is lelopják! A gyógyszerellátás­ról ne is beszéljek ! Ha nincs a külföl­­di segély­, (ami már igen-igen a vécét, járja s újabbra nemigen van kilátás) még egyszerű fájdalomcsillapítónk sem volna ! Nézd milyen kanállal nézem a beteg torkát (agyonfőzött kanalakat mulat). Nincs egy­szeri használatra fecskendőnk, amink van, olyannal se­hol a világon nem szabad dolgozni! Itt van a laboratóriumunk: nem tud­juk használni, mert nincs felszerelés Hozzá, ami van is nincs villanyunk, hogy használhassuk ! A megyei ható­ság elhanyagol bennünket (nagy a gyanúm hogy nem csak a sülelme­­dk­ket — a szerk. megj.). A lelkiisme­retes kimutatásaink miatt a mi körze­tünk kirakat volt a megy­ei szervek­nek hogy ha valamilyen bizottság jött, azt Sülelmedre küldték, 1t1 aztán jól belakmároztak és dolguk végeztével elvitte őket a megyétől kirendelt ko­csi. Ugyanúgy jártak el, ha valame­lyik főnök nagyobb funkcióra vá­gyott, ígért fűt-fát, csak traktáljuk meg az „előléptető bizottságot“, hogy lássa, mennyi „érdemet" szerzett a jelölt. Miután az előléptetés megtör­tént, maradt minden a régiben! Itt a rendelőben csak a kályha, meg a kagyló az állam tulajdona, a többit mind k­­i szereztük, ahogy tudtuk. A kormány elhanyagol bennünket, szinte még jobban, mint Ceausescu, mivel nem vagyunk ú.n. termelékeny­ szak­ma ! — Szomorú, de engedd meg, hogy másról is kérdezzelek. Úgy tudom, hogy­ benne vagy a községi RMDSZ vezetőségében. Mi a helyzet községi szinten, mit sikerült és mit nem sike­rült megvalósítani oktatás, művelődés, dotáció szempontjából ? — Vegyük sorba: néhány, hozzáve­tőlegesen pontos, adattal szolgálhatok. Sü­leimed község 7 123 szavazópolgárá­ból 1 219 magyarajkú felnőtt szavazott a következő elosztásban: Sülelmeden 164-en, Cikón 116-on, Szamosújlakon 11-en, Monon 330-an, Szamosardón 598-an. Tehát az RMDSZ-nek ennyi szavazata volt a Szamosh­áton. Meg kell jegyeznem, hogy székházunk még nincs (igy­ik politikai formációnknk sincs, a hatóság, azon kérésüket, hogy az igen romos állapotban lévő volt re­formátus iskola épületét adná ide, m­i rendbe tesszük saját erőből ilyen sza­vakkal utasította vissza : „mu-i mo­mentul“ !), összejöveteleinket a sza­­m­osardói iskolában tartjuk. Itt, a községközpontban nincs magyar nyel­vű tanítás, az a kevés gyerek Ardóba jár be tanulni, vagy Nagybányára. Vi­­­­ságelőfizetés terén pedig egyenesen katasztrofális a helyzet: ha jól tudom, két előfizetője van a Bányavidéki táj Szó­nak, ez pedig vajmi kevés ! A posta nemigen fogad el előfizetéseket, a megrendelt újságokat is csak nagy késéssel hordja ki. Élek a jóindulatával, hogy kisko­csin kivisz Szamosardóba és Monoba eldiskurálgatni az ottani emberekkel is. Hát, olyan nagy szerencsém nem volt, mivel az emberek többsége a mezőn dolgozott, így csak Vicsai Já­nos iskolaigazgatóval — szamosardei RMDSZ-elnökkel — és Szilágyi István m­­on­ói RMDSZ-elnökkel, valamint Tó­biás Tibor ardói református lelkipász­torral sikerült elbeszélgetnem, így is sok mindent megtudtam. Vegyük sor­jába. Vicsai Jánostól például azt, hogy Szamosardón egy kissé letargikus a hangulat (reméljük nem sokáig), az embereket most leginkább a föld ér­dekli, nincs idő újságot olvasni, meg aztán a postai szolgáltatások a már említett szinten vannak, így elmegy az emberek kedve a megrendeléstől. Jó, ha harminc előfizetője van az Új Szónak, egy olyan hely­ségben, am­­­t csak magyar nyelvű oktatás van (és bármennyire is szerettek volna a fe- SIMORI SÁNDOR (folytatás a 2. oldalon) Sajnos egyre többen nevezik an­nak a munkanélküliséget. És ami fá­jóbb, hogy a munkanélküliek száma rohamosan emelkedik. Szinte nap ■mint nap találkozni olyanokkal, akik öniróniával közlik­ új státuszukat: munkanélküli lettem. Vagy: a tegnap adták a kezembe az elbocsátó szép üzenetet. És megpróbálnak moso­lyogni, viccesen, fanyar­alásztófahu­­morral elütni a dolog élét. Pedig egyáltalán nem könnyű és nem egy­szerű. Geológus barátom mesélte, csak úgy kuriózumként, hogy csapattársa, aki éppen szabadságát"tölti valahol a tengerparton vagy egy szolidabb üdü­lőben, megkérte őt, hogy vegye fel a fizetését. Meghatalmazást is­­adott er­ről barátomnak és máskülönben sem első alkalommal fordul elő az, hogy egymás fizetését felveszik Több éve­ dolgoznak együtt, jól megértik egy­mást. Csakhogy most az történt, ma­gyarázza barátom, hogy a kollegájá­nak a borítékja mellé odacsatolták a felmondólevelet is. Képzeld, milyen meglepetés várja ezt az embert — zárta le a beszélgetést geológus bará­tom és hiába próbáltam valamiféle magyarázatot kicsikarni belőle, mé­gis,­­ szerinte miért bocsátották el a kollegáját, a mérnökembert, nem lett volna más?, csak annyit mondott:­­jobb ebbe a dologba nem beleavat­kozni, mert amúgy sem lehet a végé­re járni, értsd alatta, neked, beosz­tottnak amúgy sem lesz soha igazad. Tudod hogy van ez — tette hozzá le­mondóan —, ha a főnökség elhatároz valamit, azon nem változtat. Így volt ez a régi rendszerben, így van ez most is. A főnökség az főnökség, bár­milyen rendszer is legyen. Kétségtelen, a vállalat vezetőségé­nek megvan a maga magya­rázata arra, hogy miért mond fel ennek vagy annak az alkalmzott­­nak. Tény az is, hogy senki érintett­nek nem esik jól a tényközlés. Más kérdés viszont az, mégis milyen kritériumok, ismérvek alapján mon­danak igent vagy nemet egyik vagy másik név esetében. Sajnos a több mint huszonöt megkérdezett vá­laszából (amolyan kisanikétot ren­deztem a munkanélküliség kulissza­titkainak megismerésére) azt a kö­vetkeztetést lehetett levonni, az el­bocsátások esetében túlteng a szub­jektivizmus. Hogy ne mondjunk más, esetleg mélyebben hasító kité­teleket... Tisztában vagyok (va­gyunk) azzal, sziszifuszi munka len­ne valamiféle bizonyítékot szerezni erre. Ism­erjük a hatalommal szembe­ni bizonyítás nehézségeit a múlt rend­szerből. És a változás óta nem is telt el oly sok idő ! Sikerült két elbocsátó levél szöve­gét kézhez kapnom. Az egyik egy jogtanácsosnőt érint. Egy olyan szak­embert, aki 16 esztendeje dolgozik a Mezőgazdasági és Élelmezési Igazga­tóságon, ak­inak szaktudása és erköl­csi bizonyítványa kifogástalan. És most mégis felmondtak neki. Az el­bocsátó szép üzenetben ez áll, magyar fordításban: kelt 1991. június 14-én, sorszám 1161, címzett Sz. Dana. Kö­zöljük önnel, hogy a 22/1991-es tör­vény értelmében semmisnek nyilvá­nítóhat a 43/1990-es törvény-dekré­tum, tekintettel a jogtanácsosok álla­mi költségből való fizetésére, azok esetében, akiit a régi mtsz-eknél dolgoztató. Ebben az esetben, követ­kezésképpen, június 30-ig keressen magának munkahelyet más termelő­egységnél. E dátum után felbontják a munkaszerződését. Aláírás: Cioltea Aurél mérnök, igazgató. —’Mit szól ehhez a jogász? kérdeztem az elbocsátott jogtaná­csost. i._— Mit szólhat, tudomásul vesz, és megpróbál az írottak értelmében cse­lekedni, vagyis munkát találni. Ha nem sikerül, akkor a munkanélküli hivatalhoz fordul segélyért. Mi mást lehetne tenni ?­­ — Mégis mit gondol, milyen moti­vációval tettek ki ? — Erről nem nyilatkozhatom, te­kintve, hogy fogalmam sincsen. S­ at ügyvédet és több technikust tettek­ ki, úgymond gazdasági meggondolásból. Lehet, hogy van ilyen, de kérdezem én, ezután ki fogja a hivatalos iratok jogi pontosságát ellenőrizni ? Vagy most már nem lesz szük­ség erre, mondván, hogy nagyapáink sem sok ■iskolát jártak, mégis elboldogultak, nem volt szükség annyi hivatalos pa­pírra ? Hát igen, erre is lehet gondolni, emígyen is lehet magyarázkodni, bár tudvalevő, hogy egészen más okok játszhattak közre. Mert ugye mégis voltak olyanok, akik maradtak. Azok miért ? Ez a hamleti kérdés. M. Ildikót ugyancsak 16 évi régiség után szólították fel a távozásra az IFBT-től. A motiváció az­­volt, hogy az IFET átalakult, hozzácsatolódott a brassói Vestralhoz, munkaerőcsök­­kentést kell eszközölni. , M. Ildikó egyetemet végzett nő, a számítási hi­­vatalnál dolgozott programozóként, ki? &■ felmondólevelében az ,,udvarias" KRIZSÁN GÉZA (f­olytatás a 2. oldalon) R­iportírás Új státusszimbólum ? LAPUNK TARTALMÁBÓL :­­ Szamosháti körkép © Barangolás Kárpátalján ̇ Egy méltatlanul elfeledett író «* Előszezon (?) Karbonácon Kut­yakiállítás 1991 Vasárnap, annak ellenére, hogy a labdarúgó idény befejeződött, újból benépesültek a stadion lelátói A tavalyi, első alkalommal megrendezett ku­tyakiállítás sikerétől bátorságot kapott szervezőség az idén is összehívta or­szágunk legjobb tenyésztőit. A versenyre magyarországi kutyagazdák is beneveztek és nem egy alkalommal sikerült elvinniük a pálmát. A Nem­zetközi Kinológiai Szövetség által jóváhagyott kiállítás ringjeiben több, mint száz kutya versengett az áhított CACIB díjért. Hogy megkapta-e vagy sem, az a „szépségétől“ függött, és a gazdi hozzáértésétől. A két versenyben szerzett tapasztalat biztos­ Céka annak, hogy jövőre ogy még nagyobb méretű kiállítás szemtanúi lehetünk.­J­U­J DEÁK LÁSZLÓ

Next