Bányavidéki Új Szó, 1991. július-december (3. évfolyam, 143-195. szám)

1991-07-02 / 143. szám

2 1991. július 2., kedd Szamosháti körkép (Folytatás az 1. oldalról) tettes tanügyi szervek román tagoza­tot létesíteni, jeles­t­­ezők hiányában nem jött össze a dolog !). Azt is meg­jegyezte, hogy többen hangoztatják: az újság túlságosan Nagybánya-cent­rikus . (Részben igazuk van, hiszen az újság a megye magyarságának a lap­ja, úgy a városon, mint a falun! Igyekszünk tenni azért, hogy így le­gyen.) Abban állapodtunk meg, hogy a református gyülekezet lelkipásztora­­nak (Tóbiás Tibornak) a segítségével — aki meg is ígérte a segítséget (és nincs okunk kételkedni az ígéret be­tartásában) — a helybeli RMDSZ ta­gok bevonásával megszervezik az új­­ságelőfizetést és lapterjesztést. Mind­­egyik beszélgetőpartneremmel abban egyetértettünk, hogy ha nincs meg­rendelés, megszűnik a lap és csak ak­kor vennénk észre, hogy hiányzik, ha már nincs! Újraindítani sokkal nehe­zebb lenne (Mellesleg, sajnos akadnak olyanok, akik nem bánnák, ha meg­szűnne a lap és ezek még magyarok­nak is tartják magukat!) Szilágyi István monói RMDSZ- elnök gazdálkodó ember. Egy traktor nyergéből „szedtük" le. Ő imigyen számolt be a falubeli helyzetről: „Mo­no lakossága majdnem fele-fele arány­ban román és magyar. Nemzetiségi problémák nincsenek és nem is voltak vllánkban. A magyar nyelvű oktatás 1—4 osztályra terjed ki és egy óvodai csoportra. Három tanítónő és egy óvó­nő biztosítja a tanulást ilyen szinten. A felső tagozatosok Szamosardón ta­nulnak, ahol jól ellátott (a körülmé­nyekhez képest) bentlakás áll rendel­kezésükre. Az újság előfizetésekk­el sajnos itt sem sokkal rózsásabb a helyzet, pedig itt nagyon lelkiismere­tes a postás. (Megkértem Kulcsár tisz­­teletes­ asszonyt, hogy a tőle telhető módon hirdese ki a gyülekezet előtt is ezt a mindnyájunkat érintő problémát. Reméljük eredményes lesz a felhívása, amit ezúton is hálásan köszönünk — a szerk.). A Földtörvény alkalmazásával kap­csolatosan is elbeszélgettünk. íme a válaszok: Vicsai János : Szamosardón különö­sebb problémák nem adódtak, a fő gond az, hogy elég kicsi a határ és nem kaphatta meg mindenki a neki járó tényleges nagyságú földterületet. Szilágyi István: Monón is vita nélkül folyt a földosztás, illetve a szomszédos Szélszeggel van egy né­hány elintézetlen ügy, de megkértük Miklós János mérnök urat a prefektú­­ráról, aki monói, hogy járjon utána a jogosultságnak. Egyébként a földosz­tást Miklós István vezette (románok­­magyarok megelégedésére) őt segí­tette — ugyancsak pártatlanul — Mu­reş­­b­an volt jegyző is. Mint mond­tam, Monón nagyon jól megfér együtt a román a magyarral! (Mint hallom, ez nem jellemző a községközpontra Sürelmedre — a szerk. megj.). A privatizálással kapcsolatos kérdé­semre is ez a két úriember válaszolt. A válaszokból kitűnik, hogy Szamos­ardón valamivel előbbre tartanak a magánkezdeményezés terén. Működik két asztalosműhely (Nagy István és Vicsai Miklós, valamint Szabó Miklós műhelye), Kiss Tóth József tv-rádió javító műhelye. Vicsai Ferenc (jelen­leg munkanélküli): Üvegházas kerté­szetet szeretne létrehozni, a munkála­tok folyamatban vannak. Szó van egy szilágycsehi kft. ardói érdekeltségé­nek a létrehozásáról, amely import­­export engedéllyel rendelkezik és hazai, valamint külföldi árukat forgal­mazna. Beszélgetőpartnereim elmondták azt is, hogy az iskolákban nem ártatna, ha ú.n. „menedzser“-kurzusokat is beve­zetnének, hogy fejlesszék az ifjúság gazdasági szellemét, ami elengedhetet­len a jövőre nézve. Ki kell lábalni a letargiából és rá kell férni sürgősen a jól megszervezett­­munkára! Kormá­nyok jönnek, kormányok mennek, de ha mi nem lépünk, nem teszi ezt meg helyetünk senki! Akinek füle van, hallja meg ! Új státusszimbólum­­ ra ? Kinek jó ez a sok munkanélküli? (Folytatás az 1. oldalról) okfejtés mellé még odabigyesztették azt is, amolyan utolsó szalmaszálként, hogy: ha fentnevezett képes murtt­­át, vagyis megrendelést­­szerezni a vál­lalatnak, amelyből fedezhetnék a fentnevezett fizetését, a vállalat kész továbbra is alkalmazni őt. Ehhez mit lehet még hozzátenni, ha csak nem a bibliai mondást: segíts magadon. . . . Mert ugye az elbo­­csátókat egyáltalán nem érdekelte, hogy M. Ildikónak két kisgyermeke van és amikor hiányzott a munkahe­lyéről s­ok, amelyet az előbbiek mel­lé még felhoztak — nem indokolat­lanul tette, gyermekei közül beteg volt valamelyik, gondoznia kellett, hiszen magára van utalva, a férje is dolgozik. — És mi lesz ezután ? — Még nem tudom — mondta —, valamit majd csak kitalálok, helye­sebben találok. Esetleg beállok a tanügybe. Nem tudom, teljesen m­eg vagyok zavarva. Mondja meg ké­rem, 16 esztendő után, egyik napról a másikra kikerülni az utcára ! Fene nagy demokrácia ez ! Folytathatnánk a felsorolásokat, az úgymond érdekes esetek említését s sajnos egyre több akad belőlük­, ám úgy hiszem ennél lényegesebb, ha azt próbálnánk megfejteni, mégis miért van szükség erre az áldatlan állapot.kinek, kiknek a politikai húzását szolgálja ? Mert egyáltalán nem aka­rok — s gondolom mások sem — ar­ra gondolni, hogy ezzel azt kívánjuk igazolni, képesek vagyunk abba a táncba fogózni, amelyről évekkel ez­előtt oly megvetően beszéltünk. A nyugati világ rákfenéjéről, a munka­­nélküliségről van szó. És most íme minálunk is dívik, egyre nagyobb hullámokban terjed. Mit lehet tenni ez ellen ? — kér­deztem miniankétom alanyait. A vá­lasz többek között az volt: privatizá­­lódni, új szakmát, foglalkozást, mesterséget tanulni. Igen, de ho­gyan ? — kérdezte tanár ismerősöm —, hiszen a privatizáció sem tiszta. A régi munkahelyed átalakul mondjuk KFT-vé, te befizeted az alaptőke hoz­zájárulásodat és ezzel azt érted el, hogy megvetted a munkahelyedet. Ugyanúgy más határoz helyetted, ugyanolyan beosztott vagy mint ed­dig, sőt, ha a fizetésed „megbeszélé­sénél“ nem értesz egyet, akkor azt is hozzád vágják, keress másutt állást, mi nem tudunk többet fizetni. Nos igen, vannak még buktatók jócskán. És ami a legbosszantóbb a piacgazdálkodás felé vezető utat va­lakik — hogy ne mondjunk neveket — teletűzdelik akadályokkal. Mert úgy szebb a­ küzdelem. De, hogy ki­nek jó ez, azt nem lehet tudni ! W.VAV.W.V/W.W.V.W.WWAVAWVAWWAV/AV.V/ÍMWJV Szatmár megyei RMDSZ T­ÁJÉKOZT­ATÓ / A Szatmár megyei Szilágypér (Ph­J RMDSZ szervezete a református egy­házközség vezetőségével közösen 1991. július 7-én, vasárnap emlékezik meg a község nagy fia BUDAI E Z­S­A­­­A S történész, a magyar klasszika-filológia úttörője, az I­­TA tiszteletbeli tagja, Csokonai egyk­ori tornája és a tiszántúli református egyházkerület püspöke születésének 225, halálának pedig 150. évfordulójá­ról. A megemlékezésre a szilágypéri műemléktemplomban kerül sor, mely­nek falára ez alkalomból emléktáblát helyeznek el. Az ünnepi istentiszte­let délután 4 órakor kezdődik, igét Tőkés László püspök hirdet. BANYAVIDÉ­KI ÚJ SZÓL Egy potyautas vallomásai demokráciánkban Köztudomású vasúti dolgozóink azon „igyekezete“, mellyel a kor­mányt ostromolták. Bizony ki nem szeretne manapság magas fizetést kapni s mellékelten még valutát is. De ki tehet arról, hogy szegény az eklézsia ? A vonatje­gyek ára ezidáig két alkalommal drágult és azzal biztatnak, hogy még drágulni fog. „Lenyúznák az emberről a bőrt is“ kesergett a napokban egy mindennapos „De azért rólam bizony nem, mert körülbelül 3—4 éve már se bérletet, se jegyet nem vettem. Mindig van nálam egy százas, esetleg kettő, amit az ellen­őrnek adok szívességből, meg va­lami apró, amit a jegykezelőnek nyomok a markába vagy zsebébe, ha­ nagyon berzenkedik. Minek le­gyek tisztességes, ha ők sem tö­rődnek velünk ? A 40-es években készített vagonokban kell utaz­nunk még mindig. A vagonok mocskosak, égő, tükör, függöny hiányzik, télen a fűtés sem a legmegfelelőbb stb. Jártam a szomszédos országokban, de a vé­leményem az ottani vasúti szállí­tásról egészen más. Lehet, hogy az illetékesek még nem néztek szét szomszédainknál ? Vagy nem is akarnak, csak a pénz jöjjön, de minél több ! De tőlem aztán iga­zán keveset kapnak. Hogy miért ? Mert nem érdemlik meg !“ — fe­jezte be mondókáját a nevét fel­fedni nem akaró potyautas. Apro­pó, potyautas. Május 27-én este a Nagybánya — Bukarest személy­vonattal utaztam, mellékesen mon­dom olyan vaksötétben, hogy még a kollegám arcát sem láttam, mi­kor kivágódik a fülkitartó s betop­pan a jegykezelő egy ismeretlen­nel. A jegyeket és a bérleteket ké­rem ellenőrzésre — kiáltotta el magát a bóbiskoló utasoknak. A zseblámpa fényénél „verifikálták“, hogy rendben vannak-e az utasok jegyei vagy sem. A potyautasok, miután látták, hogy a magát meg nem nevező ellenőr ( ?) ugyan­csak borgőzös, lejárt határidejű bérletet nyújtottak át neki, ami akár hiszik, akár nem, számára érvényes volt. S így szinte min­denki megszabadult. Mondhat ne­kem bárki bármit, nálunk demok­rácia van. Hogy nem olyan jól si­került mint nyugatabbra? Hát ez van ! VICSAI GYÖRGY Előszezon (?) Néhány napja rövid újsághír jelez­te, hogy újra megnyitotta kapuit a karbonod gyógyfürdő. Olvasóink részletesebb tájékoztatása céljából eredtünk utána a hírnek. Lássuk, mit is kínál a jelenleg még ROMNORD RT tulajdonában levő fürdőhely. A festői környezetbe helyezett szál­loda, vendéglő, fürdőépület és park valóban felújítva, kitakarítva kész a fürdőidényre. A másodosztályú szál­lodában 30 hely van 2 és 3 ágyas szobákban (naponta 70 lej). A reuma­tikus bántalmazó orvoslására alkalmas kénes kádfürdő (35 lej) 11-től­­ 19 óráig üzemel. A vendéglőben előren­delés­ esetén több személynek napi háromszori étkezést biztosítanak, de alkalmi vendégeket is kiszolgálnak. Ilyenformán minden együtt volna, csakhogy: a fürdőkomplexum 3 kilo­méternyire van a főúttól, a buszmeg­állótól. Semmilyen menetrend szerin­ti járat nem közelíti meg, márpedig egy 20 perces meleg kádfürdő után nem valószínű, hogy jót tesz egy félórás gyaloglás bármilyen időjárási viszonyok közepette. A másik bökkenő, hogy gyógyfür­dőről van tutiján szó, de sem a hely­színen, sem elérhető közelségben nincs biztosítva semmilyen orvosi­­egészségügyi ellátás. Elgondolkoztató hiányosság, hisz a reumabetegek többsége idősebb ember, ilyen életkorban gyakoriak a szívbántal­­mak, vérnyomásos panaszok, kerin­gési zavarok. Előfordulhat, hogy egy fájós láb kezelése kás területen le­het káros hatású. Ezért ajánlatos, hogy a gyógyulni vágyók a fürdőke­­zelés előtt legalább körzeti orvosuk véleményét kikérjék. Tudomásunk szerint a Romnord Rt nem kíván semmilyen további fej­lesztést lebonyolítani, hisz e nagy privatizációs hajszában előfordulhat, hogy a közeljövőben megváltozik a tulajdonos személye. Talán az új gaz­da majd érdekeltebb lesz a fürdő új­jászervezésében. . . KISS ÉVA Szalonnasütés (Deák László fotóje) Hova lett az aprópénz? Telefonpalota, hétköznap délután. Marosvásárhelyre akarok telefonálni, automata készüléken. Huszonötös bankjeggyel lépek az ablakhoz, egy és háromlejes érmékre szeretném vál­tani. — Nincs aprópénz ! —– mondja a kisasszony. — Akkor hogy telefonáljak ? — Nem tudom ! — Ak­kor kérem, vegyen fel egy megrendelést. — Figyelmeztetem, hogy prefixel hívható számok esetében a központo­kon keresztül a hívás duplájába kerül! Na bumm ! Teh­át az amúgy sem ol­csó mulatság, a távhívás nekem kerül kétszer annyiba, mert nekik, akiknek a feladatkörébe tartozna, nincs váltó- , pénzük.­* Kenyérüzlet, sorbanállás, többé-ke­­vésbé friss kenyér. A többség bank­jeggyel fizet, lud­assal, 50-essel. A kenyér 18 lej, mellé egy recsegésre aszalódott perec 2 lej, összesen 20, mindjárt könnyebben lehet számolni. — Köszönöm, nem kérek perecet. — Sajnálom, akkor nem tudok visz­­szaadni. Nincs apróm. És jön a perec, ha tetszik, ha nem. Esetleg ott is hagyhatom. Esetleg vár­hatok a pult mellett, amíg vissza tud­nak adni. Bizományos a Divatház földszintén. A férfi frottírzokni 44 lej. Mondjam tovább ? Aprópénz nincs. Mit kapok ? Hat lejért egy rágógumit. De ha ne­tán kettőt akarnék venni, már me­gint nem jó, mert az újra nem kerek összeg. . . Esetleg kérhetek hatot, an­nak az ára újra zéróra végződik. . . Ki érti ezt. ------- ' K. fi.

Next