Baranyai Művelődés, 1958 (3-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Felködlik előttem a képe. Hatalmas szál ember volt. Feje tetején kicsi kerek kopasz folt ékeskedett. Térdére ültetett és úgy mondta kedvesen: „Bumbula“ ... így hívott bennünket, bátyámat, meg engem. Bumbula ... a szónak más számára semmi értelme sincs, nekem sokat jelent. Az ő emlékét.“ (Halmai Éva, a pécsi Leőwey Klára Általános Gimnázium IV. osztályos tanulója „Nagyapám“ c. dolgozatából.) TALÁLKOZÁS „Nagy György 64 éves. Pécsváradon lakik. Csinos Jus háza a Szászvölgyben van. A faluban nagy tekintélynek örvend. A téli szünidőben egy vasárnap délután meglátogattam. Takaros feleségével szívesen fogadtak. Tudtam, hogy a napokban Budapesten voltak. Budapesti útjukra tereltem a szót. Szemei felcsillantak. Nagy György 38 év után most volt Pesten, felesége pedig először. A parlamentben Dobi István tűzte mellére a „Magyar Szabadság Érdemrend“ ezüst fokozatát. Örömest mutatta az érdemrendet és oklevelét. Tenyerébe vette az érmet. Mintha súlyát méregetné. Közben tekintete hol a kitüntetésen nyugodott, hol úgy tűnt, mintha az ablak előtt a Szászvölgyre nehezedő sűrű januári ködön át a messzeségbe nézne. Talán életútját látta? Nem szólt senki. Mély csend honolt a kellemesen meleg szobában. Jó idő múlva mély sóhaja törte meg a hallgatást. Úgy mondta: „... hosszú és nehéz volt az út a grófi pofontól, a Magyar Szabadság Érdemrendjéig“. Megkértem, beszéljen erről az útról. (Öhler Erzsébet, a pécsi Leőwey Klára Általános Gimnázium IV. osztályos tanulója „Egy magyar forradalmár életéből“ c. dolgozatából.) GYERMEKKORI EMLÉK „1898. június 20-án születtem. Édesapám kőművessegéd volt és részt vett a pécsi Építőmunkások Szakszervezetének megalapításában. Már nyolc éves koromban részt vettem édesapámmal gróf Apponyi Albert „fogadásán“, aki korteskedni jött ide. Úgy történt, hogy anyám elküldött tojásért. Visszafelé találkoztam apámmal. Kérdezte, hová megyek. Megmondtam. — Gyere velem, később is hazaérsz! — Hová? — Ne kérdezd, csak gyere! Majd meglátod! Lementünk az állomásra. A munkások kövekkel és záptojásokkal fogadták a gróf urat. Én is nagy hevenyében a gróf felé dobtam a magam jó tojásait. Azután rendőrök jöttek, kardlappal oszlatták szét a tömeget. Szaladtam haza anyámhoz. — Kardlappal verik apámat a rendőrök! — kiáltottam. (Halmai Éva, a pécsi Leőwey Klára Általános Gimnázium IV. osztályos tanulója „Egy élet, amelyről regényt lehetne írni“ c. dolgozatából. Adatközlő: Matakovics János.) 8