Barátság, 1998 (5. évfolyam, 1-2. szám)

1998 / 2. szám - Csetri Elek (Cluj-Napoca): A lengyel emigráció a magyar-román megbékélésért 1848/49-ben

bizalmát érdemelte ki. Látva az elmérgesedett erdélyi helyzetet, számos lépést tett a románok megnyerésére. Nicolaea Solomon, Hunyad megyei román prefektust szövetségre és román légió felállítására szólította fel. Az ő támogatásával adta ki Cézár Bolliaci az „Espatriotul" (A száműzött) című lapot Brassóban, hogy a szabad­ságszerető népek közös harcát támogassa. Bem méltán hivatkozhatott arra, hogy seregében „mindenféle népfaj iva­dékai" harcolnak. A magyarok mellett Bem oldalán küz­dött a forradalmár ifjakból álló bécsi légió, aztán lengyel, olasz, szlovák katonák. Anton Kurz német publicista, a tá­bornok egyik hadsegéde, német volt. A székelyföldi egy­ségek, jórészt a kolozsvári kollégiumok ifjúságából ala­kult híres 11. zászlóalj mellett dicső nevet vívott ki ma­gának Bem seregében a román többségű 55. zászlóalj. A jól informált lengyel megbízottak és a bánsági had­színtéren átutazó Balcescu ismételten szólnak Bem hadseregének soknemzetiségű jellegéről, elragadtatás­sal beszélnek az abban harcoló 16-20 éves ifjak lelkese­déséről és forradalmi szelleméről, kiemelik, hogy mi­lyen nagy számban vannak azok között nem magyar ka­tonák, akikbe a lengyel tábornok hitet öntött a forrada­lom ügye iránt. Mivel 1848-49-ben főleg Erdély területén tevé­kenykedett, elsősorban a románság iránti mérsékle­te nyilvánulhatott meg és járt azzal a következ­ménnyel, hogy a román vezetők bíztak benne és igénybe vették politikai közvetítő szerepét. Mikor a magyar-román békéltető tárgyalások javában foly­tak Simonffy József honvédőrnagy azt jelentette, hogy a román nép fiai „Bem tábornokhoz nagy bizalmat mutat­tak". Ilyen körülmények között természetes, hogy a megbékélési tárgyalások során sem magyar, sem lengyel, sem román részről nem lehetett megkerülni Bem személyét. Bem tábornok erdélyi tevékenysége akkor kezdő­dött, mikor a forradalom ügye egész Európában hanyatlóban, Magyarországon pedig válságos helyzetben volt, a len­gyel emigráció levelezésében is a magyarok kétségbeej­tő helyzetét ecsetelték. És ekkor megérkeztek az első hí­rek Bem győzelmeiről Anton Puchner tábornok és Karl Urban alezredes császári erői fölött, ami nagy lelkese­dést váltott ki a forradalmi­ szabadságharcos erők tábo­rában. Czartoryski jól szervezett külképviseleti hálózata azonnal jelentette a kedvező fordulatot, hozzátéve, hogy Bem soknemzetiségű honvédseregéhez „újabban nagy számban csatlakoztak bukovinai román önkéntesek". A lengyel kiküldöttek érthető módon külön előszeretettel ecsetelték azt a vereséget, amit a cári Oroszország szen­vedett el hadserege 1849 eleji, első erdélyi intervenció­ja során. Tudni vélték, hogy Alekszandr Nyikolajevics Laders cári csapatai a harcok során nem küzdöttek olyan energiával, mint Anton Puchner osztrák katonái , hogy ellentétek robbantak ki a két hadvezetőség között, a visszavonulás után pedig az orosz hadsereg erősen de­moralizált állapotba került. A forradalmi erők további küzdelme szempontjából biztatóak voltak azok a hírek - ha túlozva is -, amelyek arról szóltak, hogy sok ezer orosz katona került Bem fogságába, s közülük számosan csatla­koztak seregéhez... Nicolae Balcescu Cézár Bolliaci

Next