Barátság, 1998 (5. évfolyam, 1-2. szám)

1998 / 1. szám - KÖZŐS EURÓPÁNK - Tatabánya város lesz

KÖZÖS EURÓPÁNK Tatabánya város lesz, valódi Tatabánya múltjáról nem kell túl sokat beszélnem, hi­szen jól ismert az, hogy sokáig a magyarországi alap­­anyagipar központja volt. A szocialista-kommunista idők bolsevista típusú várostervezésének ideáltipikus követ­kezménye. Egy csinált város, Tatabánya ötven évvel ez­előtt, 1947-ben kapta meg a városi rangot, de negyvenöt éven keresztül hiányoztak azok a feltételek, amelyek egy te­lepülést valóban várossá tehetnek. 1990-ben azt mond­tuk, hogy nyolc-tíz év szükséges ahhoz, hogy a gazdasági növekedés tartósan beinduljon a városban, és további tíz-tizenöt esztendő szükségeltetik ahhoz, hogy a város valóban kellemes lakhellyé váljon a polgárok számára. Csak néhány tényt említek Tatabánya ipari múltjából, azért hogy lássuk, honnan is indultunk: 1894. Ez fontos dátum volt, hiszen a Magyar Általános Kőszénbányák Rt (MÁK Rt.) ekkor kezdte el az ott található szénvagyon kitermelését. 1914-ben a MÁK Rt. Európa ötvenedik legnagyobb ipari vállalkozásává nőtte ki magát. Az 1910-es évek végén és a húszas évek elején, a világgazdasági válsá­got megelőzően Tatabánya és a Tatai-medence Európa öt legdinamikusabban fejlődő gazdasági övezetének az egyi­ke volt. A második világháborút követően, 1947-ben a MÁK Rt.-t államosították, majd további állami vállalatokat hoztak létre: a megyei építőipari vállalatot, a húsipari vál­lalatot. 1964-65 körül, a kollektivizálás idején pedig, a női munkaerő lekötése érdekében, fővárosi székhellyel rendel­kező gazdasági társaságok leányvállalatait telepítették a városba. Többek között a Budapesti Híradástechnikai Gépgyár (BHG) és a gyapjúfonó egy-egy gyáregységét. Az 1980-as évek végére az eocén-program­mal próbálták megújí­tani a térség bányászatát; a kísérlet igazi sikereket nem hozott, inkább meghosszabbította ennek a szép múltú, nagy iparágnak az agóniáját. 1989-90 volt a következő fon­tos dátum: a KGST-piacok összeomlása. Ekkor egyik napról a másikra megszűnt a cementgyár, a gyapjúfonó, a vágóhíd, az alumíniumkohó, a megyei építőipari vállalat. Két év alatt a hetvenötezres városban összesen tizenkétezren váltak munkanélkülivé. Tatabánya-Ózd térségéhez hasonlóan - vál­ság sújtotta övezetté vált. Ennek ellenére állami támogatást nem kaptunk: 1990 óta a munkahelyteremtésre és -megőrzésre fordítható állami támogatásoknak mind­­összesen egy ezreléke került Komárom-Esztergom megyébe. Amikor az önkormányzat megkezdte működését, a város­ban a munkanélküliségi ráta húsz százalékot is meghaladta. A lehetőségek felmérése Mi történt ezután? Mit csináltunk ezzel a csődtömeg­gel? Annak érdekében, hogy modernizációs előkészülete­ink sikeresek legyenek, 1990-94 között először számba vettük a hátrányokat és az előnyöket. A hátrányok közül ismét csak néhányat: gyengén kiépített infrastruktúra, roncsolt, szennyezett környezet, lepusztult ipartelepek, egyoldalúan képzett munkaerő, a felsőoktatási intézmé­nyek teljes hiánya. Tatabánya volt az egyetlen olyan me­gyeszékhely, ahol nem működött főiskola! Gyengén ki­épített szolgáltatói háttér. És ami még nagyon fontos: a polgári gondolkodás hiánya. Zöldmezős beruházásra ke­véssé alkalmas domborzati viszonyok. Mindemellett a bánya által elhagyott intézmények működtetésének többletköltsége (itt mindenekelőtt a jóléti intézmények­ről van szó). Na és a sajtó, azon keresztül pedig a közvé­lemény előítéletei­. Az előnyöket nagyon gyorsan fel tudjuk sorolni. Ezek közé tartozott a jó közlekedés, a kiépített nemzetközi autópálya és a vasútvonal. Néhány szakmakultúra megléte, s a nyo­mokban azért fellelhető szellemi tőke. Az első lépések 1990-94 között az első önkormányzati ciklusban az alapozó munkát végeztük el. Az első lépés a műszaki és szelle­mi infrastruktúra megteremtése volt. Tatabányát - Orosz­lánnyal és Doroggal együtt - „a szén városa"-ként emleget­ték, s föl sem merülhetett más energiahordozó behoza­tala a városokba. A telefonellátás, a csatornázás, a kor­szerű hulladéklerakó, a roncsolt területek rekultivációja, az ipari övezetek kialakítása, mind-mind az alapozás körébe tartozott. A szellemi infrastruktúra megteremtése volt a legnehezebb. Alapítani kellett egy felsőiskolát. Létre is hoztuk 1991-ben a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját, amelyen jelenleg ezerötszáz hallgató tanul; az idén egy felmérés készítői a Magyarországon működő állami és nem állami gazdasági felsőoktatási intézmények közül már az első helyre sorolták. Létrehoztuk a Nemzetközi Kre­atív Zenepedagógiai Intézetet. Azóta nagyon sok hazai és nemzetközi zenepedagógiai kurzust, szimpóziumot tar­tunk Tatabányán. Ezenkívül önálló városi színházat hoztunk létre, Jászai Mariról neveztük el. Átalakítottuk a szakképzé­si rendszert. A kulturális élet helyi támogatását a polgári gondol­kodás elmélyítése érdekében tartottuk nagyon fontos­nak. Ugyanezért Tatabányán hamarabb indult egyházi iskola, óvoda, mint az érseki vagy püspöki székhelyeken, Székes­fehérvárott, Győrött, vagy éppen Esztergomban. Ezenkí­vül másodikként hoztunk létre önálló városi levéltárat. Ép­pen ebben az esztendőben bővítettük egy önálló helytörté­neti kiállítás megvalósításának a lehetőségeit. A Német Lo­vagrend segítségével létrehoztuk Közép-Európa legmodernebb rehabilitációs gyermekellátó rendszerét és az értelmi fo­gyatékosok foglalkoztató intézményét, mintegy félmilli­­árd forintos beruházással. Négyéves előkészület után kezdődött el a modernizáció. 1994- ben elkészítettük önkormányzatunk stratégiai mű­ködőképességének vizsgálatát, a helyi gazdaságfejlesz­tés lehetséges irányainak meghatározását, továbbá megfogalmaztuk önkormányzati értékrendünket is. 1995- ben a kanadai kormány segítségével elindítottunk egy szakértői programot, a gazdaságfejlesztés, a humán erő­forrás-fejlesztés és a pénzügyi gazdálkodás reformját kí­vántuk elvégeni. Ugyanabban az esztendőben átalakítot­tuk a hivatali szervezetet, teljes egészében különválasztottuk az operatív és a stratégiai feladatokat, és ekkor került sor az intézményi hálózat átalakítására is. A hatékonyabb gazdálkodás érdekében, az úgynevezett „Bokros-cso­­mag"-ot megelőzve, négyszáznegyven közalkalmazottól A Gyulán 1997-ben megrendezett - sorrendben harmadik - országos önkormányzati találkozón hangzott el Bencsik János­nak, Tatabánya polgármesterének (amelyet itt rövidítve adunk közre) előadása.

Next