Bárka, 2003 (11. évfolyam, 2-6. szám)
2003 / 5. szám - MŰHELY - Szilágyi Márton: „Alkalmatosságra írott versek”, avagy vidám férfikompániák humora: Csokonai, Arany és a közköltészeti hagyomány
58 Szilágyi Márton a lírai én megszólalásának pontos és túlhangsúlyozott szituálása tekinthető: Arany mindig a dilettáns vagy legalábbis alkalmiságát tekintve nem professzionális költő (ahogy egy helyütt mondja: a „bocskoros poéta”)29 szerepét ölti magára, azt a szerepet tehát, amelyet a kollégiumi hagyomány Csokonain is átszűrt tradíciója kész mintaként nyújtott. Ez utóbbi egyébként sem volt idegen Aranytól, gondoljunk csak Az elveszett alkotmány narrátorára éppúgy, mint kései, kegyetlenül lestilizált önarcképeire az Őszikékciklusból (pl. Öreg pincér, Tamburás öreg úr) — de felbukkan ez az eljárás fiktív irodalmi alakteremtés keretében is: a — nem létező — Csukát Nagy András debreceni poéta nevében írt vers. A négy jövevény esetében Arany szerzőségének a kimutatása csak gondos keletkezéstörténeti és filológiai rekonstrukció révén volt lehetséges.30 Ehhez a beszédhelyzethez természetes módon járulhatnak aztán az alantasnak számító, ilyen módon nyilvános tiltás alá tartozó testi működések költői leírásai - s ezek az ürítkezések egyaránt lehetnek a lírai énnek vagy a költői önarcképnek tekinthető szereplőknek a cselekedetei, mint ahogy a megszólított, ünnepelt személy kigúnyolására, ironizálására szolgáló humoros hatáseffektusok is. A Borbély Pálnak írott születésnapi vers pl. egy szent textusnak, az újszövetségi páli leveleknek a formai keretét tölti meg alantas tartalommal: a szent elvégzi a dolgát egy éjjeli edényen, mielőtt megírná a levelét, utána pedig a szenttől a levél továbbítására megbízott Aranyszájú János (a költő személyének névrejtéssel is kiemelt alteregója) lesz az, aki meggondolatlan vizelésével árvizet okoz: „Ezzel visszafordult dunyhájába, János pedig fogván taligába, Útra indult, s mint malac rivása, Messze zörg a talyga nyikorgása. Szűken van most Pálnak ott lent hája, Azt siratja fakó taligája, Mert a disznók mind a pokolra mentek, Foghagymával zsíroznak a szentek. Ám de János sehogy sem tűrheti, Hogy fülét a talyga sértegeti. A tengelyre köpköd, mind hiába, Annál jobban csikorog az agyába’. Mit tegyen? vizelni kezd az árva A marokfa száraz oldalára. Hajh de míg ő kerekét locsolja Balgatag fővel meg nem gondolja: Hogy minállunk térdig ér a sár, víz. Ha nem isztok, hordjon el az árvíz.”31 29 A kifejezés az Alkalmatosságra írott versek alcímében található: „ezen alkalmatosságra készítődött és elmondódott egy bocskoros poéta által következőképen” 30 Erről 1. Keresztury Dezső: Arany János egy ismeretlen tréfás költeménye. A költő játékos kísérleteinek kérdéséhez. In: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1961—1962. Bp., 1963. 244—252.; a tanulmány utóbb megjelent még: Keresztury Dezső: A szépség haszna. Tanulmányok. Szépirodalmi, Bp., 1973. 97— 110. 31 Gyöngyösy 1905- 495; a vers értelmezésére. Tarjányi Eszter: Hová levél...? Az episztola és Arany János költői leveleinek poétikai háttere. In: Levél, író, irodalom. A levélirodalom történetéről és elméletéről. Szerk. Kiczenko Judit, Thimár Attila. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2000. 119-151. különösen: 128-134.