Bárka, 2012 (20. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 4. szám - MŰHELY - Szakolczay Lajos: A hit kozmosza (Föld – Biblia – Szabadság): Nagy Gáspár költészetéről
77 SZAKOLCZAY LAJOS (Nagykanizsa, 1941) - Budapest Egy nem is olyan régi antológia Nagy Gáspárt a katolikus költőkhöz sorolta. Nem véletlenül. Persze, ha a Sík Sándortól és Mécs Lászlótól Tűz Tamásig és Sajgó Szabolcsig húzódó vonulatot vesszük — mindannyian papköltők —, a Koronatűz szerzőjének lírája a modern megszólalások közül való. Leginkább az angyalokat hús-vér angyalokká emelő, és a Scarboro-i elégiádban az „arany és kék szavaktól” eléggé eltávolodó kanadai poéta. Tűz verseivel rokon, illetve erkölcsi alapú magyarságversei szerint Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus) éppúgy társának nevezhető, mint az ugyancsak kanadai Láy Ferenc, a Jeremiás siralmas poétája. Nem akármilyen társaság. Amiben, fölnővén a klasszikusokhoz, Nagy Gáspár akarva-akaratlan fölülmúlja őket, az a forradalmi indulatú számonkérés intenzitása, komolysága. Az 1956-os magyar forradalom és hőseinek igazsága nyersen szókimondó darabokban kamatozódik. A bátor hang teszi — verse nemegyszer ítélőszék —, hogy a lírahős szinte mindig a költővel azonos. Amikor pedig a „külső” és a „belső” maszkok révén el van bújtatva — a harlekini álarcnál a bibliai parafrázis jóval gyakoribb —, akkor is égetően egyértelmű a tisztasága. Akárcsak a fehérségé vagy a hóé, amely a János Jelenései által — egyszer még Pilinszky által is átszűrve („örökre hó alatt marad”) - szakrális köröket érint, természeti tüneményként pedig maga lesz a külső és belső megtisztulás apoteózisa. „Visszanézek bűneimre / mielőtt lehullok / hófehéren / látom az Istent: / arcáról alázúdultam” (Ősz és tavasz között ” — Hó). A látás nyomán éledő azonosulásról vágyott titokról van-e itt szó, vagy a „csörgedező” hit könnyként való leválásáról, nem tudhatni. Ám a tisztát a tisztával összemérő azonosság, az egy darabból melyik melyiknek folytatása? A kettőt varázsoló akarat a bűnveszejtésben (föloldozásban?) csúcsosodik. Jóllehet a központozás hiánya egy kissé más értelmezést is megenged, de az Úr megpillantása - pontosabban az arcáról való alázúdulás — csaknem a tisztítótűz erejével ér föl. Semmi kétség, hiszen az egész életműből világosan kitűnik, Nagy Gáspárnál a hit kozmosza olyan, égi és földi határkövekkel „kicövekelhető”, az egyetemesség minden tulajdonságát magában hordozó terrénum, amelynek rendíthetetlenségét több „alapkő” szavatolja. A reáliákat sem feledve a Föld mint égitest, és a föld mint bebarangolható ország (táj, kert) mítoszi területekkel is (Ősanya, Paradicsom) érintkezhetik, anélkül, hogy elveszítené a többrétegű, s a lírahősnek nem kis biztonságot adó couleur locale-t, vagyis a helyi színt (Bérbaltavár, Pannonhalma, vőfély nagyapa, csikó, zabla, esti itatás), s nem utolsósorban az egyén és a közösség pszichéjét meghatározó történelmi és társadalmi eredetű értékeket („Magyarország-medencecsontok”, „EURÓPA, FEKETE OSTYA”, „Attila kardja”, „Visztula, Duna, Olt Szökővér vize”, „Fejérvárra menő utak”, „Sortüzek gyalázta Magyarország!”, „Duna-cipelte Normandia”). A Földtan csak látszólag geológiai nézőpontú eszmefuttatás, valójában — a vers megszületésekor 1980-at írtunk - a Trianon sújtotta ország elsiratása. És az írótársak bátrabb megszólalásra való ösztönzése. „Úgy kikalapálták, edzették, / hogy úgyszólván szinte sík lett; / bemérték, átszabták, eladták / nem maradt rajta hű hegy, / csak heg maradt, mélyedés / ágyában szunnyadó herma — / érte szót, hangot emelni, / költővitézek, ki mer ma?” Nagy Gáspár mert szólni; övé az érdem, hogy többek közt a magyar októbert sírba taszító gyalázat a csönd jégkockáival nem fagyasztotta be véglegesen - csak időlegesen - a néma torkokat. Elhetetlen, hogy a kezdő költő már mennyire birtokában volt a modern látásnak, modern versnek. SZAKOLCZAY LAJOS ◄ A hit kozmosza (Föld - Biblia - Szabadság) Nagy Gáspár költészetéről