Bárka, 2012 (20. évfolyam, 1-6. szám)

2012 / 4. szám - MŰHELY - Szakolczay Lajos: A hit kozmosza (Föld – Biblia – Szabadság): Nagy Gáspár költészetéről

77 SZAKOLCZAY LAJOS (Nagykanizsa, 1941) - Budapest Egy nem is olyan régi antológia Nagy Gáspárt a katolikus költőkhöz sorolta. Nem véletlenül. Persze, ha a Sík Sándortól és Mécs Lászlótól Tűz Tamásig és Sajgó Szabolcsig húzódó vonulatot vesszük — mind­annyian papköltők —, a Koronatűz szerzőjének lírája a modern megszólalások közül való. Leginkább az angyalokat hús-vér angyalokká emelő, és a Scarboro-i elégiádban az „arany és kék szavaktól” eléggé eltávo­lodó kanadai poéta. Tűz verseivel rokon, illetve erköl­csi alapú magyarságversei szerint Dsida Jenő (Psal­mus Hungaricus) éppúgy társának nevezhető, mint az ugyancsak kanadai Láy Ferenc, a Jeremiás siralmas poétája. Nem akármilyen társaság. Amiben, fölnővén a klasszikusokhoz, Nagy Gás­pár akarva-akaratlan fölülmúlja őket, az a forradal­mi indulatú számonkérés intenzitása, komolysága. Az 1956-os magyar forradalom és hőseinek igazsága nyersen szókimondó darabokban kamatozódik. A bá­tor hang teszi — verse nemegyszer ítélőszék —, hogy a lírahős szinte mindig a költővel azonos. Amikor pedig a „külső” és a „belső” maszkok révén el van bújtatva — a harlekini álarcnál a bibliai parafrázis jóval gya­koribb —, akkor is égetően egyértelmű a tisztasága. Akárcsak a fehérségé vagy a hóé, amely a János Jele­nései által — egyszer még Pilinszky által is átszűrve („örökre hó alatt marad”) - szakrális köröket érint, természeti tüneményként pedig maga lesz a külső és belső megtisztulás apoteózisa. „Visszanézek bűneimre / mielőtt lehullok / hófe­héren / látom az Istent: / arcáról alázúdultam” (Ősz és tavasz között ” — Hó). A látás nyomán éledő azonosu­lásról­­ vágyott titokról­­ van-e itt szó, vagy a „csör­gedező” hit könnyként való leválásáról, nem tudhat­ni. Ám a tisztát a tisztával összemérő azonosság, az egy darabból­­ melyik melyiknek folytatása? A kettőt varázsoló akarat a bűnveszejtésben (föloldozásban?) csúcsosodik. Jóllehet a központozás hiánya egy kissé más értelmezést is megenged, de az Úr megpillantása - pontosabban az arcáról való alázúdulás — csaknem a tisztítótűz erejével ér föl. Semmi kétség, hiszen az egész életműből világo­san kitűnik, Nagy Gáspárnál a hit kozmosza olyan, égi és földi határkövekkel „kicövekelhető”, az egyete­messég minden tulajdonságát magában hordozó ter­rénum, amelynek rendíthetetlenségét több „alapkő” szavatolja. A reáliákat sem feledve a Föld mint égi­test, és a föld mint bebarangolható ország (táj, kert) mítoszi területekkel is (Ősanya, Paradicsom) érint­­kezhetik, anélkül, hogy elveszítené a többrétegű, s a lírahősnek nem kis biztonságot adó couleur locale-t, vagyis a helyi színt (Bérbaltavár, Pannonhalma, vő­fély nagyapa, csikó, zabla, esti itatás), s nem utolsósor­ban az egyén és a közösség pszichéjét meghatározó történelmi és társadalmi eredetű értékeket („Magyar­­ország-medencecsontok”, „EURÓPA, FEKETE OS­TYA”, „Attila kardja”, „Visztula, Duna, Olt Szökővér vize”, „Fejér­várra menő utak”, „Sortüzek gyalázta Magyarország!”, „Duna-cipelte Normandia”). A Föld­tan csak látszólag geológiai nézőpontú eszmefuttatás, valójában — a vers megszületésekor 1980-at írtunk - a Trianon sújtotta ország elsiratása. És az írótársak bátrabb megszólalásra való ösztönzé­se. „Úgy kikalapálták, edzették, / hogy úgyszólván szinte sík lett; / bemérték, átszabták, eladták / nem maradt rajta hű hegy, / csak heg maradt, mélyedés / ágyában szunnyadó herma — / érte szót, hangot emel­ni, / költővitézek, ki mer ma?” Nagy Gáspár mert szólni; övé az érdem, hogy többek közt a magyar ok­tóbert sírba taszító gyalázat a csönd jégkockáival nem fagyasztotta be véglegesen - csak időlegesen - a néma torkokat. El­hetetlen, hogy a kezdő költő már mennyire birtokában volt a modern látásnak, modern versnek. SZAKOLCZAY LAJOS ◄ A hit kozmosza (Föld - Biblia - Szabadság) Nagy Gáspár költészetéről

Next