Bátor, 1990 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1990 / 2. szám
Szigorú, rendszeres ellenőrzés A bőrök nem fertőzöttek A nyírbátori Új Barázda Termelőszövetkezet területén 1986 januárja óta tárolnak bőröket. A 4200 tonnányi bőr jelentős része Simontornyáról érkezett, mindössze öt vasúti kocsi szállítmányát tárolják a Szovjetunióból, amelyet még a csernobili események előtt indítottak útjára a feladók. A tárolási körülmények a szigorú előírásoknak megfelelőek, a hatóság részéről rendszeresnek tartott ellenőrzések mindeddig nem találtak hibát. A szakemberek évente két alkalommal végzik el a kötelező fertőtlenítést, melyről szabályos nyilvántartást is vezetnek az illetékesek. Nem kell tehát izgulniuk a nyírbátoriaknak, hiszen a sugárvizsgálat során mindeddig semmiféle szennyezettséget nem mutattak a műszerek. Erről tanúskodik a legutóbbi, 1990. január 4-én végrehajtott, jegyzőkönyvben rögzített ellenőrzés is. Hogy meddig maradnak a bőrök a termelőszövetkezet területén? — ez az a kérdés, amelyre választ ma még nem tudnak adni a gazdaság vezetői. Ha az anyagi szempontokat vesszük alapul, jogos a reményük, lehetőleg minél hosszabb ideig. (ké) Hozzászólás az ,,Utcák neve” című cikkhez Lódy doktor emlékére Remélem, a cikk írója nem veszi rossz néven, hogy dr. Lódy László volt orvos és intézetvezető munkásságát, a mások által is elismert érdemeit közelebbről is megvilágítsam. Az utóbbi két évtized alatt a település lakossága részben cserélődött és számban is növekedett, ezért inkább az idősebb korosztálybeliek emlékeznek fáradhatatlan tevékenységére, amellyel a település egészségügyi fejlesztését szolgálta. Kezdeményezésére a község elöljárósága 1947-ben a Góth-féle kastélyban szülőotthont létesített, s azt a társadalom által adományozott bútorokkal rendezte be. Az orvosi teendők ellátását, a közelében lakó dr. Lódy László orvos díjazás nélkül vállalta. A szülőotthon bővítésére, új bútorral való ellátására és az orvosi műszerek beszerzésére, 1949-ben a községi költségvetésben biztosítottunk fedezetet. Ekkor hívtuk meg dr. Rétháti Miklóst, aki nyugdíjba meneteléig teljesített szolgálatot. Dr. Lódy László felvetette, hogy egy csecsemőotthon beindítására lenne szükség, és a Vasvári Pál és Dózsa György utca kereszteződésében lévő, Zsindely-féle lakást ajánlotta, amelyben a községi pártbizottság titkára lakott. Tekintve, hogy a család igényét a lakás mérete meghaladta, egyezség alapján részükre más lakást utaltam ki. A községi elöljáróság által rendelkezésre bocsátott összegen felül, személyes eljárásunk alapján az Egészségügyi Minisztérium olyan fedezetet biztosított, amely az épület rendbehozatalára, némi bővítésére és kiszolgáló helyiségek létesítésére elegendő volt. Az akkori igényeket kielégítő első gyermekintézmény, Megyei Anyás Csecsemőotthon néven működését megkezdte. Később a szomszédos Kendi, majd a szemben lévő Fegyves-féle lakás megvásárlásával, a gyermekférőhelyek száma meghaladta a százhatvanat. A pedagóguspályán lévőket kivéve, 1949-ben még kevés nő tudott munkát vállalni, de — különösen a többgyermekes anyák — már kopogtattak a községházán, hogy a keresetre szükség lenne, de gyermekeik gondozása a munkavállalásnak gátat vet. A községi elöljáróságnak voltak saját, továbbá állami tulajdont képező lakások is a kezelésében, így lehetőség volt olyan lakás biztosítására, ahol egy nagy szobában 7-9 gyermeket lehetett gondozni, konyhájában pedig főzni. Két nőt alkalmazott, míg a szülők valamelyik hozzátartozója 2-3 naponként váltva, besegített. A község elöljárósága az épület fenntartásával, fűtésével, világításával felmerült kiadásokat fedezte, az élelmezési költséget is biztosította, s a szülők csak névleges térítésdíjat fizettek. 1950-től kezdődően fokozatosan adódtak olyan munkahelyek, amelyeket nők is betölthettek. Ezért minden erőt a bölcsőde létesítésére összpontosítottunk. A községben folyt a szervezés, közben dr. Lódy Lászlóval utazgattunk. Előfordult, hogy valahol nem kaptunk pénzt, de a kapott jó tanácsot is hasznosítani tudtuk. Amikor már volt mit az asztalra tenni, az Egészségügyi Minisztérium sem zárkózott el a kitűzött cél megvalósítása elől. Végül is a tervdokumentáció és a beruházásokhoz szükséges fedezet, 1951-ben rendelkezésre állott. Ekkor még a kivitelező biztosítása és a fűtési berendezések beszerzése jelentett gondot. Az új bölcsőde megnyitására 1952 tavaszán került sor. Erre készülve, Debrecenbe mentünk egy bölcsödét megnézni, szervezetéről, működéséről, fenntartásának feltételeiről tájékozódni, így már tisztában voltunk az induláshoz szükséges ismeretekkel. Az Egészségügyi Minisztérium 813/ B/355/1952. IV. 1. számú működési engedélyének megérkezése előtt, már gyermekeket gondoztak az új, 35 személyes bölcsödében, amelyben nem sokkal később 46 gyermek szorongott. A kisgyermekek hamar megbarátkoztak a fehér köpenyes Lady doktor bácsival, és látogatása alkalmával a még beszélni nem tudók is mosolyogva, ujjal mutatták őt egymásnak. 1970 májusában, egyik éjjel két órakor a csecsemőotthonból telefonon értesítették egy gyermek rosszullétéről. Otthonából beérkezve, a gyermeket megvizsgálta és a gondozónőt kérte, telefonáljon mentőért. Amikor a gondozónő az irodába visszament, a kiállított és aláírt beutalót az asztalon találta, orvosukat pedig holtan az asztal mellett... A halál, az első nagyobb erőfeszítései eredményeként létrejött csecsemőotthonban, kedvelt munkahelyén ragadta el a gondosan gyógyítgatott gyermekektől. Dr. Lódy László a községi képviselőtestület tagja, majd a tanács tagja és az egészségügyi állandó bizottság elnöke volt, halála bekövetkeztéig. Fáradhatatlan volt, s a céljai megvalósításában gyakran jelentkező akadályok is, csak időlegesen tudták gátolni. Az ő kezdeményezése, önzetlen és tudatos segítsége nélkül nem tudtuk volna — már 40 évvel ezelőtt — az egészségügy fejlesztése alapjainak lerakását megkezdeni. Elkötelezett hivatásszeretete előtt életében is meghajoltam. Még tanácstagi tisztségem idején felmerült bennem — azóta pedig megérlelődött — annak gondolata, hogy dr. Lódy László a Nyírbátor és vidéke lakossága érdekében hosszú időn keresztül kifejtett tevékenysége elismeréséül érdemes arra, hogy halála után 20 évvel, egy utcanévtábla Reá emlékeztesse a jelenkorban és később élőket. Dr. Dani Miklós A szerkesztő postájából: Emlékezzünk régiekről Alig vannak már közöttünk olyanok, akik emlékeznek még kis városunk régebbi életére, hozzá kötődő mondákra. A Szentvér u.-i monda mellett van még másik is — ez már a város határából — melyre kevesen emlékeznek, vagy nem is ismerték. Ez pedig a következő: Nyírbátor és Nyírbogát között van a Dinnyéshegynek nevezett szőlőskert, melynek tőszomszédja a Földvár. Ez is egy szőlőskert. Szőlővel és gyümölcsfákkal volt betelepítve. Sajnos ma már nagy része kipusztult, mert nincs, aki megművelje. Honnan vette a nevét? Amikor még szántóföld volt ez, a Dinnyéshegyben nekünk is volt egy kis tábla szőlőnk, így gyakran és nagyon szívesen voltam ott. A Dinnyéshegy élő sövénnyel volt körülkerítve. Ez volt a „garádja”. Ezen túl már a Földvár volt. Egyik rekkenő meleg nyári napon, a dűlőúton járkálva. Kedves apám így szólt: ,,látod, ott van a Földvár, és kezét felemelve mutatott túla garádján. Szép sorjában ott hevertek a búzakeresztek. Ezek között láttam egy jókora bemélyedést, bokrokkal benőve. Némi borzongás fogott el, hogy abban a Földvárban, mélyen a föld alatt, rengeteg kincs volt. Ez a Földvár, minden évben egyszer, Pünkösd első napján megnyílt. Addig volt nyitva, amíg a r. kát. templomba beharangoztak a nagymisére. Ez pedig mindig elég rövid ideig tartott. Mármost, aki leereszkedett a mélybe a kincsekhez, annyit szedhetett az aranyakból a tarisznyájába, amennyit akart. Igen ám, csakhogy az emberek egyre többet akartak összeharácsolni, nem figyelve a harangszóra. Azok pedig elhallgattak, ők pedig lenn maradtak örökre, a vár bezárult. Nem is jött onnan vissza soha senki. Ebből láthatod, hogy nem jó az, ha az ember mindig többet-többet akar. „Hát innen ered a Földvár nevű szőlöskert neve. Néhány utca régi neve: Szentvér u. a mai Rózsa F u. Madách u.-t Medekert u.-nak, Sallai u.-t Dezső u.-nak, Árpád u.-t Pincsi u.-nak, Fürst S. u.-t Eduárt u.-nak, Kossuth u.-t régen Farkas u.-nak, majd Vasút u.-nak nevezték. A régiek elbeszélése szerint azért hívták Farkas utcának, mert dermesztő hideg telekben, Nyírbakta felől, az erdőkön át, ezen az utcán kóborogtak be a farkasok. Bakcsy Jánosné Kis ünnepi kalendárium Vízkereszttől, hamvazószerdáig A természet szüntelen körforgásában, az évszakok váltakozásában, a tavaszi megújulásban és az őszi érettségben, a nyár gazdagságában és a tél álmában a legkerekebb időbeli egység az esztendő, amelyet az ember mindig kultikus egésznek érzett, és kozmikus fordulatait mindmáig számon tartja. Az évszakok és a vegetáció ritmikus váltakozása még a modern civilizáció embere számára is megszabja a mindennapi élet és a munka rendjét, sok esetben a gazdasági élet alapvető feltételeit. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a szüntelen váltakozás visszatükröződik az emberek ünnepeiben is. Erre talán a legjobb példa az a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó 6- 8 hetes időszak amelyet farsangnak neveznek. A farsang a tél elmúlásának és a tavasz várásának időszaka, amely több szempontból is alkalmat nyújtott a mulatozásra, szórakozásra. A téli álmát alvó határ még nem adott munkát, s a karácsonyi ünnepek után a negyvennapos húsvét előtti böjtöt megelőzően szinte ez volt az egyetlen olyan időszak, amikor gondtalanul lehetett szórakozni. Nem véletlen tehát, hogy a magyar parasztság körében ez volt a házasodás, a lakodalmak legkedveltebb időszaka. A kocsmában, házaknál, szőlőben tartott különböző mulatságok, ünnepi lakomák a szórakozáson túl rituális alkalmat nyújtottak az ébredő természet bőségének mágikus biztosítására is. Ebben a kultuszban szinte elválaszthatatlanul összefonódnak pogány és keresztény elemek, melynek során liturgikus szertartással, áldással, szentelményekkel és varázslással kívánják elérni az életben való boldogulást, asszonynak, földnek, jószágnak termékenységet, s elhárítani a természeti csapásokat, betegségeket, késleltetni a halált. A farsangi mulatságok fénypontja a maszkos alakoskodó farsangok megjelenése volt. A gólyának, kecskének, lónak, medvének maszkírozott, töröknek, menyasszonynak, terhes asszonynak öltözött legények tréfás bolondozásaiban összefonódott a szórakozás és a mágia. A mai álarcos bálok részben a paraszti maszkos mulatságok, részben a főúri-nemesi, polgári álarcos mulatságok utódai. Január végén több olyan jeles nap is szerepel a naptárban, amelyekhez időjóslás kapcsolódik. Ezek közül a legjelentősebbek Vince (jan. 22.) és Pál fordulása (jan. 25.). Országszerte elterjedt időjárásjósló rigmusok: ,,Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince." vagy ,,Ha fényes szent Pál minden termés szépen áll. Ha Pál fordul köddel, Jószág hullik döggel. ” A népi időjóslás mögött sok száz éves tapasztalat és bölcsesség húzódik meg, s semmivel sem megbízhatatlanabb, mint a modern meteorológiai előrejelzések. Gyertyaszentelő boldogasszony (február 2.) böjtölő havának egyik legfontosabb ünnepe, amely egyben Mária megtisztulásának és a gyermek Jézus templomban való bemutatásának ünnepe is. A hármas ünnepben zsidó, római és kelta hagyományok ötvöződtek. Mózes törvényei szerint a nő a szülés után negyven napra nyeri vissza tisztaságát, s karácsony meg gyertyaszentelő között éppen ennyi idő telik el. De Mózes törvénybe írja elő azt is, hogy minden első zsenge az Úrnak szentelt áldozat kell legyen, ezt példázza Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban. Mindezt pedig a szentelt gyertya jelképezi, ahol a gyertya lángja a tisztulás, a tisztaság, világossága az istenség, a viasz Jézus emberi természetének a megtestesítője. A templomban megszentelt gyertya a hiedelem szerint megóvta a házat a villámcsapástól, tűztől, a ház lakóit pedig a rontástól és a betegségtől. Fontos szerepe van a szentelt gyertyának a Balázs napjához (február 3) kötődő népszokásoknak is. A legenda szerint Sznt. Balázs püspök egy fiút, akinek torkán megakadt egy halszálka, imádságával megmentett a haláltól. Az anya gyertya és étel adományozásával fejezte ki köszönetét, így vált a gyertya a torokfájást elhárító mágikus tárggyá, Balázs pedig a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentjévé. Egykor az egyik legpusztítóbb gyermekbetegség volt a torokgyík, a diftéria amely ellen a katolikus és görög vallású anyák gyermeküket Balázs napján a templomba vitték, ahol a pap a gyermek torkára kettős keresztet vetett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ezt ma is balázsolásnak nevezik. A népi hitvilág egyes ünnepnapokon tilt bizonyos cselekedeteket, máskor ajánlja, kedvezőnek tartja azok végzését. Bálint napján (február 14) előnyös tyúkot ültetni, mert minden tojásból egészséges csirke fog kikelni, ezzel szemben Üszögös Sznt. Péter napján (febr. 22) az ültetés nem ajánlatos, mert üszögös lesz a tojás. De ugyanilyen okból nem ajánlatos a búzavetés sem. Dám László A tárgyalóteremből „Rezesek” az éjszakában Kevesen tudják, hogy 1988. őszén és 1989. tavaszán igen magas volt a rézhulladék felvásárlási ára. Voltak azonban olyanok, akik erre vonatkozó információikat haszonszerzésre használták fel. A Nyírbátori Városi Bíróság Dr. Horváth Géza bíró büntetőtanácsa 1989. november 30-án hozott első fokú ítéletet a rézhulladék konjunktúráját több módszerrel — természetesen minden esetben a büntető törvénykönyvbe ütköző módon — kihasználó elkövetők ügyében. A 33 oldalas I. fokú ítélet, amely az ellene benyújtott fellebbezések folytán csak részben (8 vádlottal szemben) jogerős, igen tanulságos olvasmány. A 13 elkövető közül hárman hulladékgyűjtő kisipari engedéllyel rendelkeztek. Ők voltak azok, akik a többiek által a Kelet-Magyarországi MÉH Vállalat, a Debreceni Postaigazgatóság, az Elekterfém Szövetkezet, s a Kelet-Magyarországi Vízügyi Építő Vállalat vidéki telephelyein illegálisan begyűjtött rézhuzalokat, postai kábeleket, természetesen hulladék áron felvásárolták. Az elkövetők közül négyen (eddig) büntetlen előéletűek, a többiek lopás, garázdaság, rablás, testi sértés, sikkasztás miatt már legalább egyszer, egyikőjük már 9 esetben büntetve volt. Összefogásuk eredményeképpen hét esetben történő elkövetéssel a sértett vállalatoknak összesen 478.249 Ft kárt okoztak töredéknyi „haszonért’*, s igen nehéz munkakörülmények között. Már az elkövetők által kiszemelt anyag megszerzése is veszélyes volt, hiszen a legtöbb telep út mellett van, s a kivilágított telepen éjjeliőr is tartózkodott. Az ő számukra azonban nem volt akadály, az éjjeliőrt megfélemlítették, a kerítések mellé őrszemet állítottak, a kapukat sarkukról leemelve szabad bejáratot teremtettek az elszállításhoz az autók számára. A rézhuzalokkal ezt követően már nem sok tennivaló akadt, annál több azonban a postai kábelekkel, hiszen ezekről a réz hozzáférhetősége érdekében a külső burkolatot el kellett távolítani. Mint az kiderült, ennek is van igen egyszerű — s feltehetően igen látványos — módja. A kábeltekercseket szétdarabolás után benzinnel lelocsolták, s majd meggyújtva leégették a külső burkolatot. Ki tudja meddig járták volna éjszakánként a telepeket „rézhulladék” után az elkövetők, ha 1989. május 20-án a nyírpilisi — kábelégetésre használt — szeméttelep közelében a helyszínen megfigyelést végző rendőrök kettőjüket el nem fogják, ezzel megakadályozva újabb közel 127.000 Ft értékű kábel eltulajdonítását és tönkretételét. Az éjszakai kiruccanásokért, ill. a lopott réz felvásárlásáért szerzett jövedelemmel szemben igen magas árat fizetett mind a 13 elkövető. Különösen azok, akik előéletük miatt már a többszörös visszaeső minősítésre is jogot szereztek. Az elkövetők közül négyen már a tettenérést követő napoktól csak előzetes fogvatartásban védekezhettek a bíróság előtt. Ők másik két vádlott társukkal együtt végrehajtandó szabadságvesztés, hárman próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, hárman pénzbüntetés, míg egyikük próbára bocsátás büntetésben részesült. Ezentúl a bíróság valamennyiüket kötelezte az általuk elkövetett bűncselekmények során okozott károk megtérítésére. Az elsőfokú ítélet 1989. december 5. napján a IV, V, VI, VIli, X, XI, XII, XIII. rendű vádlottakkal szemben jogerőre emelkedett. Pálócziné dr. Kocsis Ottilia