Bátor, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám
2005. január december 31-én éjfélkor a vártnál is nagyobb tömeg körben búcsúztatták a főtéren városunk vezetői az óévet. Janár elsején a Sportcsarnokban pedig az immár hagyomáyos újévi koncertre került sor a Bátor Mazsorettcsoport ndezésében, melyet szintén óriási érdeklődés kísért, elvételeink a két rendezvényen készültek. kedves Művészetbarát! ■y ihlettel áldott éjszakán, amikor Kölcsey Ferenc lelkébenzzottak a már vázolt érzések és gondolatok, szóval azon az szakán, amikor az alkotás szenvedélye és szenvedése nem fogyta aludni, nyugodni, fogta a pennát és megírta, végleges formába öntötte versét a magyar nép zivataros századairól, a । mnuszt, amely nemzeti imánkká vált. Trtént pedig mindez 1823. január 22-én, mely napot ma isnnepként tiszteljük, az alkotás, a művészet, a kifejezés, a kultra ünnepeként ebben az országban, és ahol él még magyar a Földön. Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. Mostanság egyre riadtabban kérdezem: Hol van a kultúra? Hol annak, hol vagyunk, mi magyarok Egyre nagyobb hittel vallom, hogy ebben az értékrendzavart, globalizált XXI. század küszöbön, nemzeti identitásunk megmaradását mindenek előtt a tiszta forrásokhoz visszanyúló művészeti megnyilvánulásaink őrizhetik. Népünk lelki, tudati és erkölcsi gazdagságának ápolásáról van itt szó. Van mit ápolnunk Hála Istennek, és van mit alakítanunk is, hiszen gyakran belezavarodunk e kor összevisszaságába. Minden bizonnyal érdemes tehát „szentségként” tisztelnünk azt a bizonyos januári dátumot. Jézus születése napját azok is ünnepelik, akik az év másnapjain elfeledkeznek belépni Isten Házába. Január 22-e a Magyar Kultúra Karácsonya. Ilyenkor felemelő áldozai a művészetek oltárán. Nyírbátorban 2005. január 20-án, csütörtökön 18.00 órától ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját „Kultúra És Magyar” címmel, amely rendezvényre nagy tisztelettel meghívom Önt, kedves családját és barátait. A mintegy másfél órában felvonulnak a színház-, a zene-, a tánc- és a képzőművészet megszállottjai, és ígérem, élményt nyújtanak majd. Az előadás helyszíne: Nyírbátor, Alkotóház Nagyterme (Szentvér u.). Tisztelettel: Buzogány Béla színművész TIJTJj UJA ETA OVA TT 005 a Báthori István Múzeum jubileumi éve és évszázada annak, hogy egy fiatal jogászdoktor lelkesedésnek köszönhetően olyan műtárgy-együttes gyűlt össze Nyírstorban, amelyet az akkori Kulturális Minisztérium méltónak ítalt arra, hogy múzeumi keretek közé emelje. A Báthori Istán Múzeum ma a megye második legnagyobb gyűjteményéül rendelkezik, összesen 41 000 műtárgyat őriz tisztelt Nyírbátornak! A jubileumi év alkalmából szeretnénk minden hónapban bemutatni egy-egy múzeumi műtárgyat, rá biztatva ezzel mindannyiukat, hogy jöjjenek el, és teintsék azt meg eredetiben.otó: a Báthori-család sárkányrenddel övezett címere 1484- es, amely Magyarországon az első datált reneszánszemlék.