Bátor, 2007 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám

hagyományoknak megfelelően 2007-ben is a szerencsét hozó ké­­­­rményseprők látogatták meg hivatalában elsőként Balla Jánosné pol­gármestert, jókívánságaikat tolmácsolva a város vezetőinek és lakóinak. Letették az alapkövet Január 25-én letette az alap­követ a dán Coloplast cég a nyír­bátori Ipari Parkban. A beru­házás azért is jelentős, mert a következő két éven belül legalább 600 új munkahelyet teremt a város és a környező település lakóinak a számára. Az új üzem 20 ezer négyzetméteren gyárt majd a cég termékskáláján ta­lálható gyógyászati segédeszkö­zöket. A leendő gyár alapkövét dr. Veres János pénzügyminiszter és Joergen Bundgaard Hansen szenior alelnök, a cég Globális Gyártás ve­zetője helyezte el Balla Jánosné pol­gármester jelenlétében. (részletek az 5. oldalon) Nyírbátor első számú projektje a Thermál és Gyógyfürdő megvalósí­tása, melynek engedélyes tervei már elkészültek. A létesítmény egyszer­re lesz uszoda, gyógyászati- és wellness központ. Coloplast_________________________________________ sorokban Négy és fél milliárdból gazdálkodik Nyírbátor Elfogadta a képviselőtestület a város idei költségvetés tervezetét. Az előterjesztés legfontosabb szempont­ja a működési hiány szinten tartása volt. A büdzsé ennek megfelelően — csakúgy, mint tavaly mintegy 250 millió forint műkö­dési hiánnyal számol. Ezen feladatok ellá­tására közel 2,8 milliárd jut. Ez az összeg a város valamennyi intézménye és hivatalai számára nagyon takarékos gazdálkodás mel­lett lesz elegendő. Mindemellett fontos szerepet kap a vá­rosfejlesztés — erre több, mint 1,3 milli­árd áll rendelkezésre. A korábban kidol­gozott, nagyszabású projektek megvalósí­tásához biztató alapot nyújtanak az újon­nan létesülő vállalkozásoknak köszönhető bevételek. (részletek a 2. oldalon) Kábeltévé Február 15-től az előszerződések alapján a NYÍRKOM megkezdi Nyírbátorban a Kábel TV és az Internet előszerződések megkötését. Az üzletkötők házhoz men­nek, a részletekről azonban ezt megelőző­en is lehet tájékozódni a NYÍRKOM Ügy­félszolgálatánál személyesen (Nyírbátor, Szabadság tér 8. fszt.), telefonon (42/510- 252) 9-17 óráig, illetve e-mailben a nyirkom@tvn.hu címen.

Next