Bátor, 2022 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 1. szám

A CÉL: MEGŐRIZNI A VERSENYKÉPESSÉGET Idén már látványos fejlesztések is megkezdődnek a városban. A ciklus eddigi részében elsősorban a projektek tervezése, előkészítése volt napirenden, de ahogy megnyílnak a források, a város számtalan készre kidolgozott pályá­zatot nyújt be a hazai és az uniós források elnyerésére. A cél: megtartani, illetve fokozni azt a gazdasági versenyelőnyt, amit az elmúlt két évtizedben megszerzett Nyírbátor. Máté Antal polgármestert Nagy Miklós kérdezte. - Úgy tudom, most sorban találkozik a nagy cégek vezetőivel. A szokásos ud­variassági gesztuson túl van valamilyen konkrét célja is a megbeszéléseknek? - A nagyvállalatok a város számára több szempontból is fontosak. Az egy alapkérdés a költségvetésünkben, hogy a saját bevételeink hogyan alakulnak, s ebben a döntő rész a nagyvállalatoktól érkező adóbevétel. Amilyen jól sikerült az elmúlt év a helyi cégeknek, olyan jók lesznek a bevételeink is idén. Persze, ha közben a kormány nem talál ki vala­milyen „turpisságot". A találkozások másik fontos célja, hogy informálódjunk, milyen irányba és mit sze­retnének fejleszteni ezek a vállalatok. Ma már főként a technológia-fejlesztésről be­szélhetünk és kevésbé az új munkahelyek létrehozásáról, ami megteremtheti a jelen­tős bérnövekedés lehetőségét is. Van még egy fontos eleme a beszélge­téseinknek, nevezetesen az, hogy szeret­nénk, ha a Nyírbátori Ipari Park technológiai parkká fejlődne. Ebben szeretnénk együtt­működni a vállalatokkal. Szóba kerül még a járvány, annak kezelésében hogyan tudunk egymásnak segíteni. 2-3. oldal „EGY TEKINTETEMMEL ELÉREM..." Nyírbátor semmilyen összehasonlításban sem számít a na­gyobb települések közé. Persze, ha más mutatókat nézünk, bi­zony simán legalább egy, de lehet, két léptékkel is feljebb van, mint az előbb említett lélekszám alapján várhatnánk. Ha pél­dául azt nézzük, hogy van egy 25 méteres uszodánk, s vannak versenyszerűen, de nem nagy számban úszó gyerekeink, akkor nagyon is figyelemre méltó eredménysorok születnek az utóbbi években. 2021 legvégén már az első 5 között végzett a Báto­­ri Sárkányok csapata. Mi a titok? - erről beszélgettünk Kaliba Viktor edzővel. A riporter Nagy Miklós. - Hogyan jellemeznéd az elmúlt évet a versenyeredmé­nyek felől megközelítve? - Szerintem 2021 volt az eddigi legeredményesebb évünk. Több korosztályos versenyen, bajnokságon indultunk, és nagyon jó eredményeket értek el a gyerekek. A delfinek között 3 feltö­rekvő 10 éves versenyzőnk rengeteg érmet nyert. A szegedi cápa magyar bajnokságon Kiss Dániel nyert 2 érmet. Az ezt követő gyermek korosztályos bajnokságon Antal Dávid és Bégányi Ábel szerepelt szenzációsan. A magyar bajnoki elsőség Dávid mérle­ge, korosztályos csúcs, és több bronzérem a két fiú „termése". A hosszútávúszó magyar bajnokságon Dávid ismét évjáratos csúcsot úszva nyert. Az évzárásunk is ki­emelkedő lett. A Győr Openen tettük fel a koronát. Antal Dávid 9 aranyérmet nyert és két csúcsot úszott. Az ottani eredmé­nyek már felkerültek a nemzetközi ranglis­tákra is. 6-7. oldal A Kerekerdő Óvodába járó gyermekek megtapasztal­hatták a téli időjárás örö­meit: szánkóz­tak, hógolyóz­tak, hóembert építettek, a bátrabbak a síléceket is felcsatolták KILENCVEN SZÉP ÉV Születésnapját ünnepelte januárban a 90 éves Pólyák Sán­­dorné. A kerek évforduló alkalmából Ilonka nénit köszöntöt­te Máté Antal polgármester is. Ilonka néni gyermekkorában Nyírvasváriban élt, sokat segített a házimunkában, ezenkívül nagyon szeretett tanulni. Felnőttként Nyírbátorba költözött, itt alapított családot. Ilon­ka néni mai napig süt-főz még, ha segítséggel is, és tisztában van a napi hírekkel. A legnagyobb öröm számára, ha együtt lehet gyer­mekeivel és unokáival, akik rendsze­resen láto­gatják, segítik őt minden­ben. Pólyák Dézi

Next