Bátor, 2023 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 5. szám

2023 bátor • 13 ISKOLAI HÍREK megrendezett záró esemény a kezdetektől lehetőséget nyúj­tott arra is, hogy városunkat, Nyírbátort is bemutassuk az ide érkezőknek, felkeltve érdeklődésüket szőkébb lakóhelyünk értékei iránt. Mint az országos verseny elindításának aktív résztvevője, szeretettel megköszönöm Sivadóné Cselenyák Dóra intézményvezetőnek, vezetőtársainak, tantestületi kö­zösségének, hogy a természettudományi vetélkedőt meg­erősítették, elismertségét emelték, s jövőbeni folytonosságát elkötelezetten fenntartják - mondta Trefánné Bagdi Gizella alapító igazgató. „A természettudományi munkaközösség pedagógusai fontos feladatunknak tekintik, hogy a 10-1A éves korosztál­lyal még jobban megszerettessék a természettudományos tantárgyakat, így a gyermekek még több élményt szerezhet­nek, játszva tanulhatnak az órákon, a versenyek felkészülése során, illetve csapatmunkában is összemérhetik tudásukat. A három írásbeli forduló után az országos szóbeli döntőt isko­lánkban szervezzük meg. Ebben a tanévben éppen a Föld nap­ján 23 csapat érkezett hozzánk. Különös figyelmet fordítunk a környezetvédelemre, a természet, a víz, a levegő megóvására, az energiatakarékosságra, az egészséges életmódra nevelésre. A gyermekek képességeit, természettudományos ismereteit, a digitális kompetenciákat még jobban szeretnénk fejleszteni. A versenyzők előzetes feladatként egy tablót készítettek: Az em­beri szervezetet károsító környezeti hatások címmel. Reméljük, hogy az országos eseményünkkel minél több gyermekkel sikerül megkedvelhetnünk a „reál" tárgyakat, hogy ebben az irányban kezdje meg tanulmányait, hogy közülük kerüljenek ki a jövő mérnökei, orvosai hazánkban és szőkébb környezetünkben, Nyírbátorban - tudtuk meg Sivadóné Cse­lenyák Dóra intézményvezetőtől. „Amikor jöhetünk Nyírbátorba a döntőre, még motiváltab­bak lesznek a gyermekek. Az együtt töltött idő jó hangulatban telik, erősödik a csapatszellem, közösségformáló hatású. A versenyzés minden mozzanatát élvezzük, az elért jó helyezés már csak ráadás. Mitől jó? A megható és ünnepélyes megnyi­tótól, a kedves fogadtatástól, a lelki feltöltődéstől, a tartalmas beszélgetésektől, a kiváló szervezéstől, a változatos feladatok­tól, a segítőkész pedagógusoktól, a lelkes diákönkéntesektől, az iskola szellemiségétől, a remek programoktól, a színvonalas előadásoktól, a várakozás izgalmától, a gyermekek örömétől" - meséli Horváth Katalin a csopaki Balatoni Pingvinek és a Balatoni Zöldek csapatok felkészítő pedagógusa. „Az Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményéből először vettünk részt két csapattal. A döntő megszervezése és lebonyolítása magas színvonalú. A rendez­vény a tanulók természettudományos ismereteit nagymérték­ben bővíti. A verseny napi programja változatos és igényesen megszervezett. Szép élményekkel és ajándékokkal térhettünk haza. A tapasztalatok alapján jövőre is nevezni fogunk" - árulta el a csapat felkészítő tanára, Dr. Kató Simonné: KÉTTANNYELVŰS SIKEREK A PETŐFI-ÉVBEN Az Országgyűlés a 2022-2023-as évet Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a költő születésének kétszázadik évforduló­ja alkalmából. Mindemellett 2023. január 22-én volt 200 éve, hogy Kölcsey Ferenc lejegyezte a Flimnuszt. 1989 óta e napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ezen ünnepi alkalmakból számos versenyt rendeztek az ország különbö­ző területén. A Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola tanulói az idén is több versenyen mérettették meg magukat, s értek el szebbnél szebb ered­ményt. Versenyek, melyeken eredménye­sen szerepeltek iskolánk tanulói: Makovecz Imre Általános Iskola ál­tal Petőfi-napok szónoklatverseny: Csapó Miklós I. hely, Fentor Vivien III. hely. A Makovecz Imre Általános Iskola által Pe­tőfi-napok helyesíró verseny: Csapó Hunor II. hely. A „Regösök húrján..." Országos Vers­es Prózamondó Találkozó elődöntője: Csapó Miklós arany minősítés, továbbjutott az országos döntőbe, Budapestre.XI. Fedor­­ka - SoseVolt VersNap 2023. Szekszárd, országos döntő: Csapó Miklós ezüst mi­nősítés Petőfi Győrben programsorozat - A Hangzó Petőfi vers- és prózamondó ver­seny: Csapó Miklós az elődöntőn sikere­sen szerepelt, továbbjutott az országos döntőbe, Győrbe. Ezen eredmények között a legki­emelkedőbb, hogy három országos dön­tőbe is továbbjutott Csapó Miklós, 5.a osztályos tanulónk. Az első ilyen megmérettetésen 2023. április 29-én Szekszárdon, a Ba­bits Mihály Kulturális Központ és Művé­szetek Flázában vett részt, a XI. Fedorkca SoseVolt VersNapon. A Csizmazia Ala­pítvány és a Magyar Versmondók Egye­sülete évente folyamatosan meghirdeti határokon átívelő versmondó versenyét. A zsűri tagjai neves színészek, rendezők s a Magyar Versmondók Egyesület tagjai. Diákunk is részt vett ezen a nagyon magas színvonalú rendezvényen. 297 nevező közül bejutott a döntő legjobb 89 versenyzője közé, saját korcsoportjában 26 versmondó között sikeresen teljesí­tett, és ezüst minősítésben részesült. Az őt zsűriző egyik személy Rékasi Károly színművész, erre még külön büsz­kék vagyunk! Gratulálunk tanítványainknak az ed­dig elért eredményeihez, kívánunk nekik további sok sikert munkájukhoz! Csapóné Gyetván Andrea i­ntézményvezető-helyettes

Next