Katolikus polgári leányiskola, Battonya, 1930
Anyák napjára. Irta : Ft. Horváth Lajos rk. hitoktató. Anyák napján lélekben odajárulunk az édesanya láthatatlan szobra elé és letesszük lábához a gyermekszívek hála- és szeretetvirágait. Nagy emberek, kiváló férfiak alakját szokta ércbe önteni, vagy márványba faragni a kegyelet és hála. A hála, a kegyelet hozta létre az anyák napját is. Ez emelt szobrot az édesanya magasztos alakjának is. De hol az édesanya szobra? Ne tévesszen meg senkit, hogy a terek kő-, vagy ércszobrai között nem találhatjuk az édesanya alakját. Talán azért van ez, mert az ő alakja olyan fenséges és magasztos valami, hogy gyarló emberi elképzelése alá egyetlen művész sem merte odaírni ezt a sokatmondó pár szót: íme a te anyád ! Nem, az édesanya alakját nem mintázta emberkéz hideg ércből, vagy durva kőből. És az édesanya szobra mégis áll. Isten remekműve. Ő emelte a hálás gyermeki szívekben. Édesanya! Mekkora mélységei, milyen magasságai vannak e szónak! Ki tudná ezt mind kimeríteni ! Pedig anyák napján oda kellene állítani a mai eszménytagadó világ elé mindazt a fenséget és magasztosságot, melyet ez a szó hordoz magában azért, hogy mindenki megcsodálja és láttára térdre kényszerüljön. Ez volna az ünnep! Ez az anyák napja! De hol van az ember, ki az anyai méltóságot kellően méltatni tudja?! Hol van, aki azt a mérhetetlen kincset és értéket elénktárni tudja, amelyet ez a szó jelent: édesanya ?! Nézzétek Petőfit, az édesanya alakjának aranyszájú énekes apródját, akihez foghatót keveset hordott a hátán ez a megvénhedt földgolyó, nem talál szavakat, midőn e szónak szédítő mélységeibe tekint bele: édesanya. István öccsét így tanítja márványba kívánkozó szavakkal: S anyánkat, ezt az édes jó anyát, Ó, Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! Mi ő nekünk, azt el nem mondhatom, Mert nincsen rá szó, nincs rá fogalom . . . Én is valahogy ezt érzem, midőn anyák napján az édesanya fönséges alakját kellene megrajzolnom: Hogy mi ő nekünk, azt el nem mondhatom. Erre nincs szó, nincsen fogalom. Teljes képet