Bécsi Napló, 1986 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ 1986. JANUÁR-FEBRUÁR VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA 15.­ öS Erscheinungsort WIEN P.b.b. VERLAGSPOSTAMT 1011 WIEN LEOPOLD GRATZ* — A bécsi találkozó elé — A genfi csúcsértekezlet után általános meg­könnyebbülés tapasztalható az újra elkezdett párbeszéd tapasztaltán. Ugyanakkor Gorba­csov és Reagan tárgyalásai bizonyos aggá­lyokra is okot adnak: két államférfi, illetőleg két állam, úgyszólván az érintettek feje fölött vitatkozik és valahogy egymás közt akarja felosztani megoldatlan kérdéseivel együtt a világot. Kétségtelen, nem könnyű a nagyha­talmak helyzete: amennyiben nem állnak szóba egymással, az a szemrehányás éri őket, hogy az egész világra rá akarják kényszeríteni szembenállásuk légkörét. Ha viszont tárgya­lásokba bocsátkoznak egymással, azzal gya­núsítják őket, mintha egymás között akarnák felosztani a világ fölötti uralmat. Ezzel szem­ben a Föld nem kizárólag a nagyhatalmak birtoka, hanem éppen úgy a kis és közepes nagyságú államok tulajdona is. Ausztria, nagyságrendjének megfelelően, elsősorban a külpolitikában a bemérhetőséghez és a játék­­szabályok betartásához való hozzájárulásával vállalhat jelentős feladatot. Térségünkben a bemérhetőségre és biztonságra tett kísérlet a Helsinkiben elindított mozgalomhoz kap­csolódik. Mi osztrákok nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy Európa nem korlátozódik Nyu­­gat-Európára. Annak is tudatában vagyunk, hogy Európának politikailag, katonailag és ideológiailag két táborra bontása csorbítja a közös kultúra és identitás tudatát. A szét­választás ugyan már nagyon régóta tart, ezért legalább a történelmi távlatokat kell megőriznünk. Ausztria pedig ugyanazon Euró­pa sokrétű lehetőségeinek metszéspontjában fekszik. A szomszédos államok felé irányuló osztrák politika mindig is a lehető legmes­­­szebbmenő együttműködésre törekedett, azt az elvet vallva, hogy közös ügyek közös meg­oldásokat tesznek szükségessé. Az általános kelet—nyugati politika a politikai és társa­dalmi elvekkel és mintákkal való tárgyilagos és megkülönböztetett bánásmódot követel meg. Ausztria mint pluralisztikus demokrácia az elvek békés versenyének hasznosságát, értelmességét vallja. Ez a verseny persze egyedül a párbeszéd, egymás tiszteletben tar­­tása és az együttműködés légkörében lehet­séges. Osztrák szemszögből tehát a nyolcvanas években nem az enyhülés újjáélesztéséről van szó, hanem arról, hogyan biztosítható a ke­let-nyugati kapcsolatok terén a Helsinki Egyezményt aláírt 35 állam között a közös európai együttműködés politikája. Ezen múlik az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia (EBEK) 3. folytatása Bécsben 1986. őszén. Erre a találkozóra a kelet—nyu­gati kapcsolatok és a Helsinki Mozgalom különösen nehéz szakaszában kerül sor, mivel a hetvenes évek végétől növekvő feszültség és bizonyos államok egymáshoz való viszonyu­lása és belpolitikája következtében az EBEÉ veszített lendületéből, amit nyíltan és őszin­tén ki kell mondanunk. A Helsinki Egyez­mény számos megsértése és figyelembe nem vétele folytán helyenként kétségbe vonják a mozgalom értelmét. A kelet—nyugati kapcso­latokban fennálló ellentétekből kifolyólag, melyek a zárónyilatkozat különböző értel­mezéséből, teljesítéséből származnak, a bécsi találkozó aligha kecsegtet mesébe illő lefo­lyással. Fontos követelmény ezért, hogy minden engedmény ellenére olyan tényleges nyilatkozatokat és megoldásokat tartalmazó eredmények szülessenek, amelyek erősítik és mozgásba hozzák az EBEÉ-mozgalmat. Ennek folytatásához természtesen elengedhetetlen az összes résztvevő állam pozitív hozzáállása. A bécsi találkozónak nem lehet feladata a Helsinkiben és Madridban kötött megállapo­dások ismétlése vagy újrafogalmazása. Az európai békés és jószomszédi együttélést már a zárónyilatkozat kimondta. Most következ­het ezen elv átültetése a gyakorlatba. A találkozóra sokkal inkább az a feladat hárul, hogy a zárónyilatkozat hatékonyabb megva­lósítására megállapodás jöjjön létre az ezt célzó eszközökre vonatkozólag, még ha ez akár közbülső állomások beiktatásával, kata­lizátorok segítségével vagy kerülőúton lehet­séges is. Nekem személyesen úgy tűnik, az EBEÉ-et az első tíz év szabályalkotó szaka­szából a műveleti szakaszába kell terelni. A véget ért budapesti kulturális fórumon, jelesen az osztrák küldöttség vezetője hatá­rozott igyekezete ellenére sem született meg hivatalos záróokmány. A találkozót mégis pozitívan ítéljük meg, hiszen a budapesti fó­rum egész sor ösztönzést adott, amelyeket kiértékelve fel kellene karolni Bécsben. Mindazonáltal, úgyszólván tüntetőleg, hadd soroljak fel lendületadás céljából néhány a bécsi EBEÉ-et érintő elképzelést. A stockholmi európai leszerelési konfe­renciát megszakítják a bécsi találkozó idejére, hogy itt kiértékelhessék első szakaszát. A bécsi találkozónak átmenetet kell képeznie a második szakaszhoz (melynek a tulajdon­képpeni európai leszereléssel kell foglalkoz­nia). Ez azt jelenti, hogy Bécsben behatóan kell majd tárgyalni a stockholmi konferencia lefolyásáról, eredményeiről és arról is, hogyan menjenek a dolgok tovább. A jelek szerint 1986. őszére várható valamelyes eredmény, amely többek között az erőszak alkalmazá­sáról való lemondás politikailag kötelező erejű megerősítését jelentené. A bécsi talál­kozón olyan mérvű megbízást kell elhatá­rozni, hogy a stockholmi konferencia ezt követő második szakaszában szorosabb ér­telemben lépéseket tehessen a leszerelés irá­nyában. Szerfelett fontos lesz Bécsben az EBEÉ-en az emberi arányok összességét érintő kérdé­sek (emberi jogok és a 3. kosár) nagyon ala­pos megvitatása és a szakemberek ez irányú összejöveteleivel egyetemben az ezen a téren megfigyelhető fejlemények feldolgozása. Ezen elemzés alapján az idevágó határozatok jobb megvalósítása ill. betartása céljából új lépé­sekben kell majd megállapodni. Megemlítem, Ausztria támogatja Franciaországnak a csa­ládösszehozások kérdéseit tárgyaló javaslatát egy külön konferencia egybehívására. Ezzel összefüggésben röviden kitérek az 1985. tavaszán Ottawában megtartott — záró­okmány hiányában sajnos teljesen eredmény­telenül végződött konferenciára, amely az emberi jogokat tárgyalta. Pozitívnak mond­ható mégis az ott tapasztalt széles körű és nyílt vita, amely alól a belügyekbe való be­avatkozásra való hivatkozással egyik állam sem vonhatta ki magát. Összességében ezáltal ebben a súlyos, mert ideológiailag terhelt kérdésben első alkalommal valósult meg valami párbeszédféleség. Erre a párbeszédre, az erre való készségre építhetünk és kell építenünk, mivel - mint említettem - a belügyekbe való állítólagos beavatkozás érvét Ottawa után a jövőben nem lehet többé hasz­nálni. A Budapesten megtartott európai kul­turális fórum a bécsi találkozónak szintén fontos elemét képezi. A fórum alapelve, az eszmecsere szabad és közvetlen légkörben való folytatása, bár nem ütötte meg a kívánt mér­cét, a maga nemében mégis sok minden kö­szönhető Magyarország kiváló szervezésének és vendégszeretetének. Ugyanis a szabadabb és hatékonyabb kulturális együttműködésre vonatkozólag váratlanul sok javaslatot hozott a köztudatba. Az egyébként nagyon pozitívan lefolyt kulturális fórumnak sajnos mégsem sikerült egy záróokmány elfogadásában meg­állapodnia. A megegyezés elmaradása — az osztrák küldöttség szorgalmazása ellenére — elsősorban a „kultúra szabadsága” Keleten és Nyugaton eltérő megfogalmazására vezethető vissza. Bizonyos nyugati küldöttségek maxi­malista követelései és — őszintén szólva — bizonyos keleti küldöttségek merevsége által nem vált lehetségessé egy zárójelentésbeli megállapodás keresztülvitele. Ennek elmara­dása mind Ottawában, mind pedig Budapesten olyannyira terheli a bécsi találkozót, hogy egyenesen felmerül a kérdés, egyáltalán van-e értelme a csak szakemberekből összetevődő találkozóknak. A bécsi találkozó feladata lesz az eddigi közbeeső rendezvények, így a budapesti kul­turális fórum anyagának is kiértékelése és annak kielemzése, mik voltak az eredmény­telenség okai. A kulturális fórum kimenetele világossá tette, hogy a bécsi EBEÉ-találkozón a Kelet és Nyugat közti sokoldalú együttmű­ködés lényeges kérdéseit kell megtárgyalni. Bécsben tehát az EBEÉ jövőjével sokkal hatásosabban kell foglalkozni mint ez az eddigi találkozókon történt. Egy területet külön meg kell említenem: a gazdasági, tu­dományos, technikai és környezetvédelmi együttműködést (2. kosár), amelyet a Madrid óta eltelt időszak célkitűzései közt valame­lyest elhanyagoltak. Ezt annál inkább is be kell pótolni, mivel az összeurópai együttmű­ködés értékes hatóereje éppen ezeken a fontos és állandóan bővülő szakterületeken fekszik. A műveleti oldalnak Bécsben a középpontban kell állnia. A tényleges együttműködést illetően pl. a környezetvédelem bizonyos területei, a szál­lítás és a külkereskedelemben fennálló akadá­lyok csökkentésére vonatkozólag elmaradha­tatlan a megállapodás. Az áruforgalom fel­élénkítését a budapesti kulturális fórum mintájára pl. külön rendezvényen, szeminá­rium, szimpozion vagy hasonló keretében lehetne megvitatni, ahol a kormányok kép­viselői mellett gazdasági ügyintézők, tehát a megfelelő gyakorlattal rendelkező szakembe­rek is részt vennének. Valamelyest elhanyagol­ták az információcsere tárgykörét is. Bécs­ben, ezzel a kérdéssel is, mely az emberi jo­gokhoz hasonlóan az ideológiai terheltség miatt érzékeny pontot képez, behatóbban kell foglalkozni. A bécsi találkozónak azokról a további lé­pésekről is határoznia kell, amelyek biztosít­ják a jövőben a folytatás szerkezetének mű­ködését. A későbbi találkozók rögzítésén túl a következő 4. találkozó munkatervéről is szó lesz. Nagyon alaposan meg kell vizsgálni azt a kérdést is, amelyre Ausztria még nem szol­gálhat kész válasszal, hogy ti. folytatható-e az eddigi találkozók folyamatos munkaterve a szakemberekből és a kormányok képviselőiből összetevődő szemináriumokon, vagy pedig új utakat kell keresni. Végeredményben a bécsi EBEÉ-találkozó nem fog hiányt szenvedni vitaanyagban. A vi­ták és a tárgyalások lefolyásáról ma még korai lenne nyilatkozni. A genfi amerikai—szovjet csúcsértekezlet után a kelet—nyugati kapcso­latok barométere a változótól a derűsig ter­jedő időjárást jelez, és ez előnyére válhat az EBEÉ-mozgalomnak. Ausztria mindenesetre a vendéglátóként rá háruló szerep optimális betöltésére törekszik. Politikai feladatának te­kinti közvetlen és mindenekelőtt közremű­ködni a béke megtartásán Európában, és en­nek egyik szerfelett fontos eszköze az EBEÉ- mozgalom. Minden államot emlékeztetni kell az EBEÉ-mozgalom alapelveire. Említettem már, csak arról beszélünk majd, ami még nem tel­jesült és amit még nem értünk el. Amennyi­ben Európa történetén végigtekintünk az utolsó századok alatt, az európai ember ör­vendetesen állapíthatja meg, hogy földrészünk a jelenben nem képezi a Föld válságokban vergődő részét. Tíz évvel ezelőtt Helsinkiben nem Utópiát hirdették meg. A 35 résztvevő állam a konfrontáció állapotával szemben sok­kal inkább nagyon reálisan felismerte a pár­beszédből és együttműködésből származó kö­zös előnyöket és olyan mozgalmat indított el, amely az igazi béke rendjéhez vezet Európá­ban. Ehhez természetesen minden állam ré­széről szükséges a mozgalom alapelveihez való alkalmazkodás. HELSINKI NEM UTÓPIA * Mag. iur. Leopold Gratz Ausztria szocialista külügyminisztere. Jelen cikk az 1985. november 27-én elhangzott előadásának összevont változata; szövegét a külügyminiszter közlés céljára bocsátotta a Bécsi Napló rendelkezésére. AFGARISZTAN, AFGAN/ZTAR FELIX ERMACORA JELENTÉSE AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉN A szovjet bevonulás hatodik évfordulója körül a világ figyelme, ha átmenetileg is, újra Afganisztánra irányult. A különböző forrásokból származó hírekből egyöntetűen megállapít­ható, hogy a Szovjetuniónak hat év alatt sem sikerült megtörnie az afgán nép ellenállását, habár jelenleg — hírek szerint — 150 000 szovjet megszálló tartózkodik az ország területén. A Vörös Hadsereg halottainak számát több mint 10 000-re, a sebesültekét 20 000-re becsülik. A növekvő erejű és kegyetlenségű szovjet hadviselés még elszántabbá tette az ellenállókat, akik ma már a kezdetleges fegyverek mellett egyre több modern felszereléssel rendelkeznek. Ez nemcsak szovjet zsákmányból tevődik össze, hanem nyugati gyármányú fegyverekből is. Az ellenállókat az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Kína évi kilencmilliárd dollárnak megfelelő segéllyel támogatja. A lakosság ideológiai átnevelése, különösen az ifjúság megnyerése erőszakos eszközökkel is folyik. A kipusztulással fenyegetett népek védelmére alakult nemzetközi szer­vezet jelentette, hogy ezzel a célzattal mintegy 20 000 afgán gyermeket hurcoltak el a Szov­jetunióba. A nyilvánvalóvá vált patthelyzetben a megszálló nagyhatalom első ízben törte meg­hallgatá­sát; a Pravda december 21-i számában beismerte a nehézségeket: Afganisztánban a szocializmus megvalósítása nem halad a várt sikerrel előre. A lakosság széles rétegei még mindig elutasítják a szocialista vívmányokat, mert ehhez hiányoztak az előfeltételek. A három fő ok: középkori feudális állapotok, a túlságosan erős vallásosság és a lakosság túlnyomó részének írástudatlan­sága. A Szovjetunió a jelek szerint az adott helyzetben hajlik a politikai megoldásra. Január elején az amerikai külügyminisztérium arról tájékoztatta a világsajtót, hogy a Szovjetunió egy éven belül kivonja csapatait Afganisztánból. Az Egyesült Államok csak ezzel a feltétellel kíván tárgyalásokat folytatni a politikai megoldást illetően. A kialakult légkörben nagy fontosságú a nemzetközi és kisebbségi jog ismert szaktekinté­lyének, Felix Ermacora bécsi egyetemi tanárnak jelentése és megoldási javaslata, amelyet az ENSZ december 12-i közgyűlése 80 szavazattal 25 ellenszavazat és 30 tartózkodás ellenében vett tudomásul. Felkérésünkre Ermacora professzor megküldte a Bécsi Naplónak jelentése alább közölt összefoglalóját. Ezen második, Afganisztánban az emberi jogokat érintő állapotokról szóló jelentés cél­ja az ENSZ tagállamainak és a világ közvéle­ményének értésére adni, hogy a névlegesen 14 millió lakost számláló országban véget ér­jen a fegyveres harc. Ellenkező esetben ugyan­is a folyamatos vérfürdők, önkényes öldök­lések, a polgári lakosság tömeges lemészárlása, nagy kiterjedésű területek bombázása és pusz­títása következtében a II. világháború gaztet­tei óta a legszörnyűbb népirtás következik be. A különtudósító az ország számára mindenek­előtt olyan státuszt javasol, amely megfelel a népek önrendelkezési jogának és egyúttal az egész térség biztonsági érdekeit szolgálja. (Folytatás a 6. oldalon)

Next