Bécsi Napló, 1988 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1988-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ 1988. JANUÁR-FEBRUÁR IX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK KÉT HAVONTA ÁRA 15. öS Erscheinungsort WIEN P.b.b. VERLAGSPOSTAMT 1011 WIEN Magyarország a szovjet világrendszerben E szöveg első részében azt írtuk: 1956 óta nőtt a szovjet vezetés tűrőképessége, és gyengültek közvetlen beavatkozásának eszközei. A szovjet világrendszer felbomlásával számolni a belátható jövőben nem lehet. Egy-egy ország kiugrására sincs komoly esély. Arra viszont van lehetőség, hogy a függő államok növeljék a Szovjetunióval szembeni, viszonylagos önállóságukat. Térségünkben megfordíthatatlan, hosszú távú változások zajlanak. — Kimerültek a Szovjetunió olcsón kiaknázható természeti erőforrásai. Nem lehet tovább bővíteni a „szovjet nyersanyagot keleteurópai gépekért” szerkezetű KGST-forgalmat. Válságba került a KGST mint együttműködési rendszer, és válságba kerültek különkülön a korlátlan, olcsó szovjet szállításokra épített kelet-európai tervgazdaságok. A KGST hierarchizált, politikai egyezményekre épülő kapcsolatrendszere önmagában is a forgalom bővülésének akadályává vált. További oka a visszaesésnek a tagországok stagnáló termelése, valamint a nyugati irányú eladósodás. 1956 után, 1968 után a Szovjetuniónak elégséges anyagi eszközei voltak a politikai válsággal küszködő restaurációs rezsimek megsegítésére. Ma nagyságrendekkel jelentősebb összegekre volna szükség, s a növekedés lefékeződésével, a túlfegyverkezés költségeivel, a Nyugat technikai kihívásával küszködő szovjet állam nincs abban a helyzetben, hogy a függő országokat kölcsönök és adományok révén kihúzza a bajból. • Gazdasági hegemóniájának gyengülésével a Szovjetunió egyre nehezebben ellensúlyozza azt a hátrányt, hogy a kelet-európai térség legnagyobb részével szemben nem rendelkezik kulturális vagy szociális hegemóniával. A Szovjetunió nem minta, és nem forrása szellemi ösztönzéseknek; képtelen megakadályozni a befolyási övezetén kívülről érkező hatások terjedését. Amikor a szovjet világrendszer létrejött, a Szovjetunió regionális hatalom volt. Azóta globális hatalommá vált, stratégiai versenyt folytat az Egyesült Államokkal, befolyását kiterjesztette Afrikára, Ázsiára és Latin- Amerikára. Terjeszkedésének következményei ellentmondóak, térségünk szempontjából részben előnyösek. A fegyverkezési versenyt nem nyerheti meg, tehát tárgyalni kénytelen,az egyezkedés felé nyomja az is, hogy technikai lemaradásának csökkenését csak a gazdasági és tudományos kapcsolatok bővülésétől remélheti. Távoli pozícióit a puszta erőre hagyatkozva nem tudja megszilárdítani, emiatt is egyezkedni kényszerül. De épp ezért nem tehet meg mindent 1944—45-ben szerzett, helyi befolyási övezetében, amit valaha nyugodtan megtehetett. Nem akadályozhatja meg, hogy a függő államok is a Nyugat felé forduljanak. Egyre aggályosabb az erőszakkal való fenyegetőzés és a nyílt katonai beavatkozás. Ezek a tendenciák mind szűkítik a térségünk fölötti szovjet kontroll eszközkészletét. Ha, mint Brezsnyev utolsó másfél évtizedében, a szovjet vezetés ragaszkodik hozzá, hogy semmi ne változzon, akkor a térség kezelhetetlenné válik. Ha viszont, mint Gorbacsov hatalomra kerülése óta, a Szovjetunió vezetői elismerik a kapcsolatok változásának szükségességét, megnő a mozgástér a rendezett átalakulásra. A jelenlegi szovjet pártpolitika több támpontot kínál azoknak, akik változást kívánnak országuk belső viszonyaiban és a szovjet világrendszer struktúrájában. — Kimondták, hogy a szovjet gazdaság és társadalom radikális reformokra szorul, a kelet-európai konzervatívok nem hivatkozhatnak a reformokkal szembeni szovjet ellenállásra. Leszögezték, hogy a Szovjetunió intézményi rendje nem kötelező minta, s kijelentették, hogy az átalakításhoz meríteni kívánnak a kelet-európai reformok tapasztalataiból. Elismerték, hogy változásra van szükség a térség országainak egymás közötti kapcsolataiban. Végül, kivált Lengyelország esetében, tettekkel is bizonyították, hogy lényegesen többet képesek normális állapotnak tekinteni, mint elődeik. A szovjet világrendszer létrejötte óta soha nem voltak ilyen kedvezőek a függő országok belső fejlődésének külső feltételei, mint most. Megbocsáthatatlan mulasztás volna elszalasztani ezt az esélyt. Azon is érdemes nyilvánosan gondolkodni, hogy milyen változások szükségesek és lehetségesek a szovjet világrendszer államai közti viszonyokban. Jalta felmondásában reménykedni ábrándkergetés volna, de Jaltát adottnak véve az egyoldalú függés kiegyensúlyozásának módozatait megvitatni - ésszerű politikai kezdeményezés. Ezzel a gondolkodásmóddal szemben Magyarországon kétféle érvet szoktak felhozni: — Gorbacsovnak, úgymond, csak a retorikája radikális. Amit valóban akar, az nálunk már régen megvalósult, és amit az apparátusok tehetetlenségi ellenállásával szemben keresztülvisz, ennél is jóval kevesebb. Ez alighanem nagyrészt igaz. De nem következik belőle, hogy a magyar politikai és gazdasági rendszer nem szorul radikális átalakításra. Nem következik belőle, hogy a nálunk radikálisnak számító változások elfogadtatására ma nem lényegesen jobbak az esélyek, mint a brezsnyevi időkben voltak. A másik ellenérv úgy hangzik, hogy Gorbacsov még megbukhat vagy visszakozásra kényszerülhet. Ez is igaz. De nem következik belőle, hogy nem éppen most kell a megnőtt lehetőségekkel élni, amikor Gorbacsov még küzd vonalának érvényre juttatásáért. Minél többet sikerül ma elfogadtatni a szovjet vezetéssel, annál többet lehet később , az esetleges reakció idején megvédeni. S amikor a visszacsapás várható erejét mérlegeljük, számolnunk kell a hosszú távú változási irányzatokkal, melyek a térség fölötti szovjet kontrollt gyengítik. Vegyük észre: Akik az esély kipróbálása ellen érvelnek, nem a vállalkozás kudarcától félnek, hanem a sikerétől. LEGÚJABB HÍREK Január 19-én Budapesten magánlakásban sajtókonferenciát rendeztek, melynek célja szolidaritásvállalás volt azokkal a romániai megmozdulásokkal (Brassó, Temesvár, Bukarest, Kolozsvár), amelyek nyíltan kinyilvánították elégedetlenségüket Ceausescu diktatúrájával szemben. Az értekezletet Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre börtönviselt egykori munkatársa hívta egybe és nyitotta meg. Felolvasásra került az a nyilatkozat, amelyet rövid idő alatt mintegy hétszázan, köztük ismert személyek, értelmiségiek, munkások, párttagok és pártonkívüliek írtak alá. A szöveg bevezetőjében utal az egész szocialista táboron belül megindult reformmozgalomra, külön felsorolja az egyes országokban az utóbbi időben tapasztalható elmozdulásokat, hogy aztán rámutasson a teljesen merev és kíméletlen politikára Romániában, amely tarthatatlan állapotokat szült és egyedül Ceausescu családi érdekeit szolgálja. Felhívja a figyelmet a román—magyar közös érdekekre, a nehézségeket leplező uszító nacionalizmusra. Mint a sajtóértekezleten is elhangzott, azért vált szükségessé ez a fellépés, mert nincs más lehetőség arra, hogy a kezdeményezők szava eljusson a román kormányhoz. A számosan jelen volt nyugati hírügynökségek révén fordulnak az egész román néphez, a világ közvéleményéhez feltárva a valóságot, leleplezve a Ceausescu-diktatúra igazi arcát. Mint ismeretes, az Ellenpontok volt szerkesztői már múlt év december elején nyilatkozatban szólítottak fel a brassói tüntetések részvevőivel való szolidaritásra, a letartóztatottakkal szemben foganatosított eljárások elleni tiltakozásra (1. jelen számunkban). * Budapestről érkezők újságolják, hogy kritikus méreteket kezd ölteni a közhangulat Magyarországon. Sokan ötvenhat légkörét emlegetik. A hivatalos szervek megtették az óvintézkedéseket, gyors bevetésre alkalmas fegyveres egységeket képeztek ki. Készenléti állapotba helyezték a rendőrséget és a munkásőrség különböző egységeit. Feltűnő, hogy Budapesten az utóbbi években nem tapasztalt számú hármas járőrcsoportok tarkítják az utca képét. A Beszélő körül csoportosuló ellenzéki kör Társadalmi szerződés címmel kidolgozta „A politikai kibontakozás feltételei”-t. Az 1987 júniusában készült 60 oldalas különszám átfogó képet adva a magyarországi helyzetről javaslatok egész sorával rögzíti a csoport elképzeléseit. Legfontosabb tájékozódási pontul szolgál ehhez a politikai rendszer teljes elfogadása, azaz szovjet függőség, egypártrendszer stb. Ezen belül azonban mindent megkísérelnek a munkatársak annak bizonyítására, mennyire szükséges a hatalom mellett a társadalom lépésről lépésre történő felnőtté avatása. A tervezet helyes megítélése szempontjából fontosnak tűnik két alapérv idézése. 1. Az ország rádöbbent, hogy a hatalom nem fogja teljesíteni ígéreteit. A gazdasági hanyatlás következményei már a munkásság elitjét és a szellemi középrétegeket is elérték. A közvélemény nem hiszi többé, hogy értelme volna az újabb és újabb áldozatoknak. A harmadik út: a hallgatólagos közmegegyezés felbomlásától eljutni a nyitt egyezkedéshez. Mozgósító diktatúra vagy leszerelő diktatúra helyett társadalmi szerződés. Az érdekeltek részessé válása a kompromisszumok létrehozásában. 2. Magyarországnak utoljára 1956 adott politikai programot: többpártrendszer, képviseleti demokrácia az államvezetésben,- önkormányzat a munkahelyeken és a településeken, nemzeti önrendelkezés, semlegesség a külpolitikában. Meggyőződésünk azonban, hogy e követeléseket az ország mai helyzetében napirendre tűzni nem lehet, s valószínűnek tartjuk, hogy ez a helyzet még hosszú ideig nem fog lényegesen változni. Javultak viszont az ahhoz hasonló kompromisszumos megoldások feltételei, amelyekre 56 novemberében a demokratikus pártok maradványai és a munkástanácsok tettek ajánlatot. A vázolt szemszögből rendkívül érdekes a Tágabb összefüggések c. fejezet három pontja: 1. Magyarország a szovjet világrendszerben. 2. A kisebbségi kérdés. 3. 1956 a mai magyar politikában. Alábbi cikkünk az első pontban foglaltakat tartalmazza. Magyarország 1987 - ben — egy szovjet újságíró szemével Szovjet újság megbízásából egy moszkvai újságíró járt nemrég Magyarországon. Az érdekelte, hogyan élnek 1987 végén a magyarok, hogyan áll a „magyar gazdasági csoda". Élményeit a „Literaturnaja Gazetá"ban tette közzé Pocsivalov és ezek bizony elég vegyes érzelműek. A terjedelmes cikk a „magyar reform" körül forog. A szovjet szerző megírja, hogy a „magyar tömegek" tudatában a reform a „fokozódó nehézségekkel" függ össze. S felsorolja ezeket: infláció, szociális bizonytalanság, 9 millió dolláros külföldi adósság, stb. „A nem elég rugalmas gazdaságirányítási rendszer nem mindig segítette elő, az intenzív pályára való átállást" — hangsúlyozza az újságíró, megpróbálva magyarázatot keresni a szocialista típusú gazdaságirányítás csődjére. A budapesti párt egyik képviselője igyekszik mentegetni a helyzetet. Arról beszél: a csőd, amibe a magyar gazdaság került, tulajdonképpen előre programozott volt s „nem magyar eredetű". Szó szerint idézzük: „A reform bevezetésének üteme a hetvenes években nem kis részben a többi szocialista országban végbemenő folyamatok hatására torpant meg." Magyarán: a Szovjetunióból intették le a magyar reformtörekvést, mégpedig azért, mert „féltették" az országot a további „kísérletezéstől". Hiszen könnyen meglehet, hogy a maszek zöldségesek s egyéb privát üzletek a szocialista Magyarországot az átkos kapitalizmusba vezetnék! Az újságíró még egy jellemző orosz kommunista esetről számol be. A nyolcvanas évek elején egy Szovjetunióbeli területi párttitkár érkezett vendégként Magyarországra. Az elvtárs egyhetes tartózkodás után berohant a Bajza utcai szovjet követségre és ott feljelentést tett vendéglátói ellen, azzal a kipikírozott jelentéssel: Elvtársak, legyetek éberek! Magyarországon nem jófelé mennek a dolgok! Veszélyben a szocializmus! A szovjet hetilap cikkírója ezek után így folytatja magyarországi beszámolóját: „A szocialista országokkal fennálló kapcsolataink nem olyan egyszerűek, mint ahogy a saját magunk külvilágról alkotott sztereotípiái erről még nemrégiben meggyőzhettek, egyesek velünk, mások meg ellenünk vannak. A szocialista országokban korántsem mindenki tart velünk mindenben, vannak másként gondolkodók is" Pocsivalov a magyarok „szovjet szeretetéről" illetve nem szeretetéről érdekes felmérést végzett a pesti Majakovszkij — volt Király — utcában. A járókelők zömének fogalma sem volt, kinek a nevét viseli az utca. „Valami fontos oroszét" — mondta egy kérdezett fiatal. „A patinás utca egykori nevét elvették, és valami oroszról nevezték el!" — állapítja meg a cikkíró és megállapításához nem fűz kommentárt. A magyar iskolákban folyó orosz nyelvtanulásról is őszinte szavakkal ír az újságíró. „Itt kötelező az orosz nyelv, a fiatalok mégsem tudnak oroszul!" Ez nem is csoda — így Pocsivalov — „mindenki a nem kötelező nyugati nyelveket igyekszik elsajátítani, hiszen, mint egy beszélgetőpartnerem rámutat: egy magyarnak sokkal egyszerűbb Nyugatra utazni, mint a Szovjetunióba!" S tegyük mi hozzá: a magyarok szívesebben is mennek Nyugatra, mint Oroszországba... „Magyarország a szomszédunk — de valójában ismerjük-e? S meg akarjuk-e egyáltalán ismerni?" — teszi fel a Literaturnaja Gazettában a kérdést a szovjet újságíró. Riportját pedagógusokkal való beszélgetéssel folytatja. „Nem tudjuk, hogyan adjuk vissza a fiataloknak a szocializmusba vetett hitét" — így egy magyar pedagógus. Az újságíró némán jegyzi a továbbiakat: ,/ pangás a gazdaságban, a demokratikus intézmények lassú fejlődése, a bonyodalmak a nemzetiségi kérdés megoldásában, mindez nyugtalanságot és elbizonytalanodást vált ki!" Vagyis: a gazdaság — állandó jellegű — krízise a létbizonytalanság, a demokrácia hiánya, a romániai, szlovákiai és kárpátaljai magyarság elnyomása a magyar fiatalokat elkeseríti és számukra az 1949 óta rájuk kényszerített „szocializmus" jövőjét megkérdőjelezi! Ezt persze nem a szovjet újságíró írja — de megállapításainak ez a végcsengése. Van, ahol azonban az újságíró maga is meghökken. Ott, ahol idézi Knopp Andrást, az MSZMP KB nem éppen reformbarát osztályvezető-helyettesét, akivel hosszabb beszélgetést folytatott a pesti pártközpontban, az Akadémia utcában. Knopp ezt mondotta: „Azt gondolom, a szocializmusnak hetven év alatt ez a legnyilvánvalóbb válsága, s ennek a következménye az ideálok elvesztése volt!" S ezt a válságállapotot Knopp nemcsak Magyarországra vonatkoztatja, hanem „a szocializmus valamennyi országára"! S most már a szovjet újságíró — úgy tűnik — elveszti lába alól a biztos talajt. Mindenünnen csak panaszt hall. Az MSZMP KB funkcionáriusa után Király István — hírhedt kádárista irodalomtörténész — világosítja fel őt: ,/\ szocializmusnak át kell lépnie a középkorból a reneszánszba!" A „Literaturnaja Gazeta" kitér a „művészértelmiség" állapotaira is és kiemelten foglalkozik a Magyar Írószövetség legutóbbi közgyűlésével. Megemlíti itt a kimondottan „liberális demokrata nézetek" létezését. Cseres Tiborral, az írószövetség elnökével is elbeszélgetett. Tőle tudta meg, hogy „a párt szépítés Folytatás a 4. oldalon