Bécsi Napló, 1998 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1998-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ XIX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1998. JANUÁR—FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA 20.— OS Erscheinungsort Wien P. b. b. VERLAGSPOSTAMT 1040 WIEN BURGENLAND—MAGYARORSZÁG—EURÓPA — Bécsi Napló interjúja Karl Stix burgenlandi tartományfőnökkel és Gerhard Jellasitz tartományfőnök-helyettessel . 1. kérdés: Sokan felkapták a fejüket Stix tartományfőnök úr legutóbbi néhány az EU bővíté­sével kapcsolatos fejtegetésén, amennyiben Burgenlandbra nézve hátrányosnak minősítette ezt az eshetőséget. 2. kérdés: Lapunkban a közelmúltban felvetettük azt a kérdést, nem lenne-e előnyös az ide­­genellenesség csökkentése szempontjából, ha a távolabbi országokból felfogadott vendég­­munkások helyett a Pannon—Kárpátok térségéből származó idénymunkásokat foglalkoztatni. Mi önnek ezzel kapcsolatosan a véleménye? 3. kérdés: Karl Stix tartományfőnök úr a bécsi „Kurier"-ral folytatott beszélgetésében azon szövetségi tartományok számára, amelyek a fokozott határbiztosítás miatt többletkiadásra Karl Stix kényszerülnek, financiális kiegyenlítést és szolidaritást követelt. Milyen megközelítésben lehet közérhetővé tenni ezt a problémát? 4. kérdés: Az 1848-as év mind Ausztria, mind Magyarország történetében fontos szerepet ját­szott. Igaz, a „népek tavaszára"„tél" következett, amely október végén Bécsben, 1849-ben Világos­sal és Araddal a forradalom leverését jelentette. A neoabszolutizmus több, mint egy évtizedének kellett elmúlnia ahhoz, hogy 1867-ben a kiegyezéssel a két nép ismét egymásra találjon. Ma, 150 évvel később, hogyan ítéli meg Ausztria és Magyarország akkori sorsdöntő óráit? 5. kérdés: Az utolsó 150 év történetét felmérve, hogyan hangzik üzenete a határ mindkét ol­dalán élő népekhez. Gerhard Jellasitz J. : Igazat kell adnom önnek, hogy a továbbter­jeszkedés kérdésében kinyilvánított egyes néze­teimet — mondjuk finoman — „megkurtítva kö­zölték”. Éppen ezért eleget tettem Kovács Lász­ló külügyminiszter úr meghívásának és január utolsó hetében Budapesten széleskörű véle­ménycserére került sor. Pontosan és nyomatéko­san megfogalmazva: jöjjön a keleti terjeszkedés, de most még nem a „mikor” kérdéséről, hanem a tartalomról kell tárgyalnunk. Ha tehát Magyar­­ország az Európai Unióba való felvételét kéri — és tapasztalatom szerint semmi jel nem mutat arra, hogy ezt a lépést nem fogja megtenni — ak­kor még egy jó csomó „házi feladatot” kell meg­oldania. Ugyanakkor Ausztriának és főleg Bur­­genlandnak is meg kell barátkoznia a megváltozó adottságokkal. A mostani 1:10-hez arányú mun­­kadíj-különbözet vonzóerőként hatna és adott esetben a magyar szakmunkások többsége azon­nal elárasztaná a burgenlandi munkaerőpiacot. Ez viszont ahhoz vezetne, hogy a burgenlandi ős­lakosok elvesztenék munkahelyüket. Ezzel egyi­­dőben Magyarországon fellépne a szakmunkás­hiány. A burgenlandi kis- és középüzemek áthi­dalhatatlan konkurenciával állnának szemben. Éppen ezért mindig azt a nézetet képviseltem, hogy Magyarország felvételére az Európai Unió­ba csak a munkadíj, a népjólét és a környezetvé­delem kérdésében fennálló különbségek relatív kiegyenlítése után kerülhetne sor. Tehát még egyszer és nyomatékkal: most nem Magyaror­szágnak az Európai Unióba történő felvételének időpontjáról legyen szó, hanem a tartalmakról, melyeket adott esetben átmeneti határidőkkel, mint például a határátlépések kérdésében, „gar­­nírozhatnánk”. 2.­­ A munkaerőpiac minden határt leomlasztó kiterjesztése nemcsak az európai munkaerőpia­cot befolyásolja, hanem az egész világon egy semmiképpen sem lekicsinyítendő szociális problémát jelent. Jóllehet a gazdaság sok téren rekordokat döntött, eddig mégsem sikerült a munkanélküliségnek határt szabnunk. Egyma­gában az Európai Unión belül 18 millió munka­nélkülivel kell számolni. Ez persze szociális téren robbanóanyagot jelent, amely elsősorban az ide­­genellenességben nyilvánul meg. Burgenlandban sikerült az elmúlt évben egy eddig soha nem ta­pasztalt számú munkahelyet betöltenünk. A több, mint 80 000 munkavállaló közel 10 százalé­ka külföldi és ezek közül a legtöbb a magyar. Mi rá vagyunk utalva ezen munkaerők segítségére, de ügyelnünk kell arra is, hogy ezt a mágikusnak számítható 10 százalékos küszöböt ne lépjük túl. Egyes etnikai népcsoportok előnyben vagy hát­rányban részesítését semmiképpen sem tartom célravezetőnek. 3. : Burgenlandnak, mint a legkisebb szövetsé­gi tartománynak leghosszabbak a határai az Eu­rópai Unión kívül eső országokkal. Elsősorban a Schengeni egyezmény előírásainak megfelelően hatalmas pénzösszegeket köt le. Ezért tiltako­zunk, hogy egy kis tartomány, mint a mi Burgen­­landunk egyes-egyedül viselje el a kiadásokkal összefüggő nehézségeket. Mi egy szövetségi ala­pokon felépített köztársaság tagjai vagyunk. Ezért nemcsak a többi szövetségi tartománnyal szemben, de a központi kormánnyal szemben is a legnagyobb nyomatékkal fogom továbbra is képviselni álláspontunkat. Sőt, környezetemet szolidaritásra fogom kérni és késztetni. 4. : Én az Európai Unió továbbterjesztése kér­désében a barátok közötti kötelező álláspontot képviselem. Azon az állásponton vagyok, hogy változatlanul fennállanak Ausztria és Magyaror­szág közt a történelmi kapcsolatok. Hiszen Bur­genland maga ezen közös történelem létesítmé­nye. Ennek megfelelően közös körzeti regionális tanácsot alkottunk Vas és Győr—Moson—Sop­ron vármegyékkel. Legutóbbi budapesti tartóz­kodásomkor felvetettem egy közös Euro-régió megalkotásának tervét is. 5. : Az üzenet szavai csak a következők lehet­nek: közös történelmünket alapul véve azt hang­súlyozzuk kiváltképp, amiben erőink megegyez­nek. Ha ehhez tartjuk magunkat, tervünk meg­valósítható: egy közös gyökerekből fakadó és óhajtott közép-európai régió felépítése. 1.­ A bővítés kérdése nem eléggé sokoldalúan foglalkoztat bennünket. Még mindig nem tuda­tosult eléggé, hogy miféle kegyet nyújt és lehető­ségeket tár elénk a kommunizmus kimúlása és a vasfüggöny lerombolása. Mint burgenlandi, 1989-ig zsákutcába kényszerítve kellett élnem és ebben az állapotban éreztem, hogy egy erőszak­kal vont politikai határ pont ott ver éket, ahol év­századokon át kultúra, gazdaság és társadalom egységet képeztek. „Össze fog nőni mindaz, ami összetartozik” fogalmazta egykor a nyugat-kelet-német vi­szonylatról Willi Brandt időközben elhunyt nyu­gatnémet kancellár. Most egyesek megijedtek ettől az egybekeléstől. Egyes kételkedők könyv­vitelében arról szerzünk tudomást, hogy tulaj­donképpen az egészet nem is engedhetnénk meg magunknak, hiszen a mi jólétünk bajba kerül, a gazdaság nincs a változásokra kellőképpen felké­szülve, munkahelyek kérdésessé válnak stb. Va­lószínűleg ez azonban csak fél igazság. Másrészt viszont a történelmi tanulság azt mutatja számunkra, hogy földrészünkön béke és szabadság további hosszú időre egymástól el nem választható fogalmak maradnak. Ha pedig nem sikerülne a közép-kelet-európai államok­ban a demokráciát, a szociális piacgazdaságot és a relatív magas életszínvonalat nemcsak időlege­sen, hanem véglegesen biztosítani, akkor Európa vizein ez a közös csónak csak felkavart örvénye­ken hánykolódna. „Nemcsak azért, amit megteszünk, hanem azért is, amit elmulasztottunk, felelősek va­gyunk” — állítja a mondás és ezzel a bővítés kér­désében történő megtorpanást helyesen jellem­zi. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mi­ért vitatkozunk a mai Európában a közös pénz­ügyi segítségnyújtásnál tizedszázalékokról, ami­kor nem is olyan régen kommunista rezsimek­­nek még könnyű kézzel többszáz milliárdos köl­csönöket nyújtottunk, amelyeket most persze teljes veszteségként leírhatunk. Ausztria egyma­ga többszáz milliárdos kölcsönökkel hosszabbí­totta meg a kommunista diktatúrák létét, Né­metország a rokonlátogatások megkönnyebbíté­sét óriási összegek átengedése árán érte el, stb. Most egyszerre Európának inába szállt a bátor­sága, ha fizetési kötelezettségről van szó. A leg­nagyobb munkahely-tartalékok magukban a ke­leti országokban váratnak magukra, ott minde­nütt hatalmas az utolérés és a befektetés szüksé­gessége. Ezért emelem fel szavam Magyarország mielőbbi felvételéért az Európai Unióba, mert számunkra ez a lépés a határ mindkét oldalán csak előnyökkel járna. 2.­­ Tulajdonképpen már most is az a valóság, hogy a Kelet-Ausztriában foglalkoztatott külföl­diek többsége az ön által említett térségből jön. Ez már maga a földrajzi adottságokkal is magya­rázható. Szerintem nem lenne hasznos külön törvényszerű rendeletekkel megoldani ezt a kér­dést, hiszen az én pártom világnézetéhez tartozik hasznosítani a piacgazdálkodás erőinek szabad működtetését. A munkaerőpiac is a kereslet és kínálat alapján rendeződik. Ha pedig a mi vállal­kozóink az ön által előnyben részesített terüle­tekről jövő munkaerőkkel megelégedettek, ak­kor magától értetődően, szükség esetén ezen munkaerő soraiból fogják a további keresletet is fedezni. 3.­­ Magától értetődően egy olyan kisebb szövet­ségi tartomány mint Burgenland egyes egyedül nem képes a megszigorított határbiztosítás miatt megnövekedett többletkiadásokat önnön erejéből fedezni. És ezért fontos a központi közegek nem éppen kicsinyesnek mondható hozzájárulási kész­sége. Viszont ennek a problémának legjobb megol­dását a fennálló és védendő határoknak további el­tolását keleti irányban, tehát az Európai Uniónak mielőbbi kibővítésében látnám. Ez számunkra nemcsak a határbiztosítás felelősségteljes feladatá­nak megszüntetését jelentené, hanem azt is, hogy Burgenland hosszú idő múltán megint nem a Kö­zösség keleti bástyavonalát jelentené, hanem me­gint Európa kellős közepére — tehát arra a helyre helyezne vissza bennünket, amelyre különben is mindenkoron teljes joggal igényt tartottunk. Folytatás a 2. oldalon Az Északatlanti Védelmi Szervezet még az Európai Unió kibővítése előtt Oroszország hatá­ráig fog terjedni. Mint ismeretes, az Egyesült Ál­lamok által gyakorolt befolyás miatt jogosan an­golul North Atlantic Treaty Organization-nak nevezett és a NATO névrövidítésen ismert kato­nai tömörülés még az ezredforduló előtt fel akar venni több kelet-közép-európai államot, köztük Magyarországot. Ezzel a történelmi bővítéssel nem csak a volt Szovjetunió által felépített hatal­mi szféra utolsó geostratégiai maradványai tűn­nek el Európa térképéről, egyúttal az Öreg Kon­tinens megosztottsága is befejeződik, ha nem is gazdaságilag, de legalább ami a szövetségi rend­szert illeti. Vagyis nem egészen. Európa kellős közepén megmarad egy katonai vákuum. Két ország ké­pezhetné ezt, ha a kettő egyforma lenne. De mi­vel Svájc inkább arról híres, hogy költséges, de hatékony védelemmel rendelkezik, csak egy ma­radna hírmondónak — annak a bipoláris világ hírmondójának, mely Közép-Európában a sem­leges sávot jelentette. Ha nem ügyel rá kellőképpen, akkor Ausztria marad meg egy elmúlt világ képviselőjeként. Pil­lanatnyilag ugyanis az osztrák belpolitikában nagy vita folyik a helyzet fenntartásáról vagy fel­számolásáról. Felszámolni talán nem is kellene, mert 1955-ben Ausztria önként nyilvánította ki örökös semlegességét. Inkább arról lenne szó, hogy belépjen-e Ausztria a NATO-ba vagy sem? A belépéssel ugyanis nem kellene feladnia politi­kai semlegességét. Az utóbbi időben minden jel arra mutat, hogy a Szociáldemokrata Párt — a Zöldek támogatá­sával — időhúzással szeretné eldönteni a dolgot. Ha az úgynevezett opciós jelentés, mely taglalni hivatott a NATO-tagság előnyeit és hátrányait, idén még várat magára, meg lehetne úszni a dol­got döntés nélkül, gondolják nyilvánvalóan Vik­tor Klima szövetségi kancellár barátai és tanács­adói. Akkor a magyarok, csehek, lengyelek és észtek belépnek , és megint lehet várni, amíg új bővítési tárgyalásokra kerül sor. Egy ilyen burok­ba zárták a szociáldemokrata ideológusok a konstruktív vitákat. Pedig Klima koalíciós helyettese Wolfgang Schüssel Néppártját ugyancsak szorosan elköte­lezte a NATO-tagság mellett. Ugyan található ott is politikus, aki (mint az Europ­a egységes Kö­zös Piaci pénznem összefüggésében) a szuvere­nitás feladásáról beszél. De mivel a Szabad­ságpárti Jörg Haider ezt sokkal hangosabban tudja mondani, a Néppártban inkább csak sut­togják a kifogásokat. Ezért a NATO-vita szerencsére nem lesz tartós kihatással a koalíció működésére. Túl sok a napi probléma, túl gyakran kell gyorsan és nagyobb koa­líciós harcok nélkül dönteni,mintsem hogy akárki is avval foglalkozna, mit jelent a mai világban a sem­legesség. Vagy mint Andreas Rudas, a szociálde­mokraták főtitkára nemrég fogalmazott: „Ez elvi kérdés, amely viszont nem befolyásolhatja a kor­mánymunkát.” Ha már az elvi kérdéseknél tar­tunk. Az osztrák nagy­koalíció nem éppen arról hí­res, hogy ezekről alapos viták alapján dönt... Ha viszont az osztrák kormány az említett elv­­deficit miatt a kelet-közép-európai országok fel­vétele előtt nem tudja eldönteni, hogy NATO- tag akar-e lenni vagy sem, akkor legalábbis az Európai Unión belül meggyűlhet a baja. Mint is­meretes, a gazdasági és pénzügyi egyesülésnek biztonságpolitikai vetületei is vannak. Ausztria mindig is feltűnően hallgatag, ha például arról van szó, hogy az EU katonai szerepet vállal-e más világrészeken (mint nem is olyan régen a volt Jugoszláviában). És mivel a Politikai Unió ideje is el fog jönni, a bécsi kormány nem fogja megúszni döntés nélkül. A mai világhelyzetben vajon be kell-e lépnie egy közép-európai országnak a NATO-ba? Ez feltehetően ugyan nem kényszer, de azért ajánla­tos. Ha például arra gondolunk, milyen nehézsé­gek árán tudott Ausztria szert tenni használt va­dászrepülőgépekre, akkor nem kérdéses, mi len­ne az előnye a tagságnak a világ egyetlen erős ka­tonai szervezetében. Svájccal ellentétben a mai osztrák hadsereg egy támadót minden bizonnyal még néhány napig sem tudna feltartóztatni. Te­hát katonai elgondolásból mindenképp jobb len­ne Ausztriának a NATO-n belül. Ha csak nem abban reménykedünk, hogy nemsokára úgy sem kell katonaság. Nem ritka ugyanis olyan véleménynyilvánítás, hogy Közép-Európában a következő húsz, harminc évben úgy sem lesz szükség fegyveres védekezésre. De sajnos ez a remény, ha a mindennapi híreket hallgatjuk, egyszerű álmodozás. Mert pillanat­nyilag ugyan Észak-Írország és a Baszkföld kivé­telével nem szerepel európai vérontás a hírek­ben. De ez a tény — mint a volt Jugoszlávia utódországaiban láttuk — pillanatok alatt meg­változhat. Nem is beszélve arról, hogy mi törté­nik akkor, ha valamilyen radikális csoportok kiki­áltják a „szent háborút” a nyugati világ ellen. MARTOS PÉTER ÁLOM ÉS VALÓSÁG TÉTRE, HELYRE, BEFUTÓRA... — Választási esélyek Magyarországon — A választási rendszer másokat és gyakorlatilag alig engedi új moz­galmak bekapcsolódását a politikai életbe. Ráadásul 1993-ban további megszorítást esz­közöltek a rendszeren azzal, hogy 4 %-ról 5-re emelték a pártok számára a parlamentbe ke­rülés küszöbét, így az Országházba bekerülni nehezebb, viszont kiesni annál könnyebb, méghozzá a visszakerülés csekély reményé­vel. A küszöböt el nem ért pártok szavazatait a választási eredmények arányában tovább osztják a sikeres pártok között. A választások második fordulójában a nagy pártok még nagyobbak lesznek. 1990-ben az el­ső fordulóban 24 %-ot szerzett Magyar Demok­rata Fórum végül a képviselői helyek 42 %-át szerezte meg, 1994-ben viszont az első forduló­ban 33 %-ra érdemesült Magyar Szocialista Párt a mandátumok 51 %-át söpörte be. A győztes te­hát tarol és ezzel túlzott, jórészt ellenőrizhetetlen lehetőséget kap a 4 éves kormányzásra. Ha a kétharmados többséget is megszerezte, akkor végképp csak saját belátásától függ, mennyit ér­vényesít a következő választásokig érdekeiből. Folytatás a 3. oldalon A politikai rendszerváltozáskor csaknem min­denki meg volt győződve arról, hogy a lehető legjobb, legdemokratikusabb választási rend­szert sikerült kidolgozni. A követett minta első­sorban a német szisztéma volt. Ennek előnyei és hátrányai valóban egyensúlyban vannak, de menetközben kiderült, hogy egészen más meg­oldásra lett volna szükség, egy még a jövőjét kereső, alakuló, formálódó világban, mint egy kiforrott, gazdaságilag is prosperáló országban. Ugyanis a német rendszer — együtt a széles körű kancellári jogkörrel — elsősorban a stabili­tás és a kormányozhatóság érdekét szolgálja azzal, hogy a választásokon győztes párt való­sággal bebetonozza magát az elkövetkező cik­lusra, ráadásul minisztereit is megvédi a külső támadásoktól, bizalmatlansági indítványoktól, ha a kancellár-miniszterelnök úgy kívánja, Ma­gyarországon túl korán került sor ennek a két­ségtelenül stabil és áttekinthető kormányzati­ vá­lasztási rendszernek az alkalmazására, mert ne­hezíti a valóságos politikai viszonyok érvénye­sülését, a 4 éves ciklusokon belüli iránymódosí­

Next