Bécsi Napló, 2006 (27. évfolyam, 1-6. szám)

2006-01-01 / 1. szám

4 Ha a pénz élni kezd... Folytatás a 3. oldalról rá és a tőketulajdonos pusztán pénzkapitalistává változásához“ vezet. Az ellentmondás „új pénzügyi arisztokráciát hoz létre, a becsapás és csalás egész rendszerét alapításokra, részvénykibocsátásokra és részvénykereskedelemre vonatkozóan“. A pénz­tőke Marx szerint nyeresége által „fétis“ jelleget ölt: „Miközben a kamat csak a nyereség egy része, most fordítva a kamat tűnik a tőke tulajdonkép­peni gyümölcsének, az eredendőnek, és a nyere­ség csak tartozék és járulék. Íme a tőke fétis alakja és kész a tőkefétis megjelenése.“ Tovább: „Mint a fához a növekedés, úgy viszonyítható a pénzcsiná­­lás a tőkéhez, ebben a formában pénztőkéhez. A pénz testében benne a szerelem. Mihelyst kikölcsö­nözték, vagy más módon a megújulási folyamatba befektették, növekszik benne a kamat, alva vagy ébren, otthon vagy úton, éjjel vagy nappal“. Ezért ismerteti a rádió és a televízió reggel és este, hogy hogyan dolgozott legutoljára a pénz, s hogy a pénz­ügyi piacok, mint alanyok még mit üzennek ne­künk, tárgyaknak. A pénztőke (P), mint fétis áru (Á) jellegét veszi fel, ami kettőt jelent. Először is, ahelyett hogy való­di árura cserélnék (P-A-P-A), a pénzügyi piacokon a pénztőkét más formáira cserélik be (P-P-P-P), hogy spekulációs nyereséghez jussanak. Másodszor pénz­tőkét, leginkább részvénytőkét halmoznak fel, hogy az értékelési nyereség által gazdagabbak legyenek. Lássuk tehát ennél a két munkatípusnál, miként is dolgozik a pénz. A legszorgalmasabb a pénz azon fáradozásában, hogy kereskedelmi nyereséget csináljon. Növekvő gyorsasággal változtatja tulajdonosát, a „normálbe­fektetés“ (kb. öt millió dollár) a devizapiacon alig 15 percig marad egy kereskedő kezében. Ennek megfelelően hatalmas a forgalom, egyedül ezen a piacon naponta kb. 2000 milliárd dollár, 30-szor több, mint a világkereskedelemé. A részvény- hitel­levél- és nyersanyagpiacok és a megfelelő határidős vagy opciós derivatívák piacai semmivel sem ma­radnak le. A pénz mindenütt törekszik még a legki­sebb árfolyamváltozások kihasználására is. Közben a legmodernebb információs technológiát használ­ja fel, nem csak, hogy gyorsabban jusson kereske­dőtől kereskedőhöz, piacról piacra, de abban is, ahogy döntéseit számítógép-vezérelt spekuláció­­modellekkel alapozza meg (technikai elemzés). Minden erőlködés ellenére a pénztőke így nem tud szaporodni. A játékok újraelosztási játékok (amit az egyik elveszít, másik nyeri meg) mint való­di kaszinóban. Azonban a pénzügyi piacokon a go­lyó nem szabályosan gömbölyű, ami által profesz­­szionális kereskedők szisztematikusan nyerhetnek (leginkább az „amatőrök“ kárára) A játék specialis­tái a hedge-fondok, megfelelően magas átlagnyere­séggel. Ha Marx a pokolból látja szorgoskodásukat, bizonyosan eszébe jut a „játékos-csürhe“. Mint a kaszinóban, valaki mindig nyer: a bank. Ami annyit jelent: a pénzügyi szektor a maga teljes­ségében, a tőzsdétől a bankokon és biztosítókon át a hedge-fondokig. Ha nyert az ügyfél, vele nevetnek, ha vesztett, rajta nevetnek. A kaszinóval ellentétben a pénzügyi piacokon jön­nek létre a „reálgazdaság“ legfontosabb árai, vagyis a váltóárfolyamok, a nyersanyagárak, a részvény­árak és a kamatlábak (utóbbiak a bankjegybankok­tól meghatározott keretek között). A rövid távú spe­kulatív árfolyamlökések összegződése által az árak az egymást követő több éven át tartó vevő- és el­adópiacok (Bull market - bear market) változása miatt “megszaladnak”. A „valódi kapitalisták“ számára teremtett bi­zonytalanság felhajtja a költségeket, és egyidejű­leg arra ingerli őket, hogy maguk is „pénzkapi­talistává“ váljanak. Iparkonszernek invesztícióikat átállítják valódi beruházás helyett pénzügyi befek­tetésre, és pénzügyi részlegeiket ennek megfele­lően építik ki. Kisebb vállalatoknak nincs meg ez a lehetőségük. Csekély reáltőkeképzés esetén a kon­szerneknek nincsen szükségük új részvények kibo­csátására, sokkal inkább visszavásárolják saját részvényeiket, miáltal azok árfolyama, és a managerek jutaléka emelkedik. Egyidejűleg a pénz­tőke a részvénypiacon is szaporodni akar, különö­sen a nyugdíjak biztosítása céljából. Ami ideális kö­rülményeket teremt a pénztőke második munka­típusa számára, „szaporodása“ mint „látszólagos tőke“, tehát értékelési nyereségként. A csökkenő részvénykínálattal növekvő kereslet áll szemben. Az US-amerikai és német részvénytársaságok tőzs­dei értéke 1982 és 1999 között majdnem a tizen­kétszeresére emelkedett. A részvénytőke ezalatt érthető módon mindig „látszólagosabbá“ vált, mert ugyanezen idő alatt a vállalkozások „valódi“ értéke - könyvelési mérleg­értékeiket nézve - mindössze megkétszereződött. Marx ehhez: „Nyoma vész minden összefüggésnek a tőke valódi felhasználásának folyamatáról, és megerősödik az elképzelés a tőkéről, mint magam­agát értékesítő automatáról“. A „valódi“ reáltőke és a „látszólagos“ részvény­­tőke közti növekvő egyenlőtlenségnek a részvény­­árfolyamok zuhanásához kellett vezetni, Japánban már 1990-ben, a többi országokban tíz évvel ké­sőbb. Németországban az árfolyamok kb. 70 száza­lékkal estek, a vállalkozások, bankok és biztosítók pénzügyi helyzete jelentékenyen leromlott. A vál­lalkozási adó 2001-es csökkentését ezért nem reál­­befektetésekre, hanem pénzügyi konszolidációra fordították. A magánháztartások is egyre inkább a pénzügyi piacokon hagyják pénzüket dolgozni, ahol a netban­­king és új banktermékek segítségével a „kisember“ is nyerészkedhet. Ezen túl egyre többen fektetik be jövedelmük egy részét nyugdíj­alapokba. Máris megy tovább a pénzszaporítási játék. A részvényár­­folyamok 2003 óta Németországban megkétszere­ződtek, Ausztriában megháromszorozódtak, nem utolsósorban a privát nyugdíjbiztosítás állami támo­gatása által. A fogyasztási kereslet és a gazdasági nö­vekedés (emiatt is) gyenge. Hogy az ATX-ben feltün­tetett vállalkozások „valódi“ értéke megháromszo­rozódott, az ilyen körülmények között kérdéses. Tehát mégiscsak „látszólagos“ tőke“? Mi ennek a fejlődésnek következménye hosszú távon? Ha a háztartások a nyugdíjak iránti gond mi­att többet takarítanak meg (tehát kevesebbet fo­gyasztanak) és pénzüket a nyugdíjalapokon keresz­tül a részvénypiacon fektetik be, emelkedni fog az árfolyam. Ha egyidejűleg a vállalkozások a növek­vő megtakarított tőkét a gyenge fogyasztás és a csá­bító részvényárfolyamok miatt nem akarják való­san beruházni, akkor a következő ellentmondás áll elő: Fogyasztás, beruházás és össztermelés stagnál, de a jövőbeni szociális juttatások „jogosultsági vé­nyei“ a nyugdíjalapok értéknövekedése által drasz­tikusan gyarapodnak. A pénztőke formájú bizton­ság utáni törekvés ekképpen növeli a bizonytalan­ságot. Általánosan mondva: takarékot és pénzügyi tőkét mindig csak beruházás és reáltőke formájá­ban lehet „átmenteni“ a jövőbe, a részvényárfo­lyam-emelkedés általi magasabb igények „látszóla­gosak“, lényegesen kiélezik azonban a valóságos „stagnáló torta“ körüli harcot. A „reálkapitalista gazdasági kultúrájú“ országo­kat - Japán, Németország - a „pénzügyi kapitalis­ta“ nyereségtörekedésre történő áttérés kulturális sok­ként érte. Például Németországban ezért halad­ja meg a vállalkozások takarékoskodása jelentősen a reálinvesztíciót, egyidejűleg a háztartások is job­ban takarékoskodnak. Ilyen körülmények között az állam szinte „rákényszerül“ a deficitre. Az öncélú pénzügytőke-felhalmozódás ellent­mondása - „Dagobert Duck Syndrom“ - különösen előtűnik a „takarékos országok“, mint Japán és Né­metország viszonyában az USA-val: ott a háztartá­sok csökkentették takarékoskodási hányadukat, a fogyasztás (ezért) folyamatosan nő, ami serkenti a reáltőke képződését. Ezt, és az állami deficitet az USA a „takarékos országoktól“ felvett hitelekkel fe­dezi. Eddig felhalmoztak 3500 milliárd dollár érté­kű követelést az USA-val szemben. Ennyivel na­gyobb értékben áramlottak áruk az USA-ba, mint amennyit onnan exportáltak. A „takarékos országo­ké, a hitelezői cím, az USA-é a Toyoták, Porschék és BMW-k garmada. Ami a gazdaságtörténelem legna­gyobb ajándékaként fog lelepleződni, annál inkább, mert az USA 20 éve gyakorlatilag adóssága után nem fizet kamatot (az évi újonnan felvett adósság sokkal magasabb - az USA a kamatokat új hitelek­kel „fizeti“, mint a piramisjátéknál). Azokban az országokban, amelyek a legnagyobb mértékben halmoztak fel pénzügyi vagyont a kül­földdel szemben, tehát Németországban és Japán­ban, évek óta stagnál a reálgazdaság. A vállalkozá­sok és háztartások „Donald Duck szemlélete“ le­csökkentette a reálberuházásokat és pangásra kényszeríti a fogyasztást, amit az export növeke­désével nem lehetett kiegyenlíteni. Végsősoron: a valódi jólét megteremtése leáll, ha túl sokan pénz­ügyi jólétre törekednek. Az ok egyszerű: pénz nem dolgozik. Fordította: SZT Mibe kerül, és mennyit jövedelmez Ausztria Euró­pai Unió-elnöksége? Az 2006-os év első felében az EU- elnöki tisztet betöltő Ausztria adófizetőinek kb. 98 millió Euro kiadást jelent, melyből a legnagyobb tétel, 13,4 millió Euro a biztonsági szolgálatra esik. Az elnök­ség javára írható bevételek új munkahelyek, az idegen­­forgalom felfutása, és a reklámhatás révén a Bécsi Gaz­daságkutató Intézet WIFO becslése szerint mintegy 150 milló Euró­t tesz majd ki. • Migrációs kutatók szerint a demográfiai bomba egy­re hangosabban ketyeg. A Földközi-tengertől északra az utóbbi 50 évben a lakosság 30%-kal, attól délre 300%-kal növekedett. • Az EU-komisszió az eurobarométer keretében fel­mérte az Unió polgárainak nyelvkészségét. Megállapí­tást nyert, hogy az EU-polgárok fele beszél legalább egy idegen nyelvet. Míg 33% anyanyelvén kívül angolul is tud, addig németül 12%, franciául 11%, spanyolul és oroszul 5%. A keleti államokban az emberek 1/3-a oro­szul, és 1/4-e angolul tud. A legtöbb idegen nyelven is beszélő EU-polgár Luxemburgban van (99%), utána jön két (kétnyelvű) ország holtversenyben: Lettország és Málta (93%) majd Hollandia (91%). Ausztria 58%­­kal az 50 %-os EU-átlag fölött van, a spanyolok, portu­gálok és olaszok 36 %-kal holtversenyben hátulról a 3. helyen állnak, Nagy-Britannia 30%-kal utolsó előtti. Magyarországon száz közül csak 29-en, az Unióban a legkevesebben, beszélnek anyanyelvükön kívül más nyelvet is. • Kenyeres Gábor Before Dawn című rövidfilmjéért különdíjat kapott a kelet-európai filmek Cottbusi Fesz­tiválján (NSZK). A játékfilmek kategóriában Mund­­ruczó Kornél Johanna című filmje a zsűri dicséretét érdemelte ki. Tíz játékfilm versenyzett “a kicsit más fesztivál” díjaiért, Mundruczó filmjén kívül Bergendy Péter: Állítsátok meg Terézanyut című alkotása is in­dult. A Cottbusban vetített körülbelül száz film közül 38 magyar volt. Szabó István, a fesztivál tiszteletbeli elnöke életművéért és a Cottbus-Fesztivál elismerte­téséért különdíjban részesült. • A Magyar Nemzeti Múzeum 2006-ban kiállítással kíván megemlékezni az 1956-os forradalom és szabad­ságharc 50. évfordulójáról. A múzeum igazgatósága kér mindenkit, akinek a forradalom időszakához kapcso­lódó tárgy, jelvény, fénykép, fényképnegatív, újság, pla­kát, röplap, igazolvány, irat vagy bármely más doku­mentum van a birtokában, és azokat a múzeum ren­delkezésére bocsátaná, jelentkezzenek a +36-1-327- 77-84 telefonszámon H, SZ, P 9h és 12h között. • Életművének elismeréseként Giraldillo-díjat vett át a 2005. novemberi Sevillai Filmfesztiválon Tarr Béla, akinek a fesztiválon is bemutatott 12 filmből álló élet­művét műsorra tűzi a madridi Filmoteka Espagnola, majd Cordobában az andalúziai Filmarchívum. Mundruczó Kornélnak versenyprogramban bemuta­tott Johanna című operafilmje a zsűri különdíját nyer­te el. A díj biztosítja a nyertes film spanyolországi moziforgalmazásának költségeit. A november 4-én kezdődött Sevillai Filmfesztivált teljes egészében az európai mozinak szentelték, összesen 160 filmet vetí­tettek le. • A British­ Hungarian Society és a SpiroArk közösen szervezett zene és költészet estén Gömöri György Ang­liában élő költő és Clive Wilmer Radnóti fordításaik­ból olvastak fel, csellón játszott Sági Hartor az Athenaeum Clubban, Londonban. A Nemzeti Könyvtár fennállásának 200. évforduló­jára kiadott díszkötetben a könyvtár legszebb kincsei láthatók, pl. Corvinák, Haydn, Mozart kéziratai. Monok István a könyv szövegéért felelős, Kiss Ilona a képe­ket szerkesztette, Antalfy M. Elayne fordította és Hapák József fényképezte a különösen szép kivitelű művet, melyet a Magyar Könyvklub adott ki. • „Im Schatten des Staatsvertrages” (Az államszerző­ dés árnyékában) címmel szimpóziumot szervezett a Wiener Arbeitsgemeinschaft für Volksgruppenfragen (Bécsi Népcsoportkérdés-Munkaközösség) november 13-án este a Burgenlandi Horvát Központban. A ren­dezvény keretében szakértők, kortanúk és népcsoport­képviselők bemutatták az egyes népcsoportokat, így a csehek, a horvátok, a lengyelek, a magyarok és a szlo­vének helyzetéről számoltak be. A magyar népcsoport helyzetéről Payer Andrea, Deák Ernő és Gálffy István számolt be. • A hetente 800 ezer példányban megjelenő Wiener Bezirksblätter (Bécsi Kerületi Lapok) “Az év vendég­lője” díját a közönség szavazatai alapján 2005-re - nagy fölénnyel - a belváros egyik kis utcájában, a Brauner Strasse 2. alatt található “Ilona-Stüberl” kapta. Az ét­termet Somlai Mihály és felesége, Ilona alapította 1957-ben. A mindössze 25 személyes belső helyiség­gel és nyári terasszal rendelkező vendéglő az első pil­lanattól a hagyományos magyar konyha remekeit kí­nálta, napjainkban már nyolc nyelven, köztük japánul. Az üzletet 1987 óta Somlai Mihály nevelt lánya, Fodor Mária vezeti. • A rákos betegek sugár- és/vagy kemoterápiás keze­lésénél Magyarországon egyre jobban elterjed az AVEMAR táplálkozási adalék felhasználása. Mint arról Bécsben egy prof.dr. Hídvégi Máté vezette rákspecia­listákból álló magyar kutatócsoport beszámolt; a Szent- Györgyi professzor kutatásai alapján a búzacsírából kiindulva sikerült egy olyan táplálkozási adalék előál­lítása, mely, mint azt különböző rákkutató központok által végzett összehasonlító klinikai vizsgálatok során kimutatták, hathatósan csökkenti az áttételes dagana­tok létrejöttének valószínűségét. Az AVEMAR adago­lása, melyet mindig a kezelés kiegészítéseként, soha nem a terápia helyett alkalmaztak, különösen a vas­tagbélrák, és a szájüregrák kezelésének kiegészítéseként vált be, de jelentősen csökkenti a kemoterápia kellemet­len mellékhatásait is. A táplálkozási adalékként regiszt­rált készítményt Ausztriában a Fresenius Kabi hozza forgalomba, csak gyógyszertárakon keresztül. • Két jótékonysági koncert rendezését kezdeményez­te Kilyénfalvi Gábor hegedűkészítő mester St. Pöl­­tenből, a székelyföldi - Nyikó-menti - árvízsújtotta falvak lakóinak megsegítésére. A Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom, a bécsi Magyar r.k. Lelkészség, a Kaláka-Club, és több más magyar egyesület közre­működésével november 11-én a St. Pölten-i püspök­ség nyári prefektóriumában, majd december 2-án a bécsi Theresianumban megtartott koncert keretében gyűjtést rendeztek. A fellépő művészek: Anzinger Zsu­zsa hárfa, Butkai Enikő szoprán, Sophia Hahn hege­dű, Johanna Horny zongora, Kopjás Gabriella fuvola, Evangelika Koulianou zongora, Gabriele Kramer zon­gora, Mező Katalin hegedű, Németh Tibor zongora, Thomas Rasl hegedű, Karin Reda fuvola, Soós Brigitta gitár és Simon Zeugbauer trombita, honoráriumukat ajánlották fel, szponzoráló cégek, a Brauerei Zwettl, a Kilyénfalvi-zeneüzlet St.Pölten és az In Vino Veritas bécsi magyar borkereskedés (1., Salzgries 4) gondos­kodtak a büféről. Összeállította: Szemerédi Tibor HÍREK INNEN-ONNAN BÉCSI NAPLÓ 2006. január-február Pesti maszat A Nagy Kaszáló A családias összetartozás, a szeretet ünnepe jó üzlet a kereskedőknek. Ilyenkor még az újra­kapitalizálódó országok szegényei is kitesznek magukért, összevásárolnak hát mindent, amiről csak felteszik, hogy örömet szerez szívbélijeik­nek. Konszolidált körülmények között évtize­dek kitartó munkájának termését aratnák le a boltosok, ám a pillanatnyi siker hajhászására szorított hazai vállalkozóknak nincs elegendő idejük, tőkéjük és kultúrájuk a hosszas előké­születekhez. Néhány hónapra, esetleg évre ter­veznek csupán, és amint kimerítették lehetsé­ges kedvezményeiket, sietve odébb állnak. Ad­dig viszont ügyeskednek, más szóval: csalnak, amennyit lehet. November közepén kicserélődik a boltok áru­készlete. Az olcsóbb termékek eltűnnek, helyü­ket a korábban eladhatatlan, drága és nem fel­tétlenül jobb minőségű termékek foglalják el. Bárhová térjen is be a reménybeli vásárló, min­denütt „akciókba” botlik. Ami éppen ellenke­zője a sok Angebotnak, Soldesnak, Salesnak és társainak, mert noha itt is árengedménnyel kí­nálják a portékát, de egy soha nem volt, mese­beli árból nyesnek le valamicskét, így alig más­­félszereséért, duplájáért szerezheti be azt a vá­sárlók, ami nyomorú köznapokon ingyen sem kellene. Tévednénk persze, ha kizárólag a tapaszta­latlanul csetlő-botló hazai kereskedők nyaká­ba varrnánk az efféle primitív ügyeskedést, hi­szen a magyar piacot uraló külföldi áruházlán­cok sem járnak el különbül. Postaládánkat hét­­ről-hétre teletömik színes prospektusaikkal, potom áron kínálgatott haszontalanságaik zö­mét azonban hiába keresnénk a polcokon, azok csupán vevőcsalogató ábrándképek, soha nem léteztek a valóságban. Mintha a hely szellemé­nek áldoznának otromba csalásaikkal, nem is mentegetődznek miattuk. Ez már csak így van! Örüljünk inkább, hogy tiszteletünket tehetjük e másutt bizonyított, itt viszont lényegében pénzbeszedésre szakosodott üzletekben, ahol kétes, kifejezetten hitvány árut sóznának ránk, és ahol legföljebb az idegen nyelvű feliratok emlékeztetnek az anyaország kereskedelmi kultúrájára, egyéb nem. Pestiesen szólva aki csak teheti, nagyot kaszál. És ennek semmi akadálya, hiszen máig sem ala­kultak ki a szélhámoskodást kizáró, vagy legalább hátráltató feltételek. Többségünk szegény, nem válogathat. Örül, ha kap valamit. Hiányoznak a szilárd kereskedői és fogyasztói szervezetek is, a hivatalos ellenőrzés pedig balkáni jellegű, eset­leges, kijátszható. És a legkevésbé sem hatékony. A kereskedelem liberalizálásából csupán a haj­dani elosztási rendszer szétverésére futotta, meg­bízható kínálati piac létrehozására nem. Sneé Péter

Next