Bécsi Napló, 2006 (27. évfolyam, 1-6. szám)
2006-01-01 / 1. szám
4 Ha a pénz élni kezd... Folytatás a 3. oldalról rá és a tőketulajdonos pusztán pénzkapitalistává változásához“ vezet. Az ellentmondás „új pénzügyi arisztokráciát hoz létre, a becsapás és csalás egész rendszerét alapításokra, részvénykibocsátásokra és részvénykereskedelemre vonatkozóan“. A pénztőke Marx szerint nyeresége által „fétis“ jelleget ölt: „Miközben a kamat csak a nyereség egy része, most fordítva a kamat tűnik a tőke tulajdonképpeni gyümölcsének, az eredendőnek, és a nyereség csak tartozék és járulék. Íme a tőke fétis alakja és kész a tőkefétis megjelenése.“ Tovább: „Mint a fához a növekedés, úgy viszonyítható a pénzcsinálás a tőkéhez, ebben a formában pénztőkéhez. A pénz testében benne a szerelem. Mihelyst kikölcsönözték, vagy más módon a megújulási folyamatba befektették, növekszik benne a kamat, alva vagy ébren, otthon vagy úton, éjjel vagy nappal“. Ezért ismerteti a rádió és a televízió reggel és este, hogy hogyan dolgozott legutoljára a pénz, s hogy a pénzügyi piacok, mint alanyok még mit üzennek nekünk, tárgyaknak. A pénztőke (P), mint fétis áru (Á) jellegét veszi fel, ami kettőt jelent. Először is, ahelyett hogy valódi árura cserélnék (P-A-P-A), a pénzügyi piacokon a pénztőkét más formáira cserélik be (P-P-P-P), hogy spekulációs nyereséghez jussanak. Másodszor pénztőkét, leginkább részvénytőkét halmoznak fel, hogy az értékelési nyereség által gazdagabbak legyenek. Lássuk tehát ennél a két munkatípusnál, miként is dolgozik a pénz. A legszorgalmasabb a pénz azon fáradozásában, hogy kereskedelmi nyereséget csináljon. Növekvő gyorsasággal változtatja tulajdonosát, a „normálbefektetés“ (kb. öt millió dollár) a devizapiacon alig 15 percig marad egy kereskedő kezében. Ennek megfelelően hatalmas a forgalom, egyedül ezen a piacon naponta kb. 2000 milliárd dollár, 30-szor több, mint a világkereskedelemé. A részvény- hitellevél- és nyersanyagpiacok és a megfelelő határidős vagy opciós derivatívák piacai semmivel sem maradnak le. A pénz mindenütt törekszik még a legkisebb árfolyamváltozások kihasználására is. Közben a legmodernebb információs technológiát használja fel, nem csak, hogy gyorsabban jusson kereskedőtől kereskedőhöz, piacról piacra, de abban is, ahogy döntéseit számítógép-vezérelt spekulációmodellekkel alapozza meg (technikai elemzés). Minden erőlködés ellenére a pénztőke így nem tud szaporodni. A játékok újraelosztási játékok (amit az egyik elveszít, másik nyeri meg) mint valódi kaszinóban. Azonban a pénzügyi piacokon a golyó nem szabályosan gömbölyű, ami által profeszszionális kereskedők szisztematikusan nyerhetnek (leginkább az „amatőrök“ kárára) A játék specialistái a hedge-fondok, megfelelően magas átlagnyereséggel. Ha Marx a pokolból látja szorgoskodásukat, bizonyosan eszébe jut a „játékos-csürhe“. Mint a kaszinóban, valaki mindig nyer: a bank. Ami annyit jelent: a pénzügyi szektor a maga teljességében, a tőzsdétől a bankokon és biztosítókon át a hedge-fondokig. Ha nyert az ügyfél, vele nevetnek, ha vesztett, rajta nevetnek. A kaszinóval ellentétben a pénzügyi piacokon jönnek létre a „reálgazdaság“ legfontosabb árai, vagyis a váltóárfolyamok, a nyersanyagárak, a részvényárak és a kamatlábak (utóbbiak a bankjegybankoktól meghatározott keretek között). A rövid távú spekulatív árfolyamlökések összegződése által az árak az egymást követő több éven át tartó vevő- és eladópiacok (Bull market - bear market) változása miatt “megszaladnak”. A „valódi kapitalisták“ számára teremtett bizonytalanság felhajtja a költségeket, és egyidejűleg arra ingerli őket, hogy maguk is „pénzkapitalistává“ váljanak. Iparkonszernek invesztícióikat átállítják valódi beruházás helyett pénzügyi befektetésre, és pénzügyi részlegeiket ennek megfelelően építik ki. Kisebb vállalatoknak nincs meg ez a lehetőségük. Csekély reáltőkeképzés esetén a konszerneknek nincsen szükségük új részvények kibocsátására, sokkal inkább visszavásárolják saját részvényeiket, miáltal azok árfolyama, és a managerek jutaléka emelkedik. Egyidejűleg a pénztőke a részvénypiacon is szaporodni akar, különösen a nyugdíjak biztosítása céljából. Ami ideális körülményeket teremt a pénztőke második munkatípusa számára, „szaporodása“ mint „látszólagos tőke“, tehát értékelési nyereségként. A csökkenő részvénykínálattal növekvő kereslet áll szemben. Az US-amerikai és német részvénytársaságok tőzsdei értéke 1982 és 1999 között majdnem a tizenkétszeresére emelkedett. A részvénytőke ezalatt érthető módon mindig „látszólagosabbá“ vált, mert ugyanezen idő alatt a vállalkozások „valódi“ értéke - könyvelési mérlegértékeiket nézve - mindössze megkétszereződött. Marx ehhez: „Nyoma vész minden összefüggésnek a tőke valódi felhasználásának folyamatáról, és megerősödik az elképzelés a tőkéről, mint magamagát értékesítő automatáról“. A „valódi“ reáltőke és a „látszólagos“ részvénytőke közti növekvő egyenlőtlenségnek a részvényárfolyamok zuhanásához kellett vezetni, Japánban már 1990-ben, a többi országokban tíz évvel később. Németországban az árfolyamok kb. 70 százalékkal estek, a vállalkozások, bankok és biztosítók pénzügyi helyzete jelentékenyen leromlott. A vállalkozási adó 2001-es csökkentését ezért nem reálbefektetésekre, hanem pénzügyi konszolidációra fordították. A magánháztartások is egyre inkább a pénzügyi piacokon hagyják pénzüket dolgozni, ahol a netbanking és új banktermékek segítségével a „kisember“ is nyerészkedhet. Ezen túl egyre többen fektetik be jövedelmük egy részét nyugdíjalapokba. Máris megy tovább a pénzszaporítási játék. A részvényárfolyamok 2003 óta Németországban megkétszereződtek, Ausztriában megháromszorozódtak, nem utolsósorban a privát nyugdíjbiztosítás állami támogatása által. A fogyasztási kereslet és a gazdasági növekedés (emiatt is) gyenge. Hogy az ATX-ben feltüntetett vállalkozások „valódi“ értéke megháromszorozódott, az ilyen körülmények között kérdéses. Tehát mégiscsak „látszólagos“ tőke“? Mi ennek a fejlődésnek következménye hosszú távon? Ha a háztartások a nyugdíjak iránti gond miatt többet takarítanak meg (tehát kevesebbet fogyasztanak) és pénzüket a nyugdíjalapokon keresztül a részvénypiacon fektetik be, emelkedni fog az árfolyam. Ha egyidejűleg a vállalkozások a növekvő megtakarított tőkét a gyenge fogyasztás és a csábító részvényárfolyamok miatt nem akarják valósan beruházni, akkor a következő ellentmondás áll elő: Fogyasztás, beruházás és össztermelés stagnál, de a jövőbeni szociális juttatások „jogosultsági vényei“ a nyugdíjalapok értéknövekedése által drasztikusan gyarapodnak. A pénztőke formájú biztonság utáni törekvés ekképpen növeli a bizonytalanságot. Általánosan mondva: takarékot és pénzügyi tőkét mindig csak beruházás és reáltőke formájában lehet „átmenteni“ a jövőbe, a részvényárfolyam-emelkedés általi magasabb igények „látszólagosak“, lényegesen kiélezik azonban a valóságos „stagnáló torta“ körüli harcot. A „reálkapitalista gazdasági kultúrájú“ országokat - Japán, Németország - a „pénzügyi kapitalista“ nyereségtörekedésre történő áttérés kulturális sokként érte. Például Németországban ezért haladja meg a vállalkozások takarékoskodása jelentősen a reálinvesztíciót, egyidejűleg a háztartások is jobban takarékoskodnak. Ilyen körülmények között az állam szinte „rákényszerül“ a deficitre. Az öncélú pénzügytőke-felhalmozódás ellentmondása - „Dagobert Duck Syndrom“ - különösen előtűnik a „takarékos országok“, mint Japán és Németország viszonyában az USA-val: ott a háztartások csökkentették takarékoskodási hányadukat, a fogyasztás (ezért) folyamatosan nő, ami serkenti a reáltőke képződését. Ezt, és az állami deficitet az USA a „takarékos országoktól“ felvett hitelekkel fedezi. Eddig felhalmoztak 3500 milliárd dollár értékű követelést az USA-val szemben. Ennyivel nagyobb értékben áramlottak áruk az USA-ba, mint amennyit onnan exportáltak. A „takarékos országoké, a hitelezői cím, az USA-é a Toyoták, Porschék és BMW-k garmada. Ami a gazdaságtörténelem legnagyobb ajándékaként fog lelepleződni, annál inkább, mert az USA 20 éve gyakorlatilag adóssága után nem fizet kamatot (az évi újonnan felvett adósság sokkal magasabb - az USA a kamatokat új hitelekkel „fizeti“, mint a piramisjátéknál). Azokban az országokban, amelyek a legnagyobb mértékben halmoztak fel pénzügyi vagyont a külfölddel szemben, tehát Németországban és Japánban, évek óta stagnál a reálgazdaság. A vállalkozások és háztartások „Donald Duck szemlélete“ lecsökkentette a reálberuházásokat és pangásra kényszeríti a fogyasztást, amit az export növekedésével nem lehetett kiegyenlíteni. Végsősoron: a valódi jólét megteremtése leáll, ha túl sokan pénzügyi jólétre törekednek. Az ok egyszerű: pénz nem dolgozik. Fordította: SZT Mibe kerül, és mennyit jövedelmez Ausztria Európai Unió-elnöksége? Az 2006-os év első felében az EU- elnöki tisztet betöltő Ausztria adófizetőinek kb. 98 millió Euro kiadást jelent, melyből a legnagyobb tétel, 13,4 millió Euro a biztonsági szolgálatra esik. Az elnökség javára írható bevételek új munkahelyek, az idegenforgalom felfutása, és a reklámhatás révén a Bécsi Gazdaságkutató Intézet WIFO becslése szerint mintegy 150 milló Eurót tesz majd ki. • Migrációs kutatók szerint a demográfiai bomba egyre hangosabban ketyeg. A Földközi-tengertől északra az utóbbi 50 évben a lakosság 30%-kal, attól délre 300%-kal növekedett. • Az EU-komisszió az eurobarométer keretében felmérte az Unió polgárainak nyelvkészségét. Megállapítást nyert, hogy az EU-polgárok fele beszél legalább egy idegen nyelvet. Míg 33% anyanyelvén kívül angolul is tud, addig németül 12%, franciául 11%, spanyolul és oroszul 5%. A keleti államokban az emberek 1/3-a oroszul, és 1/4-e angolul tud. A legtöbb idegen nyelven is beszélő EU-polgár Luxemburgban van (99%), utána jön két (kétnyelvű) ország holtversenyben: Lettország és Málta (93%) majd Hollandia (91%). Ausztria 58%kal az 50 %-os EU-átlag fölött van, a spanyolok, portugálok és olaszok 36 %-kal holtversenyben hátulról a 3. helyen állnak, Nagy-Britannia 30%-kal utolsó előtti. Magyarországon száz közül csak 29-en, az Unióban a legkevesebben, beszélnek anyanyelvükön kívül más nyelvet is. • Kenyeres Gábor Before Dawn című rövidfilmjéért különdíjat kapott a kelet-európai filmek Cottbusi Fesztiválján (NSZK). A játékfilmek kategóriában Mundruczó Kornél Johanna című filmje a zsűri dicséretét érdemelte ki. Tíz játékfilm versenyzett “a kicsit más fesztivál” díjaiért, Mundruczó filmjén kívül Bergendy Péter: Állítsátok meg Terézanyut című alkotása is indult. A Cottbusban vetített körülbelül száz film közül 38 magyar volt. Szabó István, a fesztivál tiszteletbeli elnöke életművéért és a Cottbus-Fesztivál elismertetéséért különdíjban részesült. • A Magyar Nemzeti Múzeum 2006-ban kiállítással kíván megemlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. A múzeum igazgatósága kér mindenkit, akinek a forradalom időszakához kapcsolódó tárgy, jelvény, fénykép, fényképnegatív, újság, plakát, röplap, igazolvány, irat vagy bármely más dokumentum van a birtokában, és azokat a múzeum rendelkezésére bocsátaná, jelentkezzenek a +36-1-327- 77-84 telefonszámon H, SZ, P 9h és 12h között. • Életművének elismeréseként Giraldillo-díjat vett át a 2005. novemberi Sevillai Filmfesztiválon Tarr Béla, akinek a fesztiválon is bemutatott 12 filmből álló életművét műsorra tűzi a madridi Filmoteka Espagnola, majd Cordobában az andalúziai Filmarchívum. Mundruczó Kornélnak versenyprogramban bemutatott Johanna című operafilmje a zsűri különdíját nyerte el. A díj biztosítja a nyertes film spanyolországi moziforgalmazásának költségeit. A november 4-én kezdődött Sevillai Filmfesztivált teljes egészében az európai mozinak szentelték, összesen 160 filmet vetítettek le. • A British Hungarian Society és a SpiroArk közösen szervezett zene és költészet estén Gömöri György Angliában élő költő és Clive Wilmer Radnóti fordításaikból olvastak fel, csellón játszott Sági Hartor az Athenaeum Clubban, Londonban. A Nemzeti Könyvtár fennállásának 200. évfordulójára kiadott díszkötetben a könyvtár legszebb kincsei láthatók, pl. Corvinák, Haydn, Mozart kéziratai. Monok István a könyv szövegéért felelős, Kiss Ilona a képeket szerkesztette, Antalfy M. Elayne fordította és Hapák József fényképezte a különösen szép kivitelű művet, melyet a Magyar Könyvklub adott ki. • „Im Schatten des Staatsvertrages” (Az államszerző dés árnyékában) címmel szimpóziumot szervezett a Wiener Arbeitsgemeinschaft für Volksgruppenfragen (Bécsi Népcsoportkérdés-Munkaközösség) november 13-án este a Burgenlandi Horvát Központban. A rendezvény keretében szakértők, kortanúk és népcsoportképviselők bemutatták az egyes népcsoportokat, így a csehek, a horvátok, a lengyelek, a magyarok és a szlovének helyzetéről számoltak be. A magyar népcsoport helyzetéről Payer Andrea, Deák Ernő és Gálffy István számolt be. • A hetente 800 ezer példányban megjelenő Wiener Bezirksblätter (Bécsi Kerületi Lapok) “Az év vendéglője” díját a közönség szavazatai alapján 2005-re - nagy fölénnyel - a belváros egyik kis utcájában, a Brauner Strasse 2. alatt található “Ilona-Stüberl” kapta. Az éttermet Somlai Mihály és felesége, Ilona alapította 1957-ben. A mindössze 25 személyes belső helyiséggel és nyári terasszal rendelkező vendéglő az első pillanattól a hagyományos magyar konyha remekeit kínálta, napjainkban már nyolc nyelven, köztük japánul. Az üzletet 1987 óta Somlai Mihály nevelt lánya, Fodor Mária vezeti. • A rákos betegek sugár- és/vagy kemoterápiás kezelésénél Magyarországon egyre jobban elterjed az AVEMAR táplálkozási adalék felhasználása. Mint arról Bécsben egy prof.dr. Hídvégi Máté vezette rákspecialistákból álló magyar kutatócsoport beszámolt; a Szent- Györgyi professzor kutatásai alapján a búzacsírából kiindulva sikerült egy olyan táplálkozási adalék előállítása, mely, mint azt különböző rákkutató központok által végzett összehasonlító klinikai vizsgálatok során kimutatták, hathatósan csökkenti az áttételes daganatok létrejöttének valószínűségét. Az AVEMAR adagolása, melyet mindig a kezelés kiegészítéseként, soha nem a terápia helyett alkalmaztak, különösen a vastagbélrák, és a szájüregrák kezelésének kiegészítéseként vált be, de jelentősen csökkenti a kemoterápia kellemetlen mellékhatásait is. A táplálkozási adalékként regisztrált készítményt Ausztriában a Fresenius Kabi hozza forgalomba, csak gyógyszertárakon keresztül. • Két jótékonysági koncert rendezését kezdeményezte Kilyénfalvi Gábor hegedűkészítő mester St. Pöltenből, a székelyföldi - Nyikó-menti - árvízsújtotta falvak lakóinak megsegítésére. A Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom, a bécsi Magyar r.k. Lelkészség, a Kaláka-Club, és több más magyar egyesület közreműködésével november 11-én a St. Pölten-i püspökség nyári prefektóriumában, majd december 2-án a bécsi Theresianumban megtartott koncert keretében gyűjtést rendeztek. A fellépő művészek: Anzinger Zsuzsa hárfa, Butkai Enikő szoprán, Sophia Hahn hegedű, Johanna Horny zongora, Kopjás Gabriella fuvola, Evangelika Koulianou zongora, Gabriele Kramer zongora, Mező Katalin hegedű, Németh Tibor zongora, Thomas Rasl hegedű, Karin Reda fuvola, Soós Brigitta gitár és Simon Zeugbauer trombita, honoráriumukat ajánlották fel, szponzoráló cégek, a Brauerei Zwettl, a Kilyénfalvi-zeneüzlet St.Pölten és az In Vino Veritas bécsi magyar borkereskedés (1., Salzgries 4) gondoskodtak a büféről. Összeállította: Szemerédi Tibor HÍREK INNEN-ONNAN BÉCSI NAPLÓ 2006. január-február Pesti maszat A Nagy Kaszáló A családias összetartozás, a szeretet ünnepe jó üzlet a kereskedőknek. Ilyenkor még az újrakapitalizálódó országok szegényei is kitesznek magukért, összevásárolnak hát mindent, amiről csak felteszik, hogy örömet szerez szívbélijeiknek. Konszolidált körülmények között évtizedek kitartó munkájának termését aratnák le a boltosok, ám a pillanatnyi siker hajhászására szorított hazai vállalkozóknak nincs elegendő idejük, tőkéjük és kultúrájuk a hosszas előkészületekhez. Néhány hónapra, esetleg évre terveznek csupán, és amint kimerítették lehetséges kedvezményeiket, sietve odébb állnak. Addig viszont ügyeskednek, más szóval: csalnak, amennyit lehet. November közepén kicserélődik a boltok árukészlete. Az olcsóbb termékek eltűnnek, helyüket a korábban eladhatatlan, drága és nem feltétlenül jobb minőségű termékek foglalják el. Bárhová térjen is be a reménybeli vásárló, mindenütt „akciókba” botlik. Ami éppen ellenkezője a sok Angebotnak, Soldesnak, Salesnak és társainak, mert noha itt is árengedménnyel kínálják a portékát, de egy soha nem volt, mesebeli árból nyesnek le valamicskét, így alig másfélszereséért, duplájáért szerezheti be azt a vásárlók, ami nyomorú köznapokon ingyen sem kellene. Tévednénk persze, ha kizárólag a tapasztalatlanul csetlő-botló hazai kereskedők nyakába varrnánk az efféle primitív ügyeskedést, hiszen a magyar piacot uraló külföldi áruházláncok sem járnak el különbül. Postaládánkat hétről-hétre teletömik színes prospektusaikkal, potom áron kínálgatott haszontalanságaik zömét azonban hiába keresnénk a polcokon, azok csupán vevőcsalogató ábrándképek, soha nem léteztek a valóságban. Mintha a hely szellemének áldoznának otromba csalásaikkal, nem is mentegetődznek miattuk. Ez már csak így van! Örüljünk inkább, hogy tiszteletünket tehetjük e másutt bizonyított, itt viszont lényegében pénzbeszedésre szakosodott üzletekben, ahol kétes, kifejezetten hitvány árut sóznának ránk, és ahol legföljebb az idegen nyelvű feliratok emlékeztetnek az anyaország kereskedelmi kultúrájára, egyéb nem. Pestiesen szólva aki csak teheti, nagyot kaszál. És ennek semmi akadálya, hiszen máig sem alakultak ki a szélhámoskodást kizáró, vagy legalább hátráltató feltételek. Többségünk szegény, nem válogathat. Örül, ha kap valamit. Hiányoznak a szilárd kereskedői és fogyasztói szervezetek is, a hivatalos ellenőrzés pedig balkáni jellegű, esetleges, kijátszható. És a legkevésbé sem hatékony. A kereskedelem liberalizálásából csupán a hajdani elosztási rendszer szétverésére futotta, megbízható kínálati piac létrehozására nem. Sneé Péter