Bécsi Napló, 2011 (32. évfolyam, 1-6. szám)

2011-01-01 / 1. szám

4 NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE Összeállította: Fejes Kata The Economist Ország születik Utoljára 1993-ban történt Afrikában hasonló ese­mény. Ekkor szakadt ki Eritrea Etiópiából. A Dél-Szu­­dán függetlenné válásáról szóló, egy hétig tartó nép­szavazáson a részvétel meghaladta a 80 százalékot. En­nek eredményeként január végére várhatóan megszü­letik Afrika 54. állama. A déli főváros, Juba tíz helyszínéről származó be­számoló szerint ott, csaknem 30 ezren szavaztak, kö­zel 96 százalékuk a függetlenségre, 3 százalék az or­szág egyben maradására, 1 százalék érvénytelen volt. Ez a leadott 3,2 millió szavazatnak csak egy kis része, de a megfigyelők biztosra veszik, hogy a keresztények lakta Dél elszakad a muzulmán Északtól. Omar Bashir szudáni elnök Dél-Szudánban tett lá­togatásakor kijelentette, elfogadja a szavazás eredmé­nyét. Az olajban gazdag határtartomány Abyei jövőjé­ről párhuzamosan zajló referendum eredménye azon­ban bizonytalan, mert még az is kérdéses, hogy kik jo­gosultak az ügyben véleményt nyilvánítani. Salva Kiír dél-szudáni elnök optimista. Szerinte Dél- Szudán felemelkedésének zálogai: a művelhető mező­­gazdasági területek, jelenleg csak 5% van használat­ban, az olaj mellett pedig gyémántot, aranyat és más ásványkincseket rejt a föld. Ezeket csak ki kell bányász­ni. Jelenleg a kőolaj adja a bevételek 98 százalékát. A függés csökkentése érdekében befektetésekre lenne szükség. Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) adatai szerint október óta 92 ezren érkeztek haza a népszavazásra. Legtöbbjük azonban nem jutott el szülőföldjére, hanem csak egy közeli nagyvárosig, élelem, víz és egyéb alapellátások nélkül. A jelenlévő humanitárius szervezetek ideiglenes­nek szánt táborokat létesítenek az újonnan érkezettek­nek a nagyvárosok szélén. Az ENSZ szerveinek azzal is meg kell birkózniuk, hogy az általuk nyújtott segítség ne tűnjön politikai állásfoglalásnak. A százezer dél­­szudáni a jubai kormányzat felhívására érkezett haza. A kettéválás ellenére a két fél egy ideig egymásra utalt marad. Dél-Szudánban van az olajkészletek há­romnegyede, a szállítás azonban egyelőre csak az Észak-Szudánon átmenő vezetékeken keresztül lehet­séges. Amíg nem épülnek más irányba új vezetékek, mindkét államnak érdeke az együttműködés­ mozgalmához. Az ellenállás egy akciója folyamán 1944-ben a Gestapo letartóztatja, de megmenekül a buchenwaldi koncentrációs táborból. A háború után az Egyesült Nemzetek szolgálatában részt vesz az Em­beri Jogok Egyetemes Cartájának kidolgozásában. Később több fővárosban nagykövetként képviselte Franciaországot. A rezignációban élő fiatal olvasóihoz címezve írja: „Kívánom mindenkinek, hogy legyen oka a felhábo­rodásra. A düh érték. Csak aki valami miatt felháboro­dik, mint én annak idején a nácizmus ellen, csak az lesz erős és elkötelezett. ” A könyvecske eladási rekordot döntött, megelőzte a Goncourt-díjas Michel Houellebecq legújabb regé­nyét is. A szerző, Stéphane Hessel, 93 éves korában „bestseller”-t alkotott, melyet már több nyelvre lefor­dítanak. The Wall Street Journal (USA) A világ 2050-ben A PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi gaz­ dasági tanácsadó cég tanulmánya szerint megváltoz­nak a gazdasági erőviszonyok az évszázad közepére. A bruttó hazai terméket (GDP) tekintve Kína meg­előzi majd a jelenleg világelső Amerikai Egyesült Álla­mokat, mely így a második helyre szorul. India a har­madik helyre kerül, ahonnan Japán a hatodik helyre esik vissza. Brazília lesz a negyedik és Oroszország áll majd az ötödik helyen. Az évszázad közepére Nyugat-Európa térségéből Németország a nyolcadik,Nagy-Britannia a kilencedik helyet foglalja majd el a ranglistán. A feltörekvő országok hetes csoportja, az E7 (Brazí­lia, India, Indonézia, Kína, Mexikó, Oroszország és Tö­rökország) összesített bruttó hazai terméke 60 %-kal na­gyobb lesz 2050-ben, most (Egyesült Államok, Francia­­ország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország) a hét legfejlettebb ipari ország alkotta G7- csoporté. Az évszázad közepére gyökeresen átalakulnak a gazdasági erőviszonyok. Ez a változás döntően befo­lyásolja a világgazdaság későbbi fejlődését is. A G7-csoport kormányainak meg kell oldaniuk a versenyképtelenné váló ágazatok összeomlásából fa­kadó munkanélküliség problémáját, és ösztönözniük kell a gazdasági szerkezet átalakítását. Mozgásterüket szűkítik az államháztartás feszültségei. Közben a fel­törekvő országokban kifejlődő új óriásvállalatokkal egyre szorosabb verseny alakul ki a piacokért és a nyersanyagforrásokért. A nemzetközi gazdasági tanácsadó cég tanulmánya szerint 2050-re Kína bruttó hazai terméke a jelenlegi 14%-ról, 45%-ra emelkedik, Indiáé pedig 28%-ra. Köz­ben Németországban csak 3%-os emelkedés várható. A világgazdasági növekedés motorja Ázsia és La­­tin-Amerika lesz. New York Times (USA) USA és Izrael együtt fejlesztett ki szupervírust A Stuxnet nevű számítógépes vírust az amerikai és az izrael titkosszolgálat, valószínűleg brit és német segítséggel fejlesztette ki, hogy megakadályozza Iránt az atombomba készítésben. Titkosszolgálati és katonai szakértők szerint­ Izrael tesztelte a vírus hatékonyságát. A tesztelést a szigorú­an őrzött Dimona komplexumban, a Negev sivatagban hajtották végre. Itt folyik egyébként a Közel-Kelet egyetlen, igaz el nem ismert atombomba programja is. A Stuxnet miatt állítólag az iráni nukleáris centrifu­gák ötöde állt le 2010 novemberében. A vírustámadás Tel-Aviv és Washington szerint, az iráni nukleáris prog­ramot több évvel visszavetette. A Stuxnet vírus két területen működött. Az egyik része tönkretette az urándúsításhoz szükséges centri­fugákat. A másik pedig rögzítette a nukleáris létesít­ményben a normál üzemmód jeleit. A vírustámadás alatt ezeket az adatokat továbbította. Ezért az irániak egy ideig nem is észlelték a problémákat. A Stuxnet a német Siemens által gyártott ellenőrző berendezése­ket támadta meg. Irán 2011 januárjában Isztambulban ül tárgyalóasz­talhoz az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Kíná­val, Nagy-Britanniával, Németországgal és Oroszor­szággal. „Felháborító!” A 93 éves nyugalmazott diplomta, Stéphane Hessel lázad a társadalmi igazságtalanságok ellen. 30 oldalas pamfletjében emeli fel szavát Nicolas Sarkozy politi­kája, és az illegális bevándorlók kiutasítása ellen. A 2010. október végén megjelent brosúra sikerét bizonyítja, hogy 2 hónap alatt 800 ezer példány kelt el belőle. Hessel a néhai antifasiszta ellenálló, buzdít a politika és a pénztőke szegényekkel szembeni érzé­ketlensége ellen. Sőt, Izrael 2009-es gázai háborúja miatt felszólít a zsidó állam termékeinek nemzetközi bojkottjára. Stéphane Hessel 1917. okt. 20-án Berlinben szüle­tett, de családja 1924-ben Párizsba emigrál. Sartre-nál tanult, majd csatlakozott de Gaulles „France libre“ ifen­th­aifl (AT) Futurisztikus sífelvonó Hivatalosan is átadták a Gaislachkoglbahn-t, Sölden új csodafelvonóját. 38 millió euróból épített ultramo­dern liftet. A szuperlift mottója: „ 12 perc alatt 3000 méterre!” A felvonó december 4. óta már szállít síelőket, de a hiva­talos átadó ünnepségre csak január 15-én került sor. Az új kétszakaszos kabinos felvonóval, a söldeni síterep három 3000 méteres csúcsa közül az egyikre, a Gaislachkogl csúcsra lehet feljutni. Az első 1370-ről 2170 méterre szállít 3600 síelőt óránként, ami egy drótköteles kabinos felvonó eseté­ben világrekordnak számít. A második szakaszon 2170 méterről 3000-re pedig egy 3 drótköteles kabinos fel­vonó működik. Ez esetben két drótkötél tartja a kabi­nokat, egy pedig húzza. A három állomásépület is meg­újult, futurisztikus formát kapott. A középállomás épü­letének völgy felé néző falába beépítettek egy 190 négyzetméteres üvegbetétet, ahonnan csodálatos ki­látás nyílik a Szuhai-Alpok hegyeire. A felújításra az előző felvonó kis kapacitása miatt került sor. BÉCSI NAPLÓ 2011. január-február 32 éves tapasztalattal rendelkező magyar anya­nyelvű pszichológus, osztrák betegbiztosítással ren­delkezők számára érvényes orvosi átutalás estén évi 2- 3 ingyenes konzultációt ad. Dr. Jávorszky Károly, kli­­ nikai pszichológus, Landhausgasse 4/23, A-1010 Wien 32 éves tapasztalattal rendelkező magyar anya­nyelvű pszichológus, osztrák betegbiztosítással ren­delkezők számára érvényes orvosi átutalás estén évi 2- 3 ingyenes konzultációt ad. Dr. Jávorszky Károly, kli­­ nikai pszichológus, Landhausgasse 4/23, A-1010 Wien Telefon: 0043 1 533 47 40 ++ Telefon: 0043 1 533 47 40 ++ ÚJ CD A HU-RA-TÓL HELTAI GÁSPÁR: FABULÁK megrendelhető a szerkesztőségnél Magyarország és térségének helyzete 2011-ben Gazdasági és politikai előrejelzések A The Economist angol heti folyóirat decemberi kü­lön­számában az idén 83 országnak jelezte a várható gazdasági és a főbb politikai történéseket 2011-re.­­ A politikailag és gazdaságilag újra kétpólusúvá fejlődő világunkban - Amerika és Kína - a 2008 júniusában kezdődött globális recesszió Kínában már 2009 első felében véget ért és ismét gyors fejlődés folytatódott. Amerika esetében a recesszió oka pénzügyi krízis volt és az ebből való talpraállás általában lassú és így a tel­jes gazdasági felépülést 2014-re jelzik. Addig az ame­rikai gazdasági élet az össz hazai termelés és szolgál­tatás, a GDP 2,5 %-os évi növekedésével fog vánszo­rogni, ami túl lassú ahhoz, hogy a munkanélküliség arányában (9,6-tól 10 %) javulást hozzon. Ez termé­szetesen nem kis bizonytalanságot jelent majd az egész világ közgazdaságában. Európában az eurózóna adósságkrízise már 2010- ben két rendkívüli mentőakciót tett szükségessé. 2010 márciusában - nagy viták után - Görögországot men­tették ki 146 milliárd dollárral (-110 milliárd euró) és hoztak létre egy 995,4 milliárd dolláros (­750 mil­liárd euró) segélyalapot az egész eurózóna számára.­­ 2010. november 28-án Írországnak dobtak egy 112,8 milliárd dolláros (185 milliárd euró) mentőövet és be­jelentették az Európai Stabilitási Mechanizmus tervét, mely adóssági krízisek megoldására lesz majd hivatott, de csak 2013 után.­­ 2010. december elején Írország, mint első eurózónához tartozó állam, máris az eurós segélyalaphoz folyamodott további segítségért.­­ Por­tugália és Spanyolország adóssághelyzete is kritikus,­­ így érthető, hogy ilyen 2010-es helyzete után, 2011- ben is veszélyeztetettnek látszik az eurózóna pénzügyi és politikai stabilitása és Magyarország soha kritiku­sabb időszakban nem vehette volna át az elnökség fe­lelősségteljes tisztségét, mint 2011. január 1-jén. Mindennek tetejébe egy általánosan elfogadott EU-al­­kotmány hiányában még cselekvési mozgástere is bi­zonyos mértékig beszűkült. Magyarországon 2010 legnagyobb eseménye termé­szetesen a tavaszi választás volt, mely a volt kommu­nista államgépezetből származó utódpárt a MSZP elő­relátható és várva várt csúfos vereségével végződött. A Fidesz-KDNP nemzeti, néppárti, jobbközép koalíció­ja egyedül több mint 2/3-os többségre tett szert a par­lamentben, ami nemcsak óriási lehetőséggel, de pél­dátlan felelősséggel is jár. Az ellenzéket 3, egymással szövetségre képtelen és abban nem is érdekelt kis párt képviseli: a MSZP, a Jobbik és az LMP. Az SZDSZ és MDF az 5 %-os parlamenti küszöböt el sem érve kiesett és gyakorlatilag megszűntnek mondható. Az október 3.i helyhatósági választások tovább erősítették a győztes Fidesz-KDNP helyzetét és 20 év után megszabadítot­ták a fővárost Demszky Gábor szakszerűtlen, felelőt­len, korrupt és csődbevitt irányításától, aminek utol­só 4 évét Dávid Ibolykának köszönhettük. Budapest eladósodását csak a törlesztés részleteinek pontos be­fizetésében és a kamatok bekasszírozásában érdekelt hitelminősítők tartották ’kiválónak'­­Előrejelzések. Magyarország térségében 2011-ben a következő gazdasági és politikai fejlemények várhatók: Magyarország­­ Lakossága változatlanul 9,9 millió. A gazdaság aktivitását legjobban tükröző GDP kissé a 2010-es 127 milliárd dollár felett lesz, ha a 2,5 %-os növekedés valóban bekövetkezik. Az egy főre eső GDP 12 910 dollár lesz, ugyancsak kissé több mint 2010- ben. Infláció: 3 %, alacsonyabb, mint a 2010-es 4,2 %.­­ A kormány 2/3-os többségével nehézség nélkül kap­ja majd meg a parlamenti jóváhagyást a gazdaság nö­vekedését célzó programjához, az állami kiadások csökkentéséhez és a takarékos pénzügyi politikához.­­ EU-elnöki szerepében várható, hogy a legfontosabb tennivalók között tűzi napirendre a vízgazdálkodás biztonságának ügyét. A készülő új alkotmánnyal kapcsolatban számos ja­vaslatról olvashattunk, vagy hallottunk már, de a ma­gyar belpolitikai stabilitás szempontjából igen fontos alábbi 3 javaslatról még nem: 1) Az államelnököt köz­vetlenül a nép válassza és ne a parlament; 2) Az állam elnöke nagyobb hatáskörrel rendelkezzen: meneszt­­hesse a miniszterelnököt és írhasson ki előrehozott választást. Ha Sólyom Lászlónak erre módja lett volna 2006-ban, akkor 3 és fél évvel hamarabb szabadulhat­tunk volna meg Gyurcsánytól és a MSZP - SZDSZ koalí­ciójának diktatúrájától. (1958-ban De Gaulle francia tábornok és államférfi ilyen új alkotmánnyal vetett véget az 1945-58 közötti időszak gyakori kormányvál­ságainak és teremtette meg a máig is fennálló kormány­stabilitást Franciaországban. 3) Az önkormányzati vá­lasztások a parlamenti választások között legyenek. Ez alkalmat adna a választóknak a hatalmon levő kor­mány politikájának minden 2. évben történő megmé­rettetésére. Ausztria­­ Lakossága változatlan, 8,4 millió. Elvárt GDP 376 milliárd USD, ami 5,5 %-kal kevesebb (122 milliárd USD) mint amit 2010-re jósoltak. Egy főre jutó GDP: 44 520 USD, 5,8 %-kal kevesebb, mint a 2010-re várt érték. - Infláció: 1,8 %, ami 1 %-kal több mint ta­valy. - A politikai helyzet stabil: a Szociáldemokrata Párt és az Osztrák Néppárt nagy­koalíciója jól műkö­dik, bár lesznek súrlódások a 2011-es költségvetés, valamint az egészség- és az oktatásüggyel kapcsolat­ban. A status quo-n változás nem várható. Szlovákia­­ Lakossága 100 ezerrel kevesebb, mint 2010-ben: 5,4 millió. A GDP 85 milliárd USD, ami 3,3 %-os növekedést jelent. Az egy főre eső GDP 4,7 %-kal csökken, 15 500 USD. Az infláció gyakorlatilag nem változik: 2,2 % lesz, 2,3 % volt.­­ A 4 pártból álló jobb­közép koalíció kevésbé lesz stabil, mert az ország leg­nagyobb pártja ellenzékbe szorult. A költségvetési deficit lesz a kormány fő problémája. Ukrajna­­ Lakossága 45,3 millió, egy év alatt 200 ezerrel, utolsó két évben 500 ezerrel lett kevesebb! Várható GDP: 165 milliárd USD, ami 3,9 %-os növeke­dést jelent. Az egy főre eső GDP 3 630 USD, ami 35 %­­os növekedésnek felel meg. A 11,6 %-os infláció csak­nem ugyanaz, mint a tavalyi 12,2 %.­­ Az oroszbarát Viktor Janukovics elnök megválasztása bizonyos sta­bilitást hozott az országnak egy viharos és zavaros évtized után, néhány újonnan elért demokratikus vív­mány elvesztése árán. Románia­­ Lakossága az elmúlt évben nem csök­kent: 21,4 millió. Várható GDP: 166 milliárd USD, ami 2,7 %-os növekedésnek felel meg. Az egy főre eső GDP elvárás 7 740 USD, ami 10,8 %-os csökkenést jelent. Infláció: 5 % lesz, 1,7 %-kal több, mint tavaly.­­ Az IMF 26 milliárd dollár (120 milliárd euró) segélye a gazda­sági összeomlástól mentette meg az országot. Az ezt követő takarékossági megszorítások népszerűtlenné és labilissá tették a kormány helyzetét. Szerbia­­ Lakossága 2010-ig évente 200 ezerrel fo­gyott. Ha ez 2011-ben is folytatódik, akkor 7,2 millió lesz. GDP: 46,3 USD, ami 3,8 %-os növekedést jelent. Az egy főre jutó GDP 5,8 %-kal nő: 6241 USD. Az inf­láció 2010-ben 6 % volt, a munkanélküliség pedig igen magas: 19,2 %. Kereskedelmi deficitje 2010-ben 7712 milliárd dollárra csökkent. (Utóbbi 3 adatra vonatko­zó 2011-es előrejelzés nem áll rendelkezésre.) Horvátország­­ Lakossága ugyanaz: 4,5 millió. GDP 57 milliárd USD - 2 %-ot javult. Az egy főre eső GDP elvárás: 12 670 USD, 11 %-kal kevesebb, mint tavaly. Várható infláció: 2,4 % - tavaly 2,6 % volt.­­ A jobbkö­zép kormánynak be kell fejeznie az EU-csatlakozás tár­gyalásait. Az EU-tagság legkorábban 2012-ben lehet­séges, feltéve, hogy - egyebek mellett - a hajógyárak privatizációja is megtörténik még 2011-ben. Szlovénia­­ Lakossága 200 ezerrel fogyott: 2,0 mil­lió­ GDP: 47 milliárd USD, ami 3,3 %-os növekedés. Az egy főre eső GDP 23 550 USD - ami 7,6 %-os vissza­esés. Infláció: 2,4 % - tavaly 1,7 % volt. Összehasonlítások: A GDP értékének jAvulását tekintve a térség államai­nak valószínű sorrendje: 1) Ukrajna, 3,9 %. 2) Szer­bia, 3,8 %. 3) Szlovákia, 3,3 %. 4) Románia, 2,7 %. 5) Magyarország, 2,5 %. 6) Szlovénia, 2,1 %. 7) Horvát­ország, 2,0 %. 8) Ausztria, 0,9 %,­­ tehát minden ál­lamban lesz fejlődés. Ukrajna első helye érthető, mi­vel mélypontról indult el, nagyobb arányú fejlődésnek nézhet elébe. Ausztriában, a legnagyobb GDP-je miatt, minden további javulás csak kis értékű lehet. Az egy főre eső GDP nagyságában, ami nagyjából az élet­­színvonalat is tükrözi, a várható sorrend a követke­ző: 1) Ausztria, 44 520 USD. 2) Szlovénia, 23 550 USD. 3) Szlovákia, 15 540 USD. 4) Magyarország, 12 910 USD. 5) Horvátország, 12 670 USD. 6) Románia, 7 740 USD. 7) Szerbia, 6 241 USD. 8) Ukrajna, 3 630 USD.­­ Az első 3 állam sorrendje ugyanaz, mint tavaly volt. Magyarország épphogy megelőzte Horvátországot, ami után nagy a lemaradás és Ukrajna helyzete válto­zatlanul a legrosszabb. (A szovjet nyomor hagyatéka volna ez?) Érdekes, hogy az első 5 állam mind az Oszt­rák-Magyar Monarchiának volt a része. Infláció tekintetében a következő sorrend várható: 1) Ausztria, 1,8 %. 2) Szlovákia, 2,2 %. 34) Szlovénia és Hor­vátország, 2,4 %. 5) Magyarország, 3%. 6) Románia, 6%. 7) Ukrajna, még mindig 10 % felett, 11,6 %. (A szerbiai infláció értéke nem volt elérhető.) Az első 5 helyen ismét az Osztrák-Magyar Monarchia volt részei szerepelnek. A kormányok stabilitása kb. ilyen sorrendben sorol­ható: 1) Magyarország­­ a kormányzó Fidesz-KDNP (68,3 %) és a Jobbik (12,2 %) együtt 80,5 %-os jobbol­dali többséget képvisel a parlamentben, amire még egyetlen európai parlamentben sem volt példa. Magyarországon még az elmúlt 100 évben sem volt ilyen nemzeti egység, mint ma, amit az elmúlt 8 év ex­­kommunista és bal­liberális politikájával való nemze­ti szembenállás hozott létre. 2) Ausztria, 3) Szlovénia, 4-5-6) Szlovákia, Szerbia és Horvátország. 7) Ukrajna, 8) Románia.­­ Románia a sorrendben azért az utolsó, mert a kormány bukása is lehetséges, de az utódja sem lehet majd stabilabb a 2012-es választásokig. A térségben gazdaságilag változatlanul Ukrajna helyzete a legnehezebb, de a javulás jelei már ott is mutatkoznak. dr. Tápay Miklós

Next